Szabadság (Kolozsvár)

OLYMPUS DIGITAL CAMERA erdelyimage013 erdelyimage011 erdelyimage009

Mottók: 1989 A demokratikus közvélemény napilapja

(1996) Kolozsvári közéleti napilap

A megyének két napilapja volt, melyek „testvérlapok” voltak:  a magyar Igazság és a román Fáklya (Făclia). Némi problémát jelentett, ha egy politikai eseményről az egyik „jobb” anyagot adott, mint a másik, mert akkor mindig a másikat lehetett elmarasztalni, amiért az kevéssé jó anyagot hozott.  A legszélsőségesebb esetben a megyei PB titkárt félretájékoztatták egy cikk tartalmáról, melyért ő azzal fenyegette a lapot, hogy megszűnteti. Mivel ez volt az egyetlen kolozsvári napilap (mely pl. családi hirdetéseket is közölt), mindenkinek alapvető érdeke volt, hogy a lap megjelenése ne kerüljön veszélybe, ezért az öncenzúrának különösen nagy szerepe volt. A hetvenes évektől így pl. nem volt szabad a magyar helységneveket magyarul írni.[i]

Cenzúra. A kiadó a megyei pártbizottsághoz kötődött, ott is a propagandaosztály sajtófelelőse felelt érte és továbbította a lap felé az aktuális elvárásokat, ami alapján a tartalmat ki kellett alakítani.

A pártfőtitkár neve címben csak minimum 28 pontos betűből lehetett szedni. [ii]

A lapnál cenzor is működött, aki a minisztertanácshoz (a kormányhoz) tartozott,  a postaépületben dolgozott és a kefelevonatot olvasta el még a lap kinyomtatása előtt. Általában a magyar lapnak magyar, a románnak román cenzora volt, de egy időben mindkét nyelven perfekt cenzor felügyelte mindkét lapot. A feladatuk az volt, hogy a „törvénybe ütköző” tartalmú cikkeket kiszűrjék. Mivel ők feleltek a kormány felé, hogy a lapban ilyen megjelenik-e, érthető, hogy szigorúan vették a kérdést és nem lehettt őket kijátszani. Mindig volt kéznél tartalék anyag, kivéve néhány  alkalmat, amikor be kellett hívni az újságírót új anyagot iratni. Ha  a cenzorok nem voltak biztosak benne, hogy egy cikk közölhető-e, telefonáltak Bukarestbe, ott viszont általában – mivel az egész cikket nem olvashatták fel telefonba, csak részleteket – biztos ami biztos alapon elutasították a közlést. Előfordult a sorok között írás is („burkolt fogalmazás”), pl. Szőcs  Géza, Pillich László tollából, ez esetben el kellett magyarázni, mit akar ezzel vagy azzal mondani az újságíró. [iii]

Nem mehetett át a hatvanas években pl. Bajor Andor egy krokija „Noé ismét bárkába szállt” címmel, amikor Hruscsov a szocialista vezetőkkel New York-ba az ENSZ-be hajóval utazott el. Bukarestből jött a telefon, hogy ezzel nem lehet humorizálni, és miért nem vették ők észre a cikk kicsengését.

A Securitate többször feljelentette a lapot a megyei első titkárnál, de volt, hogy egy cikk szövegét nem jól olvasták vagy  (szándékosan) félrefordították és ezért kifogásoltak egy anyagot. Egy üzemben egy új technológia bevezetésekor azzal utasították el a közlést, hogy a sajtós cenzor „nem tudott arról, hogy ilyesmi létezik”. [iv]

A külföldi anyagot csak az AGERPRESS hírügynökségen keresztül voltak közölhetők, azaz ha ők az MTI-től vettek át anyagot, magyarországi témát csak ekkor közölhettek.

Pártkongresszus idején megnövelt terjedelemben jelent meg a lap, hogy a főtitkári beszédeket és hivatalos anyagokat közölhesse, de így is volt, hogy csak az utolsó oldal (8. vagy 12.) maradt nemzetközi vagy helyi hírekre.  A beszédeknél előírás volt, hogy a beszéd elhangzása utáni első lapban meg kell jelennie. Hogy ezt teljesíteni lehessen, a hatvanas években, amikor a lap mérete megegyezett a bukaresti Előre méretével, az Előre szerkesztőségében a kiszedett oldalról lecserélték a fejlécet és a kartonlemezbe préselt, nyomható oldalt repülővel küldték Kolozsvárra (egyébként csak egy nap késéssel jelenhetett volna meg a beszéd). Később már az Agerpress telexen adta le, a laptól is Bukarestbe küldött fordítók segítségével, utólagos stilizálással. [v]

