Világosság (1945-1952)

vilagossag

Folytatás: Esti Budapest

Első szám: I. évfolyam 1. szám: 1945. július 3. kedd

Utolsó szám: IX. évfolyam 78. szám: 1952. április 1. kedd

A Szociáldemokrata, majd a Magyar Dolgozók Pártjának, illetve a Magyar Dolgozók Pártja Budapesti Pártbizottságának Lapja.

Napilap, hétfő kivételével minden nap megjelenik.

Először 4, vasárnaponként 7, majd később 6–8 oldalas.

Rovatok, hírtípusok: belföld, külföld, világhíradó, sport, moziműsor, színházműsor.

Főszerkesztők

  • Dr. Révész Mihály (1945. július 3. – 1945. július 25.)
  • Kéthly Anna (1945. július 26 – 1947. május 24.)
  • Horváth Zoltán (1947. május 25 – 1948. március 22.)
  • Bíró Zoltán (1950. november 1. – 1952. január 2.)

Története

A Szociáldemokrata Párt napilapjának első száma 1945. július 3-án, kedden látott napvilágot. A négy oldalas, hétfő kivételével naponként megjelenő folyóirat első főszerkesztője Dr. Révész Mihály volt. A Világosság Nyomda Rt. adta ki, és rovatai között szerepelt többek között a külföld, belföld, világhíradó, sport hírei, illetve mozi- és színházműsor. 1945. július 25-én Révész Mihályt az MTI főszerkesztőjévé nevezték ki, helyét a Szociáldemokrata Párt politikusnője, Kéthly Anna vette át, aki egészen 1947. május 24-ig látta el ezt a feladatot. Lemondásának oka „sokirányú politikai és pártmozgalmi elfoglaltsága” volt. A pártvezetőség megbízásából végül Horváth Zoltán került a főszerkesztői székbe, és 1948. március 22-ig, a Népszava felelős szerkesztőjévé történő kinevezéséig vállalta el a lap irányítását. A Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) megszületése után az újság 1948. június 15-től kezdve az új párt, az MDP hivatalos lapja lett. A felelős szerkesztői feladatokat továbbra is Gergely István látta el 1948. november 13-ig. A már 8 oldalban megjelenő Világosság egy új nyomda, a Szikra-Nyomda Rt., illetve egy új felelős szerkesztő, Gál György irányítása alá került. 1949. január 7-től viszont a lapkiadó tulajdonosa a Szabadság Lapkiadó Vállalat lett, illetve a későbbi Világosság Lapkiadó Vállalat (1951. május 2-tól). Hosszú, több mint két éves szünet után jelent meg Bíró Zoltán a főszerkesztői poszton 1950. november 1-jétől, és ezt a státuszt a közben hivatalosan a Magyar Dolgozók Pártjának Budapesti Pártbizottságának lapjává nyilvánított Világosság megszűnéséig, 1952. január 2-ig töltötte be.

A Világosság utódlapja az 1952. április 2.–1956. október 23. között megjelenő Esti Budapest volt.

Beköszöntő

A mi utunk

A sötétség rideg és kegyetlen tárnáiból jöttünk. Mögöttünk sivár és lesujtó képek, szolgaság és nyomor, fizikai és szellemi bilincs, minden nehéz teher, ami eddig visszahúzott fájdalmas sorsunk mélységébe. Nem saját erőnkből kapaszkodtunk fel a társadalmi igazság napsütötte partjára. Porkolábjaink gőgösen és elbizakodottan csörgették fegyvereiket a páriák milliói fölött. De hiába volt minden hatalmuk, véres kezükben hiába suhogott az elnyomás lelketlen korbácsa. A történelmi erőket nem tudják elhessegetni birodalmuk pereméről, a fejlődés törvényei könyörtelenül jelentkeztek a magyar élet bilinccsel lakatolt kapuján is. A guzsbakötött, szellemi rabságban tartott dolgozó nép nem tudta lerázni magáról dölyfös és elvakult urait, de a történelmi fejlődés útját nem lehetett elreteszelni előlük, mert ez a törvény maga az élet, megingathatatlan és diadalmas, mint a természet.

Vereségük a történelmi igazságszolgáltatás diadala; ahová saját erejéből nem tudott felemelkedni a rabláncra fűzött nép, felsegítette oda urai bűnös merénylete a hatalmas és békés állam ellen és a napfényre emelte a dolgozók országának, a világ minden proletárjának büszkesége: a Vörös Hadsereg.

Ez a hadsereg nem egy győztes állam bosszúvágyát hozta, hanem a humánus koreszmék magasra lobbant fáklyáját. A szabadság fáklyája nem ragyogó képek szivárványszíneit vetíti elénk. Túl az anyagi romokon bevilágít a társadalom roskadozó épületének zugaiba is és őszinte, józan fényét rábocsátja minden rétegre és csoportra, amely a porondra került és a porondon maradt fellobbanása óta. Szükség van erre a tárgyilagos világosságra, a nyiltan hirdetett tervek és a be nem vallott szándékok megvizsgálására, az őszinteségre és egyenes beszédre, mert ez a záloga és feltétele berendezkedésünk sikerének.

Szükség van a kijózanító világosságra a közélet minden területén, mert nem egyedül vagyunk mi, dolgozó nép a rombadőlt otthon megviselt falai között. Itt vannak azok is, akik eddig napfényes virányokon élvezték a mi munkánk gyümölcsét, akiknek soraiból ámokfutók és gyújtogatók rajzottak ki és a dolgozók iránti gyűlöletük őrjöngő extázisában máglyára taszították a nemzetet.

A dolgozó nép ezúttal is nagyvonalúbbnak bizonyult mint megbukott urai. Nem a jogos bosszú, hanem az ország jövője lebegett szeme előtt, s a nemzet mentő munkájába be akarta vonni azokat a széles csoportokat is, amelyek közvetve, vagy közvetlenül az új Mohácshoz vitték az országot.

