Első megjelenés: 1849. november 15.
Utolsó megjelenés: 1852. december 31.
Szerkesztő:Szilágyi Ferenc
Kiadó: Kozma Vazul nyomdász (1852 szept. 3-tól maga a szerkesztő).
Megszűnés oka: Feloszlott a szerkesztőség
Beköszönő szöveg
Szerkesztő
a’ t. cz. olvasó-közönséghez.
Azon vállalat, mellyel a’ t. cz. olvasó-közönség elébe lép, nem kisebb, mint – egy politikai újságlevél, a’ „Magyar Hírlap” szerkesztése.
Hírlapot szerkeszteni, átaljában, még csendes időben is, kivált alkotmányos országban, hol egymással mérgesen küzdő ellenséges pártok állanak szembe, – sok bajjal járó, kényes feladat!
De hírlapot szerkeszteni, egy a’ hazát alapjábanmegingató, a’ nemzet dicső múltját, mint vad orkán elsöprő, polgári vért ársztó és pusztító forradalom után, annak még látható, érezhető rángatódzásai közepette, midőn az általa a’ nemzet mint egyesek jólétén ejtett sebek élesen fájnak, sajognak, a felzzaklatott szenvedélyek és a pártszellem gonosz működése következtében eláradott keserű bizodalmatlanság, és hazafi a hazafitól, rokon a rokontól eltaszító idegenkedés, a polgári társadalomban magas elválasztó közfalakat emel, – ilyen időben az ország helyzetéből folyó kivételi állapot mellett, hírlapi térre lépni, – minden bizonnyal igen terhes, és nagy felelősségel járó vállalat!
Midőn ezért alól írt szerkesztő, e tövises pályára a tartózkodás és nyugtalanság érzésével lépését nyilvánítja,akkor nem csak az ismeretes, s minden ilyen alkalommal használt és a félelemből kölcsönzött szólásmódhoz folyamodásban próbál mentegetódzést, vagy kibúvó helyet találni, – nem csak képzelt vagy önkényes alkotott nehézségeket állít maga elibe, nam csak szélmalmokkal harcolásban keres hőn dicsőséget, – de hogy tetemes és sokoldalú akadájokkal kell megvívnia, hogy valódi, fontos okai vannak az aggodalomra, s a kitűzött czéltól visszarettentésre, – ezt minden elfogulatlan, ki a haza s az idő jelenlegi viszonyait ismeri és az igazságnak hódol, – átlátandja.
Szerkesztőre nézve vannak még más különös körülmények is, mik természetes és helyzete megfontolásából eredő nyugtalanságát növelik. – miért kétszeresen szorongatott kebellel veszi a szerkesztői tollat a kezébe.
Nem most lép alólírt elébb szerkesztői foglalkozás terére A szomszéd a testvér Erdélyben – azon szerencsétlen honban, mel a forradalom borzasztó következményeit és egy polgári, mint szintén nemzetiségi író háború minden iszonyatosságait és ínségeit kiáltotta, – e szép de most gyász- és siralom völgyévé vált hazában, közel nyolcz évig volt hirlap-szerkesztő.
Az Európát kemény földingásképpen megrázó nagy esemény, a februáriusi franczia forradalom után, melly Bécsben és Pesten a dolgok fennálló rendjének példát és alkalmat adott, – Kolozsvárt, a békés és loyális szellemű Kolozsvárt is a lázadási mozgalom kitört, vagy inkább nagyrészint személyes, érdek és nagyravágyás mesterkedése következésül, olmos botokkal, felfegyverzett tanuló ifjúság segítségével, egy ilyesztési rendszer kiséretében az unió végrehajtásáért erőszakosan idéztetett. E nagy zajjal, de kevés tiszta akarattal, s még kevesebb tapintattal és politikai számítással folyt zendülés letiporá azon pártot, melyhez szerkesztőt az erdős kis hon állásából és viszonyaiból merített őszinte meggyőződét csatolta, maga is azon forradalmi parodia áldozatja lett, s csupán politikai vélaeményét elüldöztetve, itt Pesten talált barátságos menedéket.
Az unio az erdélyi közvélemény ellen kicsikat unio, azon hazára nnézve megtemé keserű gyümölcsét. Annak a lázas időt hasznukra fordítani akaró, s a forradalom gonosz lelkét felkavaró szerkesztői nem sokáig bírták a hatalmat, de a viszonyok árja által elsodortattak, s miután feldúlt, elhamvasztott javaikban, birtokaikban tetemes kárt, romlást szenvedtek, fényes állásukból kiforgattattak, elődeiktől örökölt polgári elsőbbségöktől, tekintéjöktől megfosztattak, most már mint szökevények bujdokolnak, – az általuk eszközül használt ifjak pedig, akik a halálnak martalékául nem estek, vagy nyomorékká nem lettek, mint közkatonák besoroztattak, védni az idő viharait annyiszor, s most a legnehezebb próba után is kiállott dicső monarchát, melynek szétbontásra fegyvert fogni elcsábíttattak vagy kényszerítettek, míg az ország sok ezerek vérével áztatott, s romokkal és pusztítással teljes nagy temető képét mutatja!
