Gabonaváros (1968)

A Csehszlovák Rádió pozsonyi stúdiójának magyar adása Gabonaváros néven
illegálisan sugározta műsorait. http://mek.oszk.hu/06700/06723/06723.pdf

1968. aug. 21-

A név Dunaszerdahelyre utal, de a rádió nem itt működött.

Forrás: https://pozsonyikifli.sk/titkos-radioadas-mukodott-pozsonyban-1968-ban/

“A Szőllősi utcai állomást azonban könnyen sikerült bemérniük a szovjet csapatok műszaki alakulatainak. A rádió műszaki munkatársainak egy megfelelő, biztonságosabb rejtekhelyet kellett találniuk, hogy onnan telefonvonalak segítségével közvetíteni lehessen. Így esett a választás a Récse mellett található pozsonyi Szőlőhegyek alján, az Ahoj-hegyen (Na Briežkoch) álló még át nem adott erősítőállomásra.

Innen jelentkezett be augusztus 23-án a Duna 1, Duna 2 adások mellett a Gabonaváros is, amelyek magukat a Csehszlovák Rádió Legális Adásának nevezték. A rádió vezetősége azért választotta a postának ezt az épületét, mert a rádió technikusai közül is kevesen tudtak a létezéséről. Kozma Gyula, a rádióadás bemondója így emlékezett vissza a történtekre:

”Engem 23-án hívtak telefonon, hogy nagyon fontos, hogy magyarul is megszólaljon ebben az országos körkapcsolásban a rádió. Ugye mert az ilyen országos körkapcsolás volt: Prága, Brünn, Pozsony, Besztercebánya… Amíg valahonnét tudtak, mert kezdetben Besztercebánya elég sokáig tudott, de aztán már nem kapcsolódott be. És akkor telefonáltak nekem, hogy jöjjek azonnal, mert fontos, hogy bekapcsolódjunk. Amit mondtam, hogy nem fogom tudni értesíteni a kollégákat, azt mondták, azzal ne törődjek, ők majd törődnek azzal, hogy valaki leváltson. Azt az utasítást kaptam, hogy villamossal menjek a Figaró gyárig a Récsei úton. Ott majd látok egy ismerőst, akit harminc méterre kövessek, ő majd elvezet engem a stúdióba. Valóban, amikor kiszálltam, megláttam a sportriporternőt, Mária Lukačovičovát, ő ment előttem, én meg úgyszólván sportosan öltözve, mint aki kirándulni megy mentem mögötte harminc méterre. Ott már egészen a hegy alján, az utolsó házak egyikében volt egy komplett felszerelt telefonközpont, amelyet még nem helyeztek üzembe, és ennek az volt a nagy előnye, hogy nem tudták bemérni. Úgyhogy ott csináltak egy ilyen improvizált stúdiót. Oda beültem, ott voltak a szlovák kollégák, konspiratív módon ők úgy jelentkeztek, hogy „Város a Dunán – Mesto na Dunaji”, és az egyik azt mondta: tudod mit, te leszel a Gabonaváros. Kezdetben nem volt előttem jóformán semmi, improvizáltam, egy kicsit most talán mosolyogni lehetne rajta, de mondom, konspiratív módon, amikor befejezte a szlovák kolléga, akkor ezt mondta: No, most meg kapcsoljuk a Gabonavárost. Megvakarta a mikrofont, úgyhogy úgy tűnt, mintha kapcsolnák („Voláme Mesto obilia” ), és akkor én megszólaltam:”

A Gabonaváros ezt követően a helyét változtatva, megtévesztve a megszállók műszaki alakulatait szeptember harmadikáig folyamatosan közvetített. Kozma Gyula után Nagy Jenő, Delmár Gábor, majd Holló Anna vette át a stafétát. Ez volt az első és egyben az utolsó eset is, hogy a magyar adás országosan, egész Csehszlovákiában, sőt külföldön is hallható volt.

Az Ahoj-hegyi épület igaz, a város kevésbé forgalmas részén helyezkedett el, vagyis nem volt szem előtt, de az elhagyatott erdei utacskákon folyamatosan közlekedő, a rádiósokat szállító gépkocsik mozgása előbb-utóbb felkeltette volna a megszálló csapatok figyelmét. A postai erősítőállomás félkész épületében, amelyet eredetileg nem rádióadások közvetítésére építettek, eléggé mostoha körülmények között kellett dolgozniuk a szerkesztőknek.