Nem rajtunk múlott, hogy ez eddig nem sikerült. Azok az osztályok, amelyek csúnyán levizsgáztak a nemzetrontásból, gyöngeségre és bizonytalanságra magyarázták a nagylelkűséget, amely az általános felelősségrevonás helyett megelégedett az egyéni bűnök üldözésével. Nem ragadták meg a kivételes és meglepő alkalmat, hogy elvegyülhessenek az alkotók soraiban, elhúzódtak a munkahelyekről, rémhíreket lesnek, a bűnös mult konok kísértetei gyanánt járkálnak közöttünk és csöndesen, de szívósan igyekeznek gátolni az új életet építő rohammunkát. Kiközösítve magukat a nemzet hatalmas erőfeszítéseiből, fennmaradásért vívott hallatlan küzdelméből, kárörömmel figyelik nehézségeinket és dühös csalódással látják, hogy a nemzet életereje diadalmaskodik a példátlan bűnök szörnyű következményei felett is.

Ezek az osztályok nyilván történelmi példák megismétlődésére számítanak. Az utóbbi két évszázad alatt előfordult már nem egyszer Európaszerte, hogy nagy nemzeti katasztrófák a negyedik rend mezítlábas seregének kezébe tették le az országmentés feladatát. A negyedik rend áldozatos harcokat vívott a szabadságjogokért, vére forradalmakban szerzett érvényt a haladás törvényeinek, azután visszavonult a munkapadok mellé és megelégedett sikerei szerény morzsáival, míg áldozatai gazdag gyümölcsét mohón aratta le a polgárság.

Mai helyzetünk azonban nem hasonlítható össze a mult század forradalmi fellángolásaival. Ez a forradalom csak most kerül megvívásra a műhelyekben és a földeken, az esztergapadok és az ekeszarvak mellett. Ez a forradalom a munka izzó kohójában formálja az új magyar élet arcát. A kalapács, az írótoll, az ásó és a csákány forradalma ez, amelyből új és emberibb, igazságos és dolgos Magyarország születik. Ennek a mélyreható forradalomnak az élcsapata a munkásság és a parasztság, amely az új rendszer megszilárdítása után megtartja politikai és gazdasági érvényesülése eszközeit, de helyet ad a jogok asztalánál minden társadalmi osztálynak, amely részt vállal a nemzetmentésből, a megfeszített munkából és a hazafias áldozathozatalból. Ehhez azonban becsületes kiállásra, nyilt beszédre, őszinteségre van szükség.

A munkáspártok a dolgozó osztályok nevében kifejtették minden kertelés nélkül elgondolásukat, amelyek alapján oroszlánrészt vállalnak az újjáépítésben. A munkásság népi demokráciát akar, társadalmi berendezkedésünk jelenlegi alapjául elfogadja a magántulajdont és legközelebbi céljául az ország megmentését tűzi ki. Halálos ellenségeitől, a kizsákmányolók és lakájaik kasztjától kapta örökül a szétdúlt haza felépítésének gondját, amelynek áldozatos és hálátlan terhét vállalja, mert felelősséget érez a magyar jövővel, az utánuk következő generációkkal szemben. A munkásság nem folytat malomalatti politikát, őszintén feltárta terveit és céljait, amelyek jegyében erejét megfeszítve dolgozik a vasúti műhelyekben, a mezőkön, a gyárakban és a bányák mélyén, örömmel fogadva a társadalom távolabbi régióiból jelentkező gyér segítséget és jogos kiváncsisággal várja, mikor ébrednek kötelességük tudatára azok a rétegek, amelyek jelenleg ellenségesen szemlélik a fennmaradásunkért kifejtett heroikus munkát.

A dolgozó nép hozza a legtöbb áldozatot a nemzetfenntartó erőfeszítések során, joga van tehát a fogalmak tisztázását ás világosságot követelni a közélet minden területén. Ennek a célkitűzésnek jegyében indul meg ez a lap, pártunk második hivatalos napilapja Budapesten. A szocialista kritika tárgyilagos és elfogulatlan fényszóróját ráirányítjuk minden jelenségre, amely kapcsolatban áll a munkásosztály sorsával, ezen keresztül a nemzet érdekeivel.

Ennek a lapnak a programja a szocializmus. A szellemi világosság, az őszinte bírálat és a lelkes alkotásvágy szellemében harcolunk a munkásosztály céljaiért. A távolabbi célok szolgálata mellett nem feledkezünk meg a dolgozók mindennapi gondjairól, a hétköznapok kötelességeiről és feladatairól, a nemzetmentés lépésről lépésre haladó munkájáról. Lángra lobbantjuk ebben a lapban a szocialista munkásmozgalom új fáklyáját és bevilágítjuk a keserves utat, amelyen munkától görnyedten, de ellenségeit félretolva, a hatalmas szovjet nép segítő készségétől megerősödött lélekkel halad a nemzet minden dolgos fia, a munka népe a reakció sötétségét elűző világosság, a demokrácia és a szocializmus felé.

(g.i.)”

Elköszönő

Olvasóinkhoz

Április 2-án, holnap jelenik meg a Világosság helyett elsőízben az <Esti Budapest>, a Budapesti Pártbizottság és a Fővárosi Tanács új lapja. Az Esti Budapest délután 4 és 5 között kerül az utcára és színvonalas cikkekben, riportokban számol be a nap legfrissebb bel- és külpolitikai eseményeiről, fővárosunk életéről, dolgozóink munkájáról, a városépítés, a kultúra, a sport eseményeiről. Az <Esti Budapest> eleven, friss hírszolgálatával tájékoztat, segít, szórakoztat.

A Világosság ma jelenik meg utoljára.”

 

Források

Világosság I – {VIII.} IX. évfolyam

Reklámok

Szabad Szó (1889-1956)

Folytatás: Új Magyarország (1956)

Első szám

1889. október 28. – hiányzik

Alcím: A magyarországi újjászervezett szociáldemokrata mezei munkások, kisgazdák és ipari munkálkodó nép heti közlönye

Első megtalálható szám: V. évfolyam 1.szám: 1903. január 4.

Felelős szerkesztő/főszerkesztő: Csanádi Dénes; szentesi társszerkesztők: Bajczer imre, Jankai András

Megjelenik: (1944-ig minden vasárnap – hetente, 1945-1950-ig naponta, majd 1950. júniusától ismét hetente)

Szerkesztőség és kiadó hivatal címe: Budapest, VII. Murányi-utcza 42.

