Adó: Mosonmagyaróvár
1944-1945. március 28. szerda
Más megnevezése:
- Nácibérenc Szálasi-Rádió (Délmagyarország 1945. feb. 11)
- Magyaróvári rádió
“A Szálasi-rádió ezalatt még mindig áltatja a szerencsétlen pesti lakosságot, hogy Hitler nagy felmentő serege ulban van, hiszen a német vezér annyi katonát igért magyar helytartójának, araennyi csak kell ezen a fon tos stratégiai ponton. Valóban, erre az ígéretre a pesti fasiszta rádió sokat hivatkozott már előzőleg is, nincs is semmi ok a kételyre, hogy ez az ígéret tényleg el is hangzott. ” Délmagyarország, 1945. január 23.
“A soproni labanckormány rádiója szerdán este a katonai hírmagyarázója a következő épületes kijelentésekkel tá]ékoztatta hallgatóit: „A keleti arcvonal egyetlen szakaszán sem sikerült az e.lenségnek a német védelmet megtörni s a bolsevista csapatok seholsem értek céit.“
A* ezután következő mondat már ellemző magyarsága miatt is meg- rdemli a szószerinti idézetet: J „Eltekintve a Garaw-vidéken lezajlott pillanatnyi helyzettől,a magyarországi harctérről, tiszta ké pet Csák úgy nyerhetünk, ha visszamegyünk a januárban lezajló nagytámadás idejére.“
E zek sz e r’n t a té ‘i offenzlva V arsótól sz O d eráig nem é rt c é lt E c so d ab o g ár U’án m e g á ”a ú tja a h u m agyarázó hogy „ la lá n még
eg y etlen alkalom m al *• m ju to tt kifejezésre a h á b o rú b an oly m é rté k
ben az európai szo idar tás, m int m ost m a g y a r földöo, ahol h ilhú m a g y a ro k s al S S – legényekkel és n é m e te g y sé g e k k e l v állv etv e eg y ü tt
k ü zd en ek bpltrák, hollandok, Iran eiák ég dáuok, — s m indezek a
kitűnő, n ag y létszám u , k itü n ő en felszerelt csap ato k M agyarország felsz a b a d ítá s á é rt k ü zd en ek “.
A k o m m e n tá to rm e g á la n itjá .h o g y B uda v fd elm e ré v é n a n ém et hadv ezeiő ség m esszi í r e ő , napvfonto sság u te rv e k e t ludoti kidolgozni… ”
Szabadság, 1945. feb. 23.
” a rádióban szüntelenül n y a g g a to ft n y ilasinduló zeneszerzője, vitéz Szende
F erenc” Szabadság, 1945. márc. 23.
1944. október 15: “Délután 5 órára a Magyarság, az Uj-Magyarság és az összetartás cimü nácilapok munkatársainak néhány halottat kellett csak átlépniök, hogy
a mikrofonba beolvassák a futószalagon gyártott parancsokat”Irodalom: Délmagyarország 1945. feb. 25. p.6
“A M AGYARÓVARI SZÁLASI-RADIó két napja beszüntette adását, „A nyilas propagandisták — írja a Neuer Züricher Zeitung az ország területét elhagyva, Becsbe ütik fel a sátorfájukat.” Meddig?” Szabadság, 1945. március 30.
“A m a g y a r
ó v á ri S z á la si-rá d ió n a k , am ely
s z e rd á n ze n g te el h a tty ú d a lá t ” – Szabadság, 1945. április 3, kedd.
” a S z á la si-rá d ió a n é m e t d ic ső sé g e t b öm böli é s B u d a p e s t b evehete tle n s é g é rő l b eszél. ” Szabadság, 1945. ápr 13.
A magyaróvári rádióállomás
A magyaróvári rádióállomást 1932-33-
ban építették, és egy Standard gyártmá
nyú 1,25 kW teljesítményű műsorszóró
adóval szerelték fel. Antennája két függőleges sugárzó volt, két 60 méter magas fatorony közé felfüggesztve.