A rádió vezetőinek rövid időn belül egy újabb, rádióközvetítésekhez alkalmasabb, de egyben biztonságos helyet kellett találniuk. A problémát Jedlička főmérnök és csapata oldotta meg:

„Abban az időben szokás volt, hogy az állami vállalatok a kiselejtezésre váró technikai berendezéseiket, úgy mint pedagógiai segédeszközt, szakiskoláknak ajándékozták. Ez történt 1968 áprilisában, amikor is a pozsonyi rádió készülékéinek egy részét a Templom utcai konzervatóriumnak (most a Nagyszombati Egyetem Teológiai Karának épülete) ajándékozta. Amikor, mint az iskola külsős elektroakusztika pedagógusa ezt a folyamatot közvetítettem, még nem sejtettem, hogy nemsokára milyen célt fog szolgálni a konzervatórium új hangstúdiója. Az akkori Távközlési Vállat munkatársaival elég gyorsan sikerült rákapcsolódnunk a többi adók hálózataira, és egyben átköltözettük az Ahoj-hegyi közvetítőstúdiót. Az új tudósítóállomás a városközpontban volt egy mindenki számára elérhető, de elrejtett helyen. Végszükség esetén el lehetett menekülni a zeneiskola udvarán és a Ferences templom kertjén keresztül, vagy a legrosszabb esetben a jezsuiták templomán keresztül, amire a templom sekrestyése tett ígéretet. Itt rendelkezésünkre állt egy, igaz öregebb, de jól felszerelt professzionális, akusztikus stúdió, és a konzervatórium archívumának nagyszámú lemezgyűjteménye.“

 

„Akkor már a konzervatóriumból ment az adás, az Óvárosháza téren, és a konspirációnak megfelelően a templom padlásán keresztül közlekedtünk. A negyedik emeleten zongorák voltak, ott, a zongorák alatt aludtak. Az egyik zongora alatt aludtak a hölgyek, akik éjszakai szolgálatot teljesítettek, a másik zongora alatt a férfiak. Mondjuk én csak reggel nyolctól este nyolcig voltam. Egyszer csak szól az egyik kolléga. A függönyön keresztül kinézett. Azt mondta, hogy: oroszok! És akkor odamerészkedtünk, a negyedik emeletről úgy rézsút le lehetett látni. Akkor egy orosz dzsip katonákkal körbejárta a négyszögletes teret. S akkor ott lelassítottak, kiszálltak és nézegetek. Nem lett volna probléma széttörni az ablakot, vagy betörni az ajtót és bejutni a földszintre. Én életemben ekkor éreztem először halálfélelmet.”- Emlékezett vissza Holló Anna a Gabonaváros egykori munkatársa a Templom utcai működés időszakára.

A megszálló csapatok műszaki alakulataik állandó munkája ellenére sem tudták leleplezni és beszüntetni a pozsonyi Legális Csehszlovák Rádió működését. A Gabonaváros adásainak rengeteg hallgatója volt, amellett, hogy nyugalomra, passzív ellenállásra intett, közölte a legfontosabb információkat. A szlovákiai magyar köztudatban is sokáig élt az tévhit, hogy a Gabonaváros valahonnan a Csallóközből: Dunaszerdahelyről, Galántáról, vagy Komáromból jelentkezett be az éterbe. Később a normalizátorok is helytelenül azt állították, hogy ellenforradalom elő volt készítve, hiszen alig hallgattatták el a rádiót, máris új, előkészített munkahelyek, stúdiók várták az ellenforradalmárokat Pozsonyon kívül. A Gabonaváros szerkesztői pedig végig Pozsonyban tartózkodva közvetítették a legfontosabb híreket, olvasták be a különböző felhívásokat és tartották a kapcsolatot az ország vezetősége és a magyar nemzetiségű lakosság között.

Ifj.Papp Sándor”

 

 

Katona Rádió (1944-45)

