Nemzeti Ujság (1894-1897)

nemzetiujsag5

Politikai napilap, a Nemzeti Párt orgánuma, szerkesztette 1894. június 17. után Günther Antal. 1896-tól felelős szerkesztője Korbuly József volt. A lap 1897. január végén megszűnt.

 

Első szám

I. évfolyam 1. szám: 1894. június 17. (vasárnap)

Megjelenés: megjelenik minden nap, hétfőn és ünnep után való napokon is

Szerkesztőség: Petőfi utca 16.

Kiadóhivatal: Nagymező utca 25.

Ára: egész évre: 14 frt, félévre: 7 frt, negyedévre: 3 frt 50 kr, egy hóra: 1 frt 20 kr, egyes szám: 4 kr, vidéken: 5 kr

Előfizetéseket és hirdetéseket a Nagymező utcában vesz fel.

Beköszönő szöveg:

Írta: gr. Apponyi Albert

„A Nemzeti Ujság megjelenése nehéz időkbe esik; olyan időkbe, midőn a közvéleménynek leghangosabban nyilvánuló némely irányzatával szembe kell szállnia. Uj lapnak részéről ez merész vállalkozás; de hiszem, hogy a Nemzeti Ujságnak sikerülni fog. Mert azon közvélemény mögött, mely most lármájával betölti az egész országot, és egyedül látszik uralkodni, van még egy másik közvéleménye, melyre támaszkodhatunk, vagy talán helyesebben szólva, megvan egy másik közvéleménynek anyaga, mely csak arra vár, hogy valaki megformulázza; hogy valaki kifejezze, nemcsak egyes ritkán felhangzó parlamenti szónoklatokban, hanem nap-nap után folytonos kidolgozásban, minőre csak a napi sajtó képes. Ezt a másik közvéleményt nem keresem kizárólag azoknak soraiban, akik a kormány egyházpolitikája tekintetében az én álláspontomat fogadják el. Sokkal tágabb annak köre. Alkotják olyanok, akik a kötelező polgári házasságnak elvből hívei és olyanok, akik azt el nem fogadják. De közös vonásuk annak a szédelgésnek visszautasítása, mely ezt a szenzáczionális kérdést egész közéletünknek tengelyévé, a liberalizmus mértékévé akarja tenni, és egy olyan politikának követelése, mely nemzeti életünknek problémáit objektív jelentőségük, nem pedig taktikai használhatóságuk szerint karolja föl, nem hozván áldozatul a fontosabbat a kevésbé fontosnak; a szükségest annak ami a legfölebb csak kívánatos; a sürgőset annak, ami halasztható. Ez a közvélemény még az egyházpolitikai problémák egész komplexumának sem tulajdoníthatja azt a domináló szerepet, mely annak ma jutott; annál kevésbé ismerheti el életkérdésnek az egész probléma olyan kis részletét, minő a polgári házasságnak kötelező, vagy nemkötelező formája, midőn a házasságjogi reform minden egyéb – és sokkal fontosabb – kérdésére nézve a számbavehető politikai tényezők közt meg van az egyetértés. Ez a közvélemény ennél a reformnál sokkal kevesebb sulyt fektet arra, hogy legtökéletesebb formula érvényesüljön, mint arra, hogy a reform a lehető legkevesebb rázkódtatással, a magyar társadalom lehető legtöbb elemének megnyugvásával menjen keresztül. Ez a követelmény szabadelvű ugyan,de nemzeti szabadelvű és azért repudeál minden olyan kifejezetten, vagy hallgatag megkötött alkut, mely a szabadelvűség követelményeit nem a nemzeti követelményekkel együttesen, hanem ez utóbbiaknak árán valósítja meg; és ily alkunak nyomait véli felfedezni a mi kormányunk magatartásában a honvédszobor leleplezésénél, a katonai levelezések ügyének elintézésénél, a borossebesi és kőszegi királyi beszédek javaslatba hozatalánál és egyáltalában a 67-es kiegyezés azon alkalmazásának és magyarázatának egészében, melyhez kormányunk mereven ragaszkodik, valamint azon denuncziácziókban, melyekkel a 67-es alapon álló, és azt nézetem szerint egyedül helyesen magyarázó politikai ellenfeleit, mint ennek az alapnak felforgatóit igyekszik bemutatni, hogy ezzel saját nélkülözhetetlenségét bizonyítsa. Ez a nemzeti szabadelvű közlemény minden intézményt első sorban abból a szempontból ítél meg, hogy mennyiben használ a nemzeti önállóság és nemzeti egység megerősödésének, vagy mennyiben hoz veszélyt ezen legfőbb érdekünkre. A teoretikus liberalizmus terén való liczitácziót nem ismeri el legfőbb czéljának; legkevésbé egy olyan téren, minő a kötelező polgári házasság, melynél a művelt nemzetek állásfoglalása igen különböző és melynél valóban nehéz bebizonyítani, sőt a priori is igen valószínűtlen, hogy a franczia-porosz rendszer az angol-amerikai rendszernél liberálisabb legyen. Ez a közvélemény át van hatva attól, hogy a korona és nemzet közti összhang fentartása és megszilárdítása legfontosabb érdekeink közt is első helyen áll; szerinte ezen összhang alapját a koronának az a meggyőződése kell, hogy képezze. hogy a magyar nemzet önállósága és egysége, a magyar nemzeti államnak biztosítása és kiépítése a dinasztia hatalmi állásának is legnagyobb biztosítéka és viszont a nemzetnek az a