A Posta illetékes hivatala a Philips
Műveket újabb levélben szólította fel,
hogy az elkészült kolozsvári végfokozatot sürgősen helyezzék üzembe a
magyaróvári rádióállomáson. A 15 kWos végfokozat 1944. november 13-án
8 HADITECHNIKA 2005/1
érkezett Magyaróvárra, a Philips-cég
műszerészeivel, sőt, azok családjával
együtt. Az adóhoz szükséges anyagokat, alkatrészeket és műszereket teherautók szállították, a Philips Művek
végig támogatta a munkát, a még hi
ányzó anyagokat pótlólag megküldte.
Egy ilyen pótszállítmánnyal járt ott
Csipkés Ernő, aki akkor a Philipsnél
dolgozott gyakornokként. Az ő közvetí
tésével tudtunk meg részleteket a Philips egyik műszerészének naplójából:
„A kábelezés után a végfokozatot a relé adó hullámhosszán, 227,1 méteren
helyezték üzembe, majd éjszakánként,
műsoridő után folytatódott az átalakítá
si munka 550 méteres hullámhosszra,
hogy Budapest I. hullámhosszán mű
ködhessen az adó. A szükséges alkatrészek beépítése után, ugyancsak éjszakánként, méréseket végeztek, majd
reggelre mindig visszahangolták az
adót a relézés hullámhosszára.”
Susánszky László mérnök, aki a
kassai rádióállomás leszerelt berendezéseivel 1944. november végén érkezett először a helyszínre, már üzemben találta a végfokot, mely két léghű
tésű PÁL 12/15 típusú adócsővel kb.
10 kW teljesítménnyel dolgozott. Az új
végfokozat nem a régi antennával, hanem (az egyik toronyra felhúzott) ún.
ferde varsa antennával sugárzott.
„1944. december 17-én vették át
550 méteren a Budapest I. műsor sugárzását, (a mozgó adótól), mert a lakihegyi adó november 24-től már hallgatott. Az adó teljesítménye nem érte
el a tervezett 15 kW-ot, mert a táphá
lózat nem tudta szolgáltatni a szüksé
ges villamos teljesítményt. A végfok
anódfeszültséget adó transzformátor
fokozatkapcsolóját csak az utolsó előtti lépcsőig kapcsolták, és ezzel 10 kW
kimenő teljesítményt értek el. A csatolóházban végzett átalakítás után a teljesítmény 12 kW-ig emelkedett.
Az áramellátással mindvégig baj
volt, 1945. január-februárban naponta
több áramkimaradás is előfordult.
Mindegyik után végig kellett csinálni a
bemelegítési ciklust, így a rövid áramkimaradások is hosszú üzemszünetet
jelentettek. Az állomás postai személyzete ilyenkor magyarázkodni
kényszerült a szolgálati telefonon.”
Úgy tudjuk, hogy 1944. december
24-ig még Budapestről kapták a modulációt. (Ez a dátum egybeesik Budapest körülzárásának napjával. B. D.)
„1944. december 24-én 12.30-tól a
magyaróvári stúdió adta a műsort. Pár
nap múlva a rónafői stúdió vette át a
műsoradást. 1945 januárban már bizonyos, hogy Rónafőről jött a moduláció,
mert egy zúzmarás napon a légvezeték
leszakadása miatt a magyaróvári stúdi
ónak kellett visszavennie a szolgálatot,
de hiába, mert a zúzmarásodás miatt
az adó-antenna is »lebénult«”.)
A rónafői „stúdió” szellemiségére jellemző a később szállóigévé vált bekonferálás: „Magyar hittel, magyar akarattal, csak azért is Rádió Budapest.”
A magyaróvári adóállomás utolsó
napjai az 1945. húsvét előtti hétre estek.
Nagyhét hétfőn kapta a személyzet a
tartalék alkatrészek csomagolására a
parancsot, és a jelzést, hogy szerdán
(március 28-án), legkésőbb csütörtökön
leáll az adó. (Budapesten az említett kis
teljesítményű R/17-es katonai adó mű
ködött mint műsoradó. Amikor az áramszolgáltatás mindenütt megszűnt, ez az
adás elvesztette jelentőségét. Lehetsé
ges, hogy nem is működött tovább.)