Katona rádióként
1944. október 15., a nyilas hatalomátvé­
tel után a mozgó adóállomás már Katona rádió néven jelentkezett, de még
mindig a budapesti Sándor utcai stúdió­
ból kapta a műsoranyagot. Személyi állományát kiegészítették, Mayer százados lett a parancsnok, bár továbbra is
Soós főhadnagy intézett mindent.
1944. október végétől a nyilas kormányszervek minden mozgatható hírközlő berendezést elindítottak Nyugatra, elsősorban Magyaróvárra. Például
a Sándor utcai stúdióból a vágókocsik
és a lemeztár nagy részét a rónafői
kastélyba telepítették, a lakihegyi
20 kW-os Telefunken-adót a Pápa
melletti Borsosgyőrben raktározták el.
A Katona rádió 1944. november 6-án
kapta a parancsot, hogy települjenek át
Nyugat-Magyarországra. (13 családtag
csatlakozott a katonákhoz, közöttük
Soós felesége és nevelt fia, a 14 éves
Hoffman György.) Első úti céljuk a
Devecser és Pápa között fekvő Noszlop
község lett, ahová november 7-én esté­
re megérkeztek. Egy kis akácos melletti
kaszálón települtek, és a kocsikat szalmakazalnak álcázták. Pár száz méterre
volt a község transzformátorállomása,
mely távvezetéken Ajkáról kapta a villamos energiát. A műszerészek első dolga
volt – helybeli szerelőkkel együttműködve – az elektromos vezeték kiépítése és
bekötése a transzformátorházba.
A megérkezésüktől számított harmadik napon kétórás zenés próbaadással indult az adó üzeme. Hamarosan telefonvonalat építettek ki, és
megteremtődött a feltétele a budapesti műsor kisugárzásának. Az antennát
az adótól és a kiserdőtől távolabb, nyílt
területen állították fel. (Az állomás tervezője és a fényképek tanúsága szerint három árboc tartotta az antennát,
egy noszlopi lakos viszont határozottan négyre emlékezik…)
Eleinte ténylegesen katonarádióként
működtek: a falu egyik házában (a
Czepek családnál) stúdiót rendeztek
be lemezvágó berendezéssel, ahol
üzeneteket vettek hanglemezre. Ezeket részben a katonák küldték az otthoniaknak, másrészt hozzátartozók a
távolban lévő katonáknak. Az üzenetes lemezeket aztán a stúdiókocsiban
leforgatták és kisugározták.
Két hét múlva, november 24-én Lakihegy elhallgatott, és a Katona rádiónak át
kellett vennie a Budapest I. sugárzását.
Sokáig bizonytalanság volt abban a
tekintetben, hogy az országban található berendezések közül melyik vette
át Budapest I. szerepét. Garai László
postamérnök a székesfehérvári rádió-
állomás vezetőjeként az egyik Öreghegyi 5 kW-os adóberendezést alakí­
totta át Budapest I. hullámhosszára,
de sehol sem találtunk utalást arra,
hogy egyszer is üzemelt volna.
A közelmúltban jelentkezett Síkos
Gyula egykori noszlopi lakos, aki határozottan állította, hogy 1944 „karácsony
előttig” a Noszlopon települt mozgó adó­
állomás adta Budapest l-et. Közvetve
ugyanezt erősítette meg írásban a Noszlop történetét leíró tanulmány, csak félre­
érthető szövegezéssel: „A főváros ostromakor a Petőfi rádiót Noszlopra menekí­
tették.” Akkoriban még a Kossuth és Petőfi rádió elnevezés helyett Budapest I.
és Budapest II. létezett. Bár Budapest II.
egy második műsort jelentett, érdekes
módon a Postán és a Magyar Rádiónál,
a mozgó adó fedőneve Budapest II. volt.
Magyari Endre hagyatékában találtunk
feljegyzést arra vonatkozóan, hogy
1943-ban segítette a Budapest II. telepí­
tését. Valószínűleg innen ered a Petőfi
rádió téves (volt Budapest II.) említése.
1944. december 17-én elkészült a
magyaróvári adó bővítése és áthangolása a Budapest I. hullámhosszára,
ekkor vette át a Katona rádiótól ezt a
helyettesítő tevékenységet.
Mi legyen a Katona rádióval?
Budapest körülzárása után a főszerepet kapott rónafői stúdió nem tartott
igényt a Katona rádióra, a „Csak azért
is Rádió Budapest” műsort Magyaró­
vár sugározta. A mozgó adónak új feladatot kellett keresni.
Soós László főhadnagy felvette a kapcsolatot a Szent László hadosztállyal,
majd ezután átvezényelték az adót
Szombathelyre. Szombathelyről kétnapi
várakozás után továbbvonultak Kapuvárra. Kapuváron a „belső major mögött lé­
vő intézői kertbe” települtek, közvetlenül
a húsgyár és a belső major között. Ez a
település központjához közeli rész lényegében már külterületnek számított, mert
2005/1 HADITECHNIKA 9