 
Beköszönő szöveg

Az első lap nem található, az 1899-1902. évfolyam hiányzik az OSZK-ból.

Története

Indulása

Az újjáalakult szociáldemokrata párttal született meg a Szabad Szó, szentesi gazdák és földművesek alapították az újságot. Harcolnak mindenféle igazságtalanság ellen: „ négy esztendeje mult el annak, hogy megszületett a szabad szó és vele született az egyetlen harczos széles ez országban, amely rettenthetetlen kitartással, csüggedést nem ismerő bátorsággal folytat harczot a kizsákmányolás, a jogtiprás, az elnyomás, a népbutítás: a munkálkodó magyar népnek megannyi megrontója ellen / örök háborúban álltunk és ma is állandó háborúban vagyunk a gazsággal, a nagyuri hunczutsággal, az eltiprással, és a jogfosztással”; céljuk továbbá egyfajta hősies, megváltó stílusban terjeszteni a szociáldemokrácia elveit: „…a Szabad Szó négy esztendő alatt száz és száz olyan községben plántálta el a szocziáldemokráczia Krisztusi igazságait, a melyekben annak előtte hírét sem ismerték / a Szabad Szó négy esztendő alatt mint világító szövétnek, tizezernyi tudatlanságban, néma elkeseredésében élő proletár agyába világított bele… / mielőtt a Szabad Szó megszületett volna, a magyar néppel mindenki azt tehette, amit akart, mert nemcsak testében, de szívében, agyában, lelkében is rab volt a nép.” Radikális szociáldemokrata lap volt: “a világot megváltó, minden népeket felszabadító szociáldemokrácziá”-nak nevezték pártjukat.

Egyedi jellemzők

Szünetelt: 1919. január 2.-augusztus 14-ig, majd 1944. április 16.-1945. március 27-ig.

Társlap: Szabad Szó (kis kiadás)

Esti kiadás: Esti Szabad Szó (1945-)

Buzdító hangvételű, nyíltan kérik az olvasókat, hogy anyagilag is támogassák a lapot, s mindezt érzelmi manipulációval akarják elérni:

„A példányszámok emelkedése mutatja: haladunk-e? Mert nálunk egy ujság, egy harczost számít. A ki még annyival sem támogatja önmagát, családját, pártját, az emberiséget: vajon számíthatunk- e mi egy olyan pipogyaságra válságos napokban, elhatározó döntések idejében? A ki csak a szájával szociáldemokrata, de áldozni a nevét még annyit sem akar, hogy a párt ujságát, minden szegény ember pártfogóját és tanítóját a Szabad Szót járatná: az olyan lehet jó férfikofa, de semmi esetre sem jó szociáldemokrata.”

Az előfizetők toborzása is hasonló hangvételű:

„Apostolok!! harczosok!! ezer új előfizetőt kell szereznetek a Szabad Szónak, ha azt akarjátok, hogy a Szabad Szó politikai ujság legyen! Fel az előfizetők szerzésésre! Minden egyes csak egyet szerezzen! Minden községben megszaporítsátok a lapjáratók számát és mindig uj és uj községekbe plátáljátok el a sz szt! Harczosok! Előre!”

“Erősek és gyengék ravaszok és együgyűek” címen több számon keresztül írtak cikkeket, amelyek arról szóltak, hogy a munkásosztályt ki, hogyan zsákmányolja ki, és hogy ezt nem fogják hagyni.

Nyíltan támadják az egyházat, főleg a papokat: „tessék most már kimondjam. Hát bizony a legelső ember, aki embertársainak tudatlanságával, visszaélt: volt a legelső – p a p”

Gazdasági-, politikai hírek, aktuális esemény-beszámolók voltak benne, majd később (1951-től) volt benne sport, keresztrejtvény, sakk, mese.

Olvasói

Mezei munkások, kisgazdák és ipari munkálkodó nép, tehát a munkásosztály volt a célközönség. 1903. március 15-től így írják: “a mezei, kubikos, ipari, gyári, kereskedelmi, munkásnép és a kisgazdák, kisiparosok, kiskereskedők igazaiért harcoló” lap.

Munkatársak

Szerkesztői: Mezőfi Vilmos, 1939-től Szabó Pál, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Kovács Imre, 1945-től Boldizsár Iván, 1946-tól Darvas József Munkatársak: Balogh Edgár, Erdei Ferenc, Féja Géza, Illyés Gyula, József Attila, Juhász Gyula, Móricz Zsigmond, Veres Péter, Kerek Ferenc.

Politikai hovatartozás

Szociáldemokrata, majd a Nemzeti Parasztpárt lapja.

Utolsó évei

Az 1956-os forradalom idején jelentek meg az utolsó számai, majd Új Magyarország néven folytatódott 1956. november 2-án (I. évfolyam, 1. szám).

Utolsó szám

Utolsó szám adatai:

54. évfolyam, I. szám, 1956. október 31.

Főszerkesztő: Szabó Pál

Megjelenik: hetente

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V. Dorottya utca 8.

Megszűnés oka

Sztrájk addig, amíg a szovjet csapatok ki nem vonulnak Budapestről, az utolsó lapot “csak a demokratikus kibontakozás érdekében készítették el”.

 

Leköszönő szöveg

Nem található.

Érdekességek

1938. december 4-től a Népi Írók lapja lett, Szabó Pál kiadótulajdonos vezetésével.

Hivatkozások

Szabad Szó 5. évfolyam, 1. szám, Bp., 1903. január 4. (első szám)

Szabad Szó 5. évfolyam, 4. szám, Bp., 1903. január 25. (apostolok,harcosok megszólítás)

Szabad Szó 11. évfolyam, 11. szám, Bp., 1903. március 15. (mezei,kubikus igazaiért harcoló…)

Szabad Szó 53. évfolyam, 52. szám, Bp., 1951. december 30. (tudomány, sport, keresztrejtvény rovatok megjelenése)

Szabad Szó 54. évfolyam, 1. szám, Bp., 1956. október 31. (utolsó szám)

[[1]](népi írok, munkatársak, érdekesség)

[[2]] (Új Magyarország)
Az oldalt készítette: Bacsárszki Ágnes

Népszava (1877-)

nepszava2 nepszava nepszava1914nepszava4 nepszava3 nepszava2kep_7nepszava1

A legrégebbi magyar szociáldemokrata politikai napilap.

