Első szám: 1896. augusztus 20.
Szerkesztő: Braun Sándor
Magyar Szalon 1893. (28) A Sajtó. 709-712, A napisajtó vezérei képmelléklet
A Pesti Naplóból Vészi József vezetésével kilépő teljes szerkesztőség alapítja 1896. augusztus 20-án. 1910-ben 15 ezer példányban jelenik meg. A liberális értelmiség újságja. Benne Ady, Kosztolányi, Szép Ernő, Molnár Ferenc is publikáltak.
“Lépésről lépésre eltávolodott a magyar sajtó hírlapjainak nagy része a véleménysajtónak eredeti típusától, és rátért a hírszolgáltató sajtó típusára” (Vészi József – BP. Napló)
Beköszöntő: Vagyunk amik voltunk, s leszünk akik vagyunk. A magyar szabadelvűségnek megingathatatlan meggyőződésű, fölfelé könyörtelen, lefelé kíméletlen, mindenképpen szókimondó hitvallói. A zászló a régi maradt, csak a csatatér változott. Zászlónk a régi maradt, s a régi bajnoki hév buzgólkodik alatta. E szeplőtlen szent lobogó árnyékában forgatjuk régi fegyverünket, a régi ellenség ellen. Konok ez az ellenség s félelmetes, mert titkos forrásokból egyre új erőket tud meríteni. De a mi erőnk forrása sem apad ki soha. A történelem tíz évszázad históriai leckéje sok becses tanulságot szolgáltat nemzetünknek. S e tanulságok összege a forrása a mi erőnknek. A folytonos szellemi érintkezés ezekkel a tanulságokkal edzi harcoló kedvünket, meggyőződéseinket ez acélozza, kitartásunkat ez fokozza, ez önt belénk lankadást nem ismerő bátorságot. S mik ezek a tanulságok? Az a szent ember, akinek az enyészettel dacoló jobbkezét áhítatos körmenettel kíséri holnap a hálás kegyelet, látnoki szemmel ismerte fel azt, amit az utána következő évszázadok sűrű vérzivataraiból, és ritka békeidejeiből nagy okulásul szűrt le a bíráló tapasztalat. Az ő prófétai ihlete megsejtette, hogy az itt letelepedett magyar nemzet csak a nyugat-európai kultúreszmékkel való legbelsőbb szolidartitásban lelheti fennmaradhatóságának megbízható alapjait. Két sürgős feladat elé állította a végzet a kilencszáz évvel ezelőtt állammá szerveződött magyar nemzetet. Mindkét feladatot egyszerre megoldania nem lehetett. Döntenie kellett a sorrendre nézve. Választania kellett, melyiket oldja meg előbb. S az államalkotó bölcsessége az államfenntartás tényezői közül helyesen választott. Kimondta, hogy előbb kell állandósítani az állandóságot, s csak a későbbi nemzedékek gondjára bízandó a tartós alapokra fektetett állam nemzeti tartalmának a megteremtése. Így létesült a Szent Istvánnak sokszor félremagyarázott, s helyesen eddig alig értelmezett mondása az egynyelvű állam veszendőségéről. Ha Szent István király s utódjai a másik sorrendet választják, ha előbb magyarosítják át az idegen ajkú lakosságot, s csak azután keresik az állandó és belső érintkezést a nyugat vezéreszméivel, talán dicsőségesebb, de mindenesetre rövidebb pályafutás vár a mi nemzetünkre. Lehettünk volna nagyobbak, de nem kerültük volna el azoknak a nagy hódító nemzeteknek a sorsát, amelyek elpusztultak a föld felszínéről annak az évezrednek a során, amelynek befejezését íme kicsinységünk s gyöngeségünk ellenére is megérnünk adta a nép e gondviselése. Mert kész nemzet került volna nemkész államkeretbe, s ezt a keretet ha szétveri valaha a sors pusztító dühe, a kész nemzetnek kész az enyészete. Ehelyett befejezett államiság megteremtésére törekedtek őseink, elvára az utódoktól, hogy a kiépített állami szervezet tartalmát nemzetivé fogják átalakítani minden tudásukkal és minden becsvágyukkal. Így létesült az államképzés elsőbbsége. Államképző tényezőül pedig sikeresen szerepelt a nyugati eszmék kultusza. Az államképzés nagy műve istennek hála befejezettnek mondható a nemzetlét második évezredének küszöbén. Boruljunk le áhítattal az első feladat megoldóinak dicsősége előtt, s lássunk hozzá a második feladat teljesítéséhez, amelynek elvégzése ránk maradt szent hagyományul. A mi tisztünk a jelennek és jövőnek kötelessége, a kiépített magyar állam nemzetivé tétele. Had induljon meg a kultúrai fölény lévén való hódítás hadjárata. A regnum unies linguae, amely kilenc évszázaddal ezelőtt és azóta gyöngévé tette volna ezt az államot, ma már parancsoló szükséggé vált. Nyelvében él a magyar nemzet, s ebbe az életbe kell belevezetnünk a szeretet hatalmával, ha lehet, s a hatalom szeretetével, ha kell hazánknak idegen ajkú nemzetiségeit. Lappangó lázadásokat