csak a major cselédházaiban voltak laká­
sok. Csak a húsgyárhoz vezető (lakó­
épület nélküli) úton közlekedtek, mely
mellett sűrű élősövény alkotta a kert kerí­
tését. így érthető, hogy nem sokan figyeltek fel a rádióállomásra, egyébként is sok
alakulat zsúfolódott össze a városban.
Nem tudjuk, mit csinált az adó Kapuvá­
ron. A nyilasok állítólag alig tudtak megegyezni abban, hogy az adóberendezés
melyik szervezetüknek dolgozzon. Soós
László Fehér pázsit című regényében
azt írja, hogy a pápai német repülőtér ré­
szére dolgoztak. Említést tesz a könyvben egy szabotázsakcióról, melynek kö­
vetkeztében az adó parancsnoka német
hadbíróság elé került. A szerző húga
2002-ben megerősítette, hogy az eset
tényleg megtörtént. Soós szerencséjére
enyhe ítélettel megúszta, visszatérhetett
a rádióállomáshoz.
A mozgó adó vége
A mozgó adó parancsnokának, Soós
László főhadnagynak az események
idején 14 éves mostoha fia, Hoffman
György anyjával együtt elkísérte a mozgó adót, és naplószerűen leírta a velük
történteket. Ezt 1947-ben letisztázta,
sajnos időpontok említése nélkül.
Kivonatolva:
Február elején jött vissza az adó Kapuvárról Noszlopra, majd március 23-
án kapták a parancsot a bontásra és a
továbbvonulásra. Eddig az időpontig
már négy katona megszökött… Ezen
események leírása mellett a 42. oldalon Soós kézírásával margójegyzet:
„Közben pápai reptér irányítás, antennatörés, letartóztatás”.
Moson-Kisudvarra vonultak, mely
egészen kicsi, 8-10 házból álló telepü­
lés Magyaróvártól 2-3 km-re. Útközben
kétszer is említi H. Gy. az igazoltatást: a
nyilasok vagy a németek sorompóval elzárták az utat, és átvizsgáltak minden
személyt és járművet. Kisudvaron is a
mezőn települtek szalmakazlak között,
a kocsikon még rajta volt az a szalma,
amit Noszlopon kötöztek fel rájuk, ezért
megint így álcázták a kocsikat. Itt már
nem jutott hálóhely a katonáknak, kis
sátrakban aludtak, az asszonyok a kocsikon. Egyedül Soósék kaptak helyet
egy házban. Soós László motorral,
majd egy alkalommal lóháton átment
Rónafőre, nyilván felvette a kapcsolatot
a stúdióval. Településről nem esik emlí­
tés, nem is maradhatott sok idejük erre,
mert pár nap múlva már az osztrák Ruston voltak, és onnan Altenmarkt felé
kaptak irányítást. Az osztrák határ közelében a személyzet egyes tagjai leré-
szegedtek, sőt, H. Gy. említést tesz egy
egész szakasz lovascsendőrről, akik ittasan lovagoltak lovakat itatni Kisudvarra. Leírja, hogy pár német katona hatalmas marhacsordát terelt át a határon, a
tehenek fájdalmasan bőgtek, napok óta
nem fejték meg őket… Az általános menekülés és visszavonulás érintette a kö­
zeli Krisztina-majorban lévő egyenruharaktárat is, amelyet a megsemmisí­
tés (felgyújtás) előtt minden arra járó katona igénybe vehetett. Soósék bakancsokat és teljes öltözet ruhákat hoztak
az alegység katonái számára.
Az állomás személyzetének első
veszteségei Ruston a Fertő tó melletti
német légelhárítós táborban keletkeztek: egy légitámadás alatt egy katona
meghalt, három megsebesült. Több kocsijuk szilánksérüléseket szenvedett,
csak két kocsi maradt sértetlen. A rusti
barakktábort a németek hamarabb elhagyták, mint a mozgó adó, a magyar
tisztek féltek, hogy valamilyen német
egység lefoglalja a kocsikat, és ők ott
maradnak ég és föld, illetve két tűz kö­
zött. Négy katonát felállítottak megfelelően védhető helyeken, golyószóróval
és kézigránátokkal, hogy ha idegen
vagy erőszakoskodó német katonák
jönnének, mindenáron tartsák távol
őket. Igen elszántak voltak a németekkel szemben, de követték őket. Az aggregátorkocsit kénytelenek voltak Ruston
hagyni, mert nem volt mivel vontatni.
„Ki volt adva a parancs arra vonatkozólag is, hogy az agregátor itt marad, tekintve, hogy az egyik hoffer
