Marczius Tizenötödike (1848-1849)

marcius1549maj21 marcius1549maj15 marcius1549jul6 marcius1549jan4 marcius1549feb14 marcius1549apr24 marcius1548szept30 marcius1548okt24 marcius1548okt10 marcius1548nov2p2 marcius1548nov2 marcius1548marc19p8 marcius1548marc19p4 marcius1548marc19p3 marcius1548marc19p2 marcius1548marc19 marcius1548apr11 marcius15elofiz marcius1549maj17

Jelmondata: Nem kell táblabíró politika

Szerkesztő: Pálffy Albert

Kiadja: Lukács László

1. szám: Pest, 1848. március 19., vasárnap

Betiltása: 1849. július 7.

Mutáció / változat: Debrecen 1849. január 3-február
Sz: Pálfi Albert
K/Ny: Beimel József , Lukács László (Megj: A hetilap megszünte után ezt kapták az elõfizetõk) negyedrét 1 ív
„Vegyenek friss Márciust”
függetlenségpárti, a radikális fiatalok lapja.
700+ pld
Agitáció, kevés külhír
1849. jan. 3.  Pesten utoljára
1849. feb. 14.  – 1849 május: Debrecen Pálffy ,az Esti Lapokkal harcban
1849. ápr. 24. Lukács-féle Pesti
1849. jún. 7.- júl- 6. Pesten Pálffy, míg a Szemere kormány betiltja, Pálffyt letartóztatja (évekig bujdosik)

Ferenczy J. A magyar hírlapirodalom történetében 1887-ben még elég elfogultan ír róla:
„Csak afféle piaci közlöny volt , amelynek közönsége sem volt állandó és biztos, hanem naponkény i vevõi tartották fenn, de pikáns modoráért olvasták mindenfelé.”

A tavaszi hadjárat után indult Jókai szerkesztésével az Esti Lapok, a Márc. Tizenötödike ellensúlyozására. Míg Pálffy Debrecenben adja ki a lapot, Pesten Gaál József megindítja a helyi ikerkiadást, melyet azonban alig olvasnak, s a lap csak Pálffy visszatértével kap újabb erõre. Szókimondása miatt Kossuth maga tiltotta be.

„A lapon, elõbb nevettek, késõbb gyûlölték és féltek tõle, majd .. bókoltak elõtte.” Minden nap este jelent meg negyedrét formátumban. „Tessék friss Március” – kiáltozták a rikkancsok. Átlag 5000 példány fogyott belõle naponta – a vidékiek többet is vettek belõle, és vitték haza ismerõseiknek. Volt, aki szidta, volt, aki védte, de mindenki olvasta. Egyész nagy hatalom lett, s szerkesztõjétõl is féltek. Görgey és Kossuth voltak a lap hõsei. Görgey névtelenül írt is bele. Szvacsek-vári Rezsõ: Erdõdi Pálffy Albert Franklin társulat 1904

 

Beköszönő

Polgártársak!
E lap a martius tizenötödiki nap dicső eseményeiből emelkedik fel.
Tekintsünk körül. A láthatár háborgó tenger. A historia a jelen évvel egy uj időszak előcsarnokába lép. –
Általános mozgalom. E lap ugy tűnik fel mint a legszerényebb zászló, melly az europai ujraszületés ünnepélyes diadalmenetéhez odacsatlakozik.
E perczben csak a főváros közönségére hatni tüztük ki magunknak feladatul. Mielőtt tovább mennénk, kisérletet akarunk tenni az erőkkel, mellyekkel rendelkezhetünk.
A közönséget lapunk megjelentével tán meg is lepjük. Ha szavaink akként találnak viszhangra a közönség előtt, miként barátaink körében vállalatunk iránt rokonszenv mutatkozott, kifejlődésünk épületéhez egy követ jól tettünk le a maga helyére.
Egyelőre is szivesen nyitjuk meg hasábjainkat, és házi organumul ajánljuk azon lelkes ifjuságnak, mellynek első felléptére a süker a kivivott sajtó-szabadság.
E lap feladata – a naponként ujabb alakot felvevő politicai clima változatairól a közönséget a lehető leggyorsabban tudósitani. – és küzdeni azon elavult eszmék ellen, mellyek a marczius tizenötödiki datumnál korábbiak. –
Előttünk a tárgyak tengere – a kül és belföld – ősi szabadságával a vén Anglia – vezér-zászlójával a szép Francziaország… Páris a civilisatio-rend nagy mestere. Előttünk a türelmében nagy sokára mégis kifáradt Németország… szomszédunkban a gyalázatosan megbukott Metternich-politica. – Itthon pedig annyi előszeretettel imádott fővárosunk… az ifju Pest, mellynek mindörökre virulnia kell, s melly hivatva van, hogy néhány év után az europai fővárosok sorába felvétessék.
Az országgyülést ugy tekintjük mind kedves vendéget… lehető hogy előbb is itt lesz mint gondoljuk. – Egyszerre egy gőzflotta köt kis partjainkon – a nemzet képviselői ugy sietnek közibünk, hogy a hir sem előzheti meg őket.
Mindezekben vezéreszménk lesz az, hogy Europában lakunk: Nem akarunk a politicai institutiók felállitásában a világ előtt separatum votummal lépni fel. Mi az europai nemzetek családjai közöl, egyik, a többiekhez hasonlók akarunk lenni.
Rend béke.
Szabadság, egyenlőség, és testvéri szeretet.