kiírtani, fenyegető ellenszenveiket szigorú kézzel lesújtani, különálló individualiásukat a mind magasabb színvonalra törő magyar nemzeti művelődés révén, lassan lassan bár, de makacs céltudatossággal asszimilálni. Ez a feladat vár ránk, és utódainkra. S mint egy minden álladalom , csak azokkal az eszközökkel tartható fent, amelyekkel szerveztetett, tehát a nyugat irányeszméivel való belső kapcsolat útjain kell ezentúl is járnia állami, s a mi vele most már egyértelmű nemzeti fejlődésünknek. A nyugat irányeszméi közül pedig a legtartósabb és a legbecsesebb a haladás és a fölvilágosultság minden értékes javát magába foglaló liberalizmus. Eddigi fejlődésünk során a liberalizmus tökéletesen azonosult magyar nemzeti eszmével. A szabadelvűség lobogója alatt küzdöttük végig mindig nemzeti harcainkat s nemzeti zászlónk köré fűződik a szabadelvűségért vívott küzdelmeinknek annyi gazdag babérja. Dicsőségünkben a szabadelvűség volt serkentőnk, balvégzetünkben a szabadelvűség volt vigasztalásaink és reményeink forrása. Az a szent jobb, amely az enyészettel dacol, ezt a nemzetet a szabadelvűség kultuszára utalja, amely erkölcsi kötelék közöttünk és a nyugati civilizáció között és amelyhez ragaszkodnunk annyit tesz, mit erősbítenünk nemzeti létünk alapjait. Ez a liberalizmus a mi evangéliumunk. Ennek a szabadelvűségnek valljuk mi hitét rettenthetetlenül, meg nem ingatható meggyőződéssel és ki nem fárasztható buzgósággal. Ez a szabadelvűség a legdrágább és legféltettebb java a mi nemzetünknek és minden gondolatunk, amely agyunkban fakad, minden érzés, amelyet a hazafiúi gondoskodás lelkünkből kivált, minden szó, amely ajkunkra és pennánkra tolul, egy-egy fegyvere volt és leszen minden ha ennek a liberalizmusnak. Ócsárlóit megvetjük, gyűlölőit üldözzük, kicsinyítőit lenézzük, s támadóit lesújtjuk. Nemzeti ideáljaink tiszta kultusza nem lehet más, mint a szabadelvűség eszméinek gyakorlása. Mert a szabadelvűség alkot, holott a reakció bont, a szabadelvűség egyesít, holott a reakció szétválaszt, szabadelvűség fejleszt, holott a reakció ernyeszt. A liberalizmus a mi nemzeti dogmánk és az ő keresztes hadjárataiban nem egy ehéz csatát segített megvívni a mi igénytelen fegyverünk. Kitűzzük íme a szabadelvű zászlót ezen az új küzdőhelyen is. Fel vagyunk vértezve nehéz tornákra, de a csüggedést elutasítja magától a jó ügyünkbe vetett bizodalom. Előre a mindenható Istennek a magyarok istenének nevében!
Utolsó szám: 1918. július 9.
Szerkesztő: dr Pályi Ede
Leköszönő: A drágaság, a hadiadósság és általában a közgazdaság zűrzavarai egy győzelmes béke tán is gazdasági tönkkel, erkölcsi csőddel és társadalmi forradalommal fenyegeti az országot. A közéletet párttusakodás és személyi érdekharcok töltik be. A sajtónak nemcsak joga van önmaga számára irányító eszméket felállítani, de kötelessége is ilyen körülmények között az ország közvéleményét felvilágosítani és vezetni. Felkéri ennélfogva a Budapesti Újságírók Egyesületének közgyűlése a lapkiadókat és hírlapkiadókat, hogy megfontolni és megszívlelni lennének hajlandók a következő irányú gondolatokat: 1. A gazdasági életet ellepő sok bankjegy vonassék vissza olyan módon, hogy az állam kamatozó pénzt bocsát ki és pedig 100 koronás pénzjegyeket, melyek naponta egy fillérrel és 1000 koronásokat, melyek naponta 10 fillérrel érjenek többet a forgalomban. Ez intézmény a drágaság enyhitésére szükséges, mert a kamatozó pénzjegyek nem tolulnának a szükséges elhelyezés után, nem drágítanák ezzel az áruk árait és amellett a legszélesebb körben elhelyezett olcsó kamatlábu nemzeti hadikölcsön módját választanák. 2. Külföldi valuták rendezése és a nyersanyag, valamint gépek behozatala céljából külföldön aranykölcsön vétessék fel. Ennek módja az, hogy a kölcsön kamatainak és törlesztésének nem pénzünkbe, melynek ma külföldön nincs megfelelő keletje, hanem nyersanyagterményeinkben kötjük le magunkat. 3. A mezőgazdaság és ipari többtermelés érdekében a legmesszebbmenő intézkedések tétessenek meg. Ha 40-50 milliárdot el kell költeni a háborúra, akkor ennek ötöd vagy tized részét belé lehet fektetni a békébe, különösen akkor, ha csakis e nagyszabású többtermelési akció folytán lesz képes az ország a haditerheket elviselni és gazdaságilag újra feléledni. 