Uj Nemzedék (1913-1944)

ujnemzedek ujnemzedek

Az Uj Nemzedék politikai, szépirodalmi és közgazdasági folyóirat (napilap 1919-től)

Adatok

Szerkesztője: Milotay István

Szerkesztőség: V. Csáky utca 30.

Kiadóhivatal: V. Vajkay utca 1.

Előfizetési díj: egész évre 16 k, félévre 8 k, negyed évre: 4 k

Egyes szám ára: 30 f

Megszűnés oka: nem ismert

Első szám

Beköszönő szöveg:

„Az Uj Nemzedék a közönséghez.

Politikai, közigazdasági és szépirodalmi tartalommal uj lapot adunk a közönség kezébe, a mely a modern műveltségü, függetlenül gondolkozó magyar értelmiség hetenként megjelenő orgánuma akar lenni. A külföldön legutóbb végbement nagy események, melyek Magyarország szomszédságában sok százéves uralmi viszonyokat semmisitettek meg és nagy erővel feltörő uj alkotásokat teremtettek, úgyszintén az idehaza dúló sulyos küzedelmek, amelyek messze kihatnak belső erőviszonyainkra is, minden komoly gondokozásu emberre sokszorosan reárójják azt a kötelességet, hogy Magyarország világpozíciójának és belső organizációjának kérdéseivel mélyrehatóan foglalkozzék. Ezek a válságos körülmények szellemi, erkölcsi és gazdasági erőinknek teljes kifejtését parancsolják és mennél nagyobb a süllyedés, annál kényszerítőbb a feladat a hivatottakra nézve, hogy a nélkülözhetetlen kapcsolatot és szolidaritást egymás között megteremtsék. Az egyensulyát vesztett közfelfogás ma két véglet között keres menedéket nálunk a jelen és a jövő problémájával szemben. Az egyik szélsőség azzal fenyeget, hogy maradisággá fajitja és a fejlődéssel ellentétbe állítja a nemzeti eszme ápolását, a másik azzal: hogy rombolásig viszi a modernség és a haladás vágyát. Mi mind a két felfogástól távol állunk. Az ország politikai, gazdasági és társadalmi átalakulásában együtt akarjuk járni a demokratikus haladás útját más kulturnépekkel, de nem a magyar nép kipróbált lelki és erkölcsi tulajdonságainak lebecsülésésvel, vagy aláaknázásával, hanem éppen ezek minél teljesebb és tisztább kifejtésével. Az Uj Nemzedék maga köré akarja gyüjteni mindazokat, akik a nemzeti közélet s a művelődés külömböző teren ebben a gondolatban találkoznak, de szétszórva és egymástól távol nem éreztethetik az együttes, egy célért folytatott munka hatásást a közvélemény és a társadalom szélesebb rétegeire.

A politikai viszonyok sulyos elfajulása közepette, a mely elkallódással és megbénulással fenyegeti erkölcsi, gazdsági és szellemi erőinket, keresnünk kell a válságos helyzetből való kibontakozás útját. Pártérdekekre való tekintet nélkül oly egészséges alakulás elökészitésén munkálkodunk tehát, amely lehetővé teszi az erők normális mérkőzését és közeli célok mellett az ország jövö érdekeinek és nyugodt fejlőóödésének biztositására is hivatva van.

Politikai hitvallásunk, hogy a cél, melyet a kiegyezés egyrészt Magyarország és Ausztria, másrészt Magyarország és a dinasztia között fennálló érdekkapcsolat biztositására maga elé tűzött, lehet változhatatlan, de a módok, melyekkel e cél jobban megközelithető, szükségképpen a változás törvényeinek vannak alávetve.

Ennek a felfogásnak szolgálatában vezérlő gondolatunk lesz Magyarország és a dinasztia egymásra utaltsága és éredeik azonossága, melyet a közelmultban lezajlott események mind a két félre nézve a történelmi szükségesség uj bizonyitékaival támogattak meg. Ez nem olyan cél többé, amelyet egyik vagy másik részről csak időnkint való lemondással, vagy kényszerü alkalmazkodással lehet szolgálni.

E törekvéssel kapcsolatosan, érdeklődésünk ki fog terjedni az ország valamennyi nagy problémájára, ezek között első sorban az ország politikai demokratizálásának s emellett különösen a nemzetiségi politikának fölvetett kérdésére, melyek tisztázását a nemzet belső egyensulyának megóvása és kifelé való erejének fokozása egyaránt megköveteli.

Rajta leszünk, hogy a közgondolkozást a külső politika mindazon mozzanataira figyelmessé tegyük, melyek a monarchia és Magyarország jövőjét és érdekeit bármely vonatkozásban érinthetik és amelyeknek ismerete és helyes megitélése nélkül a magunk sorsát sem intézhetjük a történelmi hivatás magaslatáról. Mindezekben a kérdésekben összeköttetéseink és információink lehetövé teszik számunkra az események gyors nyomonkisérését s olvasóink hü és avatott, érdekes és sokoldalu tájékoztatását.

Belső politikánk válságával szorosan összefügg közgazdasági életünk aggasztó elernyedése és dezorganizáltsága. Amint politikai tehetetlenségünk megteremtetette az erőszak uralmát, közgazdasági életünkben éppen igy elhatalmasodott egyesek önkénye, akik csakhamar észrevették, hogy nem annyira a politikusok, hanem inkább ők, a plutokrácia hatalmasai a helyzet urai. Igy következett reánk egy olyan korszak, melyben a céltalan és tehetetlen politikát a pénz oligarchái sulyosan megadóztatták, úgy hogy ma már alig mozdulhat nélkülök. Ennek a helyzetnek lett következménye, hogy ma nem érdemes többé legális üzletkötésre törekedni s igy lett a politikai hatalommal együtt űzött titkos visszaélések útján megszerzett illegális üzlet az egyedül és igazán kifizető. A kereskedelmi és üzleti tisztesség helyreállitása, amely nélkül a köz boldogulása el nem képzelhető, egyik főcéljainknak. Enélkül hiába bizakodunk a gazdasági helyzet megjavulásában is, mert a jobb konjunktúra így csak a politikai üzleteknek válik elsősorban javára és a tisztességeseknek továbbra is a morzsa jut.

A közgazdasági válság ilyen megitélése mellet sulyt vetünk arra, hogy keressük enyhitésének minden lehető módozatát. Az Ausztriával kötendő kiegyezés, valamint a Balkán-államokkal való összeköttetésünk nagy fontosságu kérdéseiben pedig azon leszünk, hogy a leghivatottabb elméleti és gyakorlati szakférfiak közreműködésével e kérdések iránt érdeklődést s tudatos és tájékozott közvéleményt teremtsünk.

Az irodalomban, a kritikában és az alkotásban egyaránt, oltalmazni fogjuk a magyar lélek uralmát a káros idegen szellemi és erkölcsi hatások beszivárgásával szemben, nem külsöségekben és jeszavak hangoztatásával, de a kor szellemével megujhodó magyar pszihé tulajdonságainak müvészi érvényesítésével.

Kritikát mondunk s érdekes és intim képet festünk a hét politikai eseményeiröl, az irodalmi, müvészeti és tudomyányos eseményekről s méltatjuk a közgazdasági világ jelentős akcióit. Teret nyitunk az ellentéttes véleményeknek is, amennyiben azokat a jóhiszemüség és földeritö erejük értékessé teszik.Ezek a törekvések hivják életre az Uj Nemzedéket. Azzal a meggyözödéssel, hogy közszükségletet szolgálunk és azzal az igérettel, hogy becsülettel és tistességgel fogjuk szolgálni, kérjük a velünk érzők támogatását.

Az Uj Nemzedék szerkesztősége.” (I. évfolyam Budapest, 1913. év december hó 25-én)

Megjelenés

Az Uj Nemzedék Budapesten jelent meg 1913. december 25-én, kezdetben heti, majd napi gyakorisággal. A lap 1944-ben szűnt meg.

Szerkesztők

Az Uj Nemzedék indulásakor szerkesztője Milotay István volt, majd távozása után Krüger Aladár váltotta fel. A lap 1919-ben alakult át délben megjelenő katolikus napilappá, szerkesztője hosszú ideig Cavailler József lett, ezt követően Berkes Róbert, majd Saly Dezső vette át az irányítást.

Története

„A klerikális lapok un. „keresztény kurzus” és a „ szegedi gondolat” jegyében szerveződtek trösztté Központi Sajtóvállalat néven, amely tröszthöz négy lap tartozott: a reggeli Nemzeti Ujság és a déli Uj Nemzedék , továbbá az Uj Lap és a Képes Krónika című képes hetilap.” (Fülöp 1993)

Az Uj Nemzedék a “szenzációsajtó” első magyarországi termékeinek egyike volt, továbbá az 1905-ben megjelenő A Nap, 1910-ben az Est, és 1915-ben a 8 Órai Ujság.

„E lapoknak már nem volt politikai beállítottságuk, külföldi társaikhoz hasonlóan szenzációs hírekkel, hirdetésekkel, nagybetűs címfeliratokkal hívták fel az olvasó figyelmét mindennemű politikai és közéleti szenzációra, izgalmas riportokban számoltak be gyilkosságokról, vagy közéleti, gazdasági visszaélésekről, híres emberekkel készített interjúkat közöltek nagy számban, így biztosítottak maguknak széles körben publicitást.” (Fülöp 1993)

Hivatkozások

Uj Nemzedék című lap I. évfolyam I.szám OSZK Mikrofilmtára

Buzinkay Géza: Hírharang, vezércikk, szenzációs riport (Corvina Kiadó, 2009)

Fülöp Géza: Sajtótörténet, sajtóismeret (Nemzeti Tankönyvkiadó, 1993)

Vince Mátyás: Szenzáció A XX. század a magyar napisajtó címlapjainak tükrében (Gazdasági Média Kiadó, 1996)
Az oldalt készítette: Szalai Aliz

Reklámok

Új Magyarország (1991-1997)

ujmao1

Polgári napilap, az Antall-kormány lapja.

Napilap, nincs vasárnapi száma.

Rovatok: Belföld; Külföld; Gazdaság; Hirdetés; Kultúra; Sport; Riport; Ifjúság; Horizont; Vita.

12–16 oldalas, fekete-fehér, fényképekkel.

1991. március 15 – „első mutatványszám”

1991. márc. 29: második mutatványszám

1991. április 26 – I/1

Az OSZK-ban az utolsó szám 1997. dec. 2. kedd. Ebben nincs utalás a megszűnésre.

Vidéki társa az Új Hírek[i] dunántúli sokmutációs regionális napilap.

 

Év KIADÓK FŐSZERKESZTŐK 
1991 „PUBLICA Rt, a Hírlapkiadó Vállalat közreműködésével” Albert Gábor. Felelős sz.: Kocsis L. Mihálynov 31: Fábián László
1992 „PUBLICA Rt, a Hírlapkiadó Vállalat közreműködésével” „Polgári napilap” Fábián László
1993 „PUBLICA Rt, a Hírlapkiadó Vállalat közreműködésével” Fábián LászlóFsz-h: Kiss Gy. László
1994    
1995 Nemzeti Sajtó Kft. (Blaha) (Kelemen Iván olajvállalkozó irányította Kordax-csoport)  Jan 1-??
1996 Jan: Nemzeti Sajtó KftNemzeti Média Kft. (Üllői út) Jan: Fsz: Kő András. Felelős sz.: Dippold Pál. Később: Mb. Franka Tibor
1997 (dec) Entertypo Kft. jan 20- Alexa Károly. Varga Domokos György1997. dec: Varga Domokos György. Fsz-h: Dippold Pál

[i] Juhász Gábor A jobboldali hetilapok piaca 1989-2003 Médiakutató, 2004 tavasz

Főszerkesztők

  1. Albert Gábor (1991)
  2. Fábián László (1991–1995)
  3. Kő András (1995–1996)
  4. Franka Tibor (1996–1997)
  5. Alexa Károly (1997.január–1997. szeptember)
  6. Szalai Attila – megbízott (1997. október 1.–1997. október 14.)
  7. Varga Domokos György – megbízott (1997. október 15.–1997. október 19.)
  8. Varga Domokos György (1997. október 20.–1997. december 2.)