A lap indulása

Az 1848. március 15-i forradalom által kivívott sajtószabadság a radikális, forradalmi hangvételű, újításokat és cselekvést követelő lapok megjelenését eredményezte. A szimbolikus jellegű címet viselő Marczius Tizenötödike már a pesti forradalmat követő negyedik napon napvilágot látott, eleinte engedély nélkül, majd májusban szerkesztője, Pálffy Albert tette hivatalossá bejelentésével, s az előírt kaukció letételével.

Szerkesztők, irányvonalak

A Marczius Tizenötödike bizonyult a radikális sajtó képviselői közül a legtartósabbnak. A fiatal értelmiségiek, újságírók, publicisták lapja volt, akik Pest forradalmi ifjúságát képviselték, élesen bírálták a kormányt, a nemességen belüli változtatásokat, a nemzetiségi kérdés tisztázását, határozott honvédelmet követeltek. Erre utal a lap jeligéje is: „Nem kell táblabíró politika.”

A Marczius Tizenötödike késő délután megjelenő napilap volt, így a későn érkező fontosabb hírek is hasábjai közé kerülhettek. Eleinte a Beimel József nevét viselő Zöldkert utcai nyomdában készült, melynek új igazgatójául Lukács Lászlót nevezték ki. Később Lukács önállósította magát, az országúti Kunewalder-házban, a mai Múzeum körúton nyitott új nyomdát. A lapot 1848. június 21-től már itt nyomták.

A lap a megszokottól eltérő, negyedrét formátumban jelent meg. Egy összehajtott ívből, vagyis négy lapból állt, ami szintén friss, mozgékony szellemiségére utalt, s nem utolsósorban praktikus célokat szolgált. Előfizetőinek száma nem haladta meg a hétszázat, e tekintetben elmaradt a hagyományos, nagyobb újságok mögött. Terjesztésének fő mozgatórugói a pesti rikkancsok voltak, akik kiáltozásukkal hirdették: „Vegyenek friss Marcziust!”, valamint a városban több helyütt – például a Pilvaxban, az Ellenzéki Körben, a Nemzeti Színház csarnokában – beszerezhető volt. Pesten vele született meg az utcai hírlapárusítás. Elsősorban a fővárosi olvasóközönséget célozta meg, vidékre csak párszáz példány jutott belőle.

Tartalmát tekintve is újításokat tapasztalhattak az olvasók: eltűnt belőle a hagyományos típusú tudósítás, nem tartalmazott hosszadalmas külföldi híranyagot, helyette megjelent az éles hangvételű politikai véleményformáló szándék, a céltudatos agitáció, mely vezércikkek, eszmefuttatások, glosszák, bírálatok által öltött formát. Feudális kötöttségeket, maradi nemességet, rendi hagyományokat ostorzó, merész, szatirikus hangvétele többek között a vidéki nemesség körében váltott ki felháborodást.

Szerkesztője a lap egész irányát, modorát megszabó, nemesi családból származó Pálffy Albert volt. (Ki a forradalom évében a radiális újító szellemnek megfelelően Pálfiként írta nevét, ezzel is jelezvén szakítását a feudális múlttal.) Pállfy a Tízek Társaságának nevezett fiatal írók körének tagja, Petőfi közeli barátja volt. Cikkeit általában név nélkül közölte, illetve bizonyos esetekben Nagy Gedeon névvel szignálta.

