Nemzeti Hirlap, fővárosi napilap a politika, társadalom és irodalom köréből
Első mutatványszám megjelenésének ideje: 1874. december 27. első szám megjelenésének ideje: 1875. január 1.
Szerkesztő Toldy István
Utolsó szám megjelenési ideje: 1879. június 30. esti kiadás
Szerkesztő: Márkus István
Beköszöntő cikkek:
Budapest, dec. 26.
A magyar hírlapirodalomnak nincs közlönye, mely a fennálló, de már bomlásnak pártoktól függetlenül tárgyalná a napi politika kérdéseit. A magyar közönség azon részének, melynek körülményei nem engedik meg a nagy politikai lapok járatását vagy olvasását, nincs lapja, melyből olcsó áron és rövid előadásban értesülhetne a politikai élet eseményeiről. E kettős hézagot betölteni lesz a “Nemzeti Hirlap” feladata. Az államjogi kérdésekben tántoríthatatlanul fogunk ragaszkodni az 1867. XII. törvénycikkhez, ellenben a quóta szabályozásáról és a kereskedelmi és vám-szövetségről szóló XIV. és XVI. törvénycikkeket módosíthatóknak, sőt egyes részleteikben módosítandóknak is tartjuk. Mert nem a 67-iki alap, nem a Deák-párt államjogi politikája juttatta Magyarországot a mai válságos helyzetbe, hanem juttatta a belpolitikánk azon rendszertelensége, melyért a felelősség egyaránt illeti az eddigi többséget és az eddigi ellenséget. Ezen iránytalan, máról holnapra tengődő politika uralma alatt megzsibbadt minden nemes tettvágy és valódi tetterő, s baján burjánzott fel a politikai és társadalmi corruptio minden alakban. Ezen elvtelen és rövidlátó opportunitási politika, mely alatt Magyarország elvesztette a közös monarchiában 1867-ben kivívott politikai tudományosságát, – mely két év alatt legnagyobb részét elmulasztott annak, ami hazánk állami és nemzeti megszilárdulására nézve szükséges lett volna, – mely a nép anyagi érdkeit nem részesítette a kellő pártfogásban s az államot a pénzügyi romlás örvényének szélére sodorta, – a rendszertelenség e rendszere tovább fenn nem állhat hazánk életérdekeinek veszélyeztetése nélkül. Napjai lejártak. Míg tágabb közben elterjedt annak öntudata, hogy belpolitikánkban okvetlenül gyökeres rendszerváltozásra van szükség; s ez öntudat nyomán keletkezőfélben van azon mozgalom, melytől még egyedül várhatunk menekvést. E mozgalom, kevés kivétellel, nincs még túl a negatió stádiumán. Mindenki tudja, hogy mit nem akar, csak kevesen tudják, hogy mit akarnak. E kevesek számának szaporodnia kell napról napra, hogy azon mozgalom, mely ma még csak az eddigi rendszer elégedetlenségében nyilvánul, kézzel fogható eredményekre, az uralkodó politikai rendszer megváltoztatására vezethessen. Ezek számát szaporítani, s evégből visszhangjául és szószólójául szolgálni a közvéleménynek azon irányba, melyet követve, meggyőződésünk szerint egyedül vergődhetünk ki mai aggasztó helyzetünkből: ez lesz politikai célja a „Nemzeti Hirlap”-nak. Ez irányt nem szabad a szélsőségekben keresnünk. Nem fogunk oly politikát támogatni, mely az ország mai szomorú helyzete folytán kész volna feláldozni a szabadság és haladás érdekeit, s melynek a nemzet legjobb esetben is csak azt köszönhetné, hogy Ézsauként egy tál lencséért – a rend és egyensúly pillanatnyi helyreállításáért – eladhatta apai örökségét: nemzeti haladásának és szabadságának szent érdekeit. Nem fogjuk azokét sem, kik dogmaként borulnak le minden követelés előtt, mely bárhol és bármikor a szabadelvűség nevében emeltetett, s a doctrinahívek sajátját képező hittel bízva saját halhatatlanságukban készek volnának elvont elméletek kedvéért Magyarország fennmaradásának érdekeit kockáztatni. Középen fogunk járni e két irány között, azon úton, melyen fennálló pártjaink legfelvilágosodottabb