Pesti Hirnök (1860-1868)

pestihirnok pestihirnok2

Első megjelenés: 1860. március 12.

Utolsó megjelenés: 1868. december 15.

Szerkesztő: Szabó Alajos

Megszűnés oka: A Habsburg-párti hírlap megszűnt a kiegyezés után.
Beköszönő szöveg

Nem újonnan keletkezett lappal növeljük a hazai hírlapok számát, hanem egy már létezőt szándékozunk a helyzet növekedő szükségeihez, a nagy közönség izléséhez, s óhajáhozképest átalakítani.

Az egyenest villámsebességgel követő események folytán már csak kevés olvasót elégített ki hetilapunk: a tökélyetesbült közlekedési eszközök lehetővé tették, hogy az ország legtöbb pontja a fővárossal mindennapi közlekedésbe lehessen. A hetenként kétszer megjelent „Magyar Néplap” tehát i. é. márczius 12-dik napjától kezdve „Pesti Hírnök” czím alatt ünnepeket kivéve, minden hétköznapon fog megjelenni.

Nem szándékuk politikai irányul valamely elkülönzött zászlót a kölürít programhoz kitűzni. Magyarországnak és a magyar nemzetnek ugyanazon egyetemes közérdeke van, mely minden pártokra határozottan szakadást kárhoztat, a melyet minden romlatlan szívbe és minden józan emberbe ugyanazon vonásokkal vésett a szeretett haza iránti tartozás. A lap átalakítása eszméjénél a tisztelt olvasó.közönség főleg azon részét tartották szem előtt, mely kénylemből akár elfoglaltság miatt újságolvasásra kevés időt akar fordítani, – s a napieseményekről mégis mérsékelt díjért elegendő tudomást nyerni óhajt.

Kizárólag szem előtt tartatnak továbbá azon érdemes hazánkfiai, kiket mindenek fölött a hon ügye érdekel. E kettős szemponthoz képest, a „Pesti Hírnök” túlnyomó tért a haza ügyeinek fog szentelni, s e tekintetben gondoskodni fogunk: hogy a vidék, s haza minden részeiből érdekes levelezések által képviseltessék, fővárosi rovatunkban szintén a helyi események és érdekeknek minnél nagyobb tért fogunk nyitni. – a politikai hírek és eseményeket pedig lehetőleg röviden d’e velősen és gyorsan közlendi.

 

Leköszönő szöveg

HAZAI KÖZÜGYEK

A tisztelt olvasó közönséghez!

Pest dec. 15

Közel ötnegyed éve hogy e lapok felelős szerkesztőségét átvettem, oly izgalmas időben midőn a személyes gyűlölség, önérdek, bosszúvágytól vezérelt rosszakarat még téres mezőt talált arra, hogy az új alakulásokban tájékozatlan nemzettöbbséget félrevezesse, s a tények ferdítése, váratlan külesemények hitegetése, s a szenvedélyek folytonos izgatásával, a hagyományos jogkörébe visszahelyezett alkotmányos állapotok consolidálását megakadájozhazza, – oly időben továbbá, mely másrészt a forradalmak bölcselete által felszínre hozott tévtanok csiklandoztató mérgével mármár a vallás-erkölcs gyökeréig hatolt el, s a keresztény hívők, s a míveltség emlőin felnevelt társadalmi rendet végfeloszlással fenyegette. Az új rendezkedés ellen minden oldalról intézett chaoticum támadások ama kora volt ez, midőn a vegyes elemű ellenzék vezére: Tisza Kálmán még nem mondta ki, hogy „a társadalmi rend, s vele a haza veszélyben van” de a midőn parányiságom már ösztönszerűleg érezte, hogy itt pillanatig sem szabad tovább haboznunk – mert a méreg hatni kezd, s késő segítség volna az, mely a gyógykezelést addig halasztja, míg az elharapódzott baj a nemzettest nemesebb szervét támadja meg. Európa és a világ eseményei feltartóztathatatlanul haladnak előre, nem várva azt, mím Magyarországnak ideje, s kedve lesz a kor intő szavát megérteni: a míg az felocsudva a vissza vissza tekintő, teljesíthetetlen ábrándok igézetéből, a véres dicsőség erőpazarló a végenyészettel fenyegető kergetése helyett, a hasznos tevékenység, és gyakorlati siker erőfentartó bizonyos gyümölcseivel leend kész beérni.