Katona rádióként
1944. október 15., a nyilas hatalomátvé
tel után a mozgó adóállomás már Katona rádió néven jelentkezett, de még
mindig a budapesti Sándor utcai stúdió
ból kapta a műsoranyagot. Személyi állományát kiegészítették, Mayer százados lett a parancsnok, bár továbbra is
Soós főhadnagy intézett mindent.
1944. október végétől a nyilas kormányszervek minden mozgatható hírközlő berendezést elindítottak Nyugatra, elsősorban Magyaróvárra. Például
a Sándor utcai stúdióból a vágókocsik
és a lemeztár nagy részét a rónafői
kastélyba telepítették, a lakihegyi
20 kW-os Telefunken-adót a Pápa
melletti Borsosgyőrben raktározták el.
A Katona rádió 1944. november 6-án
kapta a parancsot, hogy települjenek át
Nyugat-Magyarországra. (13 családtag
csatlakozott a katonákhoz, közöttük
Soós felesége és nevelt fia, a 14 éves
Hoffman György.) Első úti céljuk a
Devecser és Pápa között fekvő Noszlop
község lett, ahová november 7-én esté
re megérkeztek. Egy kis akácos melletti
kaszálón települtek, és a kocsikat szalmakazalnak álcázták. Pár száz méterre
volt a község transzformátorállomása,
mely távvezetéken Ajkáról kapta a villamos energiát. A műszerészek első dolga
volt – helybeli szerelőkkel együttműködve – az elektromos vezeték kiépítése és
bekötése a transzformátorházba.
A megérkezésüktől számított harmadik napon kétórás zenés próbaadással indult az adó üzeme. Hamarosan telefonvonalat építettek ki, és
megteremtődött a feltétele a budapesti műsor kisugárzásának. Az antennát
az adótól és a kiserdőtől távolabb, nyílt
területen állították fel. (Az állomás tervezője és a fényképek tanúsága szerint három árboc tartotta az antennát,
egy noszlopi lakos viszont határozottan négyre emlékezik…)
Eleinte ténylegesen katonarádióként
működtek: a falu egyik házában (a
Czepek családnál) stúdiót rendeztek
be lemezvágó berendezéssel, ahol
üzeneteket vettek hanglemezre. Ezeket részben a katonák küldték az otthoniaknak, másrészt hozzátartozók a
távolban lévő katonáknak. Az üzenetes lemezeket aztán a stúdiókocsiban
leforgatták és kisugározták.
Két hét múlva, november 24-én Lakihegy elhallgatott, és a Katona rádiónak át
kellett vennie a Budapest I. sugárzását.
Sokáig bizonytalanság volt abban a
tekintetben, hogy az országban található berendezések közül melyik vette
át Budapest I. szerepét. Garai László
postamérnök a székesfehérvári rádió-
állomás vezetőjeként az egyik Öreghegyi 5 kW-os adóberendezést alakí
totta át Budapest I. hullámhosszára,
de sehol sem találtunk utalást arra,
hogy egyszer is üzemelt volna.
A közelmúltban jelentkezett Síkos
Gyula egykori noszlopi lakos, aki határozottan állította, hogy 1944 „karácsony
előttig” a Noszlopon települt mozgó adó
állomás adta Budapest l-et. Közvetve
ugyanezt erősítette meg írásban a Noszlop történetét leíró tanulmány, csak félre
érthető szövegezéssel: „A főváros ostromakor a Petőfi rádiót Noszlopra menekí
tették.” Akkoriban még a Kossuth és Petőfi rádió elnevezés helyett Budapest I.
és Budapest II. létezett. Bár Budapest II.
egy második műsort jelentett, érdekes
módon a Postán és a Magyar Rádiónál,
a mozgó adó fedőneve Budapest II. volt.
Magyari Endre hagyatékában találtunk
feljegyzést arra vonatkozóan, hogy
1943-ban segítette a Budapest II. telepí
tését. Valószínűleg innen ered a Petőfi
rádió téves (volt Budapest II.) említése.
1944. december 17-én elkészült a
magyaróvári adó bővítése és áthangolása a Budapest I. hullámhosszára,
ekkor vette át a Katona rádiótól ezt a
helyettesítő tevékenységet.
Mi legyen a Katona rádióval?