elemeinek nézeteivel találkozhatni remélünk, – s melyet, személyünk szerint, követni fogunk, amint a nemzet akarata – talán már a legközelebbi választásokban – lehetővé teendi rájok nézve, vagy kényszeríteni fogja őket arra, hogy a múltnak már megoldott kérdései helyett a jelen és jövő érdekeit tegyék politikájuk kiindulási pontjává. Ez pedig röviden erőteljes és korszerű nemzeti politika, mely a szabadelvű haladás követelményeit kiegyeztesse Magyarország állami megszilárdulásának érdekeivel. Eddig rendszerint ennek ellenkezőjét cselekedtük. Számos szükséges reformot épp úgy elmulasztottunk állítólagos „állami és nemzeti érdekek” kedvéért, amit viszont sok esetben a „liberális elveket” használtuk nemzeti érdekeink elhanyagolásának mentségéül. E kettős hazugságnak vagy önámításnak, mely eddig politikánkon uralkodott s kezünket az alkotás legtöbb feladatával szemben megkötötte, végre el kell oszlania egy életképes, az ország valódi szükségleteiből kiinduló, rendszeres politika megvalósulása előtt. És el fog oszlani, ha van még a nemzetben életerő, ha van férfias elhatározás arra, hogy a mai nyomorból kiküzdje magát. Erős meggyőződésünk, hogy van, s hogy ez erő éveken át csak szunnyadott, de nem veszett ki a nemzetből. E hit, s a remény, hogy e hitben a nemzet nagy része osztozik velünk, egyedül bátorít arra, hogy a zilált viszonyok közt kilépjünk a politikai küzdőtérre, azon egyetlen óhajtással, hogy csekély erőnkkel azon politikai irányt szolgálhassuk, mely képes lesz hazánkat a mai pénzügyi és nemzeti válságból kivezetni. Kérjük mindazokat, kik általánosságban kifejtett nézeteinkben osztoznak s törekvéseinket hozzájárulásukra méltónak ítélik, – támogassák lapunkat kezdetben saját várakozásaik, utóbb a lap érdeme arányában.
A “Nemzeti Hirlap” hetenként hatszor reggel, egy középnagyságú íven, hétfőn délután pedig féléven, tehát mindennap meg fog jelenni. A politikai napi kérdéseket rövid, velős, népszerűen tartott vezércikkekben és kisebb közleményekben fogja tárgyalni. A törvényhozás üléseiről, bizottságok, pártclubok tanácskozásairól rövid, de kimerítő tudósításokat fog hozni. Táviratai és újdonságai rovatában az olvasó a legújabb híreket mindig megtalálandja. A főváros mindennemű ügyeire kiváló figyelmet fog fordítani, – egyik célja lévén a budapesti polgárság érdekeinek és nézetinek közlönyéül szolgálni. A vidék fontosabb eseményeiről, tudományos és közhasznú intézetek és egyletek tevékenységéről lehető gyorsan étesíteni fogja olvasóit. Tárcájában a hazai és külföldi irodalom, művészet és társasélet nevezetesebb jelenségeit ismertetni fogja. Napi olvasmányul egy-egy érdekes, eredeti vagy fordított regénnyel fog szolgálni. A közönség felszólalásai számára hasábjai nyitva lesznek. Naponként közölni fogja a fővárosi színházak színlapját, egyéb hasonnemű tudnivalókkal együtt. (első mutatvány lap, második kiadás, 1874. dec. 27.)
1875. január 1. A jelen számmal lapunk megkezdi rendes pályafutását. Ünnepi olvasmányul ezúttal is igyekeztünk érdekes közleményeket nyújtani olvasóinknak. Ilyenül adjuk Toldy Ferencnek a Kisfaludy-Társaság tegnapi ülésében tartott felolvasását, – Asbóth János röpiratának szellemesen írt bírálatát, mutatványul a Budapesti Szemle januári füzetéből, mely néhány nap múlva már a közönség kezén lesz, – s végre a napokban elhunyt Vogl Antalné szerfölött érdekes történetét az 1869-iki “Salon” után rövid kivonatban. – Újévi üdvözletül csak azt kívánjuk olvasóinknak, hogy minél több jó és minél kevesebb rossz hírt kelljen velük az új évben közölnünk. (1875.január 1.)
Elköszönő cikkek:
1879. június 29., reggeli kiadás
Az olvasóhoz!