(így!) üzemképtelen, tehát nincs ami
húzza. De a bombázás folytán megsé­
rült hoffert még akkor is lehagytuk volna a vontatmányával együtt, ha üzemképes, mert alig volt üzemanyag a
gépkocsik részére.
Ez a helyzet aztán magával hozta azt
is, hogy ami holmi az agregátor kocsijá­
ba volt csomagolva, az lemarad az
agregátorral együtt, illetve át kell pakolni más kocsiba. Igen ám, de a kocsikat
nem szabad túlterhelni, mert nagy terhelésnél sok üzemanyag fogy.”
Rengeteg lőszert, régi ruhákat stb. kidobáltak, és otthagyták a táborhelyen.
Mayer szds.-nak saját személykocsija
volt, egy Adler, azon utazott, a családja
pedig a parancsnoki buszon. Az Adler
haladt az oszlop elején, utána autóbuszok, majd a Hofherrek. Ha nehéz,
emelkedős utak jöttek, az oszlop eleje
tízpercenként is megállt, hogy bevárják
a Hofherreket. A „hangoló kocsit” a
„nagyfesz kocsi” után kötötték, az vontatta. Bécs előtt Mödlingnél álltak meg.
Hatalmas nyilvános óvóhely volt itt,
négy részre osztott bunker. A buszokat
az SS-ek bekísérték Bécsbe, egy SSlaktanyába, ahol Soósnak sikerült igazolni a küldetést. Továbbengedték őket,
illetve visszamentek a vontatókért
Mödlingbe. Hoffman György leírta az
elindulást Mödlingből. Ez nem igazán
volt egyszerű, először benzinlámpával
megmelegítették a Hofherr alján a hengerfejet, azután berántották a traktort.
Vagy egy másik traktorral meghúzatták,
vagy 6-8 katona megtolta. Ha minden
simán ment, a három traktor beindítása
akkor is egy órát tett ki. 1945. április 1-
jén, húsvétvasárnap reggel indultak
Mödlingből Altenmarkt felé.
Állandó légitámadások voltak, éjjel az
oroszok, reggeltől az angolok támadtak.
Hajnalra lett csak csend, az oroszok már
nem, az angolok még nem repültek.
„Az út folyton emelkedett. A buszok
még aránylag jól bírták az állandó
emelkedőket, de a hofferek a 20-30
tonnát kitevő vontatmányaikkal alig
bírtak utánunk kapaszkodni. A nagy
erőfeszítéstől, amit a motortól a meredély megkövetelt, a hofferek majd
hogy fel nem robbantak.
A tempó most ez volt: a buszok
mentek 10 percet, utána vártunk negyedórát, míg a két hoffer beért minket. Megint 10 perc gurulás és utána
ismét negyedóra pihenés.”
Itt csak két traktort említ Hoffman
György, a harmadik elkeveredett, előttük
járt az úton, csak később csatlakozott az
oszlophoz. (A tonnát keveri a mázsával,
a vontatmányok súlya helyesen: 20-30
mázsa!) Altenmarktból napokig nem tudtak továbbmenni, mert nem kaptak
üzemanyagot. Aztán szereztek…
„Körülbelül három hónappal későbben, már Mariakirchenben mesélte el
nekem Lukács, hogy Altenmarktban
hogyan sikerült üzemanyagot szerezni. Az indulás estéjén 10 óra tájban ő
és Napholcz bementek a faluban lévő
német gépkocsitáborba és az ügyeletes német őrmestert lepénzelték, hogy
engedjen egy kétszáz literes hordót elemelni, tele naftával.
Sikerült is a hordót kigurítani a tá­
borból, de nagyon nagy szerencséjük
volt, mert ha a cirkáló őrök észreveszik
őket, hát beléjük lőnek. így aztán
Lukács és Napholcz ügyességén mú­
lott, hogy a kétszáz liter nafta segítsé­
gével nem kellett lehagynunk egy kocsit sem az adóból.”
Érdekes volt a lakosság viszonya a
helyi náci vezetőkhöz. Gepping környékének ún. náci Gauleitere annyira
ellenszenvessé vált az ottaniaknak,
hogy Hoffman György leírása szerint
többször megverték. Á front közeledté­
re SS-egyenruhában elmenekült egy
kerékpáron, hátrahagyva családját,
házát, földjeit.
Mariakirchenben ugyancsak közutá­
latnak örvendett az a tanító, aki az ottani náci vezető volt. Állítólag szintén
kapott már verést, mire a magyarok
odaértek. Geppingben egy erdőben
táboroztak, és lesték a híreket:
10 HADITECHNIKA 2005/1