Ékezetek.  A telexszel probléma volt, hogy ékezetek nélkül érkezett a szöveg. Egy alkalommal Szatmáron megtörtént, hogy a helyi lapnál az 1974-es (?) árvíz idején a telexen érkeztek a kinyomtatandó jelszószerű utasítás: EROSITSETEK A PARTOT. A szerkesztőség titkára reflexszerűen felékesítette a szöveget, így másnap a szatmári üzemekben rohamléptekkel összehívták a pártalapszervezeteket és új tagokat vettek fel. A párt erősítése közben azonban a Szamos part átszakadt, így a fél várost elöntötte a víz. [vi]

A lap életében jelentős változást jelentett a román közigazgatási rendszer megváltozása. 1968-ban eltörölték a tartományokat és helyébe megyék léptek. Kisebb lett az ellátandó terület (Kolozs tartomány helyett csak  megye), kisebb lett a szerkesztőség létszáma és kisebb lett maga az újság is, aminek viszont örültek, mert ez a magyaros hagyományt követte, és nem a lepedő méretet. [vii]

Kraszna község gazdag vidéken volt, sokszor jártak oda a szakíró újságírók, sokat foglalkoztak vele, így ebben az egy községben ezer előfizetője volt az Igazságnak. 1968-ban azonban Szilágy megye propagandatitkára letiltotta, hogy „oda többet be ne tegye lábát magyar újságíró Kolozsvárról”, és a lapot a posta sem terjesztette Kolozs megyén kívül és a szabad (=példányonkénti) árusítást sem engedték. Az előfizetők 30–40%-át elvesztették. A kívül esett területen – Beszterce, Zilah, Enyed, Torda – magyar lapok nem alakultak, különösen nem napilap; egyedül Zilahon jelent meg egy hetilap (Arcadia). [viii]

A lap főszerkesztője 1950-től Kovács András volt (később, 1970-től a bukarestben létesített  A Hét szerkesztőségi főtitkára), akinek az volt a címadási gyakorlata, hogy a kéziraton először is áthúzta a címet, majd elolvasta és végül új címet adott – nagyon jókat. Kampánycímeken (propagandaanyagokon) 2–3 ember is gondolkozott a címeken, de ha a telexen egy anyaghoz címet is közölt a hírügynökség – pl. „Nicolae Ceausescu látogatása Hunyad megyében” – , azt nem lehetett megváltoztatni. [ix]

A cikk útja. A tördelő nyomdász megkapta a rajzolt, kicsinyített oldaltükröt. A kéziratokon is jelölve volt a betűtípus és a kurziválás ill. a cím szedésének fajtája (tompa vagy lépcsőzetes sorbeosztással stb.)

A lap anyagainak 60–70%-át fél háromra már le kellett küldeni a nyomdába. A nyomdában a címszedő kézzel szedte a címeket, a segédtördelő (Szilágyi Béla) a szedők által kiszedett hasábokat lehúzta (hasáblevonat) és felküldte a korrektoroknak. Ezután a tükör alapján elkezdte a tördelést majd átadta a főtördelőnek (Stágel Vilmos), aki befejezte a laptest tördelését. Ekkor az oldalt is levonták, és az oldallevonatot megkapta ismét a korrektúra, hogy ellenőrizze, a javításaikat átvezették-e a kiszedett hasábokra. Innen a levonat a szerkesztőségbe (és a cenzorhoz) került. A szerkesztőségi tisztafej elolvasta, és ha hibát talált, a szedőnek újra ki kellett azt a részt szednie. Végül kartonlemezbe préselték, azt egy félhengeren szárították és ebbe öntötték az ólmot, majd 2–2 oldalpárt feltettek a hengerre, ahonnan elindult a nyomtatás. [x]

Színesben ritkán az ünnepi szám címlapja jelent meg, de ez mindig nehézséget okozott a sokévtízedes, öreg körforgó gépekkel. Nem volt pontos gép, különösen az illesztéseknél csúsztak el, ami miatt árnyékosak lettek a színek.

1956 és az Előre. Arculatban a saját, erdélyi tradícióikhoz próbáltak ragaszkodni (pl. az Ellenzék ilyen nagy múltú lap). A román lapok tördelését – a francia és balkáni stílusú lepedőt –  nem szerették. A bukaresti Előre a központi lapokhoz igazodott, nem lóghatott ki a sorból arculatában sem.