Számadás és búcsú az, a mivel a “Nemzeti Hirlap” mai számában tisztelt olvasóinknak tartozunk. Nem fájdalom nélküli az érzés, mellyel búcsút veszünk lapunktól és közönségünktől. Ha nem lett volna meggyőződésünk, hogy lapunkkal helyet és hivatást fogunk a magyar zsurnalisztikában betölteni, – nem törekedtünk és vállalkoztunk volna létrehozására. S ha most le kell mondanunk az elfoglalt helyről és hivatásról: csak ama meggyőződésnek, mely bennünket a helyre és hivatásra szólított, értékét csökkentenők, ha e lemondás feletti fájdalmunkat kicsinyes hiúságból be nem vallanók. Csakhogy e fájdalom, ment minden önvádtól. Ha a közügy munkása érzi, hogy kötelességét becsületesen teljesítette; ha az író öntudatával bír annak, hogy tollát saját meggyőződésén kívül senkinek és semminek, még saját szenvedélyeinek sem tette szolgájává: akkor csak fájdalmat szülhet, de nem önvádat. A “mindenki” bölcsessége – nagy bölcsesség; és e bölcsesség kifejezése a közvélemény – nagy hatalom. Ámde van ennél nagyobb hatalom – az egyes ember nézeteinek helyességéről, akaratának becsületességéről való erős meggyőződésében. És ha az egyes ember, ki – a görög szónokkal szólva – inkább használni, mintsem tetszeni akart hallgatóinak, – csakugyan nem tudta a tetszést megnyerni; ha nézetei netán visszautasíttatnak, szolgálatai el nem fogadtatnak: ugye e tapasztalás okozhat neki keserűséget, de nem kisebbítheti erkölcsi önérzetét. A “Nemzeti Hirlap” uj alakjában ez előtt egy évvel nem éppen kedvezőtlen kilátások közt indult meg. Előkelő és jellemes politikusok tartották szükségesnek létrehozását; oly egyéniségek, mint Csengery Antal, Gorove István, Horvát Boldizsár, Horváth Lajos, Károlyi Tibor gróf, Visontai Kovách László, Prónay József, Szapáry Gyula gróf s nógrádi Szontagh Pál állottak a lap politikai támogatóinak és alapítóinak élén; s kívülük két kiváló férfiúnak volt legnagyobb erkölcsi része az új lap megalapításában, kik közül az egyik Széll Kálmán, azóta egyelőre – reméljük most már csak rövid időre – visszavonult az aktív politikától; a másik Weninger Vince, az egész nemzet fájdalmára, örökre lelépett az élet küzdőteréről. Ily társaságban, úgy véltük, bátran szembeszállhatunk a feladat nehézségeivel, sőt azon gyanúsításokkal is, melyeknek csakhamar kitéve voltunk; ily támogatás mellett egyúttal jogosan remélhettük azt is, hogy lesz időnk kitartó munka által az olvasó közönségben fokozatosan tért foglalni; s ez által a lapunk élére tűzött zsurnalisztikai és politikai elvek számára állandó organumot biztosítani. Nem akarjuk fejtegetni – tisztelt olvasóink eléggé ismerik – azon politikai eseményeket, melyek a “Nemzeti Hirlap” alapítóit és erkölcsi támogatóit ellenkező táborokba osztották; nem azon politikai bonyodalmakat s ingerült küzdelmeket, melyek egy a miénkhez hasonló lapnak térfoglalását rendkívül megnehezítették. Nincs lapvállalat, mely kellő tőkebefektetés és idő nélkül biztosított állást vívhasson ki. Kétszerte szükséges az anyagi erő és idő oly lapnál, mely az első pillanattól fogva a politikai mérsékletet, az objektív kritikát tűzvén ki feladatául, nem fűzhette zászlajához a népszerű jelszavak hatalmát; de sőt néha-néha saját pártfelei érzékenységét is kénytelen volt bírálatával érinteni. A “Nemzeti Hirlap” jövőjét csakis az őt alapító kiváló férfiaknak közös politikai célokra való együtt maradása és közreműködése biztosíthatta volna; ama politikai erők szétoszlásával elveszett a lábai alul a talaj, melyben gyökeret verhetett volna. A “Nemzeti Hirlap” mindamellett sem panaszkodhatik az iránt, hogy fennállásának rövid idő alatt, ha nem is nagy számú, de elég tekintélyes és kiválóan értelmes olvasó közönség ne méltatta volna megtisztelő támogatására. E közönségnek, mely napról-napra látta működésünket, elég röviden számot adhatunk róla. Tisztelt olvasóink tudják, mit