Története[1]

Az Antall-kormány megalakulása után egy évvel – állami bankok és vállalatok pénzéből – egy saját lapot indított el 1991. március 15-én megjelenő mutatványszámával. A kiadó, a Publica Rt. 250 milliós alaptőkével indult, de úgy számították, hogy három évig nem várható még nyereség. Mégis 120, sőt 300 ezres példányszámról szóltak a hírek. Az Albert Gábor vezetésével induló Új Magyarország azonban csak vitte a pénzt, míg végül a Publica Rt. tönkrement. 1995 elején a Kelemen Iván olajvállalkozó irányította Kordax-csoporthoz tartozó Nemzeti Sajtó Kft. vette át a lapot. Kelemen már a Nemzeti Sportban és a Respublika című napilapban is érdekelt volt, ám az Új Magyarország megmentése érdekében negyedmilliárd forintos fejlesztést ígért, sőt 20 millió forintot át is vállalt az adósságából. Emellett bevette a „szellemiségre felügyelő” Heteket: a konzervatív politikusok, közéleti személyiségek Csóti György által vezetett csoportját, jelezve, hogy nem kíván az irányvonalon változtatni. A főszerkesztői poszton végül – az 1991 végén kinevezett – Fábián Lászlót Kő András váltotta fel. Az olajcsempészet gyanújába került Kordax-csoport anyagi megrendülése miatt a Nemzeti Sajtó Kft. is egyre inkább eladósodott, 1995 végén a Szikra Lapnyomda Rt. a nyomtatás beszüntetésével fenyegetőzött. A következő időszakban a 40 ezer példányban nyomott, 25–30 ezerben eladott Új Magyarország több nyomdaváltás és költözés után végül 1996. február 12-én a Kordax-csoport másik kiadója, aNemzeti Média Kft. kezébe került. Májustól a kiadót vezető Franka Tibor látta el a főszerkesztői feladatokat, ezért több jobboldali közéleti személyiség és munkatárs is elhatárolódott a laptól. Frankát Alexa Károly követte, majd 1997. szeptember 4-i menesztése után Varga Domonkos György vállalta el a posztot. Ebben a zűrzavaros időszakban a (külföldi) befektetőktől várta a vezetőség a megváltást, mely az Entertypo Kft. képében látszott megjelenni. 1997. október 15-én tehát Varga Domonkos György egy „jobban megírt” Új Magyarország képével kecsegtette az Olvasókat. Ám az újság haláltusáját élte már ekkor: a folyamatos elbocsátások, a kifizetetlen újságírók és nyomda időszaka volt ez. 1997. december 3-án állt le végül a lap nyomtatása. A megszűnés oka, hogy Szalai Attila egykori megbízott főszerkesztő a december 16-án indított Napi Magyarország szerkesztőségéhez szegődött, illetve nyomdát sem találtak. Varga úgy gondolta, 20 millió forint összeszedésével újraindíthatná az Új Magyarországot, ám tervének kivitelezésére már nem került sor.

Első szám

  • Első mutatványszám: 1991. március 15. péntek
  • I. évfolyam 1. szám: 1991. április 26. péntek
  • Főszerkesztő: Albert Gábor
  • Kiadó: Publica Rt.

Utolsó szám

  • VII. évfolyam 280. szám: 1997. december 2. kedd
  • Főszerkesztő: Varga Domokos György

Beköszöntők

Az első mutatványszám beköszöntője

A bizalom pajzsa

Március van, március idusa. <Kereken> száznegyvenhárom esztendővel ezelőtt borongós nap virradt az országra. Sőt mikor az előre csak kevesek által sejtett események elkezdődtek, az eső is nekieredt.

Most, mikor ezeket a sorokat írom, napfényben fürdik az ország, egyetlen felhő sincs az égen, a templomtornyok boldogan nyújtózkodnak a tavaszi levegőbe. Most a lelkeket üli meg az aggodalom és a hitevesztettség felhője. Pedig győztünk, valami olyasmit értünk el, amit tíz évvel ezelőtt álomnak hittünk, vad képzelgésnek, aminek az eljövetelében oly sokan reménykedtek, hirtelen megvalósulásában viszont csak igen kevesen hittek. És mégis itt van, mint ahogyan ez a tavasz is ránk köszöntött.

Az 1991-es március tizenötödike kettős ünnep számunkra. Egyrészt Magyarország visszaszerzett nemzeti függetlenségét ünnepeljük, másrészt új napilapunk, az ÚJ MAGYARORSZÁG megszületését. Ebből az alkalomból – telve reménnyel és bizalommal – köszöntjük az Olvasót.

Új lapot tart a kezében, amely csak nemcsak azért új, mert ez az első száma, hanem azért is, mert az egyenként színes magyar sajtóban új hangot kíván megütni: a bizakodás hangját.

Március van, az újrakezdés és remény hónapja. Azt, hogy nekünk nincs sem okunk, sem jogunk reménykedni, csak kétségbeesés mondhatja. Az élet azonban élni akar. Az egykori március tizenötödikén a Nemzeti Múzeum előtt összegyűltek esernyőt nyitottak, s így védekeztek a barátságtalan természet ellen. 1991 márciusán a lelkeket megülő csüggedtség, a nap mint nap ránk záporozó gondok ellen a bizalom pajzsát kínáljuk, új lapunkat, az ÚJ MAGYARORSZÁG-ot.

Országunk és az egyes ember gondját-baját nem eltakarni akarjuk, de azok feltárásával sem lehet az a célunk, hogy kétségbe ejtsük az embereket. Épp a katasztrófákban sem szűkölködő magyar történelem tölt el bennünket bizalommal: a magyar történelem március tizenötödiké.

Ennek a hitnek a szellemében üdvözöljük az Olvasót!

Albert Gábor”

Az I. évfolyam 1. számának beköszöntője

“Új napilap első számát tartja kezében az érdeklődő olvasó. Új, bár ezt a sokatmondó és sokat ígérő címet már eddig is több lap viselte homlokán. Ha valaki nem restelli felkeresni az Országos Széchenyi Könyvtár hírlaptárát, megdöbbenéssel fogja tapasztalni, hogy hány és hány heti-, sőt napilap indult már ezzel a címmel. Ezek közül csak egyetlen egyet szeretnék megemlíteni, azt a rövid életű ÚJ MAGYARORSZÁG-ot, amelyet szellemi elődünknek is tekintünk, és amelynek mindössze két száma jelent meg harmincöt évvel ezelőtt. Az első 1956. november 2-án, a második és egyben utolsó 1956. november 3-án. Az 1991-es ÚJ MAGYARORSZÁG tisztelettel adózik az 1956-os ÚJ MAGYARORSZÁG emléke előtt.

Talán nem tekintik tolakodásnak, ha a bemutatkozás során a lapot jegyző főszerkesztő önmagáról is ejt néhány szót.

<Életem nyitott könyv> – mondhatnám, mert akik legutóbb megjelent könyveimet olvasták – s most nem regényeimre és novellásköteteimre, hanem tanulmányaimat egybegyűjtő Szétszóratás után című kötetemre és történelmi esszémre, a Zsákutcák hőseire gondolok, azok pontosan tudják, milyen szellemi áramlat híve vagyok, milyen eszméket képviseltem – képviselek – a távolabbi múltban éppúgy, mint jelenleg.

Elveimet és véleményemet különösen az akkori helyzetről néhány évvel ezelőtt – vállalva természetesen az ezzel járó kockázatot is – világos egyértelműséggel kifejtettem. Igaz, csak kevesen lehettek ennek tanúi; néhány központi bizottsági tagon kívül csak az írók hallhatták. Az Írószövetség emlékezetes 1986-os közgyűlését ugyanis zárt ajtók mögött, a nyilvánosság teljes kizárásával tartották meg. Beszédemet akkor azzal fejeztem be, hogy <hagyd a bűnbakkeresését, építkezz!>

Most, amikor új napilapunkat útjára bocsátjuk, mintegy annak a programjaként megintcsak ezt tudom mondani. Az ÚJ MAGYARORSZÁG bűnbakkeresés helyett építkezni akar. Nem a múltat fogjuk unos-untalan felhánytorgatni, hanem a romok eltakarítása után a jövő Magyarországát építjük…

Magamról még csak annyit: nem titkolom – és ebben nincs semmi gőg, büszkeség vagy sértődöttség –, hogy a napi sajtóhoz korábban igencsak kevés közöm volt. Könyveim mellett publicisztikát ugyan rendszeresen írtam, napilapot azonban sohasem csináltam. Gondolom, akik főszerkesztői kinevezésemet szorgalmazták, ezzel tökéletesen tisztában voltak. Ugyanakkor azonban azzal is, hogy az esetleges rosszindulat, vagy rosszhiszeműség hiába kutatna át feledésre ítélt újsághalmazokat, onnan egyetlen olyan, nevemmel jelzett írást sem tudna előbányászni, amellyel első lépésként engem kompromittálna, végső soron azonban a tiszta lappal induló ÚJ MAGYARORSZÁG hitelét csorbítaná. – Ez ugyan nem minden, de mégiscsak valami.

Ezek után nézzük: mit akar az ÚJ MAGYARORSZÁG?

Olyan napilap szeretne lenni, amely hatékonyan képes beleszólni az ország, a magyarság sorsának alakulásába. Magyarán szólva: mértéktartó és egy idő után mértékadónak tekintett lap kívánunk lenni, amelyet a főváros éppúgy magáénak érez, mint a vidéki Magyarország. Mert mi is az egész országhoz akarunk szólni. Sőt: mindazokhoz, akik magyarnak tekintik magukat, bárhol éljenek.

Sok szó esik mostanában arról, hogy a magyar nép milyen mértéktelenül pesszimista, hogy a magyar sajtó ezt még csak tovább generálja. Személyes tapasztalom ugyan nincs, de a külföldi irodalomban és sajtóban minduntalan lehet arról olvasni – és itt többek között a The Christian Science Monitor közelmúltban megjelent számaira gondolok –, hogy ez a jelenség Európának ezen a táján általános. Egyik interjújában csupán azt tartja különösnek Shirley Williams asszony, az ismert politológus, hogy Magyarországon sem jobb a közhangulat, holott a politikai, gazdasági helyzetet össze sem lehet hasonlítani a környező államokéval.

Tudom bennünket kevéssé vigasztal, hogy másutt még rosszabb. Azt viszont észre kellene vennünk, hogy nem valami megveszekedett csodabogár az, aki indokolatlannak tartja a pesszimizmust, aki a remény, a kibontakozás útját keresi, és az ebben való hitet igyekszik erősíteni.

Az ÚJ MAGYARORSZÁG a legnehezebbre vállalkozik: az úgynevezett kelet-európai nyomorúság fölé akar emelkedni, hogy ebből a magasságból ítélje meg saját helyzetünket. Ilyen horizontok mellett a kisszerű pártpolitikai csatározások elvesztik jelentőségüket. Épp ezért ezekben nem is kívánunk részt venni. Bár a véleményformálás elől nem térünk ki.

Egyetértünk Ralf Dahrendorffal, aki 1990-ben egy egész könyvet szentelt a kelet-európai változásoknak, és azokat forradalmaknak minősítette. A kiábrándultságot, szerinte, a forradalom lépcsőzetessége okozza. Pontosabban az, hogy a politikai, a gazdasági és a társadalmi átalakulás nincs, és nem is lehet egymással szinkronban.

A politikai rendszerváltás ugyanis végbemehet hat hónap alatt, a gazdasági átrendeződés már legalább hat évet vesz igénybe, a társadalom átszerveződéséhez pedig legalább hatvan évre van szükség. Az átalakulás tehát meglehetősen lassú, és az egyén különösen lassúnak érzi, hisz az ő számára épp a legkésőbb és legvontatottabban beteljesülő változás a leginkább húsbavágó. A civil társadalom intézményrendszerének kellene ugyanis megvédenie őt az elszabadult piacgazdaság túlkapásai ellen, éppúgy, mint a gazdasági nehézségek nyomán lábrakapó politikai demagógiával és annak következményeivel szemben.