Szerkesztő, mint az alkotmánnyal, és széptörvényekkel bírt kis haza polgára, az alkotmányos szabadságot és azzal kapcsolatban álló jogokat mindég tisztelte, a haladást és a szükséges reformokat hévvel pártolta, , – de azon meggyőződés kiséretében, hogy a javításokat a státus belső élete historiai alapja fentartásán, s a meglévő insitutioknak nem lerombolásán, de czélszerű és az időhöz alkalmazott kifejlésen kell épülni, mindenek felett hogy az alkotmány tökéletesítésének nehéz munkája nem alolról a nép, de felyülről a kormány által történjék, s annál fogva e fontos, valamint az ország sorsával legszorosabb kapcsolatban álló egy kezdeménye és vezetése annak kezében legyen. Veszélyes, ha a kormágy-gyeplőt a nép ragadja meg, – hasonló ez a szekeret elkapó és mélységbe döntő szilaj lovak rohanásáho. A legújabb idő történetei ez igazságot világosan bizonyítják. – A szabadság, a józan értelemben vett szabadság dicső eszme, keblünkben lévő égi szikra, az istenség lehellete. De csak a hazát és anak alkotmányát megtartó és célszerűleg javító szabadság az ami e nevet megérdemli – az, melyet a franczia köztársaságat tavalyi februarius 24-én „légyen”szóval elővarázsló népszerű hűvös nő márt. 2-án az európai udvarokhoz intézett híres diplomátziai körlevelében e szavakkal hirdetett: „Vagy conservatív szabadság!”
A szabadság sok részben hasonló az életadó levegőhö. Két részből van ez alkotva, oxigen és azotból az éltető vagy folytó légszeszból. Az elsőnek 29 a másodiknak 79 részéből elegyített, az minek beszívása életünket fenntartja. Az oxigén csak magában hamar ellobogtatná az életet. A kettő azt írott arányban mérsékelve tartja azt fenn. Így fell a szabadságnak is a föggéssel, a kormány és a törvények iránti föggéssel, az utolsó tulsúlyával elegyítve és mérsékelve lenni, – különben a haza jólétét, sőt fennállását veszélyeztető zabolátlansággá fajul.
Magyarország ígen tanúságos, de egyszersmind keserves példáját adá közelebbről, hogy milyen kártékony a szabadsággal visszaélés és apolitikai ábrándok után kapkodás. – A státusok belső ugyét illető kérdésekben, általában a politikában a csupa theoriának hódolás kiváns sikert soha sem ád, – abban mindég a gyakorlatilag lehetőre és kivhetőre kell tekinteni. – Hogy az 1848-iki törvények áltak magyar aristokrázia szerkezetnek voltak hiányai, kinövései, seki sem tagadja, de egy termékeny nagy élő-fát, mely a környéken táplálást és enyhelyet nyújt, azért mert néhány száraz és kopár ága van, gyökérből kivágni, – épp oly oktalan mint kártékony tett. Az annyira gúnyolt táblabírói rendszer volt a magyar nemzetiségnek több századok viharait megvívott ősi palladiuma.
A forradalom következtében Magyarország egész álapota tabula rasa lett, – a régi és megrepedezett, de azért kijavítható és még ssokáig kényelmes lakást engedő ház merőben leromboltatott, az új épület még sehol sincs, s ezért a hajdani conservativ politikának és pártnevezetnek e részben most már nincs is semmi jelentése.
E körülmény elég világosan mutatja a tárgyavatottak, a hírlapszerkesztő útjában álló, vagy a dolog mivoltából elibe gördülő nehézségeket. Senki sem kívánhatja, hogy egy hírlap a hon halomra döntött alkotmánya romjain, s ebből az egészre s minden egyesekre kiáradó gyászos helyzetnek conservativálását ajánlja és hirdesse.
Ily állásban, mivel az új alkotmány létrehozása, e lerontott épület helyrehozása, sok előkészületet és huzamos időt kíván, – kettő van különösen, minek megtartására törekvés minden jó érzésű hazafi legfőbb teendője és mellőzhetetlen kötelezettsége. Egyik a békének, s az alapjaiban megingatott ország csendességének, valamint abban a törvényes rendnek fenntartása, hogy a gyászos zendülés által a nemzet jólétén jólétén ejtett vérző sebeknek hová hamarabb begyógyulása eszközöltessék.