A Szocialista Párthoz közelebb áll, de egyik pártnak sincs befolyása a lap fölött. A mai sajtó egyik alapelve és példányszámszervező ereje az objektivitás bizonyítása, a pártoktól való függetlenség hiteles megjelenítése. A rendszerváltás előtti Népszavával kapcsolatos olvasói elvárás azonban éppen az újság szoros kötődése volt a mozgalomhoz. 2007-ben a lap főszerkesztője Németh Péter, tiszteletbeli és örökös főszerkesztője 2005-től Fejtő Ferenc, aki 1938-tól a lap akkreditált párizsi tudósítója volt. (Németh Péter, 2007)

Különlegessége, hogy nem csak nevét, hanem ideológiai beállítódását is végig megőrizte története során.

Főszerkesztők:

  • 1877-től: Külföldi Viktor
  • 1879- 84: Csorba Géza
  • 1897-98: Somogyi Béla
  • 1898-1918. november: Garami Ernő
  • 1918-tól: Weltner Jakab
  • Tanácsköztársaság bukása – 1920. február: Somogyi Béla
  • 1920- 26: Vanczák János
  • Weltner Jakab
  • 1934-39: Mónus Illés
  • 1939-44. március, 1945-től: Szakasits Árpád
  • 1945-49: Horváth Zoltán
  • 1956: Horváth Zoltán
  • 1957-64: Kéthly Anna
  • Siklós János
  • 1984-től: Gedeon Pál
  • 1994-től: Kereszty András
  • Pallagi Ferenc
  • H. Bíró László
  • Németh Péter

 

Év KIADÓK FŐSZERKESZTŐK 
1970-es évek   1979-ig Siklós János
1981   Gedeon Pál
1984   1982. nov-től Fodor László Népszava fsz.
1989 Népszava Kiadó Vállalat Fodor László
1990   Deák András
1991 Népszava Kiadó Vállalat Deák András
1992 Trade Union Kiadó Kft Dr. Deák András
1993 Ápr. Fenyő János (Trade Union Kiadó Kft.)  /Vico Deák AndrásSzalai Antal??
1994 Fenyő János (Trade Union Kiadó Kft). Művészeti ig.: Cséve Gábor Jan 3:  Kereszty András. Fsz-h: Pallagi Ferenc
1995    
1996 Népszava Rt Fenyő János Kereszty András
1997    
1998 Vico Press Rt. H Bíró László
1999 VICO. Alapító: Fenyő János Kiadó: EKH Kft„Elektronikus levélcím (e-mail cím): ; Internet URL-cím:” H Bíró László
2000 NSZ 1999 H Bíró László
2001   H Bíró László
2002 NSZ 1999 Kft Németh Péter
2003 Editorial Kft. (a szerk.)„Kiadja a tulajdonos megbízásából a NSZ 1999 Rt. v. a. Vezérig. Vértes János” Németh Péter
2004 Editorial Kft Németh Péter. Ügyvezető ig: Kocsi Ilona. Lapszerk: Hahn Péter, Tóth Jenő. Felelős sz: Horváth István
2005 Editorial Kft Németh Péter
2009 Editorial Kft Németh Péter
 
2016 Horizont AG  
2019 Proton Trade Zrt.  

Történet

Alapítás

Népszava (német kiadásban: Volksstimme) első változata 1877 májusában indult Külföldi Viktor szerkesztésében mint politikai hírlap. A lap sokáig csak hetente egyszer majd háromszor jelent meg. Eközben változatlanul kiadták az 1873-ban megindított Munkás Heti- Krónikát (német kiadásban: Arbeiter Wochen-Chronik), amit a Népszava közvetlen elődjének tekinthetünk. 1880-ban –a két pártfrakció egyesülése után- a Szociáldemokrata Párt magyar nyelvű lapja a Népszava (német nyelvű kiadása az Arbeiter Wochen-Chronik) lett. A Népszavának ez a második változata 1880. február 1-től jelent meg Csorba Géza szerkesztésében, mint „a magyarországi szociáldemokraták központi közlönye”.

1880-ban – magába olvasztva a Munkás Heti Krónikát – a Magyarországi általános Munkáspért, majd 1890-ben a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. (Révész Mihály, 1945)

Szerkesztője egy időben Silberberg Ignác (eredetileg betűszedő).

Az ötféle Népszava

1895-ben válságba kerül (politikai okok miatt és a kaucióját is elvezti). Mivel nem volt pénze új kaucióra, ami a lap kiadásához szükséges volt, egy kiskaput használva ki jelenik meg hetente: Az 1848-as sajtótörvény szerint ugyanis sajtótermék az, ami 1 hónapnál kisebb időközökben jelenik meg. Ezért a Népszava 5 különböző című havilap formájában jelent meg: Népjólét, Népjog, Új Népszava, Népszabadság, és ha volt 5. hét a hónapban, Népakarat címeken 1896 és 1898 között.

1898-ig hetenként, 1899-ig hetenként kétszer, 1905-ig hetenként háromszor megjelenő lap volt, azóta naponta jelenik meg. A dualista kormány sajtóintézkedései megneheztítették kiadását. A feudálkapitalista rendet bíráló cikkei miatt többször elkobozták, megvonták tőle az utcai árusítását.