tudata, hogy a korona jogainak integritása és a koronának fénye és hatalma egyik leghatályosabb előmozdítója a mi nemzeti czéljainknak. Aggódva látták a hazafiak az utóbbi években nem egy jelét annak, hogy ezen annyira fontos összhang bensőségét a félreértéseknek egész sorozata fenyegeti és aggódva látják azt is, hogy a kormány egyházpolitikájának azon i-pontja, mely körül egyedül forog a kontroverzia, t. i. a polgári házasság kötelező formája, nem csupán akadályát képezte annak, hogy ama sajnos félreértéseket elhárítani sikerüljön, hanem a kényes helyzeteknek egész ujabb sorozatát teremtette a korona és az alkotmányos életnek egyéb tényezői között, amiről az imént lefolyt válság is bizonyságot tesz. Midőn ezt látjuk, méltán kérdezi az a közvélemény, melynek hangot adni kívánunk: érdemes-e ez a kérdés, az egyházpolitikai problémának ez a részlete arra, hogy a korona és a nemzet közti benső egyetértés megszilárdulásának utját állja? Nemzeti konszolidácziónk egyik állandó veszélye a nemzetiségi kérdésben rejlik. Ez a kérdés 1848 óta soha oly akut nem volt, mint most. Kétmillió ötszázezer román ajku polgártársunk kivülről támogatott és sok helyütt tagadhatatlan sikerrel folytatott agitácziónak van kitéve. A panszlavizmus nyiltan kezet nyújt a dákoromanizmusnak és szövetségre készül Ausztria nem németajku törzseivel, első sorban a magyar állami egység és azután a dualizmus ellen. De mi ezen jelenségekre csak olykor-olykor vetünk egy futó pillantást; csak elveszett perczeinkben szentelhetünk nekik némi figyelmet és tevékenységet. Nekünk ennél fontosabb dolgunk van; nekünk akkor, amikor a magyar államnak összes belső és külső ellenségei döntő akczióra készülnek, a magyar társadalomnak alkotó elemeit kell egymás ellen duló felekezeti és osztályharczra felhívnunk, hogy elérjünk azt a nagy czélt, hogy azok is kényszerittessenek a jegyző előtt házasságot kötni, akiknek a házasságkötés ily formájára sem szükségük, sem kedvük nincs. Ezért visszük engesztelhetetlen testvérharczba a magyar a magyar ellen és csakis ezért; mert hiszen az egyházpolitikai és házasságjogi reformnak minden egyéb részletét komoly harcz nélkül tudjuk megoldani. Hát kétségbe kellene esnünk a magyar nemzet hagyományos politikai józansága felett, ha nem léteznék ama lappangó közvélemény, melyre hivatkozunk, melynek kifejezést adni hivatásunk, mely – gondolkozzanak egyesek bármiként a kötelező polgári házasság elve felett – a kérdésnek ezen pillanatban, íly előzmények után és íly módon való kihegyezését óriási politikai hibának tartja, oly politikai hibának, mely szinte kaczagtató volna, ha következményeiben oly nagyon szomorúvá nem lehetne. És itt nem is szóltam az ország anyagi érdekei iránt mutatkozó ama csodálatos közönyről, mely ennek az egészségtelen epokának egyik karakterisztikus jelenségét képezi. Nem is mutattam reá az állam kiépítéséhez szükséges reformok bizonytalan sorsára, mely az egyházpolitika tulhajtásai által teljesen dezorganizált parlamenti viszonyainkból származik. Nem mutattam rá arra a lehetőségre, hogy ezen munkaképtelenség állandó jellegüvé válhat, ha a felekezeti és vallási alapon történő pártalakulások veszélye bekövetkezik. A felsoroltak is elegendő adatot tartalmaznak annak illusztrálására, hogy mennyire beteg irányt vett egész közéletünk; mily ferde irányban fejlődött közvéleményünknek egy nagy része és mily égető szükséget képez a kijózanodása, melynek magából a közvéleményből kell kiindulnia. Vissza kell térnünk nemzeti czéljainknak, állami és társadalmi feladatainknak egységes, áttekintő és organikus felfogásához. E feladatok összességében meg kell adnunk az egyházpolitikai reformoknak azt a helyet, mely őket méltán megilleti és melyre rámutatni el nem mulasztottam, mikor még a kormánypárt apró eszközökkel vélt boldogulhatni. Az egyházpolitikai reformok terén pedig azt, ami valóban fontos, azt, amit közegyetértéssel és békében keresztül lehet vinni, el kell különíteni attól, ami inkább az izlésnek és teoretikus előszeretetnek, mint a lényegnek kérdése, ami a reform czéljaira nézve nem fontos és mégis politikai életünk egész zavarának okává lett. Nem szabad megengedni, hogy egyesek hatalmi érdekei miatt, pártok és klikkek uralmának fenntartása czéljából az ország lángba boruljon, a termékenyítő munka szüneteljen, a nemzeti gondolat háttérbe szoruljon. Izgató szerek helyett adjunk ismét szolid táplálékot az országnak. Ennek szükségét a közvélemény nyugodt része már régen érzi. Ennek az érzésnek megformulázása és ez által akczió-képessé tevése a hivatása magaslatán álló zsurnalisztikának ma legszebb feladata.”