Budapest körülzárása után a főszerepet kapott rónafői stúdió nem tartott
igényt a Katona rádióra, a „Csak azért
is Rádió Budapest” műsort Magyaró
vár sugározta. A mozgó adónak új feladatot kellett keresni.
Soós László főhadnagy felvette a kapcsolatot a Szent László hadosztállyal,
majd ezután átvezényelték az adót
Szombathelyre. Szombathelyről kétnapi
várakozás után továbbvonultak Kapuvárra. Kapuváron a „belső major mögött lé
vő intézői kertbe” települtek, közvetlenül
a húsgyár és a belső major között. Ez a
település központjához közeli rész lényegében már külterületnek számított, mert
2005/1 HADITECHNIKA 9
csak a major cselédházaiban voltak laká
sok. Csak a húsgyárhoz vezető (lakó
épület nélküli) úton közlekedtek, mely
mellett sűrű élősövény alkotta a kert kerí
tését. így érthető, hogy nem sokan figyeltek fel a rádióállomásra, egyébként is sok
alakulat zsúfolódott össze a városban.
Nem tudjuk, mit csinált az adó Kapuvá
ron. A nyilasok állítólag alig tudtak megegyezni abban, hogy az adóberendezés
melyik szervezetüknek dolgozzon. Soós
László Fehér pázsit című regényében
azt írja, hogy a pápai német repülőtér ré
szére dolgoztak. Említést tesz a könyvben egy szabotázsakcióról, melynek kö
vetkeztében az adó parancsnoka német
hadbíróság elé került. A szerző húga
2002-ben megerősítette, hogy az eset
tényleg megtörtént. Soós szerencséjére
enyhe ítélettel megúszta, visszatérhetett
a rádióállomáshoz.
A mozgó adó vége
A mozgó adó parancsnokának, Soós
László főhadnagynak az események
idején 14 éves mostoha fia, Hoffman
György anyjával együtt elkísérte a mozgó adót, és naplószerűen leírta a velük
történteket. Ezt 1947-ben letisztázta,
sajnos időpontok említése nélkül.
Kivonatolva:
Február elején jött vissza az adó Kapuvárról Noszlopra, majd március 23-
án kapták a parancsot a bontásra és a
továbbvonulásra. Eddig az időpontig
már négy katona megszökött… Ezen
események leírása mellett a 42. oldalon Soós kézírásával margójegyzet:
„Közben pápai reptér irányítás, antennatörés, letartóztatás”.
Moson-Kisudvarra vonultak, mely
egészen kicsi, 8-10 házból álló telepü
lés Magyaróvártól 2-3 km-re. Útközben
kétszer is említi H. Gy. az igazoltatást: a
nyilasok vagy a németek sorompóval elzárták az utat, és átvizsgáltak minden
személyt és járművet. Kisudvaron is a
mezőn települtek szalmakazlak között,
a kocsikon még rajta volt az a szalma,
amit Noszlopon kötöztek fel rájuk, ezért
megint így álcázták a kocsikat. Itt már
nem jutott hálóhely a katonáknak, kis
sátrakban aludtak, az asszonyok a kocsikon. Egyedül Soósék kaptak helyet
egy házban. Soós László motorral,
majd egy alkalommal lóháton átment
Rónafőre, nyilván felvette a kapcsolatot
a stúdióval. Településről nem esik emlí
tés, nem is maradhatott sok idejük erre,
mert pár nap múlva már az osztrák Ruston voltak, és onnan Altenmarkt felé
kaptak irányítást. Az osztrák határ közelében a személyzet egyes tagjai leré-
szegedtek, sőt, H. Gy. említést tesz egy
egész szakasz lovascsendőrről, akik ittasan lovagoltak lovakat itatni Kisudvarra. Leírja, hogy pár német katona hatalmas marhacsordát terelt át a határon, a
tehenek fájdalmasan bőgtek, napok óta
nem fejték meg őket… Az általános menekülés és visszavonulás érintette a kö
zeli Krisztina-majorban lévő egyenruharaktárat is, amelyet a megsemmisí
tés (felgyújtás) előtt minden arra járó katona igénybe vehetett. Soósék bakancsokat és teljes öltözet ruhákat hoztak
az alegység katonái számára.