Másik ezzel kapcsolatban, a kormány iránti engedelmességnek, és tiszteletnek a megőrzése, hogy annak a haza szenvedésének megszüntetésére irányzandó munkássága, valamint az újá alkotás körüli fáradozás lehetőleg sikeretítessék, s minden daczolás, ellenszegülés, merény, mi különben is csak új nyomorúságot árasztana, s a nemzet helyzetét súlyosbítaná, mind eszetlen és hiú próba, gondosan eltávoztassék.
Nagy igazság mi a tiszteletre méltó gr. Radeczky, Austria Camillusa idei octob. 25. Veronából a lombard-velencei lakosokho intézett felszólalásában mondott: „Egy törvénytelen hatalomnak csak egy évi uralkodása, ily rövid idő alatt több ínséget okozhat, mint a legbölcsebb törvényhozás és kormányzás tíz év alatt helyrehozhatna.”
Az idei mártzius 4-ei engedményezett alkotmány közelebbről Magyarországra nézve is kihirdettetett. Annak liberális szelleme, s a szabadságot, s politikai jogokat tágas körben biztosító intézkedései elég ismeretesek. Sőt minden bizonnyal azon chartának szélesebb demokratizált alapja van, mint Magyarország népessége jelen politikai míveltségével összeférhetne. A magyar földön lakó különböző nemzetiségeknek a magyarral éles súrlódásba jövése, s ebből adódóan szerencsétlen szakadása, gyűlölsége az idő gyógyító és mérséklő ereje által lecsillapul, mellyel az egyenjogúság eszméjéből gyakran kifejlődött nehézségek caosát is kitisztázni fogja.
Hogy az egyes és erős Ausztria, az európai státusok egyesülésének s így a politikai súlyegyen fentartásának is egyik főgyámola, s e nagy birodalomnak, erőben hatalomban gyarapodása európai érdek, s a legújabb események, különösen a lefolyt magyar forradalmi drama, s az úgynevezett magyar függetlenségnek, a legszabadabb két nemzet, az angol és a franczia által is tettlegesen és határozottan kárhoztatása, – eléggé bizonyítják.
A mártius 4-i alkotmány életbe lépése által a birodalom különböző országaira egészen új és dicső korszak derülend fel. A császárunk szavaiva: „Az védbástyája leend az ausztriai népek szabadságának, s biztosítéka a monarchia hatalmának, fényének és egységének. Nagy munka ez de sikerülni fog az
egyesített erőknek.”
Mind e jótétemények valósítására, e szépen biztatandó jövő elővarázslására, azonban idő, mégpedig sok idő, kitartás, a béke és csendesség megőrzése öszvetett vállakkal, iparkodás a kormánnyal kezetfogó egyetértés, – s az iránta viseltető bizalom megszilárdítása, – múlhatlan feltételek. Egyszerre vetni és aratni akarni, – kába és hiú próba lenne. – Hogy minden status polgár az említett feltételek eszközlésre tenni azt ami tőle kitelik, köteles, világos, s bizonyos az aki hazáját szereti – legyen szabad remélni hogy e pontban tán kevés, de sajnos kivétellel, a magyarok közt nincs eltérő vélemény – azt teendi is.
Története
Mint az osztrák kormány közléseire szolgáló lap, annak érdekeit képviselte. Nádaskay Lajos 1849 végétől folytonosan e lap mellett működött mint segédszerkesztő és vezércikkiró. E lap tárcájában szépirodalmi dolgozatokat, rövidebb regényeket, fővárosi és társaséleti szemlét Bulyovszky Gyula tollából, olykor könyvismeretetéseket is hozott. Érdekessé tették továbbá: Bérczy Károly, Dobsa Lajos, Dózsa Dániel, Ervin (Pompéry), Jókai, Obernyik novellái, Jósika báró brüsszeli levei, Révész Imrének a protestáns egyházi és iskolai életre vonatkozó külföldi tudósításai, Egressy Gábor széptani cikkei stb. Megjelent Pesten hétfőt kivéve mindennap reggel ívrét egy, néha másfél íven.
1851 jun. 2-tól Lukács Lászlónál nyomtatott, ki hazánkban az első gőzsajtót berendezvén, azon nyomatta e lapot is. 1851. az előfizetők száma 2001, a levelezői, köteles v. hivatalos példányok száma pedig 206 volt. 1852 dec. 31. megszünt és ennek folytatása volt a Budapesti Hirlap: az óvatos konzervatív ellenzéki Magyar Hírlapot (1849-52) szerkesztője, az 1848-ban Kolozsvárról menekülni kényszerült, rossz hírű Szilágyi Ferenc 1853. január 1-vel alakította át félhivatalossá, a lap fejlécén a birodalmi kétfejű sast viselte, első részében pedig a hivatalos híreket közölte.
Magyar Médiatörténet 