Napilap

1905. április 1-én került utcára a véglegesen napilappá alakított Népszava első száma a drámaírással is foglalkozó politikus-főszerkesztő Garami Ernő (1898-1918. november) „Előre” c. vezércikkével. A nyomdavásárláshoz szükséges anyagi feltételeket előfizetők toborzásával akarták biztosítani, de csupán nyolcezren tudták kifizetni a szükséges havi két koronát. A nyomda színvonalára jellemző volt a Népszavában 1945 előtt gyakran olvasható felhívás: aki sajtóhibát talál az adott példányban, annak a kiadóhivatal visszatéríti a lap árát. Az 1904. évi pártgyűlés nyolcoldalas napilap megjelentetéséről hozott határozatot, az események és a munkásolvasók igényei azonban lehetővé tették, hogy tíz-húsz oldalon jelenjen meg az újság. Az első rotációs gép mellé hamarosan másodikat hozattak. Szűk lett a Rákóczi út és a Nyár utca sarkán lévő nyomdahelyiség, így az 1909-ben elkészült Conti utcai (ma Tolnai Lajos utca) új pártházba költözött a szerkesztőség és a nyomda is. A lap 1910-re meghaladta a harminc ezres példányszámot, de a hirdetések szerepe messze elmaradt a többi újságétól. (Révész Mihály, 1945)

I. világháború

„Nem lesz addig nyugalom Magyarországon, amíg az általános, egyenlő, titkos választójogot törvénybe nem iktatják!”- hirdette ezekben az időkben az újság. 1912 tavaszának feszültséggel teli napjaiban a Népszava is forradalmi hangon írt. Ady Endre A Május:szabad c. lázító verse 1914 május 1-én jelent meg Bíró Mihály rajzával. 1914. július 26-án egész oldalas szalagcím hirdette: „Nem akarunk háborút!”. De ősszel a háború-ellenes baloldali sajtó hangja megváltozott: a lényeget tekintve elfogadta a kormány érveit a hadviselés elkerülhetetlenségéről és az ellenség kizárólagos felelősségéről. 1914-15-ben –a papírínség ellenére- esti kiadás megjelenésére is lehetőséget kapott a lap. A két fillérért árusított „kis Népszava” a hurrá hangulat hónapjaiban helytállásra sarkallta a munkásságot. 1916-17-ben a kormány már sűrűn élt a törvényi felhatalmazással, mely lehetőséget adott „az időszaki lapok és más sajtótermékek előzetes beszolgáltatására, megjelenésének és terjesztésének megtiltására, külföldi időszaki lapok terjesztésére és lefoglalására.” Az ideiglenesen betiltott újság helyett hetente más címmel adták ki a párt hivatalos lapját. (Az ekkor alkalmazott címek között kettő később is használatos lett: a Népakarat címet 1956 októbere után használta rövid ideig a Népszava, a Népszabadság címet pedig a Szabad Nép utódlapja őrzi.) I. Ferenc József halálát hírül adó számból a címsoron kívül mindent törölt a cenzúra. A harmadik oldalon sem maradt más, mint az elhunyt király életrajza.

A lap vezető publicistája 1907-től kezdve a műfordítóként is tevékeny, (1918-19-es) munkaügyi- és népjóléti majd közoktatásügyi miniszter, Kunfi Zsigmond. Cikke,- amely a király csaknem hét évtizedes uralkodásának értékelését és a háború következményeinek kritikáját tartalmazta-, nem jelenhetett meg. Az 1917. februári pétervári eseményeket a békeváró polgári sajtó is üdvözölte. A Szociáldemokrata Párt százezres városligeti béketüntetésének határozata leszögezte: „Mi mindannyian, akik itt összegyűltünk, s az egész dolgozó Magyarország el vagyunk határozva arra, hogy az orosz forradalmárokat a béke megszerzésére irányuló hősi harcukban támogatni fogjuk…” (Révész Mihály, 1945)

Tanácsköztársaság, Horthy-rendszer

A Népszava a Tanácsköztársaság kikiáltásától kezdve a Magyarországi Szocialista párt reggeli lapjaként jelent meg. Egymás után közölte a kommunista vezetők cikkeit, több évtizedes ellenzéki hagyománnyal a háta mögött kormánypárti orgánummá lett. Leleplező cikkeket közölt a fehérterrorkegyetlenkedéseiről, ezért 1919. december 7-én szétverték a lap szerkesztőségét és nyomdáját, a Világosság-nyomdát.

1920-ban Somogyi Béla főszerkesztőt és Bacsó Bélát a hírhedt Ostenburg- különítmény meggyilkolta, Horthy gyanús szerepét megvilágító Beniczky Ödön volt belügyminisztert pedig perbe fogták.

Somogyit Vanczák János (1920- 26) követte a posztján. 1921. április 29. és május 5. között betiltották a Népszava megjelenését, november 30-án a belügyminiszter megvonta a laptól a kolportázs-jogot (az utcai árusítás jogát), valamint sajtópereket indítottak a lap ellen izgatás és kormányzósértés vádjával. A két világháború közötti két évtizedben nehéz korszakokat élt át az újság. 1927-ben 320 sajtóper indult ellene, 1932-ben pedig a belügyminiszter betiltotta.(Révész Mihály, 1945)

1936: “Egy Naszádi Sándor nevû esztergályos volt a szervezett munkás meg én. Amikor már jobban összemelegedtem a szaktársakkal, igyekeztem csöndben agitálni. Én a Népszavának voltam az elõfizetõje, azt reggel behoztam a zsebemben és tízóraizás közben olvastam. Osztrák érdekeltsége révén, a gyár egyik vezetõ mérnöke osztrák volt, ráadásul a Stahthelm nevû fasiszta beállítottságú félkatonai szervezet tagja. Ennek szemet szúrt a Népszava. Nem sokkal utána jött is a mûvezetõ, és a következõ párbeszéd zajlott le közöttünk: „Kérem, Nagy, maga itt a Népszavát nem olvashatja.” „Nekem senki sem írhatja elõ, hogy a szabadidõmben, a tízóraizás közben mit olvasok.” „Kérem, ha errõl nem mond le, akkor elbocsátjuk.” „Bocsássanak el.” „Kérem, menjen, megkapja a könyvét.” „És a kétheti fizetett szabadságot is kérem” – tettem hozzá nyugodt hangon, merthogy pont akkor jött ki az hallhatatlanul nagy szociális intézkedés, hogy az elbocsátott fizikai munkásoknak két hét fizetett szabadság jár. Errõl még nem is tudtak a gyárban. Szívták a fogukat, de kifizették.” ( Nagy Pál Jenő. Rong Magazin, 2005 november 8, kedd Börtönviseltek / Közülük egy Írta: Földesi József )

II. világháború

Weltner Jakab (1924-től), Mónus Illés (1934-39) és Szakasits Árpád (1939-44) vezetésével a lap megalkuvások közepette harcolt a munkások érdekeiért, élet- és munkaviszonyaik javításáért. Ismeretterjesztő, ízlés-, jellem- és tudatformáló tevékenysége gyakran az ellenforradalmi hatalom tilalmaiba ütközött. A népszavások törzshelyén, a Népszínház utca és a Körút sarkán lévő Simplon kávéházban rendszeresen megfordultak a szellemi élet kiválóságai. Faludy György költő 1946 és 1950 között a Népszava irodalmi szerkesztője volt, 1934-ben Óda a magyar nyelvhez c. versét publikálta először az újságba.