Ha túlzásnak tekintjük is a hatvan esztendőt, a civil társadalmi átalakulás fontosságát nem tagadjuk. Sőt ennek az átalakulásnak a szolgálatát, az átalakulás felgyorsítását elsőrendű kötelességünknek érezzük. A mi esetünkben ez azt jelenti, hogy viszonylag – hangsúlyozom, csak viszonylag – kevesebbet foglalkozunk politikával, annál többet szociálpolitikával és a közvetlen politikától egyre inkább függetlenülő gazdasági, piacgazdasági kérdésekkel, és akkor még nem említettem a civil társadalmi szerveződéseket (beleértve az egyházakat), valamint a mostanában elhanyagolt ifjúsági és gyermektársadalmat.

Mindez így talán túlságosan elvontnak látszik. Az ÚJ MAGYARORSZÁG-ban megjelenő riportok, interjúk, gazdasági elemzések azonban, remélem, megtöltik majd tartalommal, mert azok nemcsak hitelesek, adatgazdagok, hanem emberközeliek is lesznek. Ami természtesen nem jelenti azt, hogy logikai, közgazdasági és politikai érvelés helyett emocionális eszközöket vonultatnánk fel, és egyáltalán, hogy érvelés helyett moralizálni akarnánk. Mindezt azért teszem szóvá, mert a hagyományőrzést, a hagyományos értékek tiszteletét – amely lapunkat jellemezni fogja –, mondhatnám, <hagyományosan> ezekkel a vádakkal szokták illetni.

Tisztelt Olvasónk, most talán még egy kicsit idegenkedve forgatja lapunkat, szokatlan a hang, az oldalak tördelése, talán még a papírja is másképp zörög. Mi azonban bízunk abban, hogy holnap, holnapután már ismerősként, sőt barátként üdvözöl bennünket, mert nem titkoljuk, olyan lapot akarunk mindennap az Ön kezébe adni, amely nemcsak tájékoztatja a nagyvilág és a szűkebb haza eseményeiről, hanem élni is segíti.

Albert Gábor”

Külső hivatkozások

2009. december 3.: http://www.mediakutato.hu/cikk/2003_01_tavasz/05_orszagos_minosegi/03.html

Források

Új Magyarország I–VII. évfolyam – ISSN 1215-0185

 

Szubjektív történet

Az Antall-kormányhoz kötődő Magyar Nemzetet kormánylapként „helyettesítő” Új Magyarország első próbaszáma 1991. március 15-én, pontosan egy évvel azután jelent meg, mint a Pesti Hírlap próbaszáma. Az Új Magyarországot is Molnár István tervezte, mint a Pesti Hírlapot.

Az Új Magyarország kb. 2 hónapos rákészülési idő után indult.  Első főszerkesztője Albert Gábor, akit Antall József személyesen ismert.[i] Kocsis Levente Mihály főszerkesztő-helyettes szedte össze a csapatot, melyben azelőtt mindenki hetilapnál dolgozott” [ii] (kritikusai „naponta megjelenő hetilapnak” [iii] is nevezték az Új Magyarországot).  Több szerkesztő a Magyar Nők Lapjától érkezett[1], vagy onnan ismerték egymást (Kocsis L. Mihály, Molnár István), de volt a Dátumtól is munkatárs, a fotós Grnák László pedig a Kurírtól érkezett – az első idők kiváló fotóin látszik is.

„A főszerkesztő Albert Gábor író volt, akinek fogalma sem volt a lapcsinálásról: Csurka István egyszer felhívta és Albert csodálkozva reagált arra, hogy egy lapot csinál – „micsoda meló lehet” – mondta, miközben ő maga egy napilapnál dolgozott.”[iv]

Szerkesztőségi logisztika. „A szerkesztőség összeállása után a gyakorlatban kiderült, hogy senki sem tudta, mit kéne csinálni. A napos szerkesztői szobánál azt se tudták, mi a folyamata, hány embernek kell ott lenni, hogy a rovatvezető kinek adja le az anyagot, ki mellett ki ülön, hol legyenek a korrektorok, hol legyenek az asztalok stb. Mindenki csak állt és nézte hogy mi legyen…” [v]

A tördelés logisztikáját Bíró Éva állította össze, mert ő volt az egyetlen napilapos a munkatársak között. Ő vette föl a tördelésbe a munkatársakat is. „A vonatoktól kellett visszaszámolni a határidőket, és nem értették meg, hogy ez nem hetilap.” [vi]

A szerkesztőségi logisztika végül két hét alatt állt össze.

„Korrektorok voltak, mert sok nyomda megszűnt, akik ólomba dolgoztak, így nyomdai korrektorokat könnyen lehetett beszerezni.  Minden napra kellett egy vezető szerkesztő, egy napos szerkesztő, tördelőszerkesztő, ügyeletes rovatos.” [vii]

A lapnál induláskor tördelőként dolgozott Gremsperger Péter is, akit Molnár István Gremsperger Nándor (G.P. édesapja) révén ismert.

Az Új Magyarország szerkesztősége egy időben / eleinte Kőbányán volt, ahol nem volt fűtés a szerkesztőségben és a gépírónők kesztyűben és kabátban dolgoztak.[viii]

A lap Antall halála után mind nagyobb válságba került. Az Új Magyarországnál a végén már fűtésre sem volt pénz. Antall életében a Népszabadság Székházban laktak, ahonnan a Népszabadság kiköltözött. Innen Kőbányára költöztek, ahol egy raktárt béreltek. A végén már a nyomdát se tudták fizetni.”[ix]

„Harminc napot adunk magunknak, hogy szembeötlően jobban szerkesztett, jobban megírt napilappal rukkoljunk elő. És tíz évet adunk magunknak, hogy a minőséggel idecsalogatott tőke, hirdetések, magas szellemiség jóvoltából az Új Magyarország a két legkedveltebb hazai, politikai napilap egyik elegyen. Akár a legjobb[2]. (Varga Domokos György: Tisztelt Olvasó! 1997. okt. 15. Új Magyarország.)

[1] A Nők Lapja címe 1990-94 között Magyar Nők Lapja

[2] Amire azért nem sok esély volt. Hasonló babérokra tört a Népszava is Fenyő János korszakában: Deák András 1993-as, arculati újratervezéskor megjelent  vezércikkéből: „Ezért lettünk nagyobbak, ezért leszünk szebbek, s ezért próbálunk meg jobbak is lenni. Előbb-utóbb a legjobbak”[2] Népszava, 1994: „Szeretnénk, ha a Népszavának lennének az ország legjobban tájékozott olvasói”

[i]  Bíró Éva, szóbeli közlés, 2008

[ii]  Bíró Éva, szóbeli közlés, 2008

[iii]  Juhász Gábor

[iv] Molnár István, szóbeli közlés, 2008.

[v]  Bíró Éva, szóbeli közlés, 2008

[vi]  Bíró Éva, szóbeli közlés, 2008

[vii]  Bíró Éva, szóbeli közlés, 2008

[viii]  Gremsperger Péter, szóbeli közlés, 2008

[ix]  Buda Márta, szóbeli közlés, 2009.

Uj Lap (1902-1944)

ujlap ujlap3 ujlap2

Beköszöntő

Olvasóinkhoz.

Az első szó, melyet olvasóinkhoz intézünk a hála és köszönet szava azért a kitüntető bizalomért, melyet a magyar keresztény társadalom minden rétege két kézzel előlegezett az Új Lap-nak. Valóban megható az a lelkesedés melylyel az Új Lap-ot már megjelenése előtt felkarolták kicsinyek és nagyok. Minden erőnket, minden tehetségünket arra fogjuk szentelni, hogy méltók legyünk erre a bizalomra.

De kérjük mindjárt az első bemutatkozáskor a m. t. közönséget, hogy ne várjanak többet az Új Lap-tól, mint amennyit megígért. Ígérni pedig csak annyit igér, hogy keresztény szellemű két filléres újság lesz, hogy kielégítse azokat is, akiknek csak két fillér telik az újságra.

A politikában nem húz sem jobbra sem balra, nem kormánypárti, nem néppárti; nem is negyvennyolcas; nem azairius, nem merkantilista – hanem azt tartja: az a jó politika, ami a magyar hazát nagygyá, erőssé, a magyar népet boldoggá teheti. Ezt a politikát fogja pártolni, akár jobbról, akár balról hozzák tapétára.

A kis emberek lapja lesz az Új Lap első sorban, nekik szolgál tanácscsal, az ő érdekeiket viseli szívén, anélkül azonban, hogy elérhetetlen vágyakat támasztana bennük. Ellene lesz az Új Lap minden, a haza jólétét, a nemzet egységét, a társadalom békéjét veszélyeztető törekvéseknek

Leginkább pedig azon lesz az Új Lap, hogy hírszolgálatain jó legyen s benne röviden összefoglalva a nap minden nevezetes eseményét följegyezve találja az olvasó.

De az Új Lap-ban nem lesz semmi olyas, ami a jó ízlést s a keresztény erkölcsöt sértené. Az Új Lap-ot bátran olvashatja az asszony, a kisleány, a gyermek – a híreket is, meg a hirdetéseket is.

Ennyit ígérünk. Ezt meg is tartjuk.

Az Új Lap szerkesztősége.

Az Új Lap története

1902-ben a Katolikus Egyesületek Országos Szövetsége a bulvárlapok technikáját kísérelte meg felhasználni a katolikus népnevelés céljára, és Gyürky Ödön szerkesztésében megindította az Új Lap c. krajcáros napilapját. 1944-ig fennállt, bár példányszáma mindvégig mélyen a valódi bulvársajtóé alatt maradt.

A katolikus radikális álláspontot elsőként Bangha Béla jezsuita hitszónok és politikus szólaltatta meg, aki a “destruktív zsidó sajtó” háttérbe szorítására számos lapot alapított 1919 szeptemberétől; az Új Nemzedék (1919-44, korábban hetilap), az Alkotmány örökébe lépő Nemzeti Újság (1919-44) és az Új Lap című napilapokat, a Gondolat c. irodalmi és politikai folyóiratot és a Képes Krónika c. képeslapot. Ekkor kezdett el működni az általa alapított Központi Sajtóvállalat is. Ez a harmincas években rendszeres támogatásra szorult – évi mértéke meghaladta a kétszázezer pengőt -, bár például a 77.000 példányban megjelenő Új Nemzedék a korszak kiemelkedően nagy lapjai közé tartozott.

Példányszámok

1906: 15-20 ezer példány

1910: 30-35 ezer példány

Új Lap: Kolozsvári melléklete

1. évfolyam 1. szám 2 fillér

Felelős szerkesztő: Benkő Sándor

Kolzsvár, 1902. kedd december 16.

Beköszöntő.

Mikor a bilincset levették a sajtóról, erről a rabmadárról az ő méltóságával, hatalmával, erkölcsi súlyával kezdett emelkedni a tisztesség és a kegyeletes szeretet légkörébe. Mindnyájan hozsannát kiáltottunk feléje, mert éreztük, láttuk, hogy elnyomott jogainknak, elrablott szabadságunknak első igaz fecskéje. Mindnyájan úgy éreztük, úgy gondoltuk, hogy a felszabadult sajtó abban a temetőben, mely oly riválisá tette az alföldet, hegyet, bérczet, mindent mi a magyaré volt, abban a gyászos temetőben az első hóvirág. Igy is volt régen… De azóta sok minden megváltozott… Az igaz fecskék mellé áldozatot kereső vércsék, héják, szürkületben a homály leple alatt repdeső denevérek, halálról, rossz sejtelmekről huhogó baglyok, kezdettek társul szegődni; a régi hóvirágok körül az erkölcsi alap helyett a az erkölcstelenség hitvány földjéből burjánok, kúszó növények, folyondárok kezdettek csoportosulni, melyek annak a virágnak hófehérségét lassankint elfödik egészen, hogy csak a zürzagyvalékot, a piszokságot és az undokságot lássuk. A tisztességes sajtónak kinövései ezek, melyek már annyira felszaporodtak, hogy ha a törzs megmentéséért nyesni, vágni akarjuk őket: darászfészekbe nyulunk…. Mindenféle vallási, erkölcsi alap nélkül, mint a tenger élősdii csak hulla, a dög után szimatolnak, 1 fillér haszonért belenyőlnak a családok szentélyébe, meghurcolják az ártatlanokat, a rablókról, a gyilkosokról regényt irnak, hogy a sáp mellett a mai kor erkölcsi halottainak idegeit csiklandozzák. És ez ellen nem cselekedhetünk, nem tehetünk egyebet, minthogy vallásos sajtóban álljunk azoknak rendelkezésére, kik undorral fordulnak el előbbiektől, nem tehetünk egyebet, mint alkalmat adjun, teret nyújtsunk nemes érzésü, gondolkozásu közönségnek, hogy egy vallásos erkölcsi alapon álló sajtóból vehesse értesüléseit, melyeket gyermekei előtt nem kell hogy eltitkoljon, nehogy megmételyezze testileg, lelkileg őket. E végből indult meg a Budapesten > Uj Lap < – nak kolozsvári melléklete is, hogy a fővárosi hirek, tudósitások mellett helyi dolgokkal is foglalkozva oly adatokat hozzunk a nyilvánosság elé, melyek sem a tisztességgel, sem a tiszta valláson nyugvó erkölcsös élettel ellenkezésbe nem jönnek… Ez a mi célunk, ez a mi tervünk, melynek kivitelére az olvasóközönség szellemi és anyagi pártfogását kérjük, hogy ez a szerény lapocska – hóvirág a régi időből – kitüzött tervét keresztülvihesse.