1956 után különösen nem, amikor Robotos Imre főszerkesztőt és Páll Árpád fsz-h-t leváltották és helyébe Szilágyi Dezső katonatiszt újságírót állítottak, aki addig a hadsereg lapjának helyettes főszerkesztője volt. Úgy érezte, meg kell szolgálja ezt a posztot, így a központi lapstílust mindenben – tipográfia, szerkezet, tartalom –igyekezett utánozni. [xi]

Történet. 1989. december 22-én, a kolozsvári Igazság szerkesztőségben egy csoport úgy döntött, hogy lefoglalja a régi szerkesztőséget minden infrastruktúrájával és jogi kötelezettségével. Megalakult az Ideiglenes Megyei Nemzetvédelmi Tanács, amely viszont a román és magyar lapok kiadói jogát is magáénak akarta vindikálni.Terve az volt, hogy az általuk szerkesztendő román nyelvű lapot fordítják le majd magyarra. Dózsa Sándor szerkesztette a Szabadság első lapszámát és ők, Orbán Ferenc, Pillich László, Tibori Szabó Zoltán   önálló magyar kiadást akartak. A kollégák többsége nem sokat gondolkodott és melléjük állt, a másfél hónapja odahelyezett főszerkesztőt egyikük küldte el azzal, hogy jobb, ha hazamegy.

A lapot a nyomdában állították össze. Kérdés volt, hogy a nyomda kinyomja-e az új lapot. De ők a régi lap jogfolytatásának tekintették magukat annyiban, hogy a nyomdával év végéig megvolt a szerződés a lap előállítására (és a nyomdászok lelkesen is szedték a lapot), de 10 ezer előfizető pénze is be volt fizetve, akárcsak az apróhidetések: muszáj volt megjelenni . Az első lapszámokat 30 ezer példányban nyomták, de lassan visszaesett a példányszám, ugyanis  több megyébe nem jutott el a lap (Szilágy, Fehér, Torda, Aranyos). A posta vonakodott előfizetéseket felvenni, magánterjesztői hálózat pedig nem volt. [xii]

Az 1989-es változások után „1990-ben továbbra is pártlap volt, a RMDSZ helyi lapja. Ekkor a mozgalmi idők hangulata érződött. „Miket tudtunk fejléc alá tenni!” Pártközlemények – román nacionalisták elleni közlemények – születtek „Közlemény” címmel, a fejléc alá. Az egyetlen lényeges az volt, hogy elférjen és az olvasónak se számított más, csak a tartalom[xiii]”; vagyis a tipográfiai kérdések háttérben maradtak. A lap funkciója más volt: politikai pártok szócsöve volt továbbra is. A cél, hogy minden közlemény beleférjen. „Senki sem tudott újságot írni, aki tudott, már korábban elvitte a rendőr”. A román sajtóra is a műfaji káosz volt jellemző, de a magyar ettől is lemaradt”. 1990-ben a címlapon még glosszák voltak, „vélemény a világról”: a vélemény és hír nem volt szétválasztva. [xiv]

1991–92-ben jelentek meg a számítógépek; Magyarországon levetett számítógépeket hoztak ide.

A magyarországi lapokat hátizsákban hozták át, „megkaptuk a Népszabadságot és elcsodálkoztunk”: A nagyon lassú arculatváltás mentalitásváltást is tükrözött. Ezt nem lehetett elmagyarázni az idős kollégáknak. A fiatalokban megvolt az igény az esztétikai szempontok figyelembe vételére. Pl. hogy rendszerezzük tematikusan a lapot vagy válasszuk szét a hírt a véleménytől. A tördelésben a fiatal újságírók csinálták a tükröket, de az idősebbek saját érzésük alapján készítették az oldaltükröt. Senki se tudott lapot tervezni, de igény se volt rá. Minden évben hozzátettek valamit, amit külföldön láttak. Az arculat így évről évre alakult. Váltani szerettünk volna, de se román, se magyar szakember nem volt. A nagyváradi Bihari Naplót megvették az osztrákok, de a nyugati tőke Kolozsvárig, Belső-Erdélyig nem jött el. [xv]

 

Címek. 1996-ban a betűtorzítás külön harc volt: ma a cím hosszát, a tartalmat igazítják a helyhez, akkor fordítva volt.

Méret. A nagy méretű Krónika tekintélyt sugárzott és ez tetszett, de nyomdai okok miatt itt nem lehetett. A tendencia azonban a román sajtóban is a méretcsökkenés (Adevarul is).