TÖRTÉNETE

Egyedi jellemzők:

A lap 24 oldalas volt. Az újság felépítése:
Első fele:

  • – Bevezető szöveg
  • – A Nemzeti Ujság tárczája
  • – Belföldi és külföldi politikai hírek
  • – Ujdonságok rovat
  • – Irodalom és művészet, színházi műsorok
  • – Reklámok
  • – Törvényszék
  • – Közgazdaság (ipar, mezőgazdaság, kereskedelem, pénzügy), közlekedés
  • – Aktuális Országgyűlés menete

Második fele:

  • – Reklámok
  • – Apróhirdetések
  • – Regények
  • – Viccek
  • – Divat
  • – Reklámok

Politikai hovatartozás:

Az újság a Nemzeti Párt orgánuma volt. A Mérsékelt Ellenzék (kezdetben Egyesült Ellenzék), 1891-től Nemzeti Párt egy politikai párt volt Magyarországon a dualizmus idején. Nevét onnét kapta, hogy a 48-as Függetlenségi Párttal szemben a 67-es közjogi alapokon álló, tehát a korban mérsékeltnek számító ellenzéki csoportosulás volt. 1891-ben Apponyi Albert javaslatára vette fel a Nemzeti Párt nevet. Programjának főbb pontjai: Ausztriához való viszonyunkban az 1867-es kiegyezés által a nemzet részére biztosított jogok sértetlen fenntartása, a pénzügyi bajok orvoslása és a közigazgatás korszerű reformja voltak. A Nemzeti Pártnak két napilapja volt: a Nemzeti Újság és a Budapester Tagblatt.

Megszűnése:

Pontos információ nincs a lap megszűnésével kapcsolatban. Érdemes megemlíteni azonban az utolsó szám beköszönő szövegének keserű hangvételét, (címe: „Temetési kísérletek.”) egy levéltitok okozta botrányról szól, amely előrevetítheti a végső reményvesztettséget.

Utolsó szám:

IV. évfolyam 29. szám: 1897. január 29. (péntek)

Hivatkozások:

A Pallas nagy lexikona [1] [2]

Szabolcsi Miklós (főszerk.) A magyar sajtó története II/1. 1848-1867, Akadémia kiadó, Budapest, 1985 (online) [3]

Nemzeti Ujság: I. évfolyam 1. szám

Nemzeti Ujság: IV. évfolyam 29. szám

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s