Benkő Sándor

Források

Szabad Egyház (1869-1872)

szabadegyhaz

Előzmény: Autonómia

Folytatás: Szabad Sajtó

Indulás

I. évfolyam mutatványszám: 1868. július 15.

I. évfolyam 1. szám: 1868. július 18.

Szerkesztő: Prileszky Tádé, Hatala Péter

Kiadja: lap kiadótársulat, Pest

Beköszönő szöveg

A czim, melyet lapunk homlokára írtunk, jelezi a czélt, melyre törünk. E czél:

Az egyház szabadsága, függetlensége az államnak minden nem jogos befolyásától, nemkülönben a papok és világiaknak, az egyház és iskolaügyek kezelésébe és kormányzatába való befolyása.

Hazánkban is, mint a civilizált világban majd mindenütt, a jogállam eszméje kezd diadalt ülni a felekezeti állam eszméje felett.

A magyar állam nem oly katholikus többé, mint volt egykoron

Az uralkodó vallás, a vallás egyenjogúság törvényénél fogva előnyeit, egyiket a másik után veszti, s a többi felekezetek sorába szorul.

Ennél fogva biztosítsuk számára is azon egyenjogúságot és szabadságot, melylyel hazánkban a keletiek, a protestánsok, a zsidók bírnak. – Feszült munkával kell oda törekednünk, hogy az egyenjogúság csakugyan egyenjogúsággá és ne kevesebb jogúsággá váljék… Hogy valamint azok, úgy mi is egyházi és vallási ügyeinkben, jogainkban, szentek és sérthetetlenek legyünk.

Ez a felekezeteknek oly közös ügye, mely idegen jogot nem sért.

És e ponton velök és mellettök küzdünk, mert csak is kölcsönös – együttes védelemben lehetünk legyőzhetetlenek és szabadok az állam bármi nyomása ellen.

A felekezetek ilyentén tömörülése a „Szabad Egyzáh” egyik czélja.

De másrészt fejet hajtunk az állam minden jogai előtt.

Mert az államnak és egyháznak összetes működése eszközölheti a társadalom boldogságát.

A jogállam, a felekezetlen állam, nem állam Isten nélkül, nem atheus állam.

Felekezetlenség és istennélküliség, sem nem azonos, se nem rokon fogalmak.

Midőn a jogállam minden vallásfelekezetnek egyenjogúságot biztosít, a polgárok lelkiismeret szabadságát tiszteli, de nem tagadja meg az Istent, nem lesz atheussá; nem a közerkölcsűség sírásójává.

A jogállam nem egyes felekezeté, hanem minden felekezeté, amennyiben minden felekezetet megvéd, hogy mindegyik saját hite szerint tisztelhesse az Istent, mert elvégre minden felekezetnél meg van a hit, azon vallás legalább, melyről b. Eötvös mondja, hogy az: Isten létének érzete-e, mely jótettekben nyilvánul.

S mivel a jogállam a lelkiismeret szabadságot és az ebből kifolyó vallásegyenjogúságot sarkalatos elveiül tekinti, azért vallásüldözővé sem szabad lennie.

Mi a lelkiismeret szabadság alapján azt követeljük a jogállamtól, hogy egyházi ügyeinket saját hitelveink és saját lelkiismeretünk szerint rendezhessük.

Követeljük a vallásegyenjogúság elvében biztosított védelmet.

A „Szabad Egyház” tehát a lelkiismeret szabadság és vallásegyenjogúság nevében fogja sürgetni a kath. egyház szabadságát.

Ez feladatunk egyik része.

A második az alsó clerusnak és a világiaknak befolyása az iskolára s az egyház azon ügyeire, melyek a lelki hatalom körén kívül esnek, s nem kirekesztőleg a püspökség és papság atribútumai.

E tekintetben az 1848-iki püspöki kar eszméit fogadtuk el, mert azok szabadelvűek is, katholikusak is….

Eezen eszméket programunk tartalmazza; a részletezés e lapnak napi munkája leend…

Az alsó clerusnak és a néptanítóknak sok helyütt, aránytalanul mostoha anyagi helyzete, elutasíthatatlanul követeli a leggyorsabb orvoslást.

Ez is a „Szabad Egyház” kiváló gondjainak egyike.

Midőn e kérdésekben szót emelünk, szem előtt fogjuk tartani azoknak igen kényes természetét, számba vesszük az adott körülményeket, s a biztos és állásos haladás ama törvényét, mely fokozatos fejlődést követel, de rohamos ugrást nem tűr.

Egyébként a nyílt, férfiasan bátor szót kimondjuk mindig és mindenütt…

Ellenfeleink irányában érvekkel és szeretettel fogunk küzdeni. – Küzdelmünk becsületes, lovagias harcz leend; ez biztosít, hogy részökről is hasonló fegyverekkel találkozunk.

Ilyen lesz a „Szabad Egyház” elveiben és modorában. Szerkesztőség

A lapról

Katolikus napilap. Az Autonomia (1868) című napilap folytatásaként indult. 1868. július 15-től az első három számot bemutatópéldányként közölték. Hetente hatszor jelent meg középnagyságú ívrétben egy íven (Kislexikon, 2009). Négy, sűrűn szedett oldalból állt, a cikkeket csak a dátum választotta el. Nagy számban szerepelnek hirdetések az újságban. A„Szabad egyház szabad államban” elvét követte de kerülte a politikai állásfoglalást. Általános és teológiai cikkek elemezték a gazdasági,, közéleti, irodalmi és tudományos életet. Vezércikkek, tárcák foglalkoztak a napi történésekkel – például számos cikk íródott a „krakkói vérlázító esetről” -, tudósítások a római zsinatról, kevés külföldi írás, amelyek a demokrácia és az egyház összekapcsolását szorgalmazták. 1870-től határozottan a szabadelvű ókatolikus szellemben foglaltak állást. Folyamatosan ismertetik a cseh, bécsi és bajor ókatolikus mozgalmakat, amellyel kiváltották a közvélemény ellenszenvét. Több publicista is elfordul a napilaptól. Hatala Péter áttér az unitárius vallásra és az induló Szabad Sajtó (1872) egyik szerkesztője lesz.

Fontosabb rovatok

  • A „Szabad Egyház” tárczája
  • Külföld
  • Napi hírek
  • Tőzsde
  • Pesti dolgok
  • Bécsi dolgok
  • Hazai dolgok
  • Közgazdászat
  • Egyházi mozgalmak
  • Táviratok, levelezések

Munkatársak

A lap tulajdonosa a pesti lap kiadótársulat volt. A szerkesztő két pap Prileszky Tádé és Hatala Péter. A Szabad Egyház köré tömörült a kor vezető liberális értelmisége. A publikálók soraiba tartozott Szentkirályi Mór, Pest polgármestere, Kautz Gyula közgazdász, Toldy Ferenc és Zichy Antal. A nyomdai munkákért előbb Singer és Schnitzer, majd Wodiáner nyomdája felelt (Magyar Elektronikus Könyvtár, 2009).

Befejezés

Utolsó szám: 1872. június 29. IV. évfolyam 146. szám

Szerkesztő: Prileszky Tádé, Hatala Péter

Kiadja: lap kiadótársulat, Pest

Elköszönő szöveg

Jelen számmal veszik T. Olvasóink a „Szabad Egyház” utolsó lapjait, a küszöbön álló hó a „Szabad Sajtót”-t fogja hozni.

Egyházi érdeklődésünk a jövőben sem fog változni, nem veszít terjedelmében. Hiszen az egyházi kérdés épen napirenden van az európai politikának szóvivői közt s irányadó köreiben.

Hivatkozások

Kislexikon, 2009. http://www.kislexikon.hu/szabad_egyhaz.html

Magyar Elektronikus Könyvtár, OSZK, 2009. http://mek.oszk.hu/04700/04727/html/443.html

Reggeli Pesti Hirlap (1990-1992), Pesti Hirlap (1990-1994), Napi Pesti Hirlap (1992)

kep_10

kep_30

Reggeli Pesti Hírlap

1990. április 14–1992. február 7.

Pesti Hírlap

Országos, közéleti, gazdasági és kulturális napilap

1992. február 8. – 1994. június 4-5.

Napi Pesti Hirlap

1992. márc. 13–30

 

Mutációk

 

Első szám: 151. évfolyam 1. szám 1992. február 8. szombat

Főszerkesztő: Bencsik András

Kiadja: 150 ÉV ALAPÍTVÁNY

Kiadás helye: Budapest Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1051 Budapest V. okóber 6. utca 8. I.

Ára: 8, 80 Ft

Beköszönő szöveg:

Ez az igazi Pesti Hírlap

-Hihetetlen győzelem-

Küzdöttek már önök az életükért? Mert mi igen… Hosszú és nehéz hét telt el azóta, hogy a kiadónk jelezte: fölfüggeszti a lap megjelentetését. Megpróbáltuk a lehetetlent. Talán még mi sem hisszük el igazán, de győztünk… Annak ellenére, hogy csak meglehetősen későn hirdethette meg sajtótájékoztatóját a 150 ÉV ALAPÍTVÁNY, a fontosabb lapok, sőt a híradók is képviseltették magukat. Bencsik András elmondta, hogy a Pesti Hírlap támogatására született alapítvány milliói nemcsak megmentették, de tulajdonképpen fel is „szabadították” a lapot. Az alapítvány megkapta a Művelődési Minisztériumtól a Pesti Hírlap alapító okiratát, így a kényszerből Reggeli előnevet viselő laptól jogilag is üzletileg is független, ahhoz nincs köze. Mint ahogy az alapítvány sem jogutódja a Pesti Hírlap Kiadó kft.-nek. Az olvasók segíteniakarása, ragaszkodása meglepte a szerkesztőséget, a főszerkesztő nem is sejtette, hogy ezen a nagyonis kemény próbatételen ilyen jól vizsgázik az újság. Ne féljünk a szavaktól: szinte kutyafuttában, mindössze öt nap alatt született meg ez az alapítvány. Az ereje azonban annál nagyobb, hiszen lehetővé teszik hogy minden zökkenő és megszakítás nélkül, ámde 24 oldalasra bővített ünnepi számmal kezdje új életét a Pesti Hírlap. Ahogy erre Bencsik András is fölhívta a figyelmet: a stáb minden munkatársa tisztában van azzal, hogy az újrakezdés esélyét a „150 ÉV” sokszáz alapítójától kapta az újság. És ennek a lap mindennapi munkájában tükröződnie kell majd, az újságnak az ő véleményük lesz a legfontosabb.

Története

1990 tavaszán indult el a Reggeli Pesti Hírlap, amely Kossuthot idézte, és polgári irányvonalúnak szánták. Varga István, vállalkozó hozta létre a Pesti Hírlap Kft.-t, és szárnyai alá vette az újságot. Ennek ellenére hamar nehézségekbe ütköztek, kezdve azzal, hogy a Pesti Hírlap nevet nem is használhatták, kényszerűségből került elé a “Reggeli” szó. A gazdasági nehézségek ellenére a lap mégsem szűnt meg, 1992-ben Bencsik András lett a szerkesztő, 1992. február 6-án pedig létrehozták a 150 ÉV Alapítványt. Az alapítvány támogatása segítségével a lap újjászületett, Pesti Hírlap néven. Az újság terjeszkedni is tudott, vidéken is megjelent Jászkun Krónika és Nógrádi Krónika néven. 1994-ben már 50 ezres példányszámban nyomták naponta, június 4-én azonban a lap megbukott. A bukás gazdasági okokkal indokolható, illetve az MSZP választási győzelmével, hiszen az állami támogatás onnantól kezdve megszűnt. A bukásban valószínűleg szerepet játszott az Antall-kormány által támogatott lap, a Új Magyarország a megjelenése is, hiszen erős konkurenciát jelentett. A Pesti Hírlap szerkesztőségének tagjai később létrehoztak egy másik lapot, az Új Demokratát.