Tartalom ma. „Minket elsősorban a halálozási rovatért szeretnek – monopóliumhelyzetben vagyunk (az apróhirdetés hasonlóan, pl. elveszett kiskutya) – az országos lapokban nincs halálozási rovat.

Fontos a sport is (a focicsapat világhíres), de a politika nem jelentős húzóerő. A címlapon igyekszünk nem politikával nyitni. A helyi környezetet és zsebet érintő dolgokra építjük a lapot. Politika csak akkor szerepel, ha az az erdélyi magyar helyzet miatt fontos.

1989 előtt erős olvasói levél rovat volt. 1989 előtt volt rá ember, hogy a panaszok után menjenek. A leveleket a cenzor nézte át először. Most ez a rovat gyenge, mert nincs rá ember.

Vélemény. A 90-es évek elejétől ezt tartották a legfontosabbnak, azóta tart. Az országos lapokban nem is jellemző a publicisztika (legfeljebb a hétvégi mellékletben). A vélemény oldalon napi vita is futhat, „gyilkolják egymást rendesen az értelmiségiek a hasábjainkon” ilyenkor nagyobb helyet adunk neki, akár 2 oldalt is, akár a vezércikket is elhagyjuk. Hogy miért? A lap jobban eladható lesz tőle.  De sok tabutéma van, a viták után ez kiderül. Pl. a közpénzek felhasználása, vagy a magyar egyházakról beszélni is tabu volt: most kezdtünk először erről írni. [xviii]

Képek. Az 1990-es évek közepén a fotókat a többi újságokból vágták ki, csak pár év óta vesznek képeket a két román hírügynökségtől – az MTI túl drága, nem férnek hozzá.

Terjesztés. A lapterjesztéssel gondok voltak. A lap délig rendszerint elfogy az újságárusoknál. Az utcai árus csak a biztosra megy.  Kolozsvárott szempont az is, hogy a román postás nem viszi ki a lapot, míg Székelyföldön üzletileg jól ment, és így is el tudták adni a lapot. Falun, szórványban a román postás még az előfizetést se veszi fel, vagy ha igen, nem viszi ki a lapot. Nincs olyan terjesztő, aki elvinné a lapot.  1990-ben a Soros Alapítvány kiírt a terjesztésre egy pályázatot, de belebukott. „Ez a legnagyobb példányszámú lap Kolozs megyében”, de az előfizetők száma csökken. A tipikus lapolvasó a kisnyugdíjas, de ők is nagyon meggondolják. A csütörtöki szám a legkeresettebb a rádióműsor miatt. [xxii]

 

[i] Dózsa Sándor, szóbeli közlés, 2010. január 19.

[ii] Dózsa Sándor, szóbeli közlés, 2010. január 19.

[iii] Dózsa Sándor, szóbeli közlés, 2010. január 19.

[iv] Dózsa Sándor, szóbeli közlés, 2010. január 19.

[v] Dózsa Sándor, szóbeli közlés, 2010. január 19.

[vi] Dózsa Sándor, szóbeli közlés, 2010. január 19.

[vii] Dózsa Sándor, szóbeli közlés, 2010. január 19.

[viii] Dózsa Sándor, szóbeli közlés, 2010. január 19.

[ix] Dózsa Sándor, szóbeli közlés, 2010. január 19.

[x] Dózsa Sándor, szóbeli közlés, 2010. január 19.

[xi] Dózsa Sándor, szóbeli közlés, 2010. január 19.

[xii] Dózsa Sándor, szóbeli közlés, 2010. január 19.

[xiii] Székely Kriszta, szóbeli közlés, 2008.

[xiv] Székely Kriszta, szóbeli közlés, 2008.

[xv] Székely Kriszta, szóbeli közlés, 2008.

[xvi] Székely Kriszta, szóbeli közlés, 2008.

[xvii] Könczey Elemér, e-mailes közlés, 2008.

[xviii] Székely Kriszta, szóbeli közlés, 2008.

[xix] A 20 éves Szabadság napilap a Kolozsvári Rádióban (19.12.2009)

[xx] Székely Kriszta, szóbeli közlés, 2008.

[xxi] Könczey Elemér, e-mailes közlés, 2008.

[xxii] Székely Kriszta, szóbeli közlés, 2008.

[xxiii] Székely Kriszta, szóbeli közlés, 2008.

[xxiv] Dózsa Sándor, szóbeli közlés, 2010. január 19.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s