A lap sok munkatársa szintén névtelenül vagy álnéven írt. Az ismertek közül legfontosabbak: Várady Antal, Degré Alajos, Vasvári Pál, Dobsa Lajos, Vajda János, Lisznyai Kálmán, Teleki Sádor, néhány vers és nyilatkozat erejéig Petőfi Sándor, valamint a kalandos életű, szintén nemesi származású Mérei Mór, Barsi József bicskei plébános, Egressy Gábor színész, Erdélyi János hevesi aljegyző. Természetesen még sokan mások is megjelentek az újság hasábjain. Mind e neveket összevetve megállapítható, hogy a lapban nem elsősorban a márciusi fiatalok, egy konkrét politikai csoport vagy párt játszotta főszerepet, hanem a hazai radikalizmus sokféle képviselői. A Marczius Tizenötödike főmunkatársa 1848. április 24-től a szatirikus cikkekkel megjelenő, mozgékony és termékeny Csernátony Lajos lett, aki Pálffy mellett határozottan intézte a szerkesztői teendők egy részét. Vezércikkeket, kommentárokat, tudósításokat, glosszákat írt, alkalmanként álnéven is. „Mimózák” és „Mákvirágok” címmel gúnyos, politikai élcelődéseket adott közre, melyekben többek között Bécset, a habozó nemesi politikát, a bürokráciát és a Batthyány-kormányt támadta, gyakran személyes, néha még Pálffy által is túlontúl erősnek, rámenősnek talált hangvétellel.

A Marczius Tizenötödike a pozsonyi nemesekkel szemben képviselte Pest forradalmi ifjúságát. Nagyvárosi, urbánus lapnak hirdette magát, s mint az a beköszönőből is kitűnik, európai kontextusban is pozicionálódni kívánt, azonban a vidéki munkás és paraszti követeléseknek nem adott hangot. Kitartóan követelte a politikai őrségváltást, hirdette a forradalmi eszméket, amik miatt szembekerült a kormánnyal. Az újság aktívan szerepet vállalt a március végi pesti megmozdulásokban, melyek gátat vetettek a kormány azon szándékának, hogy visszavonja a felelős magyar pénz- és hadügyminisztériumra vonatkozó ígéreteit, s hogy újratárgyalja az úrbéri törvényt. Pálffy március 30-i vezércikkéből is kiviláglik a pesti republikanizmus megerősödése („Éljen a respublika!”), melyet a radikális ifjak mint csodaszert állítottak be a társadalmi bajok fő forrásainak kikiáltott feudális abszolutizmus és monarchia ellen.

Sajtóper

1848. május 19-én az István nádor ideiglenes királlyá való kikiáltásáról szóló értesítés miatt – mivel az megjelent formájában nem volt igaz, s a kormányt kínos helyzetbe hozhatta – a lapot aznap este a nyomdában lefoglalták, így azt a problematikus néhány sor kivételével újra kellett nyomni. Ezzel megkezdődött a lap sokat emlegetett sajtópere. A szóban forgó hír egyes források szerint Nyáry Páltól származott, kit a radikálisok előtérbe helyeztek. A sajtóper célja a lap megrendszabályozásán túl Nyáry a radikálisoktól történő leválasztása, kompromittálása volt, ám mivel ezt elérték, a sajtóper lefolytatása a továbbiakban nem volt szükséges, így azt a Marczius augusztus 15-i közlése szerint ejtették.

A debreceni időszak

A kormány és képviselőház távozásával 1849. január 3-án jelent meg a Marczius ez időszakban utolsó pesti száma. Debrecenben február 14-én indult újra, ahol a Kolozsvárról ideiglenesen átköltöztetett, Bartók Lukács által vezetett nyomdában készült hol 800, hol 600 példányban. Ez időben Pálffy a belügyminisztérium tanácsosa, Csernátory pedig Kossuth egyik elnöki titkára volt, s igyekeztek a radikális, függetlenségi hangot megőrizve a békepárti ellenzék megnyilvánulásaira – főként Jókai Közlönyben megjelent cikkeire – reagálni. Az itteni hangulat, a hagyományos cívistársadalom nem kedvezett a lobbanékony pesti ifjaknak, radikalizmusuk nem talált nagy visszhangra.