Az 1941. karácsonyi szám- a lap szerkesztőségében dolgozó Kállai Gyula szavaival élve – a magyar nemzeti függetlenségi mozgalom fejlődésének határköve volt. Az újság a nemzeti demokratikus erők együttműködésének, a nemzeti függetlenség és a népszabadság gondolatának szentelte hasábjait, melyeken a kommunistákon kívül megszólaltak a különböző antifasiszta irányzatok képviselői, köztük Bajcsy-Zsilinszky Endre, Szakasits Árpád, Móricz Zsigmond, Szekfű Gyula, Darvas József, szociáldemokrata és kisgazdapárti vezetők, valamint haladó polgári írók és újságírók. Az 1919. nyári alapelvekhez hasonlóan magánszemély nem, csak párt, minisztérium vagy különféle szervezetek kaptak lapalapítási engedélyt és papírkiutalást.

1944. március 19-én jelent meg utoljára a Népszava és csak 1945. február 18-án indult újra a Szociáldemokrata Párt központi lapjaként Szakasits vezetésével, akit Horváth Zoltán követett 1949-ig.(http://mek.oszk.hu/04000/04015/04015.htm)

1947. JANUÁR MAFIRT KRÓNIKA 53. 75 éves a Népszava

Szakasits Árpád főszerk. 1947. JANUÁR
MAFIRT KRÓNIKA 53.
75 éves a Népszava

Rövid ideig vidéki változata is létezett: az SZDP miskolci lapja a „Felvidéki Népszava”, a pécsi “Dunántúli Népszava stb” (Márkus 1977)

Az ország német megszállása után a Népszavát betiltották.

1948-1989

“A felszabadulás után ismét a Szociáldemokrrata Párt lapjaként jelent meg, majd a két munkáspárt 1948-as egyesülése utána Szakszervezetek Országos Tanácsának lett a lapja.”

Az államosításokat követően 1948-tól a Népszava a szakszervezetek lapja lett. A hierarchia csúcsán a pártlap állt (Pravda- Szabad Nép), aztán a szakszervezetek lapja (Trud-Népszava), végül az értelmiség lapja (Izvesztyija- Magyar Nemzet). A Rákosi- és a Kádár-kor lehetetlenné tette az önálló lapkészítést, a politikai véleményalkotást. A lapok példányszáma nem a szerkesztőség teljesítményétől függött, hanem a legfelsőbb politikai vezetés döntésétől, amit indokolni sem kellett, mert a rotációspapír kiutalása központilag történt.

1956

1956 novembere és 1958 februárja közt Népakarat volt a címe.

Október 30-án Nagy Imre bejelenti az egypártrendszer megszűnését. A Kéthly Anna Szociáldemokrata Pártja ekkor visszavette a szakszervezeti lapként működő Népszavát, melyet ismét Horváth szerkesztett novemberi lemondásáig. A lap november 1-én, 77. évf. 1. szám jelzéssel, a “régi Népszava”-ként indul újra). Az addigi Népszava, a Szakszervezetek lapjának szerkesztősége Népakarat néven folytatja a munkát (nov. 1.) a Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének égisze alatt. A Népakarat forradalomra emlékeztető nevét 1958 februárjában változtatták vissza Népszavára, egyben visszautalták a szakszervezet lapjának. 1957-64-ig Kéthly Anna szerkesztette az újságot Londonban.

A kádári szocializmus

“A Szakszervezetek országos tanácsának központi napilapja. (…) Heti irodalmi melléklete a Szép Szó. Eedeti versek,novellák, tárcák mellett kultúrpolitikai publicisztikáival is segíti az olvasók tájékozódását.” (Gallyas Ferenc és Fülöp Géza: Mit kell tudni a világ sajtójáról? Kossuth 1972)
Főszerkesztő: Garami Ernő 1898-1918 Weltner Jakab Somogyi Béla Mónus Illés Szakasits Árpád 1938- Siklós János dr. (1971)

Tartalom, példányszám. „A napilapok között tartalmában a Népszava volt a leggyengébb. Példányszámban a második volt, de a példányszámnak nem az volt a meghatározója, mint ma: 300 ezer példányban jelent meg, mert a szakszervezeti bizottságoknak elő kellett fizetni rá”.[i] [i] Fehér Kálmán, szóbeli közlés, 2010. február 10.

Több vizuális műfajt vezettek be, melyek a lappiacon egyediek maradtak. Ilyen az egy-másfél oldalas képriport vagy a képregény. A képregényeket Sebők Imre, Cs. Horváth Tibor, majd Fazekas Attila rajzolták. A képregény szalagok harmincasával készültek. A szerkesztőség  anyagi okok miatt szűntette meg a képregények közlését[i], ami óriási olvasói felháborodást váltott ki (és hatástalan maradt). [i] Babay Géza, szóbeli közlés, 2009.

A 1983-84-ben az országos napilapoknál főszerkesztőcseréket hajtottak végre. Siklós János helyett Gedeon Pál került a főszerkesztői székbe.

A rendszerváltás után

A rendszerváltás után zavaros körülmények között privatizálták a Népszavát, majd 1994-ben megvette a Vico vállalatcsoport feje, Fenyő János. Ekkor főszerkesztője Kereszty András. Fenyőt 1998-ban meggyilkolták, birodalma szétesik. (http://mek.oszk.hu/04000/04015/04015.htm). 2003-ban a lap a szerkesztőség (Editorial Kft.) tulajdonába kerül.

