Első szám: 2019. február 6.
“Polgári Napilap”
Kormánypárti napilap.
Főszerkesztő: Ballai Attila
Tervezőszerkesztő: Tóth Tibor
Kiadó: Magyar Idők Kiadó Kft.
Felelős kiadó: Liszkay Gábor
Előzmény: Magyar Idők
A lap a Magyar Idők folytatása, a Magyar Nemzet címének és tipográfiájának használatával.
„Nem a Pethő Sándor-i Magyar Nemzet alakult újra” – állítja az alapító dédunokája, aki maga is tíz éven át a lap újságírója volt, és könyvet is írt a lap történetéről. „A jogfolytonosság először 1944-45-ben tört meg, másodszor 2018-ban, és úgy tűnik, legalábbis az olvasmányaimból arra következtetek, hogy ez 2019-ben ennek a lapnak a megjelenésével nem állt helyre” – fejtette ki … Pethő Tibor. (hvg.hu)
A 444 egy cikke szerint (2024) a Magyar Nemzet “szigorúan kézivezérelt kormányközlöny”, és “az újságot a gyakorlatban főszerkesztő Rogán Antal”-t látja a lap mögött. Rogán Antal “2015. október 17-étől miniszteri rangban a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, a miniszterelnök kabinetfőnöke.” (Forrás) Ezzel ő a “Nemzeti Kommunikációs Hivatal” vezetője is (Forrás).