A lap február 20-i számában közölte a Nyakravalót, Petőfi Mészáros Lázárról írt versét. Kossuth felelősségre vonta Csernátonyt egy Görgeyről elismerően szóló értékelése miatt, melynek következtében a szerkesztő lemondott.

A “kalóz” Marczius

Pest visszavétele után, 1849. április 24-én a Marczius Tizenötödike újraindult Pesten Lukács László kiadásában. Az első példányokat 4. számként jelezték, ezzel is utalva a januárban elszakított fonal felvételére. Azonban e lap nem volt azonos a még mindig Debrecenben működő, Pálffy által szerkesztett újsággal, mégcsak nem is párhuzamos szólamokat képviselt. A néhány felhasznált forradalmi jelszó mögött a nemesi konszolidáció ügye húzódott. Erről tett tanúbizonyságot az új jelmondat is: „Borúra derű”. Szerkesztője a forradalmi radikalizmustól távol álló, liberális haladást képviselő Gaál József volt. A lapba rendszerint álnéven írtak (Mentő, Tövis, Galamb, Etel stb.), sok mindent átvettek a Közlönyből. Az eredeti Marczius éles hangvételétől eltérő, kedélyeskedő, anekdotikus modor jellemezte.

A lap utolsó időszaka

A 40. szám június 5-én bejelentette, hogy június 7-től a lapot ismét Pálffy veszi kézbe, aki ezek után egyre élesebben bírálta a nemesi uralom visszaállítása jelképének tekintett Szemere-kormányt és politikáját. Azonban az európai forradalmi hullám elapadóban, a szabadságharc hanyatlóban volt, a lap fokozatosan vesztett bázisából, elszigetelődött. Június 27-én Kossuth rendeletet adott ki, mivel úgy találta, hogy az ellenséges erők a hírlapokból könnyűszerrel értesülhetnek a hadsereg tervezett lépéseiről. A Marczius, mivel a Közlönyben hiányolta az alaposabb haditudósításokat, már a kezdetektől igyekezett a szabadságharc eseményeiről bővebben beszámolni. A rendelkezés a „hadititkok kifecsegését” a lap azonnali betiltásával, a szerkesztő rögtönítélő bíróság elé állításával fenyegette. Pálffy nem hátrált meg, élesen a lap június 29-i számában élesen reagált a rendeletre, melyet lényegében az 1848. március 15-én eltörölt cenzúra újbóli megjelenésének tekintett, majd folytatta az éles hangú, ellenzéki támadásokat, mely a lap július 7-i betiltását eredményezte.

Az erről szóló rendelkezés Vukovics Jenő igazságügy-miniszter, Szemere Bertalan belügyminiszter és Kossuth Lajos aláírását viselte. Az intézkedés okaiként a kormányrendeletek kigúnyolásának veszélyességét, a haza védelmét nehezítő izgatást, a lap bemutatásának elmulasztását, hadititok kibeszélését nevezték meg.

A Marczius azonban már szinte kezdettől fogva támadta a Szemere-kormányt, 1849-ben pedig egyre nagyobb ellentét éleződött az új politikai vezetők és a márciusi radikálisok között, így Kossuth bírálata is egyre nagyobb hangot kapott. Mindez nem eredményezte volna a lap betiltását a Görgey személye körül kirobbanó viták nélkül. A Marczius még akkor is Görgey mellett foglalt állást, mikor Kossuth már elszánta magát a tábornokkal való leszámolásra, így az e tekintetben való nézeteltérések végképp megpecsételték a radikális lap sorsát.

Hivatkozások

Buzinkay Géza: Magyar hírlaptörténet 1848-1918, Budapest, Corvina Kiadó, 2008

Dersi Tamás, Szántó Tibor: A magyar sajtó képeskönyve, Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1973

Dezsényi Béla, Nemes György: A magyar sajtó 250 éve, I. köt., Budapest, Művelt Nép Könyvkiadó, 1954

Kókay György, Buzinkay Géza, Murányi Gábor: A magyar sajtó története, Budapest, Sajtóház Kiadó, 2001

Kosáry Domonkos, Németh G. Béla szerk.: A magyar sajtó története II/1. 1848-1867, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1985,

Reklámok

Magyar Estilap (1894-1920)

magyarestilap magyarestilap3 magyarestilap2

Szerkesztő: Szalay Mihály

szalaimihaly
Magyar Szalon 1893. (28) A Sajtó. 709-712, A napisajtó vezérei képmelléklet

 