4. Általános közgazdasági katasztert kell felfektetni, melyben minden gazdasági egyednek vagyona, jövedelme és gazdálkodása pontosan meg legyen állapítva. Ennek alapján lehet a) a termelést és külkereskedelmet irányítani b) az árakat a termelési költségeknek megfelelően szabályozni és különösen az illetéktelen és fölösleges közvetítő kereskedelem árdrágító működését korlátok közé szorítani, végül c) egy igazságos adórendszert behozni 5. Be kell szüntetni a mostani adórendszert, amelyben egyrészt a közszükségleti cikkek vannak a legjobban megadóztatva, másrészt az egyenes adó legngyobb része a fogyasztó tömegekre van áthárítva. Eképpen ma a szegény néposztály viseli az adók tömegét és ekép az adók elviselhetetlenül drágítják a fogyasztási cikkeket és a várható adóemelések egészen lehetetlen drágaságot származtatnának. Az új adórendszernek bele kell nyúlnia a jövedelem-elosztásba. Konkréte pedig egyelőre a) a luxus cikkek, köztük a dohány és szeszes italok a háború idején tanúsított nagy adóviselő-képességeik szerint erősen megadóztassanak. b) az örökösödésilletékek nagy mértékben felemeltessenek c) a földadó mai szűk méretű kontingentálása megszűnjön d) minden háború nyereség akár pozitív üzleti haszon, akár konjunkturális értékemelkedés által állott is elő, nagy mértékben és visszamenőleg is a háború idejére adó alá vétessék. 6. Az állami, törvényhatósági, községi és közbirtokossági birtokok, latifundiumok, hitbizományok és a holtkéz-birtokai, melyek melyekből a kötött birtokok kitesznek 14 milli katasztrális holdat, a lehetőség mértéke szerint és törvényes kártalanítás mellett kisajátítassanak és a föld népe közt évi törlesztésrészletek fejében – többtermelési célra – szétosztassanak. A városok kézi- és fejmunkásai a városok környékén ilyen módon kertes házakkal látandók el. 7. A külföldi kereskedelmi szerződésekbe Magyarország, mint önálló, szuverén állam szerepeljen nemcsak papíron, de ténylegesen is saját közbeneső vámsorompókkal a saját gazdasási érdekei szerint. – Minden kis nemzet a világháborúból önálló országként akar kikerülni, csak Magyarország készül örökös gazdasági rabságra hajtani a fejét. – A magar mezőgazdaságot az a veszély fenyegeti, hogy Románia, Ukránia és Lengyelország mezőgazdaság által az alakuló Közép-Európában gazdaságilag lenyomatik, míg a magyar ipar a német és az osztrák ipar nyomása alatt sohasem fogja fejét felemelhetni. Egy végzetes árdevalváció fenegeti a magyar földet anélkül, hogy a nemzetgazdaságnak reménye lehetne ipari fejlődés által kárpótolnia magát. Így Magyarország tökéletes gazdasági romlás elé volna kénytelen nézni. 8. Önálló magyar pénzrendszert kell létesíteni, mert Magyarország termelési viszonyai szerint exportáló ország lehet és amellett, hogy a külföldről szükséges áruit van mivel megfizetnie, valutáját a külkereskedelem mindig képes lesz színvonalon tartani. 9. Az iskolák a legalsótól a legfelső fokig, egyrészt az ember egyéni értékének emelése, másrészt a többtermelési céloknak érdekében a legalaposabban megreformálandók. Minden iskola ingyenes legyen. 10. Az emberek egészsége, különösen a háború súlyos következményei folytán, a nemzetnek közügye, ezért közegészségügyi intézmények állítandók fel s az orvos és gyógyszer ingyenesek legyenek. 11. Az erdélyi földgáz a nemzetnek visszaszerzendő és legerélyesebben és legsürgősebben többtermelési célokra felhasználandó. Mindenekelőtt a kisebb gazdák között ingyenesen, kötelező felhasználás céljaira kiosztandó műtrágya állítandó elő. 12. A közéleti korrupció tűzzel-vassal, de a drágaság megszüntetésével is, kiirtandó. A magyar sajtó programjának vallja, hogy Magyarország a saját céljai szerint élhessen, amit minden erejével ki fog küzdeni, nehogy az utókor jogos átka hulljon a fejére, ha ily időben, ily világváltozás közepette megfeledkeznék a maga kötelességeiről. A háború folyamán a Habsburg-dinasztia meggyőződhetett arról, hogy a magyar nemzet igazi támasza és talpköve a dinasztiának miért is a magyar sajtó rendületlenül bízik abban, hogy a dinasztia is a magyar nemzetnek mint a saját dinasztikus érdekeinek szempontjából (a dia alján nem látszik a mondat vége) és a parlamenti pártokkal is megfelelő formában közöltetni fog.
Megszűnés oka: valószínűleg gazdasági helyzet (első világháború)
Készítette: Fazekas Máté
Magyar Médiatörténet 