Az állomás személyzetének első
veszteségei Ruston a Fertő tó melletti
német légelhárítós táborban keletkeztek: egy légitámadás alatt egy katona
meghalt, három megsebesült. Több kocsijuk szilánksérüléseket szenvedett,
csak két kocsi maradt sértetlen. A rusti
barakktábort a németek hamarabb elhagyták, mint a mozgó adó, a magyar
tisztek féltek, hogy valamilyen német
egység lefoglalja a kocsikat, és ők ott
maradnak ég és föld, illetve két tűz kö
zött. Négy katonát felállítottak megfelelően védhető helyeken, golyószóróval
és kézigránátokkal, hogy ha idegen
vagy erőszakoskodó német katonák
jönnének, mindenáron tartsák távol
őket. Igen elszántak voltak a németekkel szemben, de követték őket. Az aggregátorkocsit kénytelenek voltak Ruston
hagyni, mert nem volt mivel vontatni.
„Ki volt adva a parancs arra vonatkozólag is, hogy az agregátor itt marad, tekintve, hogy az egyik hoffer
(így!) üzemképtelen, tehát nincs ami
húzza. De a bombázás folytán megsé
rült hoffert még akkor is lehagytuk volna a vontatmányával együtt, ha üzemképes, mert alig volt üzemanyag a
gépkocsik részére.
Ez a helyzet aztán magával hozta azt
is, hogy ami holmi az agregátor kocsijá
ba volt csomagolva, az lemarad az
agregátorral együtt, illetve át kell pakolni más kocsiba. Igen ám, de a kocsikat
nem szabad túlterhelni, mert nagy terhelésnél sok üzemanyag fogy.”
Rengeteg lőszert, régi ruhákat stb. kidobáltak, és otthagyták a táborhelyen.
Mayer szds.-nak saját személykocsija
volt, egy Adler, azon utazott, a családja
pedig a parancsnoki buszon. Az Adler
haladt az oszlop elején, utána autóbuszok, majd a Hofherrek. Ha nehéz,
emelkedős utak jöttek, az oszlop eleje
tízpercenként is megállt, hogy bevárják
a Hofherreket. A „hangoló kocsit” a
„nagyfesz kocsi” után kötötték, az vontatta. Bécs előtt Mödlingnél álltak meg.
Hatalmas nyilvános óvóhely volt itt,
négy részre osztott bunker. A buszokat
az SS-ek bekísérték Bécsbe, egy SSlaktanyába, ahol Soósnak sikerült igazolni a küldetést. Továbbengedték őket,
illetve visszamentek a vontatókért
Mödlingbe. Hoffman György leírta az
elindulást Mödlingből. Ez nem igazán
volt egyszerű, először benzinlámpával
megmelegítették a Hofherr alján a hengerfejet, azután berántották a traktort.
Vagy egy másik traktorral meghúzatták,
vagy 6-8 katona megtolta. Ha minden
simán ment, a három traktor beindítása
akkor is egy órát tett ki. 1945. április 1-
jén, húsvétvasárnap reggel indultak
Mödlingből Altenmarkt felé.
Állandó légitámadások voltak, éjjel az
oroszok, reggeltől az angolok támadtak.
Hajnalra lett csak csend, az oroszok már
nem, az angolok még nem repültek.
„Az út folyton emelkedett. A buszok
még aránylag jól bírták az állandó
emelkedőket, de a hofferek a 20-30
tonnát kitevő vontatmányaikkal alig
bírtak utánunk kapaszkodni. A nagy
erőfeszítéstől, amit a motortól a meredély megkövetelt, a hofferek majd
hogy fel nem robbantak.
A tempó most ez volt: a buszok
mentek 10 percet, utána vártunk negyedórát, míg a két hoffer beért minket. Megint 10 perc gurulás és utána
ismét negyedóra pihenés.”