1. szám: 1894. március 15

1896 I.

SAJÁTSÁGOS JELESSÉG, Hogy mig a magyar napisajtió fellendülésével egész sereg reggel megjelenő uj napilap keletkezett Budapesten: olyan újság, a mely napközben, vagy az esti órákban teljesítené. a hírszolgálatot, beszámolva első sorban a főváros közönségének a délelőtt eseményeiről, — alig indult. meg; — három órai lap pedig, a milyen minden nagy városban tekintélyes számban jelenik meg, nem volt nálunk egy sem. Ilyen körülmények között indította meg Szalay Mihály a saját felelős szerkesztése alatt 1894. március 15-én, a magyar sajtószabadság ünnepnapján a MAGYAR ESTILAPOT, a mely naponta délután három órakor jelenvén meg, arra van hivatva, hogy az esti lapokat megelőzve, tájékoztassa és informálja a főváros lakosságát mindarról, a mi a nap első felében történt. A MAGYAR ESTILAP első sorban és főként a budapesti közönség számára készül és ebben a tekintetben a legnagyobb mértékben helyi újság. Nem zárja ki azonban hasábjairól a napi események egyetlen faj- táját sem és terjedelméhez képest — naponta négy oldalon jelenik meg — pontos, gyors, megbízható és körülményes tudósítást hoz minden részéből az országnak és a nagyvilágnak. A parlament tárgyalásait, a melyek délután két, sőt fél három óráig is eltartanak — egy, sőt egy fél óra múlva már a MAGYAR ESTILAP-ban olvashatja a közönség. A hírszolgálat teljesítése körül nagy apparátussal dolgozik a Magyar Estilap megindítása óta. Rövid, erős hangú vezércikkei rendszerint a nap eseményeihez fűznek reflexiókat, vagy a fővárosi közönséget legközvetlenebbül érdeklő társadalmi kérdéseket tárgyalják. Politikai irányát tekintve, a Magyar Estilap minden pártoktól független liberális programmal indult meg és ettől az iránytól nem tért el máig sem. Ez a független, szabadelvű irány és a hírszolgáltatás terén elért hatalmas sikerei, nemkülömben az újság rendkívül olcsó volta, mindjárt megindítása után óriási olvasóközönséget biztosítottak számára. Az egyházpolitikai viták alatt a szabadelvüség ügyének temperamentumos, helytálló katonája volt a MAGYAR ESTILAP. A hullámzó politikai élet egyes fázisairól nagyon sokszor ő tudósi tolta elsőnek a főváros közönségét, a nagy és jelentőségteljes szavazások eredményeiről első sorban az ő hasábjairól értesült a publikum. A kolportázst, hirlapelárusitásnak és népszerűsítésnek ezt a modern formáját leggyakrabban és legrendszeresebben a MAGYAR ESTILAP kultiválja és pedig igen jelentékeny sikerrel. Mikor a szocializmus tanai a budapesti munkások életében nagyobb hullámokat kezdettek verni, a hazafias eszmék megóvása és terjesztése körül a MAGYAR ESTILAP buzgó munkásságot fejtett ki.

Cikkeit a magyar munkások elolvasták és okultak belőlük. 1894. december havában a MAGYAR ESTILAP tulajdonjoga a Szalay Mihály ügyvivő igazgató vezetése alatt álló Magyar Irodalmi Részvénytársaság tulajdonába, ment ál, a nélkül azonban, hogy ez a tulajdonosváltozás akár a lap politikai irányára, akár a szerkesztőség belső életére a legcsekélyebb befolyást is gyakorolta volna. A felelős szerkesztő továbbra is Szalay Mihály. Az újság berendezése egyre abban az irányban fejlődik, hogy e lap legelső sorban a hírszolgálat és pedig ugy a politikai, mint a társadalmi hírszolgálat orgánuma legyen. Minden sora informatív és pedig hü, megbízható és érdekes értesülés. Ezért a vezércikk is elkerült a lap éléről, helyét a kitűnőn megirt országgyűlési tudósítás, vagy mindenkor a nap legtöbb, legfontosabb eseményeinek informatív méltatása foglalja el.