Utolsó szám

Az újság 1994. június 4-én bukott meg, az Országos Széchenyi Könyvtárban található utolsó szám 1994. június 1-i keltezésű

153. évfolyam 126. szám 1994. június 1. szerda

Ára: 21, 50 Forint (előfizetőknek 11 Ft)

Főszerkesztő, felelős kiadó: Bencsik András

Főszerkesztő-helyettes: Seszták Ágnes

Lapszerkesztő: Csermely Péter, Fekete Zoltán

Kiadja: 150 ÉV ALAPÍTVÁNY Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1051 Budapest V. okóber 6. utca 8. I.

Terjeszti: a Hirker Rt., NH Rt.

Előfizetési díj: egy hónapra 288 Ft, negyedévre 864 Ft, fél évre 1728, egy évre 3456 Ft

Lapszámot szerkesztette: Csermely Péter
Leköszönő szöveg:

Nem található benne leköszönő szöveg.

Érdekességek

Az első szám címlapján a szerkesztőség tagjai és támogatói láthatóak, a Pesti Hírlap “baráti köre”

Az utolsó szám vezércikke: Mától módosul a KRESZ (szerzője: Dinóczki József)

Keresztury Dezső: Remény c. versével köszöntötte az újrainduló Pesti Hírlapot

Ismert munkatársak: Bencsik András, Riskó Géza, Fodor Lajos, Tettamanti Béla, Iglói Nagy István, Csermely Péter, Fekete Zoltán

Az első, eredeti Pesti Hírlapot Kossuth indította el, az első szám 1841. január 2-án jelent meg. Kossuth szerkesztette, és a korabeli ellenzék legjelentősebb orgánuma volt. Szerkesztő volt még: Csengery Antal és Szalay László is.

Felhasznált irodalom

Reggeli Pesti Hírlap: II. évfolyam 305. szám 1991. december 31. kedd

Pesti Hírlap: 151. évfolyam 1. szám 1992. február 8.szombat

Pesti Hírlap: (153.) évfolyam 126. szám 1994. június 1. szerda

Juhász Gábor: Az országos minőségi napilapok piaca, 1990-2002.

 

Példányszám:

  1. 50 000 (induló) [i]
  2. 3000 előfizető [ii], „nem sokkal magasabb utcán eladott”
  3. márc. 20 ezer körül[iii]

1993 15 ezer[iv]

 

Év KIADÓK FŐSZERKESZTŐK 
1990 Pesti Hírlap Kiadói Kft  Riskó Géza1990 aug 10: Szerkeszti a szerk.biz. Eknöke, nemzetközi szervező: Szerdahelyi Csaba. Szerkesztő: Bencsik András, Deáki LÁszló., Kőszegi Ferenc1990 szept felelős sz: Bencsik András
1991 Bencsik AndrásRövid ideig Gazsó L. Ferenc fsz-h.
1992 Márc 30-tól 150 év Alapítvány Bencsik András
1993 150 év Alapítvány Bencsik András
1994 150 év Alapítvány Bencsik András

 

1990: Országos gazdasági, közéleti és kulturális napilap

Védjegyek:[v]

Pesti Hírlap Pesti Hírlap Kft., Bejelentés napja:1990.03.14

Reggeli Pesti Hírlap Pesti Hírlap Kiadó Kft Bejelentés napja:1990.04.24

Pesti Hírlap Ringier Kiadó Kft Bejelentés napja:2004.11.04

 

A lapalapítás. 1989. november 7-én[vi] Varga István vállalkozó (Varihold Befektető Kft. tulajdonosa) megalapította ötmillió Ft-os alaptőkével[vii] a Pesti Hírlap Kiadói Kft-t, hogy létrehozzanak egy Kossuth Lajos szellemiségének megfelelő polgári napilapot. Ügyvezetőnek (a szerkesztő bizottság elnökének[viii]) Fodor Lajos [Esti Hírlapos] zenekritikust tette meg. [ix] A tulajdonos egy sajtószakmában tájékozatlan[x] olajmilliárdos volt, a főszerkesztő [helyesen: kiadó igazgató] pedig zenekritikus. [xi] – a főszerkesztő valójában sportszerkesztő volt, Riskó Géza, aki az Esti Hírlap sportrovatát vezette addig[xii].

A lapalapítás története a Médiakutatóban, Juhász Gábor tanulmányában[xiii] épp ellentétesen hangzik: „Egy akkoriban különösen ismert, tehetős vállalkozó, Varga István, akit két újságíró, Fodor Lajos és Riskó Géza keresett meg az ötlettel, felkarolta a tervet, s létrehozták a Pesti Hírlap Kft.-t.” A Médiakutató cikke azonban ellentmond a kortárs lap és a résztvevők állításainak, így inkább a korábban leírtakat fogadhatjuk el.

Hadd fűzzek ide még egy változatot: „Amikor az ugyancsak tőlünk [Esti Hírlap] a sportrovatból Riskó Géza egy pénzes ismerőse révén lehetőséget kapott a lapalapításra, elment a Pesti Hírlap főszerkesztőjének, és helyettesének magával vitte Bencsik Andrást”[xiv].

A szerkesztőség toborzása 1989 őszén kezdődött, az első számot 1990 tavaszára tervezték, szerkesztőségnek az Athenaeum Nyomda helyiségeit alakították át, melyek februárra készültek el és az akkor legmodernebb számítógépes felszereléssel voltak ellátva[xv].

„A lapkészítés előtt Bécsbe mentek megnézni, hogy működik az egész lapcsinálás. A Die Pressénél és a Der Standardnál voltak, ami akkor új volt: volt már számítógépük is, de egy máshonnan levetett, és a kirándulás legfontosabb konklúziója az volt: „az  ő gépeik se voltak jobbak”. Bár náluk nagy háttértár volt, az első 6 hónapot „elfelejtették archiválni”.”[xvi]

A lapcím. „A Pesti Hírlap név Fodor Lajos és Varga István kiadó-tulajdonosok találmánya.”. [xvii] A Pesti Hírlap névről utolsó pillanatban deürlt ki, hogy egy Szimultán Rt. nevű cég már levédette. [xviii] „A rendszerváltáskor egyes újságírók abból akartak megélni, hogy felvásároltak 200 lapnevet. A Pesti Hirlap is köztük volt, ezért kellett Reggeli Pesti Hírlap néven elindulni”. [xix] [Megj: 2004-ben a Ringier is levédette magának e nevet[xx]]. Mivel nem tudtak megegyezni, Varga István Reggeli Pesti Hírlapra változtatta  a nevet. [xxi]

Szerkesztőség. A laphoz más lapoktól csábítottak át újságírókat.„Az alapító főszerkesztő Riskó Géza sportújságíró lett. Bencsik András főmunkatársnak szerződött a laphoz az Esti Hírlaptól. Az Esti Hírlaptól egyébként is sokan jöttek át[1], az induló csapat nagyobbrészt volt Esti Hírlapos újságírókból állt[xxii]. Néhány hónappal az indulás után Riskó Géza egészségi okok miatt lemondott a főszerkesztésről [Bernáth Lászlónál: „vélhetően politikai okból összekülönbözött a tulajdonosokkal[xxiii]], előbb helyettesnek majd főszerkesztőnek nevezték ki Bencsik Andrást. [xxiv]

Bencsik András így foglalja össze az akkori lapok ideológiai viszonyait: „A lap idejében a Magyar Nemzet liberális-konzervatív semleges balközép volt; Az Új Magyarország óvatosan visszafogott jobboldali. A Pesti Hírlap kicsit dinamikus, szertelen, mások mondják, hogy radikális, de inkább szókimonó. Először vitte az ősmagyarság kérdéseit (pl. a szkítákról, pártusokról), Lovas István írt hozzá cikkeket (pl. a keleti alternatív demokráciákról).”

A lap példányszáma lecsökkent néhány ezerre. A lap megmentésére sokféle elképzelés volt; pl. hogy a hadsereg adjon le rá sokezres megrendelést vagy hogy kormánylap legyen, de az Új Magyarország megjelenése eldöntötte ezt a kérdést. A hirdetők elpártoltak a laptól. [xxv]

1992. február. Amikor végérvényesen kiderült, hogy a lap veszteséges, Varga István tulajdonos a szerkesztőség tudta nélkül lemondja a nyomdai és terjesztési szerződést[xxvi]; majd bejelentette, hogy meg fog szűnni: 3 nap múlva megszűnik a lap, még búcsúzzatok el az olvasóktól. Nem éri meg folytatni, nincs tovább”. Varga ezt egy későbbi MTI-közleményben így fogalmazta: „ A  Pesti Hírlap Kiadó Kft. … főszerkesztője és helyettese közreműködésével eldöntötte a Reggeli Pesti Hírlap megjelenésének felfüggesztését …”[xxvii]

Bencsikék lapot akartak csinálni. „Létrehoztunk egy alapítványt (150 év Alapítvány; utalva Kossuth akkor 151 éve indított Pesti Hírlapjára), hogy folytassuk. Felhívásunkra az olvasók adományokat küldtek, szponzorokat találtunk (energetikai cég), és megteremtettünk egy akkora összeget, ami elegendő lehetett az induláshoz.  [A lapnál hirdetett a MOL Rt, Magyar Villamosművek Rt, Magyar Hitelbank, Matáv, a Postabank[xxviii], azaz ezek a cégek tartották életben a lapot.]

Az volt a terv, hogy Varga Istvántól megvesszük a gépparkot és folytatjuk a munkát. A csődbement cégnek amúgy sincs értéke, de annyink volt, hogy egy lízingelt megoldással törlesztettük volna az adósságokat („goodwill érték”).

A lap címét „vissza”-változtatták  Pesti Hírlapra, azaz jogilag új lapként jelent meg, mert a Szimultán Rt-vel 3 millió Ft-nyi hirdetésért barterként megkapták a névhasználat jogát. [xxix]

„ Amikor a Reggeli Pesti Hírlap kiadója megszűntette a lapot, a 150 Év Alapítványt  hirtelen kellett bejegyezni és másnapra a lapnak meg kellett jelennie. Míg Kft-nél a bejelentés után azonnal érvényes az engedély, az alapítványnál a bíróság jogerőre emeli a bejegyzést és csak ezután érvényes. Erre itt nem volt idő, és fel is jelentettek [Varga István] emiatt. A bíróság minden működést leállított, ezért a lapnál egy ideig Iglói Nagy István lett a lapigazgató és a tulajdonos-kiadó egyben, aki állampolgárként a saját neve alatt jegyeztette be és adta ki a [Napi Pesti Hírlap nevű, tehát jogilag ismét új – HH] lapot, amire országos napilapnál addig nem volt példa.”[xxx]

Varga István az MTI-hez eljuttatott közleményében így ír: „ Az alapítvány nevében eljáró szerkesztőség a Pesti Hírlap Kiadó Kft. tudta és engedélye nélkül állította elő a Pesti Hírlap február 8-i számát, a kft. saját és bérelt eszközeivel, az általa bérelt helyiségben. Az így előállított lap ,,Ez az igazi Pesti Hírlap, hihetetlen győzelem”, címmel közli, hogy az új lap jogilag és üzletileg is független, a Reggeli Pesti Hírlaphoz nincsen köze. (…) A Kiadó Kf. nevében vissza kell utasítanom az olyan felelőtlen magatartást, amely jóhiszemű alpítványtevőket arra buzdít, hogy egy nehéz helyzetbe került lap további megjelenését pénzügyileg támogassák, de már az első, jogszerűtlen körülmények között készülő számban azt a múltat – melyre az alapítványtevők pénzét begyűjtötték – megtagadja.” [xxxi]

Varga István pár nappal később, február 14-15 éjszakáján elfoglalta a szerkesztőséget[xxxii]. „

Varga István azonban túl nagy összeget követelt. Addig alkudoztunk, amíg Varga István megunta, felbérelt egy őrző-védő céget, akik kizárták őket a szerkesztőségből. A következő lap tehát nem volt jogfolytonos.” [xxxiii]

„ A csapat magántulajdonában összesen egy laptop volt és írógépek, így ezen készültek el a következő számok. A lapot ragasztott tükörrel készítettük (Bencsik András tördelő is volt korábban, így tudott tükröt ragasztani), és voltak keletnémet szedő írógépek, amelyeken be lehetett állítani a hasábszélességet. Végül szereztünk régi, használt gépeket egy bérleményben. A tipográfiára érthető módon ezekben az időkben annyira nem tudtunk odafigyelni.” [xxxiv] Február 17–19-én a sajtó történetében egyedülálló módon „összeeszkábált” tipográfiával jelent meg a lap.