Itt csak két traktort említ Hoffman
György, a harmadik elkeveredett, előttük
járt az úton, csak később csatlakozott az
oszlophoz. (A tonnát keveri a mázsával,
a vontatmányok súlya helyesen: 20-30
mázsa!) Altenmarktból napokig nem tudtak továbbmenni, mert nem kaptak
üzemanyagot. Aztán szereztek…
„Körülbelül három hónappal későbben, már Mariakirchenben mesélte el
nekem Lukács, hogy Altenmarktban
hogyan sikerült üzemanyagot szerezni. Az indulás estéjén 10 óra tájban ő
és Napholcz bementek a faluban lévő
német gépkocsitáborba és az ügyeletes német őrmestert lepénzelték, hogy
engedjen egy kétszáz literes hordót elemelni, tele naftával.
Sikerült is a hordót kigurítani a tá
borból, de nagyon nagy szerencséjük
volt, mert ha a cirkáló őrök észreveszik
őket, hát beléjük lőnek. így aztán
Lukács és Napholcz ügyességén mú
lott, hogy a kétszáz liter nafta segítsé
gével nem kellett lehagynunk egy kocsit sem az adóból.”
Érdekes volt a lakosság viszonya a
helyi náci vezetőkhöz. Gepping környékének ún. náci Gauleitere annyira
ellenszenvessé vált az ottaniaknak,
hogy Hoffman György leírása szerint
többször megverték. Á front közeledté
re SS-egyenruhában elmenekült egy
kerékpáron, hátrahagyva családját,
házát, földjeit.
Mariakirchenben ugyancsak közutá
latnak örvendett az a tanító, aki az ottani náci vezető volt. Állítólag szintén
kapott már verést, mire a magyarok
odaértek. Geppingben egy erdőben
táboroztak, és lesték a híreket:
10 HADITECHNIKA 2005/1
„Az adóállomásnak volt egy hatalmas
telepeskészüléke, fejhallgatós. Ezen a
rádión naponta rendszeresen hallgattuk
Amerika magyar nyelvű leadásait. Esténként háromnegyed kilenckor, már
majdnem egészen sötétben, körülálltuk
a készüléket, Gelle vagy Szlovák beállí
totta és leült eléje, fülén egyik hallgató
val, a másikat felakasztotta a rádióra.
Elég tűrhetően hallotta mindenki a fa tö
vébe letett rádió suttogását. … Ez a ké
szülék kötött csak össze bennünket a
külvilággal, hiszen teljesen »elzárt« életet éltünk itt az erdőben.”
A szovjet csapatok közeledtére tovább menekültek nyugat felé, és végül
Mariakirchentől pár kilométerre a Sattlern falu feletti erdőben táboroztak le,
hogy bevárják az amerikaiakat. Féltek
az SS-től, és fenyőágakkal álcázták a
kocsikat nemcsak a repülők, hanem
földi figyelők elől is.
Rádióhírt fogtak 1945. május 9-e
előtt: „Münchenben kitört a forradalom
és a tömeg elfogta Goebbelst több vezető nácival együtt.”
Asattlerni erdőbe egy dzsipen néhány
amerikai katona érkezett, és lefoglalta a
kocsikat. Azok mellett éppen nem volt
senki, csak az egyikben aludt egy katona. A kocsi ajtózárát szétlőtték, hogy kinyithassák. A felébredt katona éppen ott
állt, hogy kinyissa, amikor az ajtón át
combon lőtték. Az amerikaiak azonnal
kórházba vitették, és elnézést kértek az
incidensért. Korrektül kezelték a magyarokat. Május 7-én az egész oszlop viszszament az erdőből Mariakirchenbe,
ahol május 20-ig állomásozott az adóberendezés. Május 20-án Soós László és a
gépkocsivezetők Nürnbergbe vitték az
egész vontatmányt, ahol átadták az
amerikai hadsereg hadizsákmánygyűjtő
szolgálatának. Soós öt nap múlva amerikai katonai teherautón érkezett vissza
Mariakirchenbe.
Hoffman György utolsó bejegyzése
az adóállomásról:
„Adó elmegy Nürnbergbe. Laciék öt
nap múlva amerikai teherautón jönnek
vissza.”
A tisztek, a legénység és a családtagok kb. hat hónapig maradtak Mariakirchenben, majd valamikor október
táján jutottak vissza Magyarországra –
főleg, aki akart. Soósék visszajöttek.