„Az adóállomásnak volt egy hatalmas
telepeskészüléke, fejhallgatós. Ezen a
rádión naponta rendszeresen hallgattuk
Amerika magyar nyelvű leadásait. Esténként háromnegyed kilenckor, már
majdnem egészen sötétben, körülálltuk
a készüléket, Gelle vagy Szlovák beállí­
totta és leült eléje, fülén egyik hallgató­
val, a másikat felakasztotta a rádióra.
Elég tűrhetően hallotta mindenki a fa tö­
vébe letett rádió suttogását. … Ez a ké­
szülék kötött csak össze bennünket a
külvilággal, hiszen teljesen »elzárt« életet éltünk itt az erdőben.”
A szovjet csapatok közeledtére tovább menekültek nyugat felé, és végül
Mariakirchentől pár kilométerre a Sattlern falu feletti erdőben táboroztak le,
hogy bevárják az amerikaiakat. Féltek
az SS-től, és fenyőágakkal álcázták a
kocsikat nemcsak a repülők, hanem
földi figyelők elől is.
Rádióhírt fogtak 1945. május 9-e
előtt: „Münchenben kitört a forradalom
és a tömeg elfogta Goebbelst több vezető nácival együtt.”
Asattlerni erdőbe egy dzsipen néhány
amerikai katona érkezett, és lefoglalta a
kocsikat. Azok mellett éppen nem volt
senki, csak az egyikben aludt egy katona. A kocsi ajtózárát szétlőtték, hogy kinyithassák. A felébredt katona éppen ott
állt, hogy kinyissa, amikor az ajtón át
combon lőtték. Az amerikaiak azonnal
kórházba vitették, és elnézést kértek az
incidensért. Korrektül kezelték a magyarokat. Május 7-én az egész oszlop viszszament az erdőből Mariakirchenbe,
ahol május 20-ig állomásozott az adóberendezés. Május 20-án Soós László és a
gépkocsivezetők Nürnbergbe vitték az
egész vontatmányt, ahol átadták az
amerikai hadsereg hadizsákmánygyűjtő
szolgálatának. Soós öt nap múlva amerikai katonai teherautón érkezett vissza
Mariakirchenbe.
Hoffman György utolsó bejegyzése
az adóállomásról:
„Adó elmegy Nürnbergbe. Laciék öt
nap múlva amerikai teherautón jönnek
vissza.”
A tisztek, a legénység és a családtagok kb. hat hónapig maradtak Mariakirchenben, majd valamikor október
táján jutottak vissza Magyarországra –
főleg, aki akart. Soósék visszajöttek.
A kísérleti adó az irodalomban
Soós László, a mozgó adó egykori parancsnoka Fehér pázsit (dokumentumregény a második világháborúból) cí­
men írta meg visszaemlékezéseit a
VKF 6. osztály alárendeltségébe tartozó ukrajnai haditudósító különítményről. Saját személyét Borostyán hadnagyként szerepelteti a regényben.
Munkájában külön fejezetként szerepel a „Kísérleti adó”.
A regényben említés történik egy
szabotázsról, miszerint az adó a né­
metek pápai repülőtere részére dolgozott volna, és Soós egy szélviharban
kint hagyatta a Magirus-antennákat,
amelyek tönkrementek. Ezt az eseményt Hoffman György nem írta le a
naplóban, de Soós László kezeírásá-
val a napló 42. oldalán pársoros utalás
van arra, hogy a dolog megtörtént.
Soós testvérhúga, Faludiné is úgy
mondta el Csipkés Ernőnek, hogy a
szabotázs megtörtént, a nyilasok elvitték Soóst, aki felett német katonai bí­
róság ítélkezett. Valószínűleg enyhén,
hiszen a helyén maradhatott.
A regényben szereplő Csergő ezredest a valóságban Csikósnak hívták, H.
Gy. is megemlíti, hogy beszélt az emberekhez egy református templomban.
Tudomásunk van egy további epizódról: Noszlopon kiépítettek egy pár
kilométeres telefonvonalat, hogy az
adón keresztül a Budapest I. műsort,
riasztási szöveget stb. lehessen közvetíteni. Nagy botrány lett, amikor té­
vedésből valamelyik katonai parancsnokság telefonbeszélgetése került a
moduláló vonalra, és azt kisugározták.
Azt a tényt is érdekesnek tartjuk,
hogy milyen nagy becsben volt egy rá­
dióadó az akkori világban, végül mindenütt kaptak üzemanyagot a továbbhaladáshoz, és minden kocsielkobzási
kísérletet sikerült kivédeniük. Maguk
az SS-ek sem mertek kikezdeni velük.
A háború után, 1949-ben Soóst belekeverték egy kémkedési ügybe, melyben 1950 szeptember 18-án hűtlenség
vádjával bűnösnek találták, és három év
fegyházra ítélték. Az ügyben hetedrendű vádlott volt. 1953-ban szabadult,
1959-ben rehabilitációért folyamodott. A
tanúvallomások olyan valószernek voltak, hogy az ügyészség nem mert állást
foglalni ártatlansága mellett, hanem salamoni döntést hozott: kegyelemből
mentesítették a joghátrányok alól. Dokumentumregényét 1957 és 1959 kö­
zött írta, de 1960-ban a kiadó szándéka
ellenére sem jelenhetett meg. Végül
1983-ban adták ki a könyvet, szerencsére az író még megérhette.
1967-ben a BM III/2. osztálya foglalkozott személyével, tisztázták katonai
múltját. Kiderítették, hogy az 1942. évi
32. Honvédségi Közlöny 766. oldalán
(valóban) előléptették főhadnaggyá, és
az 52. számú Közlöny szerint dicséretben részesítették. 1987-ben a BM még
figyeltette a lakását, ún. lakcímfigyelő lapot állítottak ki róla. 1993-ban halt meg.
1985-ben „A magyar rádiózás törté­
nete a felszabadulásig” című könyvé­
ben Sugár Gusztáv gyakorlatilag a Fehér pázsit szövegét idézte, amikor a
Kísérleti adóról írt. A forrásmunkák kö­
zött meg is említette ezt a művet,
azonban új ismeretekkel nem szolgált.
A Rádiótechnika 2001-es évkönyvében Balás B. Dénes írt cikket „A magyar mozgó adóállomás” címen, Komporday Aurél elmondása és átadott
fényképei alapján. A szerző elsősorban a műszaki részleteket próbálta le­
írni, és csak háttérinformációként kö­
zölte a légvédelmi riasztás rendszerét
és egyebeket. Ekkor még nem tudott a
naplóról, így annak információit nem
dolgozhatta bele a cikkbe.