E körülmény eloszlatta készületlenségem felett táplált végső aggodalmaimat, s a kocka el lőn vetve mert e perctől fogvahatározottan azon kevesek mellé sorakoztam, kik a hazafiúi kötelezettség teljesítését és az erkölcsi és politikai bátorságot nem csupán felfelé, hanem egyszer smind lefelé is az igazság leleplezettlen kimondésában keresik. Ekként született meg a vezetésemre bízott lap és ideje folyamának első számában megjelent programszerű nyilatkozatom vallás-erkölcsi és társadalmi tekintetben, mind e pillanatig változatlanul szolgált zsinórmértékemül, s a melynek gyakorlati, hazafias és becsületes iránya, noha tán némely tetszésében nem részesült, a bekövetkezett, kül- és belesemények által sok részben máris igazolva lőn.

Távolról sem próbálom elhitetni magammal, hogy akár a külesemények felfogásában ma már tapasztalható változások, akár politikai szenvedélyek lecsillapításában a sajtó legkiválóbb tényezőjeként e lap iránya szerepelt volna, de szerénytelenség nélkül legyen szabad a t. olvasó-közönség azon elismerésére számítanom, hogy pillanatig sem ismertem félre azon kötelezettségeket, melyekkel a lap programjának megszabott határai között, akár mint magyar író, akár mint honpolgára a hazának, nemzetiségünknek anyagi és szellemi fejlődésünknek, s az alkotmányos szabadság követeléseinek tartoztam.

Büszkeséggel merek szerkesztőségem lefolyt idejére visszatekinteni, mert bármint itéljenek különböző pártszempontból az ezen időben megjelent lapok tartalmáról, elveiről és hiányáról, csak a rossz akarat fogja kétségbe vonni, vagy megtagadni, hogy a fő jellemvonást, mely azokon versfonálként átvonult,a következő három tulajdon képzete u. n. őszinteség, következetesség, és a minden mozdulatában tősgyökeres magyarság. A láthatár azonban, ha fellegektől nem ment is még tökéletesen, megváltozott, s derültebb lőn. – Magyarország a külvilág előtt erkölcsi mély és tekintetben növekedett …. ( a könyvtárekercs minősége miatt olvashatatlan a további szöveg egy része)…. … Ott állunk, hogy a nemzet sorsa önnön kezeibe van letéve, – a népámítók lealázva, a fejedelem bizalma megnyerve, a birodalom másfelének tisztelete és rokonszenve kiérdemelve, – mind megannyi támoszlop melyeken melyeken normális viszonyok között csak parányi veszély, és mérséklettel is a nemzeti boldogság és megdicsőítés félig kész templomát teljesen kiépíthetjük.

Ily helyzet közt némi megnyugvással lépek vissza – egyébként szaki hivatásom által is – fölösen igénybe véve, a mai nap utolszor megjelenő „P. Hírnök” szerkesztőségétől, melynek emlékét, bár ösvényén nem termettek számomra rózsák, s a dicsőség babérjai sem kecsegtették halántékaimat, mindig édesíteni fogja a kegyes elnézés, melyet a t.olvasó-közönség szrény tehetségem iránt viseltetett, nemkülönben a teljesített hazafiúi kötelezettség öntudata.

Éljen a király, ki ennen boldogságát fönséges nyilatkozata szerint a magyar nemzet boldogságában keresi, – s éljen a haza, melyre nézve kérem a gondviselést, hogy megszüntek legyen a kisértés és a megpróbáltatás nehéz napjai.

TÖRÖK SÁNDOR

Pest, dec. 15.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s