„ A lap túléléséhez az járult hozzá, hogy sikerült az Állami Vagyonügynökséggel egy évre elnyerni egy hirdetési szerződét. Az Állami Vagyonügynökség csak néhány nagy lappal kötött ilyen megállapodást állami hirdetések közzétételére. Ebből sikerül hardverfejlesztést létrehozni.” [xxxv]

1992. március 13 -án új arculattal jelent meg a lap, Napi Pesti Hírlap néven. Az új évfolyamszámozásában zárójelben 151. évfolyamként is jegyzik az újságot.

„Néhányunknak tetszett a szecessziós világ és különbözni is akartuk a többi laptól, ekkor született a szecessziós lapfej.” A szecessziós lapfej terve Bencsik András ötlete volt. „A szecesszió ugyan későbbi kort jelképez, de a polgári világot is egyben.”

A lap így fogalmaz első szecessziós számában: „A szecesszió az a csodálatos világ, amely a leggazdagabban a századfordulót követő Budapesten, Prágában és Bécsben virágzott, most egyszerre jelenti számunkra a múltat és a jövőt. … Lapunk a ma már csak szépet sugárzó szecesszió fölidézésével egy lehetséges szépségért, egy lehetséges békéért kíván fáradozni.”[xxxvi]

„ Azonban az derült ki, hogy ez a lapfej túlságosan modoros, ez is túl artisztikus, és napilaphoz letisztultabbra van szükség: nem működik, ezért visszatértünk a hagyományos betűkhöz. Kedves, játékos volt, de ezt nem tűri el a gépezet.” [xxxvii]

„Amint az alapítvány bejegyzése jogerőre emelkedett, a 150 év adta ki a lapot.”

1992. március 30 -tól az Alapítvány kiadásában ismét új arculattal – Pesti Hírlap címen – jelent meg a lap. Ez is Bencsik András ötlete nyomán született. Az első számban így ír róla: „A szecessziós lapfej sokaknak tetszett, de sokakból ellenérzést váltott ki. … .Visszatértünk a Kossuth Lajos főszerkesztő idejében használt lapnévhez és betűtípushoz, illetve annak egy kissé modernizált változatához”[xxxviii] Ez a hagyományos 1841-es egyiptomi helyett az Aachen Bold nevű betűtípus volt.

A lap megszűnése.  „Magyarországon valójában minden napilap veszteséges, az eladásból nem lehet megélni, csak a hirdetésekből. Mivel nekünk nem volt [jelentős hirdetési bevétel], egyre nőtt az adósságunk, végül kb. másfél hónapnyi adósságot görgettünk magunk előtt, pl. a nyomda számláját.” [xxxix]

Az 1994-es, az MDF számára vesztes választás második fordulóját 1994. május 29-én, vasárnap tartották. A Pesti Hírlap utolsó száma 5 nap múlva készült. A 1994. jún. 4–5-i dátumú szám vezető híre. „Horn Gyula az MSZP miniszterelnök-jelöltje”. [2] Mellette a közlemény: „A nehéz anyagi helyzetre tekintettel [a kiadó a lap] megjelenését a mai naptól szünetelteti”.

„Amikor 1994-ben Boross Péter volt kormányon, és a választáson kiderült, hogy megbuktak, az volt az elképzelés, hogy az Új Magyarországot tartsák meg, és lemondanak a Pesti Hírlapról. Ezt én úgy tudtam meg, hogy a szerkesztőségben egyszer csak elsötétültek az MTI monitorjai. Felhívtam Alexa Károly MTI vezérigazgatót, kritikust, hogy mi történt. „Az van, hogy lemondtak rólatok” – mondta.  Akkor beszéltem Csöndes Zoltánnal, a Szikra Nyomdából, hogy elmondjam, ennyi volt. „Tudok róla” – válaszolta. Tartoztunk a nyomdának, de szerettem volna, hogy elbúcsúzhassunk az olvasóktól. Csöndes megtehette volna, hogy nem nyomtat több lapot, de azt mondta, hogy írjak egy hivatalos levelet, amiben kérvényezem az utolsó szám kinyomtatását. Kinyomtatta – és máig hálás vagyok ezért neki, pedig nem voltunk semmilyen ismeretségben vagy barátságban.” [xl]

A szerkesztőség utóélete. „ A lap megszűnte után Földesi József, akié a Ring hetilap volt, ma a Mi Otthonunkat adja ki, hívta a szerkesztőket, de csak 10 embert. Nehéz döntés volt, kit hívjunk. A címhez találtunk egy korábbi szamizdatot, a Demokratát, melyet Nagy Jenő adott ki. Elvittük hozzá a tervünket és elneveztük a lapot Új Demokratának. Egy évig küldtük neki a lapot, hogy egyetért-e a szellemiségével. Ezután vette fel a Demokrata nevet” [xli] Tipográfiai szempontból a folytatás azért érdekes, mert az Új Demokrata (fekete-fehér hetilap) mind a lapfej betűtípusát, mind Gábriel arkangyal rajzát tovább vitte, vizuálisan is egyértelművé téve a két lap összetartozását[3].

Humoros melléklet. „ A Pesti Veréb a lap humoros melléklete volt, ami talán még élt utána is. Sok karikaturista indult innen.” [xlii]

[1]             Máshova is [HH]

[2]             Kísértetiesen emlékeztet engem az efféle utolsó szám azokra a háborús lapokra, melyek utolsó számukban arról számolnak be: az ellenség körülvette a várost.

[3]  Ma Magyar Demokrata címmel, teljesen más tipográfiával jelenik meg, de továbbra is Bencsik András főszerkesztésében

[i] -n-: A Pesti Hírlap-sztori. Szignum Média Hírlevél, 2004. július.

[ii] -n-: A Pesti Hírlap-sztori. Szignum Média Hírlevél, 2004. július.

[iii] -n-: A Pesti Hírlap-sztori. Szignum Média Hírlevél, 2004. július.

[iv] -n-: A Pesti Hírlap-sztori. Szignum Média Hírlevél, 2004. július.

[v]  Forrás: Magyar Szabadalmi Hivatal , Publikus IParjogvédelmi AdatbázisCSalád http://84.2.39.106

[vi]  Juhász Gábor: Az országos minőségi napilapok piaca, 1990–2002 Médiakutató, 2003. tavasz

[vii] -n-: A Pesti Hírlap-sztori. Szignum Média Hírlevél, 2004. július.

[viii] -n-: A Pesti Hírlap-sztori. Szignum Média Hírlevél, 2004. július.

[ix]  Bencsik András, szóbeli közlés, 2009

[x] -n-: A Pesti Hírlap-sztori. Szignum Média Hírlevél, 2004. július.

[xi] Molnár István, szóbeli közlés, 2009.

[xii] -n-: A Pesti Hírlap-sztori. Szignum Média Hírlevél, 2004. július.

[xiii] Juhász Gábor: Az országos minőségi napilapok piaca, 1990–2002 Médiakutató, 2003. tavasz

[xiv] Bernáth László: Volt egyszer egy Esti Hírlap. Dialóg Campus, 2009. p. 58.

[xv] -n-: A Pesti Hírlap-sztori. Szignum Média Hírlevél, 2004. július.

[xvi] Molnár István, szóbeli közlés, 2009.

[xvii]  Bencsik András, szóbeli közlés, 2009

[xviii] -n-: A Pesti Hírlap-sztori. Szignum Média Hírlevél, 2004. július.

[xix] Molnár István, szóbeli közlés, 2008.

[xx] Ügyszám:M0404439; 2008-ban „Érvénytelen visszavonás miatt”

[xxi] -n-: A Pesti Hírlap-sztori. Szignum Média Hírlevél, 2004. július.

[xxii] Népszabadság, 1990. március 16: Pesti Hírlap – fénymásolón.

[xxiii] Bernáth László: Volt egyszer egy Esti Hírlap. Dialóg Campus, 2009. p. 58.

[xxiv] Bencsik András, szóbeli közlés, 2009

[xxv] -n-: A Pesti Hírlap-sztori. Szignum Média Hírlevél, 2004. július.

[xxvi] -n-: A Pesti Hírlap-sztori. Szignum Média Hírlevél, 2004. július.

[xxvii]  A Pesti Hírlap Kft. felelős kiadójának közleménye 1992. február 8., MTI

[xxviii] -n-: A Pesti Hírlap-sztori. Szignum Média Hírlevél, 2004. július.

[xxix] -n-: A Pesti Hírlap-sztori. Szignum Média Hírlevél, 2004. július.

[xxx]  Bencsik András, szóbeli közlés, 2009

[xxxi]  A Pesti Hírlap Kft. felelős kiadójának közleménye 1992. február 8., MTI

[xxxii] -n-: A Pesti Hírlap-sztori. Szignum Média Hírlevél, 2004. július.

[xxxiii]  Bencsik András, szóbeli közlés, 2009

[xxxiv]  Bencsik András, szóbeli közlés, 2009

[xxxv]  Bencsik András, szóbeli közlés, 2009

[xxxvi]  Napi Pesti Hírlap 1992. márc. 13. Új fejléccel

[xxxvii]  Bencsik András, szóbeli közlés, 2009

[xxxviii]  Pesti Hírlap 1992. márc. 30. Mától Pesti Hírlap!

[xxxix]  Bencsik András, szóbeli közlés, 2009

[xl]  Bencsik András, szóbeli közlés, 2009

[xli]  Bencsik András, szóbeli közlés, 2009

[xlii]  Bencsik András, szóbeli közlés, 2009

 

 

Nemzeti Ujság (1919-1944)

nemzetiujsag_c

Első megjelenés: 1919. szeptember 28. I. évf. 1.szám

Utolsó megjelenés: 1920 január 15. II. évf. 13. szám

Főszerkesztő: Túri Béla

Szünetelt: 1920. január 15. II. évf. 13. szám – 1944. június 11. vas XXVI. évf. 130. szám

Felelős szerkesztő: Dr. Tóth László

Megszünt: 1944 okt. 25. szerda XXVI. évf. 242.

Szerkesztő: K. Török Miklós

Megszünés oka: 1944 okt. 26 csüt. egyesül az Uj Nemzedékkel

Konzervatív keresztény-nemzeti lap.
Programmunk: 

A Nemzeti Ujsag a magyar nemzetnek kíván lapja lenni. A magyar nemzeté mely ezer év előtt a Duna-Tisza mentén hazát szervezve keresztény államot alapított s magyar fajiságba beoltva a kereszténység szellemét, tagjává lőn a kétezeréves keresztény kulturközösségnek.  Idegen népek tengerében ezeréves fenmaradásunknak titka is az volt, hogy a magyar nép politikailag megszervezett nemzetté tudott válni és hogy államiságának keresztény mivoltában létének mély erkölcsi alapot is vetett.

Most a magyar nemzetre tragédiával végződő világháború után nemzeti létünk e megtörhetetlennek hitt fundamentumai hasadtak meg.

Keresztény mivoltunkat pedig amúgyis megtámadta a magyarságunkból kiforgató és a keresztény kultúrából kiszakító idegen szellem mely úrrá lett irodalmunkon, sajtónkban – és végül egy vakmerő kísérlettel a kommün alatt a hazán is.

Ez a döbbenetes feleszmélés felrázta a magyar faj elszunnyadt lelkét. Nagy nemzeti szerencsétlenségünk pörölycsapásai alatt napról-napra keményedik a nemzet elhatározása, hogy lelkében és államiságában újra keresztény nemzet akar lenni.