1994. jan. 10-től lekerül a Magyar Szakszervezetek Lapja, helyette „Alapítva 1873-ban”

Fenyő János korszaka. A lap teljesen átalakult, miután a Vico birodalom részeként Fenyő János lett a tulajdonosa.  „Fenyő nagyon jól finanszírozta a lapot. Akkor a Népszava a komoly politikai lapok között a második helyen állt. Fenyő terve az volt, hogy 5 éven belül az elsővé teszi. [Deák András 1993-as, arculati újratervezéskor megjelent vezércikkéből: „Ezért lettünk nagyobbak, ezért leszünk szebbek, s ezért próbálunk meg jobbak is lenni. Előbb-utóbb a legjobbak”[i]]

Az évi 10 milliós veszteséget a vállalata nyereségéből bőven ki tudta termelni. A szerkesztőséghez fűződő viszonyát jól példázza, hogy „Karácsonykor tombolát szervezett, mert nem akart senkit kiválasztani külön karácsonyi jutalomra, hiszen nála mindenki kiváló munkatárs volt. Az elsőt ő húzta ki, pl. 5000 Ft-os utalványt, a második díját a következő húzta, így az igazgatónak és a takarítónak azonos esélye volt. Fenyő az amerikai gondolkodást hozta be. A székház, a recepció, a halastó stb. mind mutatta nagyvonalúságát.” [ii] – mondja Babay Géza.

Fenyőt azonban nem csak gálánssága jellemezte. Fehér Kálmán így látta: „Fenyő János „igazi gengszter volt” – pisztollyal járkált – de baloldali volt. Mint életrajzából kiderül, fotósként dolgozott, de fotós hivatásával kapcsolatban némi kétséget támasztott a munkatársak körében, amikor a Népszavában megszüntette az egyedi fotókidolgozást és egy zárt automata gépsort vásárolt, aminek az előhívási folyamatába a fotósok nem tudtak belenyúlni”. [iii]

Fenyő új nyomdát alapított leselejtezett német nyomdagépekkel, a 13. kerületi CICERO nyomdát, mely halála után meg is szűnt.

[i] Deák András: Mindent az Olvasóért! Népszava, 1993. június 1.

[ii] Babay Géza, szóbeli közlés, 2009.

[iii] Fehér Kálmán, szóbeli közlés, 2010. február 10.

2007-2008

2008-ban „Elsősorban előfizetők veszik a lapot. Idősebbek, nyugdíjasok, a régi munkásosztály megmaradt képviselői. A célközönség lenne a fiatalabbak és az értelmiség is persze, és természetesen mindez baloldaliban.[i]

[i] Hahn István, szóbeli közlés, 2008.

Publicisztika

Annak ellenére, hogy a lap politikai identitása egyértelmű, minden véleményt közöl, amennyiben az megfelel a szakmai követelményeknek, és nem ütközik az

alkotmányba. Nem akar politikát csinálni, de a publicisztikai oldalon ismerteti álláspontját olvasóival, így igazítva őket el a világ történéseiben, felkészítve az

argumentumokban való részvételre, illetve támpontot nyújtva a saját vélemény alkotásában.
(Németh Péter, 2007)

Hír

A publicisztikával szemben a hírszerkesztésben nem játszik, nem is játszhat szerepet az ideológia, hiszen „a hír szent, a vélemény szabad”. A hírek túlnyomó többségét az MTI-től, külföldi hírügynökségektől és online hírforrásoktól gyűjtik, illetve kisszámú saját hírt is megjelentet az újság. Mivel képtelenség felvenni a versenyt a számos hírújsággal, online kiadással, így a lap a hír hátterének bemutatására koncentrál. Az egyik erőssége a Népszavának, hogy a hír kiválasztása után az újságírók körbejárják azt, megvilágítják, hogy miből, miért keletkezik, és hogy mi lesz az utóélete. Másik újításként a 2003-ban történt strukturális váltás említhető, amelynek hatására a szöveg, a kép és az infografika aránya elmozdult a szöveg hátrányára. Erre azért volt szükség, mert a hírfogyasztás felgyorsulásával és az olvasói szokások megváltozásával az emberek a lehető leggyorsabb információ átadásra tartanak igényt. Ennek nem felelt meg a régi típusú magyar újságírás, vagyis a lényegtelentől a lényeges felé haladás, a fordított angolszász gyakorlat viszont igen. Ezért a Népszavában a rövid, könnyen érthető szövegek mellett sok képpel és infografikával is segítik a gyors értelmezést. Habár külföldi példaképe nincs a lapnak, az infotainmentre való áttérést mondhatni a USA Today ihlette. (Németh Péter, 2007)

Lappiacon elfoglalt helye

A piacon lévő hasonló kategóriájú lapoktól természetesen szakmailag nem, kizárólag ideológiailag tér el. Így a Népszava világnézete szöges ellentétben áll a Magyar Nemzetével, a Népszabadsággal viszont ugyanazon oldal, két eltérő pólusát próbálják megszólítani. (Németh Péter, 2007)

Olvasóbázis

A Népszava a rendszerváltás előtt szakszervezeti újság volt, így hosszú ideig zömében szakmunkás emberek olvasták, majd a rendszerváltás után, a  szakszervezetekről kialakított vélemény változásával a lap tulajdonképpen olvasóbázisát vesztette. Viszonyszám alapján a legtöbb olvasót ez a lap vesztette. Az igazi változás azonban főként 1994 után következett be, amikortól az újság erősen liberalizálódott. Az újrafogalmazás után elmondható, hogy az olvasókat ma egy mind jobbra, mind középre zárt, baloldali, érettségizett, egyetemet végzett középréteg alkotja. (Németh Péter, 2007)

Szerkesztőség

A szerkesztőség körülbelül 65 munkatársat foglalkoztat, 5 fotóriporterrel és egy brüsszeli tudósítóval.
(Németh Péter, 2007)