ígértünk lapunk megindulásakor, és mit tettünk pályafutásunk alatt. Politikailag nem nyílt terünk élénkebb akcióra; a reformkérdések, melyek lapunk alapításánál leginkább szemeink előtt lebegtek, a jövő napirendjére szorultak. De azért a változás és szenvedélyes politikai viták közt igyekeztünk feladatunkat legjobb meggyőződésünk szerint teljesíteni; a pártpolitika támogatásában is fenntartottuk egyéni meggyőződésünk függetlenségét, kritikánk szabadságát és tárgyilagosságát. Eljárásunkra és modorunkra nézve programunkban azt ígértük, hogy “lapunk igyekezni fog fenntartani a magyar zsurnalisztika nemes hagyományait. Inkább fog az értelemhez szólni, mint a szenvedélyekhez; nem csalhatatlan dogmákat fog hirdetni, hanem politikai igazságokat elemezni; lesznek határozott nézetei, de elfogulatlanul igyekszik méltányolni az ellentétes nézeteket is; hevülni fog meggyőződéséért, de nem veszti el érzékét az ellenfél jóhiszeműsége iránt ott, hol ezzel találkozik; inkább fog eszmék, mint pusztán személyek mellett küzdeni; a lehetőségig mellőzni fog minden személyeskedést, és feltétlenül kerülni fogja akár a gáncsban, akár a dicséretben a túlzást.” S ha most egyévi működésünkre visszatekintünk, nincs okunk ama programból egy szót is kitörölni. Zsurnalisztikailag is igyekeztünk programunkat beváltani; s oly lapot adni, mely nemcsak a politikai, de a társadalmi és irodalmi kérdések ismertetésében is a művelt közönség igényeit mentül teljesebben kielégítse. Tudjuk, hogy teljes mértékben nem felelhettünk meg a célnak, melyet magunk elé tűztünk, s a melyet idővel elérhettünk volna; de viszonyaink között akarat és áldozatok kellettek azon kevesebbhez is, a mit elérnünk sikerült. Legjobb tudomásunk és akaratunkhoz képest igyekeztünk megfelelni politikai és zsurnalisztikai kötelességeinknek. Ez rövid számadásunk és egyúttal búcsúnk is. Szívből fakadó köszönetet mondunk végül tisztelt olvasóinknak az erkölcsi és anyagi támogatásért, melyben bennünket részesítettek. Köszönetet mondunk nagy számú kiváló külmunkatársainknak, a kiknek legnagyobb része van abban, a mi jót adunk és tennünk sikerült. S ezzel letesszük a tollat, mellyel, mint a “Nemzeti Hirlap” szerkesztősége e lapot írtuk; letesszük abban az öntudatban, hogy soha egy pillanatra vissza nem éltünk a hírlapíró nemes hivatásával. Emlékül munkásságunkból nem azt a jót visszük magunkkal, melyet az utóbbi napokban ellenpárti laptársaink is rólunk még halálunk előtt mondtak; hanem visszük éppen azt az öntudatot, mely pajzsunk volt a rossz ellen is, mellyel bennünket rövid pályánk folyamán jog és alap nélkül néha megtámadtak. A “Nemzeti Hirlap” szerkesztősége
Budapest, június 30
A “Nemzeti Hirlap” ezen számával befejezi pályafutását. A lap szerkesztősége nevében már tegnapi vezércikkünk búcsút és köszönetet mondott tisztelt közönségünknek és lapunk külmunkatársainak. Még egy kötelességem van nekem, mint a lap szerkesztőjének, búcsút venni a lapnak belmunkatársaitól, név szerint: Toldy István barátomtól és szerkesztő társamtól, továbbá Földy Géza, Csiky Kálmán, Fáy Béla, Antalik Károly, Berényi László, Eörlősy Ferenc és Rákosi Viktor tisztelt barátaimtól, kik a lapnak szerkesztésében kezdettől fogva az utolsó napig kiváló képességgel, lankadatlan buzgalommal és önfeláldozással támogattak. Köszönetet mondok nekik e támogatásért, és kifejezem azon reménységemet, hogy eddig közös munkánk kötelékének megszűnte után is nemcsak az e viszonyra való kellemes visszaemlékezés, nemcsak a személyes becsülés és barátság, de egyúttal a közügynek tán más terén és más eszközökkel, de mindig önzetlen és becsületes szolgálatára való elhatározottságunk állandó kapocs marad közöttünk.
Budapest, 1879.június 30. Márkus István s.k. a “Nemzeti Hirlap” szerkesztője
megszűnésének politikai okai voltak
Készítette: Lendeczki Kinga
Magyar Médiatörténet 