(Sajtómúzeum / Hírlapjaink 1896 I. Magyar Estilap)

Esti Ujság (1896-1917)

estiujsag estiujsag2 estiujsag4

 

Folytatás: Déli Hírlap

Az első, engedéllyel utcán árult „krajcáros napilap”, bulvár (előtte voltak hasnló bulvárlapok, de utcai árusítási engedély híján rövid életűek: pl. Magyar Posta 1883). Elsősorban a (szenzációs) hírekre épített. Első száma 1896. okt. 13-án jelent meg, szerkesztője Barna Izidor (1896-1917) kiadója Rákosi Jenő (Budapesti Hirlap Újságkiadó Vállalat).

barnaizidor
Magyar Szalon 1897. (28) A Sajtó. 709-712, A napisajtó vezérei képmelléklet

Megindításakor még újdonság volt, hogy az utcán rikkancsok árulják, amit Rákosi Jenő megfelelően demagóg bevezetőjével ki is használt: “így munkát adunk a szegényeknek [rikkancsok]”azaz pusztán emberbaráti akcióból kezd a lap kiadásába.

Nem is lehetett előfizetni rá: ára egy krajcár volt. Mintája a külföldi filléres lapok (Daily Express, Petit Journal, 8 Uhr Abendblatt (Berlin), Oesterreichische Volkszeitung).

Példányszáma 1910-ben 80-100 ezer. Du 4-5 órakor jelent meg.

A 10-es években egyre kormányközelibb lesz, fokozatosan elvesztve előfizetőit.

Beköszöntő

Esti Ujság.

Ezzel az ujsággal naponkint délután 4-5 óra közt a közönség kezébe egy olyan esti ujságot fogunk adni, a milyenhez hasonlót nyomdai kiállítás, zsurnalisztikai földolgozás és olcsóság dolgában csak a nagy világvárosokban találunk.

Közéletünk nagy nyilvánossága és páratlan élénksége mellett az események jóformán a közönség szeme láttára és füle hallatára történnek: még az igénytelnebb esemény hire is alig egy óra alatt befutja a várost a telefon szárnyain, kiváncsiságot, érdeklődést, izgalmat keltve. A nagyvárosi ember megkivánja, hogy a mikornapzártakor leteszi szerszámát, becsukja üzletét, hazajön hivatalából, vagy mielőtt elmenne zsurra, klubba, szinházba, mulatságba, röviden tájékozva legyen a záródó nap eseményeiről, hogy azután annál nagyobb érdeklődéssel várja reggeli ujságja kimeritő jelentéseit.

Ha helyesen ismertük fel a közönségnek ezt a szükségét, akkor a szives fogadás reménységével lépünk elébe Esti Ujság-unkkal, mely nem lesz függeléke, kiegészitő toldaléka más ujságnak, hanem önállóan szerkesztve, gyorsan és tömören, teljes képét fogja adni a napnak. Informálni, értesiteni, ez a tisztán zsurnalisztikai szolgálat lesz a főfeladatunk, akár politikáról legyen szó, akár bármi másról. E törekvésünket lelkiismeretesen fogjuk venni, támaszkodva a Budapesti Hirlap-vállalat szellemi és anyagi erőire, a melyeknek teljességéről, megállapodottságáról és megbizhatóságáról talán szükségtelen e helyen szólanunk.

Leköszönő

1917. szeptember 16.

A megszünés oka: Lázár Miklós veszi át Barna Izidor helyét, és a lapból Déli Hirlap lesz

Déli Hirlap

A mai nappal az Esti Ujság megszünik.

Hétfőn, ugyanabban az időben, mikor ez a lap megjelent, délben, mikor a főváros élete lázasan forrong és izgatott kezek kapkodnak az ujságok után az aszfalton, a kövezeten, a villamosokban és a kocsikban, a Déli Hirlap repül szét sok-sok ezer példányban és ugyanekkor elözönli ez az uj hirlap a pályaudvarokat is és hirt vigyen az ország legmesszebb falvába is, oda, ahol magyarok laknak. A megszünő ujság köszönti az ujat.