 

Balás B. Dénes – | Csipkés Ernő Katonarádió, katonai műsoradók
a második világháborúban IV. rész
. Haditechnika 2005/1

Pesti Hírlap. (2019-)

Budapesti ingyenes délutáni napilap.

I/1 2019. December 11, utcai osztogatóktól

Fsz Kerényi György

A cím régiesen ponttal szerepel, azonban mai helyesírás szerint hosszú í-vel. Narancs kísérőszínnel.

 

Beköszönés
Ön nemrég egy sárga
(vagy kék) dzsekis ember-
től a kapta a kezébe ezt a
lapot.
A Pesti Hírlap 1841-ben
jelent meg először. Egy
bizonyos Kossuth Lajos
szerkesztette. Később
megszűnt, újraindult,
most elindul megint.
A 180 év alatt mi készít-
jük a hetedik Pesti Hírla-
pot.
A leghosszabb ideig,
1879-1944 között megjele-
nő lap beköszönő cikké-
ben ez állt a Pesti Hírlap
céljairól:
„…a magyar közönség-
nek egy jól és fürgén szer-
kesztett, minden hírt
gyorsan közlő, olcsó napi-
lapot nyújtani”. Azt is ki-
nyilvánították, hogy a
„Pesti Hírlap nem csatla-
kozhatik a létező pártok
egyikéhez sem”.
Ön egyetért ezzel?
Akkor keresse január
13-tól minden munkanap
délutánján a sárga (vagy
kék) dzsekis embert!
Ott lesz, ránk számít-
hat!
A Pesti Hírlap szerkesztősége

http://pestihirlap.hu/

 

Vörösmarty Rádió (1956)