Ez a nemzeti programm a Nemzeti Ujság programmja. Mi nem ez új névvel vettük fel e programmot. Régóta hirdetjük a keresztény állampolitika és a keresztény kultura szükségességét.  A mostani nagy ráeszmélésben azonban a keresztény politika hitvallóinak tábora. Az írói és politikai gárda hatalmasan megnövekedett. Valóban a nemzetnek programmjává lett: hogy keresztény kulturállamban akarja ezeréves létét folytatni. A faji ösztön csodálatosságával s nemzeti élet vitalitásával nyilvánul meg az akarat: kivetni mindent a nemzeti életből, ami keresztény nemzeti létünket veszélyezteti és megalkotni mindazt, ami egy új nemzeti élet feltételeit adja.

A magyar nemzetnek sorsa sokszor kockára került évezredes történelme folyamán, de a nemzet mindig rátalált önmagára.  Most nemzeti öntudata szerencsétlenségének nagyságának arányában jelentkezik. Soha világosabban rá nem eszmélt keresztény magyarsága megmentésének és megőrzésének szükségességére. A magyar etnikum hordozója: a falu ez a Tisza-Duna mentét átfogó óriás soha jobban talpra nem állott, hogy lerázzon magáról mindent és mindenkit, aki magyar és keresztény mivoltát le akarja törni, aki, vagy ami keresztény magyarságának, faji uralmának feltételeit veszélyezteti. A nagy feleszmélés megtörtént a nemzet szellemi vezetőiben is. A keresztény politika mint állami hitvallás hangzik el. Nemzeti öncéluságunknak ujra tudatára ébredtünk. tudjuk hogy a Tisza-Duna mentén történeti léthez is csak addig van jogunk míg magyarok és keresztények vagyunk.

Lejárt liberális jelszavakkal tehát nem szabad többé félrevezetni a nemzetet. De nem is lehet. A magyar végzetes önsorsán keservesen tapasztalta, meg hogy a liberalizmus nem a szabadság és a jólét, hanem nemzeti felbomlás és dekadencia útjára vezet. A liberalizmus, mint gazdasági elv is megbukott. Az egyenlőtlen verseny épp az egyenlőséget tette csúffá. Kitünt hogy a társadalmi fejlődést nem biztosítják a szabadság jelszavak. Nem elég az állam politikai és jogi megszervezése. Magát a társadalmat kell újjászervezni. Ez a szocializmus történeti feladata.

A szociális világfelfogás felismerte, hogy nem elég az egyén szabadságát szervezni az állammal szemben, ha szabályozatlan marad az egyénnek viszonya a társadalomhoz a munkához és a termelt javak felosztásához. E rendezés nélkül folyton társadalmi forradalmak fogják megrázkódtatni a nemzetek életét a fokozatos fejlődés helyett osztályharcok és revoluciók martaléka lesz a társadalom maga az európai kultúra is. A magyar- és oroszországi romok már történeti bizonyságul is szolgálnak erre. A keresztény szocializmus a társadalmibb felfogás a szociális gondolkozás igazságait szem elől tartva nem rombolni, de újjáépíteni akar. Nem az osztálygyülölet tüzével gyujtogat hanem az életfeltételek harmonikusabb megteremtésével akarja megszüntetni a rikító osztályellentéteket. Igazi demokráciát akar, mely mellett a keresztény népakarat érvényesül, s a népjólét fokozódik.

A keresztény szociális politika vállalja a XX. századra háruló nagy kulturfeladatot: emelni az emberi méltóságot, biztosítani az egyénnek az élet javaihoz való jogát. A munka jogán és kötelességén felépülő társadalom a mi ideálunk is mert szociális gondolkodás voltaképen nem egyéb mint a társadalmak életére alkalmazott kereszténység .

Ebben a keresztény-szociális építő munkában kell hogy résztvegyen mindenki aki keresztény világnézet magaslatán és az evangéliumi erkölcs alapján áll e hazában. Keresztény magyarságunk veszélyeztetésének felismerése közös védelmi harcra és közös alkotó munkára kötelez mindenkit, aki keresztény és magyar. A keresztény magyarságnak ebben az új honfoglaló munkájában a kereszt most a honszerző kard is a kezünkban. Nem keresztes háborút hirdetünk ezzel, de ráeszméltünk, hogy csak az marad meg magyarnak, ami keresztény kézben is marad. Ezért kell, hogy földünk a kulturánk a sajtónk a vagyonunk az iparunk a gazdasági életünk egyaránt keresztény kezekben legyen. Az életrekelt nemzeti Géniusz megkereszteléséről van itt szó, hogy egész közéletünk keresztény arculatot mutasson, keresztény szellemet tükrözzön. Újra keresztény országot akarunk a Duna-tisza mentén melyben mindenki boldogulást, hazát találjon.

Ez a Nemzeti Ujság keresztény-szociális nemzeti programja.

Napi Magyarország (1997-2000)

napimao4 napimao3 napimao2 napimao1kep_6

Előzmény: Új Magyarország

Folytatás: Magyar Nemzet

Első száma tévesen + hibásan „1998. December 16.” dátumú

Alcím: polgári napilap

Év KIADÓK FŐSZERKESZTŐK 
1997 Mahir Kiadói Kft (Simicska K. közvetett tulajd,Fidesz-közeli[i]) Szalai Attila
1998 Mahir Kiadói Kft Szalai AttilaJan 30- D. Horváth Gábor
1999 MAHIR Lapkiadó Kft D. Horváth Gáborfsz-h. O Kovács Attila† gyászkeretben, Tarr Péter
2000 Mahir Lapkiadó Kft D. Horváth Gábor, fsz-h. O Kovács Attila†, Tarr Péter

Kezdetek

Az Új Magyarország 1997. decemberében szűnt meg (utolsó száma az OSZK archívumban december 2-i dátumú); a Napi Magyarország 1997. dec. 16-án indult.

„A választások előtt a Fidesz újraindította az Új Magyarországot, hogy a választások idejére már jól menjen a lap.”[ii] 1998 májusában a választásokon a Fidesz nyert. Mivel a Napi Magyarország a Mahir lapja volt, azaz a Fideszé, „hirtelen rengeteg pénz lett ekkor a lapnál” [iii][NB: 1998. szeptember 30-án, feltehetően a Fidesz  nyomására[iv], a Postabank-botrány után megszűntették a Kurirt].

Szalay Attila főszerkesztő kérte föl Buda Mártát, hogy „rakják össze a lapot a semmiből”.

Felállt a szerkesztőség, az asztalokat is mi szereltük össze. Az Iparművészeti Múzeummal szembeni Kilián Laktanyában béreltünk irodát. Tábori körülmények között dolgoztunk. Volt, hogy nem volt áram. A beírt anyagot nem tudtuk áttenni, ugyan volt hálózat, de nem működött. A lap december elején jelent meg.

[i] Juhász Gábor Az országos minőségi napilapok piaca, 1990–2002 . Médiakutató 2003. http://www.mediakutato.hu/cikk/2003_01_tavasz/05_orszagos_minosegi/04.html

[ii] Buda Márta, szóbeli közlés, 2009.

[iii]  Gremsperger Péter, szóbeli közlés, 2008

[iv] Szücs Gábor, szóbeli közlés, 2009.

  • Első lapszám: 1997. december 16., kedd
  • Szerkesztője: Szalai Attila (az Új Magyarország egykori megbízott főszerkesztője)
  • A lapot kiadja: Mahir Lapkiadó Kft. (1997-2000)
  • Simicska Lajos közvetett tulajdonában álló Mahir Magyar Hirdető Rt. egyik kft-je alapította, azzal, hogy átmentsék az Új Magyarországot.

A lap első számának rovatai

  • Belpolitkia — rovat szerkesztője: Császár Attila
  • Gazdaság — rovat szerkesztője: Horváth K. József
  • Vélemény
  • Külpolitika — rovat szerkesztője: Pataky István
  • Hitélet — rovat szerkesztője: Magyar Bertalan
  • Kultúra — rovat szerkesztője: Tallai Gábor
  • Hirdetés
  • Média
  • Sport — rovat szerkesztője: Salánki Miklós

A beköszöntő szerkesztőségi szöveg

A kötelesség rabszolgái

“Mindaz, amit a mai emberek, a legkitűnőbb írók és szociológusok a jövőre nézve ajánlanak és követelnek, elsősorban is azért haszontalan, sőt hasznavehetetlen, mert mindegyikük mást ajánl, sőt ebben a tekintetben olyan végzetes ellentétek vannak közöttük, hogy amit az egyik biztos gógyszernek mond, a másik ugyanolyan fanatizmussal és meggyőződéssel halálos méregnek mondja. Valamennyi reformátor a társadalom bajáról és betegségéről beszél, de diagnózisaik homlokegyenest ellenkeznek” — írja Hevesi Sándor, a fordító és szerkesztő a harmincas években, Gilbert Keith Chesterton Hagyományok és hazugságok című könyvéhez fűzött előszavában. Nem véletlen, hogy Bernard Shaw kortársának művéből idézünk induló lapunk vélemény oldalán: a demokrácia és a hagoymánytisztelet, a polgári értékrend olyan visszatükröződésit véljük felfedezni Chestertonnak e század elején papírra vetett gondolataiban, amelyek az elmúlt évtizedek során mit sem veszítettek érvényességükből, frissességükből. S melyeket szívvel-lélekkel ma is vállalni tudunk munkánkban, elkötelezettségünkben. Mondhatni: közhelyeket emlegetünk, amikor szerzőnktől az emeljük ki, amit ideális állapotnak tart, ami, ha megvalósulna, tündérországban élhetne az emberiség. Ám legyünk realisták, vagyis akarjuk a lehetetlent. Legalábbis megközelíteni, amennyire lehet. Mi, újságírók a tényszerű tájékoztatás, a tisztesség, a megbízhatóság, a fair play jegyében; szókimondással, kemény, de megalapozott kritikával, rávilágítva az okra, és az okozatra. Elsőrendű feladatunknak tekintve azt, hogy olvasóinkat olyan információkkal és mértékadó véleményekkel lássuk el, amelyek megkönnyítik számukra a döntést saját sorsukról. Lapunk kiadója és munkatársai már döntöttek erről, amikor olyan szerkesztési elv mellett sorakoztak fel, amely a klasszikus polgári értékrend követelményeit kívánja szolgálni. Ehhez az eszmerendszerhez napjainkban több politikai párt is közelállónak vallja magát, s ha így van, akkor sok tekintetben találunk egymással közös nevezőt, ami ugyanakkor nem jelenthet közvetlen kötődést e pártok egyedi programjához, pártpolitikai tevékenységéhez. A Napi Magyarország azok számára készül, akik a tényeken keresztül szeretnék megtudni a hazánkban és a határain kívül történteket, azoknak, akik ma több lapot is kénytelenek megvásárolni az igazság kiderítése és a kiegyensúlyozott tájékozódás érdekében. Közben jó, ha tudjuk: lesznek sokan, akik frissen kialkudott, vagy éppen régről visszaszivárgó hatalmuk tudatában azt hiszik, hogy jó lesz nekünk a cukor és a korbács. Jó, ha tudják: nem ugrunk se jutalomra, se fenyegetésre. Nem kérünk az önmutogató cukrosbácsikból, a szellemi erőszakot adjunktusi szinten művelő pártkápókból. A mi jutalmunk — és hatalmunk — olvasóink, szurkolóink remélt szeretete lehet, ami hosszabban tartó jó érzést okoz, mint a gyorsan évülő és fogyasztható javak, melyekre a pragmatikusok szerkesztette világban hol szükség van, hol meg nincsen. Európainak gondoljuk magunkat, annak ellenére, hogy századokon át rossz gyámunk volt ez a földrész, s csak világnyi bajában tekintett édes gyermekének. Magyarul gondoljuk el magunkat, és a De Gaulle által felvázolt “nemzetek Európájában” képzeljük el a jövőnket. Nem toborzunk magunknak ellenségeket. S noha vannak testvéreink, eszmét nem cserélünk, és elvtársaink sincsenek. Testvéreink a létben szegények és a szellemben gazdagodók, azok, akik építeni jöttek, akik hiszik: nem az évezred apokaliptikus vége jön, hanem gyremekeink, unokáink új, zsendülő évezrede. A főszerkesztői szobában elhelyezett tárgyalóasztal, ahol a lapindító értekezletek is folynak, kerek. Jelképes jelentőséget tulajdonítunk ennek: szerkesztőségünkben bárki legfeljebb csak első lehet az egyenlők között. A csapatmunka hívei vagyunk, számunkra minden munkatársunk tevékenysége egyaránt fontos, mint ahogyan az is, miként értékelik majd azt az olvasók és a közvélemény. Jót s jól szeretnénk szolgálni. Nyilván akadnak, akik azt gondolják, tündérmesék érlelődnek bennünk. Ám ne feledjék: a puszta tények, gyakran szerényen bár, de idővel egyre-másra igazolják Tündérország törvényeinek közös szellemét. Chesterton szerint egyébként kissé alaposabb tanulmányozással könnyen rájövünk, hogy a tündérek és az újságírók egyaránt a kötelesség rabszolgái. Ebben a hitben igyekszünk végezni a munkánkat.