A háboru negyedik évében – három évi szivós kitartás, példátlan szenvedés és századok tapasztalatával felérő szenvedés után – születik meg egy uj magyar lap. Mars, a háboru pirostüzü csillaga őrködik fölötte. Még mindig acsarkodik a világ egyik része a másik ellen s a gomolyosan vajudó országok – belül és kivül – olyan átalakuláson mennek keresztül, amit a föld a népvándorlás óta nem látott. Ebben az izzó és kaotikus korszaban, melyben mindenött uj értéktáblákat rónak s a nemzetek ujra irják az uj tizparancsolatot, a Déli Hirlap a nagyság hű őre kiván lenni. A toll, amit fölvesz, a magyarság kardja lesz. Nem közönyös, hogy mögötte és nem előtte van a háború. Amit ebből a háboruból tanulhattunk, férfiasságot, áhitatot, a földnek, az otthonnak, a rögnek a szeretetét, az édes és egyedülvaló vagyar nyelvünknek imádatát, azt mind vallva-vallja és hirdetve-hirdeti az uj lap, mely lelkiismerete a mai társadalomnak, visszatükrözője egy haladó, nemes, ma élő bátor magyar ember férfias lelkületének. A rozsdás szablyákat és köszörületlen fringiákat meghagyja a mult lovagjainak. Uj, villogó fegyverekkel harcol.. Átalakult a magyarság fogalma is. Egykarcsu, lendületes, friss és tartalmas, alkotó magyarásg elveivel indul el, tisztességért és a jövőért küzdő emberek szellemi kiváltságává teszi ezt a szót, hogy “magyarság”.

A Déli Hirlap lehetőeg tökéletest, érdekest, merőben ujat óhaj nyujtani. Ami fegyver van az uj hirlapirás szellemi arzenáljában, az mind rendelkezésére áll. Biztosan és könnyeden mozog itthon, de ottohn lesz a semleges külföldön, a skandináv államokban, hol most a béke roppant ügye érik és a harctereken is hol a jövőt kovácsolják, vassal és vérrel. Rigától Stockholmig ivelnek ma a magyar érdekek. Mert mindenütt áll egy-egy őrszemünk, akár katona az, akár a béke előkészitője. Hatalmas ereje az uj hirlapnak a függetlensége. A kibérelt lelkiismerettel, a rothadt erkölcscsel, a pénz bomlasztó moráljával soha semmi közösséget nem vállal s kérlelhetetlenül számol le azokkal, kik ezen a világtüzvészen akarják megfőzni a maguk zsiros levesét, és safe deposit-ba zárják a miliók szenvedését, hogy a maguk hasznára kamatozzon. A nép lapja, a Déli Hirlap. Modorában előkelő és egyenes, elvében haladó és magyar, nemcsak maga vigyáz a plasztronja tisztaságára, de másoktól is elvárja ezt.

Első szava is ez legyen: becsület.

a Beköszöntő és a Leköszönő szerk.: Lévai Tamás

Budapest (-1918)

budapest budapest2

budapest1877 budapest_koszonto

Folytatás: Köztársasági Ujság

Képes krajcáros napilap.

Wodiáner Fülöp indította, mely először szerzett engedélyt utcai árusításra.

Különlegessége az volt, hogy címlapján nem vezércikket, hanem metszetet közölt, s hangvétele is az utca emberéhez lett igazítva.

“Megtörtént az is, hogy Wodianer F, lapja. a „Budapest” Rózsának, az újpesti rablógyilkosnak, kivégeztetését előbb hozta képben, mint az tényleg megtörtént., E miatt akkoriban a „Typographia” megróvta a lapot, melynek az lett a következménye, hogy Wodianer úr „nemes haragjában” megtagadta a főnökilleték további fizetését és azóta nem is fizeti.

A legújabb időknek, mióta ugyanis képes lapjaink száma kettővel megszaporodott, a concurrentia szüleménye, hogy azok ismét visszaestek régi hibáikba, és a botrányhajhászat, az erkölcsöt és illemet sértő aljas szenvedélyek fölkorbácsolása egész meztelenségébel üli orgiáit hasábjaikon a nyomdászat nem nagy dicsőségére, a közmorál nem nagy épülésére. Hogy a nép ily ocsmány olvasmányok által nem művelődik, hanem aljas cselekedetekre ösztökéltetik, melynek lejtőjén alig van megállás, már a tudomány által is rég bebizonyított tény. …

A sajtónak nem az a föladata, hogy a Schenk-féle szörnyetegeket silány fűzfapoéta módjára megörökítse, hanem hogy a társadalmat mindig jó példával a becsület és tisztesség ösvényére vezesse. Ezt pedig nemcsak a napi sajtótól, hanem minden nyomtatásban megjelenő olvasmánytól követejük. (Képes napilapjaink. Faragó. Nyomdászok Közlönye 1884.)

1910-ben 45 ezer példányban jelent meg.

A 48-as függetlenségi párt hivatalos lapja lesz, utóda a Köztársasági Ujság.