A kísérleti adó az irodalomban
Soós László, a mozgó adó egykori parancsnoka Fehér pázsit (dokumentumregény a második világháborúból) cí
men írta meg visszaemlékezéseit a
VKF 6. osztály alárendeltségébe tartozó ukrajnai haditudósító különítményről. Saját személyét Borostyán hadnagyként szerepelteti a regényben.
Munkájában külön fejezetként szerepel a „Kísérleti adó”.
A regényben említés történik egy
szabotázsról, miszerint az adó a né
metek pápai repülőtere részére dolgozott volna, és Soós egy szélviharban
kint hagyatta a Magirus-antennákat,
amelyek tönkrementek. Ezt az eseményt Hoffman György nem írta le a
naplóban, de Soós László kezeírásá-
val a napló 42. oldalán pársoros utalás
van arra, hogy a dolog megtörtént.
Soós testvérhúga, Faludiné is úgy
mondta el Csipkés Ernőnek, hogy a
szabotázs megtörtént, a nyilasok elvitték Soóst, aki felett német katonai bí
róság ítélkezett. Valószínűleg enyhén,
hiszen a helyén maradhatott.
A regényben szereplő Csergő ezredest a valóságban Csikósnak hívták, H.
Gy. is megemlíti, hogy beszélt az emberekhez egy református templomban.
Tudomásunk van egy további epizódról: Noszlopon kiépítettek egy pár
kilométeres telefonvonalat, hogy az
adón keresztül a Budapest I. műsort,
riasztási szöveget stb. lehessen közvetíteni. Nagy botrány lett, amikor té
vedésből valamelyik katonai parancsnokság telefonbeszélgetése került a
moduláló vonalra, és azt kisugározták.
Azt a tényt is érdekesnek tartjuk,
hogy milyen nagy becsben volt egy rá
dióadó az akkori világban, végül mindenütt kaptak üzemanyagot a továbbhaladáshoz, és minden kocsielkobzási
kísérletet sikerült kivédeniük. Maguk
az SS-ek sem mertek kikezdeni velük.
A háború után, 1949-ben Soóst belekeverték egy kémkedési ügybe, melyben 1950 szeptember 18-án hűtlenség
vádjával bűnösnek találták, és három év
fegyházra ítélték. Az ügyben hetedrendű vádlott volt. 1953-ban szabadult,
1959-ben rehabilitációért folyamodott. A
tanúvallomások olyan valószernek voltak, hogy az ügyészség nem mert állást
foglalni ártatlansága mellett, hanem salamoni döntést hozott: kegyelemből
mentesítették a joghátrányok alól. Dokumentumregényét 1957 és 1959 kö
zött írta, de 1960-ban a kiadó szándéka
ellenére sem jelenhetett meg. Végül
1983-ban adták ki a könyvet, szerencsére az író még megérhette.
1967-ben a BM III/2. osztálya foglalkozott személyével, tisztázták katonai
múltját. Kiderítették, hogy az 1942. évi
32. Honvédségi Közlöny 766. oldalán
(valóban) előléptették főhadnaggyá, és
az 52. számú Közlöny szerint dicséretben részesítették. 1987-ben a BM még
figyeltette a lakását, ún. lakcímfigyelő lapot állítottak ki róla. 1993-ban halt meg.
1985-ben „A magyar rádiózás törté
nete a felszabadulásig” című könyvé
ben Sugár Gusztáv gyakorlatilag a Fehér pázsit szövegét idézte, amikor a
Kísérleti adóról írt. A forrásmunkák kö
zött meg is említette ezt a művet,
azonban új ismeretekkel nem szolgált.
A Rádiótechnika 2001-es évkönyvében Balás B. Dénes írt cikket „A magyar mozgó adóállomás” címen, Komporday Aurél elmondása és átadott
fényképei alapján. A szerző elsősorban a műszaki részleteket próbálta le
írni, és csak háttérinformációként kö
zölte a légvédelmi riasztás rendszerét
és egyebeket. Ekkor még nem tudott a
naplóról, így annak információit nem
dolgozhatta bele a cikkbe
Katonarádió, katonai műsoradók
a második világháborúban IV. rész
Balás B. Dénes – | Csipkés Ernő HADITECHNIKA 2005/1
Magyar Médiatörténet 