A szerkesztőség

Történet

A Napi Magyarország 1997. decemberétől a napilap-paletta konzervatív-jobboldali szegmensén osztozott a Magyar Nemzettel — a két lap bár markánsan különböző hangot ütött meg, de ugyanazt a konzervatív napilapot igénylő közönséget célozták meg. A Napi Magyarország küldetésének megfogalmazásában meghatározó elem volt a nyugati sajtóból ismert “demokrácia őrkutyája” (watchdog) funkció. Az 1998-as választási kampánya előtt a Mahir-csoport aktivizálódott: a régi cég Mahir Lapkiadó Kft.-re átnevezve elindította a Napi Magyarországot, melynek élére 1998 elején D. Horváth Gábor került. (Mahir-es időkben az Esti Hírlap főszerkesztő-helyettese volt.) “Az 1998-as kormányváltást követően egyre inkább ez a lap kezdte betölteni a harcos jobboldali politikai napilap szerepét, mígnem 2000 áprilisában “bekebelezte” a Magyar Nemzetet” (Juhász 2003) A lap önnálló formájában megszűnt, de szellemisége tovább él a piaci szempontból szerencsésebb című “új” Magyar Nemzetben. Az összevonás előzménye, hogy a “polgári napilap” címre, és így a konzervatív olvasótáborra két napilap vágyott, a Napi Magyarország és az akkor az állami Postabank-csoporthoz tartozó Magyar Nemzet. Ez nagyban rontotta piaci helyzetüket, a megcélzott olvasótáboruk felosztásával járt. A sok tetkintetben hasonló szellemiségű — 30-40 ezres napilap nyereségessé tétele még úgy is igencsak nehezen lett volna elképzelhető, ha az akkor az országot vezető Orbán-kormány médiakiegyenlítési törekvéseinek megfelelően irányított állam hirdetésekkel segítette volna a lapot. A hirdetők esetleges politika fenttartásai mellett az tette szinte lehetetlennné a hirdetési felületek értékesítését, hogy a lap nagyon alacsony példányszámban jelent meg, és túl rövid ideig létezett ahhoz, hogy az ügynökségek megszokják és számojanak jelenlétével. Az általános bizonytalanságban, hogy egyáltalán megmarad-e az erősen veszteséges lap, hírdetői szemmel kivitelezhetetlennek bizonyult egy-egy hosszabb távra tervezett kampány.

A később magába foglaló Magyar Nemzet újságírói szerint: “csapnivaló gazdasági és kulturális rovata ellenére — figyelemfelkeltő, informatív, húzós belpolitikai rovatot hozott létre” (Kaposi 2001). A Napi Magyarország mind témaválasztásában, mint jegyzeteiben más megközelítéssel dolgozott, szókimondóbb, radikálisabb volt a “lagymatag” Magyar Nemezthez képest. “A Napi Magyarország azért is tudott markánsabb és keményebb lenni, mert olyanokkal dolgozott, akik nemcsak ottragadtak, hanem pontosan azt akarták csinálni, amit a szerkesztőség a zászlajára tűzött.” (Kaposi 2001) A lapot egy “jól összekovácsolódott, lelkes szabadcsapat” csinálta, így néhány területen képes volt gyorsan, ügyesen dolgozni, és politikailag is keményebb hangot megütni. Ugyanakkor viszont a Napi Magyarország publicisztikája kevésbé volt “stilárisan megalapozott.” Ez volt az oka annak, hogy a Magyar Nemzet lenézte a lapot annak stílusa miatt, melynek mibenléte szerintük a “szenzációhajhász címekben” mutatkozott meg.

A két lap egymás konkurenciájaként működött 2000. áprilisáig, amikor is a kisszámú előfizetői kör, és a kevés hírdetés ellehetenítette a két lap párhuzamos működését. A Napi Magyarország újságíróinak jó része a Magyar Nemzetben dolgozott tovább – szándékuk szerint az “új” Magyar Nemzetben megjelenítve mindazt, ami a Napi Magyarországot egyedivé tette. Azóta a magyar sajtópiacon egyetlen konzervatív napilapként van jelen a Magyar Nemzet.

Összeolvadás a Magyar Nemzet-tel

  • Utolsó lapszám: 2000. április 15., szombat (IV. évfolyam, 89. szám)
  • szerkesztője: D. Horváth Gábor
  • A lapot kiadja: Mahir Lapkiadó Kft. (1997-2000)
  • A Napi Magyarország 2000. áprilisában megszűnt, és egyesült a Magyar Nemzettel. Az összevonással a sajtópiacon egyedüli konzervatív napilapként a Magyar Nemzet marad fent.

 

Az elköszöntő szerkesztőségi szöveg

Hétfőn találkozunk! D. Horváth Gábor

A nulláról kezdtük és talán szerénytelenség nélkül állítható: mára a hírpiacon megkerülhetetlenek lettünk. Pedig az MDF alapította Új Magyarország sírján született Napi Magyarország lehetetlen feltételekkel indult. A többszöri tulajdonosváltást követően a szocialisták (KORDAX) a választások előestéjére tudatosan és fokozatosan lezüllesztették a sokak által elődünknek tekintett Új Magyarországot. A két lap közötti folytonosságból azonban csak annyi igaz, hogy az onnan elcsigázva és kiszipolyozva ide érkezett újságírók bizalma végletesen meggyengült az előző kiadóban, s az elmaradt bérfizetések ellenére hittek abban, hogy mégiscsak van értelme tovább dolgozni, a hasonló nevű napilap új kiadója talán fizet a munkáért. Ismerjük el, egy lapindításhoz ez nem igazán optimizmusra okot adó helyzet. Most végiglapozgatva az első számok közül párat, csodálatos, hogy a napi munka és a többi lap újságíróinak, publicistáinak állandó pocskondiázása mellett miként lehetett visszaszorítani a folyamatosan megfogalmazódó és aggódó szorongást, az egzisztenciális félelmet, s hinni abban, hogy a Napi Magyarországból valaha olvasható újság lesz.

Ezt ma már nem lehet elvitatni tőlünk, és ezzel nem csak a baloldali médiaszociológus által jellemzett “gyűlöleten szocializálódott olvasóközönségünk” van így. Tudom, hogy olvasnak miket. Önök.

Egy, a Világgazdaságtól hozzánk érkezett újságíró nemrég úgy jellemezte mindennapos “gyűrődéseinket”, hogy a Napi Magyarország a saját hajánál fogva rángatta ki magát, s ezért van kedve nálunk dolgozni. És ezzel mások is egyre többen vannak így. Hiszen folyamatosan elsőként hoztuk és hozzuk az “ügyeket”. Egy pár ezek közül címszavakban: Nádor Rt.—, olajgate—, nyírja—, Paszternák—, ETL Rt.—, békéscsabai olajszőkítők, CW Bank—, Korda-villa—, Hengermalom—, Berkowitz—, Helmeczy—, VIP-hitel-ügy, fegyverkereskedelem és sorolhatnám. “Feltűrt ingujjal”, “zabigyerekként”. A barikádokat emelő újságírószakma kezdetben utálkozó magatartása is lassan hűvös távolságtartássá enyhült, amikor a Napi Magyarország újságírói feltűntek a TV1 Nap-keltéjének Kereszttüzében. Lehet persze, hogy ezt igazából csak a producer Gyárfás Tamás érdekei kívánták így. De az is lehet, hogy nem. Mindegy.

A Napi Magyarország eladott példányszáma — a konkurens napilapok eladási adaival ellentétben — ma több, mint harmincezer. Ami pedig a papban megjelenő hirdetéseket illeti, édeskevés. Úgyhogy lenne bőven teendőnk a statisztika javítása területén. Az viszont több mint védhetetlen, amikor egy közvélemény-kutató cég, nevezetesen a Szonda Ipsos azt állapította meg, hogy olvasóink száma 57 ezer, amire tapasztalati úton jött rá. A Szonda szerint rajtunk kívül bármelyik országos politikai napilapról legyen szó, egy példányát körülbelül négy ember olvassa el. A Napi Magyarországot másfél. Pedig Lenvendel úrral és a Népszabadsággal együtt mérés nélkül is tudom, hogy közvéllemény-kutató cég spekulatív eredményre jutott. Majd meglátjuk, hány Magyar Nemzet-olvasót számolnak a lapegyesítés után. Nem kívánom borítékolni a lépést, mert alapvetően optimista ember vagyok.

Önök persze mondhatnák a leírtakra, hogy paranoiások vagyunk, amely megállapítás egy ennyire deformált sajtópiacon való létezés miatt nem lenne teljesen indokolatlan, de azért ez túlzás. Mindenesetre nem vagyunk elkényeztetve. A Magyar Nemzettel hétfőtől történő egyesülés miatt meglehetősen felerősödtek a minket érő támadások. A HVG emlékezete például hirtelen felélénkült, és eszébe jutott egy 1936-os, a Gömbös-kormány alatti lapfúzió. A németbarát, szélsőjobboldali Új Magyarságé és a konzervatív jobboldali Budapesti Hírlapé. A hasonlat mind az elemek, mind a folyamat tekintetében garantáltan mentes a politikától, csupán szakmai egybeesés miatt áldozott rá a HVG oldalakat, mondta a főszerkesztő-helyettes. Tudom, mindenki hazudik. Főnöke is válaszolt aznap kérdésünkre a “véletlenszerű” analógiáról, azután letiltotta a nyilatkozatát a lapunkban. Egy másik kiadvány, a Magyar Narancs a nálunk dolgozókat “álújságíróknak” minősítette, miközben egyik tehetséges munkatársunk korábban ott publikált. Az Élet és Irodalom sárdobálásairól már nem is beszélek, Kovács Zoltán főszerkesztőt, szerintem, valaki vagy valami üldözi. Az újságírószakma egyik szövetségének, a MÚOSZ-nak vezetője szerint pedig “küszöbön áll a Magyar Nemzet feletti teljes ellenőrzés megvalósítása”. De legyen példa máshonnan is! Csapody Miklós az egyesítés kapcsán a nemzeti erők szétforgácsolásáról, öncsonkításról beszélt, az őszintén aggódókkal szemben muníciót adva a cinikus álfelháborodásnak, majd felelősségre vonta a kormányt, a Postabankot, a Mahirt, a nemzeti oldalt, mindent és mindenkit, csak az MDF-et nem, amelyik — szerinte — nem jutott sajtóhoz (!) eleddig. Csapody talán észre sem vette, írása mennyire kapóra jött annak a Magyar Hírlapnak, amely suttyomban összehangolt támadást indított a Magyar Nemzet előfizetőinek megnyeréséért. Arra gondolni sem merek, hogyan jutottak a nevekhez, címekhez. Az Új Ember cikkírója sem volt rest, nemzeti sorstragédiaként írt lapja első oldalán, merthogy “egy meglehetősen gyengécskére összetákolt újságba beolvasztanak egy olyan patinás polgári lapot, mint a Magyar Nemzet…”

Tisztelt Olvasóink! Önöket most ehelyütt szeretném megnyugtatni. Fiatalok vagyunk, sokat bírunk, érezzük, hogy szükség van ránk. A hétfőtől megjelenő és minden szempontból új minőséget jelentő Magyar Nemzet készítői között mi is ott leszünk. Ebből az újságból sem fognak hiányozni a Napi Magyarországtól megszokott hírek, információk. Találkozunk hétfőn, a megújuló Magyar Nemzetben.

Hivatkozások