“A rádió története egészen a forradalmi időkig nyúlik vissza, hiszen 1956-ban már létezett rádióadó Vörösmarty Rádió néven, Székesfehérváron. A Városi Nemzeti Bizottság Intézőbizottsága 1956. október 29-én határozta el a Vörösmarty Rádió működésének megindítását. A középhullámú adó nemcsak Székesfehérvár és környékére, hanem a Dunántúl nagy részére sugározta adásait. A rendszeres adás október 30-án kezdődött, a 379 méteres középhullámon. A Vörösmarty Rádió stúdióját a Városi Tanács egyik helyiségében rendezték be, majd a Petőfi utcába költöztették át. Székesfehérvár és Budapest között már október 23-án megszakadt a géptávíró- összeköttetés, így a kormány közleményei és az MTI tudósításai nem érkeztek meg a városba. Ez felértékelte a helyi rádió szerepét, amely elsősorban a székesfehérvári eseményekről tudósított, de a nyugati rádióknak a magyarországi forradalmi eseményekkel kapcsolatos híreit és kommentárjait is közölték. “A forradalom alatt a rádió kétségtelenül jelentős szerepet töltött be, a közlekedési nehézségek, az események gyors változásai az újsággal szemben a rádió felértékelődéséhez vezettek.”
(“Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.” Az 1956-os forradalom Székesfehérvárott. Szerk.: Csurgai-Horváth József)

Ungarischer Lloyd (1867-1876)

Morgen- und Abendblatt
Pest
Nr. 1 25. Dez. 1867 – Nr. 59 12. März 1876 Jg. 10
Red.: Karl Weisskircher
Täglich zweimal / Folio
Inhalt/Rubriken: Zur Tagesgeschichte, Geschäftsberichte, Aus dem Reichstage, Wasserstand, Witterung,
Feuilleton, Inserate
Beilagen: 1867: DER LANDWIRTH, 1868–1870: GEWERBE ZEITUNG, 1871–1873: BLÄTTER FÜR
LANDWIRTSCHAFT UND GEWERBE, 1873–1876: ZEITUNG FÜR LANDWIRTSCHAFT UND
GEWERBE
Lit.: Voit 5468, Busa II 561, Réz 1189
Forrás: Rózsa Mária DEUTSCHSPRACHIGE PRESSE IN UNGARN 1850–1920 Berichte und Forschungen 11 (2003), S. 59-141.

Ungarische Nachrichten (1862-1865)

Abendblatt
Pest
Nr. 1 1. Apr. 1862 Jg. 1 – Nr. 224 30. Sept. 1865 Jg. 4
Red.: Josef v. Bauszner, ab 30. Apr. 1862: Eduard Glatz, ab 1. Juli 1864: Josef Bauszner
Täglich / Folio
Inhalt/Rubriken: Nachrichten, Ausland, vermischte Nachrichten, Handels- und Geschäftsbericht, Feuilleton
25. Sept. 1863 – 1. Juli 1864: ABENDBLATT DER UNGARISCHEN NACHRICHTEN
Früher: PEST-OFNER ZEITUNG
Lit.: Busa II 559, Réz 1163
Forrás: Rózsa Mária DEUTSCHSPRACHIGE PRESSE IN UNGARN 1850–1920 Berichte und Forschungen 11 (2003), S. 59-141.

Politisches Volksblatt (1875-1920)

Budapest
Nr. 1 26. Nov. 1875 Jg. 1 – Nr. 129 30. Mai 1920 Jg. 46
Red.: Pál Zilahy, ab 12. Jan. 1876: Pál Tencer, ab 11. Okt. 1877: Izidor Gaiger, ab 25.
Okt. 1877: Gyula Beermann, ab 2. Apr. 1881: Z. Spitz, ab 1. Jan. 1916: Dániel Bródy
Täglich / Folio
Inhalt/Rubriken: Politik, Belletristik, Inserate
Beilagen: FAMILIEN-BLATT bis 1917, ROMAN ZEITUNG 1912–1913
Lit.: Kemény, Réz 941
Forrás: Rózsa Mária DEUTSCHSPRACHIGE PRESSE IN UNGARN 1850–1920 Berichte und Forschungen 11 (2003), S. 59-141.

Pest-Ofner Local-blatt (1870-1871)

PEST-OFNER LOCAL-BLATT. Organ für kommunale Interessen, Volkswirthschaft,
Kommunikation, Kunst, Literatur, Wissenschaft und Unterrichtswesen
Pest-Ofen
Nr. 1 23. Okt. 1870 Jg. 1; Nr. 2 8. Jan. 1871 Jg. 2
Red.: Ferdinand von Pfisterer
Quart
Nur diese zwei Nummern vorhanden
Inhalt/Rubriken: Kommunal-Nachrichten, Wochenchronik, National-Oekonomie
Forrás: Rózsa Mária DEUTSCHSPRACHIGE PRESSE IN UNGARN 1850–1920 Berichte und Forschungen 11 (2003), S. 59-141.