1867. március 1. – 1872. szeptember 24.
Első szám
I. évfolyam 1. szám: 1867. március 1., péntek
Felelős szerkesztő/főszerkesztő: nincs feltüntetve
Megjelenik naponta.
Szerkesztőség és kiadó hivatal címe: Deák Ferenc utca 6. (“Franz Deak Straße 6. im Bau zum weißen Schiff“)
Beköszönő szöveg:
Nem ismert. Az első négy szám nincs meg az OSZK-ban. Az első évfolyam számaiban a cím alatt a következők szerepelnek: “Erscheint täglich: Sonntag, Dienstag und Donnerstag mit einer Beilage als Unterhaltung-Lektüre”
Története
A tulajdonsok, szerkesztők és nyomdák gyakran váltogatták egymást. 1869-ben felvásárolja Schnitzer Ignác és Singer A. C. 1970-ben betársult Kohn Jakab is. Ezt Singer távozása követte. Schnitzer és az újonnan becsatlakozott Konody Miksa 1872-ben eladták a lap tulajdonjogát (Kohn 1871-ben öngyilkos lett).
Jellemzői
Első évében a számok mindössze 2 oldalasak voltak, az utolsó hatodikban ez már 4-6 oldal volt, arányosan növekvő apróhirdetés-tartalommal. Ezres példányszámmal rendelkezett.
Olvasói
Míg a Pester Llyod a német ajkú nagypolgárság, a Pester Journal – akárcsak utódlapja, a Bródy Zsigmond alapította Neues Pester Journal – a német nyelvű kispolgárság kedvelt lapja.
Politikai hovatartozás
Célközönségének megfelelően liberális beállítottságú.
Utolsó szám
Utolsó szám adatai: VI.évfolyam 223.szám: 1872. szeptember 24., kedd
Felelős szerkesztő: nincs feltüntetve
Megjelenik naponta (“Pester Journal – Politisches Tageblatt“).
Szerkesztőség és kiadó hivatal: Deák Ferenc utca 6.
Utód: Neues Pester Journal (1872-1925)
Leköszönő szöveg:
“Erklärung.
Mit dem heutigen Tage hört das ’Pester Journal’ auf zu erscheinen. Unsere Abonnement und (…) werden durch das ’Neue Pester Journal’ entschädigt werden, (…) ihnen vom heutigen Tage ab, bis zum Ablauf ihrer Abonnemente regelmäßig (…) wird.
Die Administration des ’Pester Journal’.”
A számot archiváló mikrofilm több helyen is elmosódott, a zárójelek 1-1 kiolvashatatlan szót jelölnek.
Érdekességek
1870-ben sajtóper indult főszerkesztője ellen.
Hivatkozások
Pester Journal: 1. évfolyam 5. szám 1867. március 5.
Pester Journal: 6. évfolyam 223. szám 1872. szeptember 24.
Védbeszéd melyet … “Pester Journal” szerkesztője elleni sajtópere … esküdtszék előtt … tartott Stiller Mór mint vádlott védője : bevezetésül a sajtóper vázlata, Stiller Mór, Pest, 1870, Snitzer és Kohn kiadója
Sajtótörténet, sajtóismeret, Fülöp Géza, Budapest, 1993, Nemzeti Tankönyvkiadó, pp. 81
A magyar sajtó 250 éve, Dezsényi Béla, Budapest, 1954, Művelt Nép Kiadó, pp. 204
Napilapok és pénzintézetek kapcsolata a dualizmus korában, Balogh János Mátyás, Médiakutató, 2007 nyári szám [1]
Az oldalt készítette: Sisa-Jakus Csilla
PESTER JOURNAL. 2. Juli 1867: Politisches Tageblatt
Pest
Nr. 5 5. März 1867 Jg. 1 – Nr. 223 24. Sept. 1872 Jg. 6
Red.: Lazar Tettau, ab 1. Juni 1867: Mór Morländer, ab 1. Juli 1868: Adolf Sternberg, ab
20. Juli 1869: Otto Lőbe, ab 10. Okt. 1869: Ignaz Schnitzer, ab 16. Febr. 1870: I. Kohn,
ab 16. Apr. 1871: Ignaz Schnitzer, ab 11. Juli 1872: István Méthy
Täglich / Folio
Inhalt/Rubriken: Tagesneuigkeiten, Aus der Provinz, Allerlei aus Nah und Fern, Handel und Industrie,
Theater und Musik
Beilagen: PESTER FAMILIEN JOURNAL, 1867; ZWISCHENAKT, 1863–1864, MORLÄNDER’S
ZWISCHENAKT, 1864–1869
Lit.: Busa II 401, Réz 892
Forrás: Rózsa Mária DEUTSCHSPRACHIGE PRESSE IN UNGARN 1850–1920 Berichte und Forschungen 11 (2003), S. 59-141.