Terjesztés

A Népszava saját bevételeiből tartja fent magát, ami elsősorban a 40 ezer nyomott példány 27-28 ezer darabjának eladási árából származik. Ebből 17-18 ezret az előfizetők vesznek magukhoz, a fennmaradó rész pedig az utcai árusítás során fogy el. Az újságnak hivatalos támogatója nincs. A lap fenntartására vonatkozó minimális program a stabilizálás, hiszen manapság egy politikai napilap nehezebben jut hirdetéshez. A maximális program viszont a fejlesztés, az oldalszám növelése (jelenleg 16-20 oldal terjedelmű a lap). A szűkös körülmények ellenére ez a lap rendelkezik a legkiegyensúlyozottabb külpolitikai rovattal.  (Németh Péter, 2007)

Díjak

A lap külön nem kapott díjakat, habár többször is pályázott Pulitzer-díjra. Munkatársaik közül viszont sokak munkáját elismerték, 2007-ben például Andrassew Iván publicistát Táncsics-díjjal.  (Németh Péter, 2007)

Sajtóperek

Rendszeresen indítanak a lap ellen különböző sajtópereket, ezek között van helyreigazítási; kártérítés megítéléséért folyó polgári; illetve rágalmazás miatt indított büntetőjogi per is. A közelmúltban több kiemelkedő jelentőségű cikk is a bíróság elé került, így például a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer megvalósításával kapcsolatos keretmegállapodás tervezetének nyilvánosságra kerülése a Népszava hasábjain 1998 márciusában. Ezt követően a Miniszterelnöki Hivatal ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tett, a főszerkesztő pedig adatvédelmi biztoshoz fordult, kérve, vizsgálja meg, hogy jogszerűen minősítették-e államtitokká a szóban forgó dokumentumot. Mivel a dokumentum nem felelt meg a minősítési eljárás formai követelményeinek, a Népszavát felmentették a vádak alól.  (Németh Péter, 2007)

 

2017

A Népszava teljes arcularváltással átveszi Népszabadság funkcióját és lényegében tipográfiáját is (2017. ápr. 25). műv. vez. Kis Péter Csaba

Munkatársak, publicisták:

  • Ady Endre
  • Bacsó Béla
  • Bresztovszky Endre
  • Dankovits László (főszerkesztő-helyettes)
  • Faludy György
  • Faragó László
  • Fejtő Ferenc
  • Gellér Andor Endre
  • Illyés Gyula
  • Jemnitz Sándor (1924-50: zenekritikus)
  • József Attila
  • Justus Pál
  • Kaffka Margit
  • Kállai gyula
  • Kassák Lajos
  • Kosztolányi Dezső
  • Kunfi Zsigmond (1907-től főszerkesztő-helyettes))
  • Losonczy Géza
  • Nagy Lajos
  • Radnóti Miklós
  • Révész Mihály
  • Révész Sándor
  • Seres László
  • Szabó Ervin (1900-tól a lap állandó munkatársa, a Népszava Naptár szerkesztője)
  • Száva István (felelős szerkesztő)
  • Vaád Ferenc (1960-tól a kulturális rovat vezetője)
  • Zelk Zoltán

Források

  • Beszélgetés Németh Péter főszerkesztővel, 2007. október 30. (Az interjút készítette: Otubu Oritseetemi Mária és Voloncs Laura)
  • A 130 éves Népszava (Töredékek a 130 éves Népszva históriájából) [1]
  • Révész Mihály: A Népszava története (1945)
  • Tamás Gáspár Miklós: A „Népszava” [2]
  • Dersi Tamás, Szántó Tibor: A magyar sajtó képeskönyve (Kossuth Könyvkiadó, 1973)
  • Kókay György, Buzinkay Géza, Murányi Gábor: A magyar sajtó története (Sajtóház Kiadó, 2000)

Déli Hírlap (1919)

delihirlap

Első megjelenés: 1919. január 1. 396.szám

Főszerkesztő: Lázár Miklós

Megszűnt: 1919. március 28. 472.szám

Főszerkesztő: vsz. Lázár Miklós

Megszűnés oka: később Vörös Katona címen jelent meg

Megjelent: minden nap déli 12 órakor
Beköszöntő
SALTO MORTALE

Az a program, amelyet a magyar kormány az alkotmányozó nemzetgyűlés döntéséig magáénak vall, átmeneti program, s mint ilyen, természetszerűen megegyezésen alapszik. Ez a megegyezés pedig – ahogy azt Károlyi Mihály tegnapi beszédében kifejtette – csak ugy jöhet létre, ha a kormányon lévő pártok különös engedékenységgel vannak egymással szemben, s az ütköző pontokat az együttműködés zavartalan lehetősége érdekében erre az időre felfüggesztik.

Ha akár a jobb, akár a baloldal szélsőséges irányzatai ragadnák magukhoz a vezetést, ez teljes felborulását jelentené a helyzetnek, aztán anarchiához, de mindenesetre polgárháborúhoz vezetne. Vörösök vagy fehérek egyformán katasztrófa elé állítanák ma az országot. Az egyik akaratlanul, a másik nagyon is céltudatosan azokat a szabadságjogokat sodorná veszélybe, melyeket az októberi forradalom szerzett az uj Magyarország szilárd és erős alapokon ülő kiépüléséhez.

Salto mortale lenne ma akár a tisztán polgári, akár a bolsevik párt, feltétlenül kisebbségi, s éppen ezért csak terrorral keresztülvihető kormányra jutása, egy második halálugrás pedig a tejes megsemmisülésbe döntené ezt a szerencsétlen országot. Elég volt az első, ezerkilecszáztizennégy nyarán, amikor lélegzetállítva, tehetetlenül néztük Magyarország katasztrofális zuhanását a világháború utált és véres őrületébe, amikor elvakult zsarnok urai a magyar népnek a páholyon ülő cirkuszpublikum tapsait felfalva, mindannyiunk fejét, életét, jelenét és jövőjét lelkiismeret nélkül kockára tették. Véresen, összeesve kerültünk ki ebből a győzelmi játékból, de legalább tanultunk belőle, s annak megismétlése ellen minden megmaradt erőnkkel tiltakozunk.

Csak a szociáldemokrata munkásság és a radikális polgárság egyesült ereje nyujthat garanciát arra, hogy ez az uj megszabadult, agyonhajszolt ország elkerül minden reá leselkedő erőszakos halál nemet.

Ehhez azonban nem halálugrásra, hanem komoly, meggondolt, nehéz munkával juthatunk.