1902. február 25., kedd – 1919. január 22., szerda
Folytatás: Az Uj Szó.
Első szám
I. évfolyam 1. szám: 1902. február 25., kedd, este 8 óra.
Felelős szerkesztő/főszerkesztő: Ilosvai Hugó
Megjelenik: Naponként délben és este 8 órakor.
Szerkesztőség és kiadó hivatal: Budapest, VI. kerület, Dávid-utcza 4.
Beköszönő szöveg:
“Ezen a helyen, az uj lapok első számában rendszerint programmot szokás adni; a szerkesztő, a kiadó ígéreteket tesz. A mi programmunk benne van lapunk címében: Uj Hirek. Semmi egyebet nem szándékszunk, mint olyan időben, mikor más lapok meg nem jelennek, mikor tehát a hirszolgálat szünetel, a legfrissebb és legérdekesebb hirekkel látni el a főváros közönségét. Hogy ezt a szándékunkat megvalósítjuk, hogy címünket meg nem hazudtoljuk, erről minden olvasónk hamarosan meg fog győződhetni. Lapunk nem szolgál sem párt-, sem osztályérdeket, teljesen független mindentől és mindenkitől és igy módjában van gyors és hü kronikásnak lenni. És az is lesz. Az “Uj Hirek” délben és este 8 órakor jelenik meg.”
TÖRTÉNETE
Indulása
1902. február 25-én, kedden este 8 órakor jelent meg az első lapszám. A szerkesztők azzal a céllal indították útjára a lapot, hogy a hírszolgálat szünetelésének idején is értesülhessen a fővárosi ember a legfrissebb hírekről.
Egyedi jellemzők
Az egyetlen délben megjelenő napilap volt, ezen kívül még este 8 órakor is megjelent. Valamint minden hétfőn melléklettel jelent meg, 1908-1910 között, Déli Újság címmel.
Olvasói
A fővárosi emberek napilapja volt, napi 40 000 példánnyal. Nagy népszerűségnek örvendett, fürgén, szenzációsan megírt cikkei és riportjai miatt.
Munkatársak
Nem szerepelnek nevek a cikkeknél, riportoknál, csupán annyi, hogy “Munkatársunktól”.
Politikai hovatartozás
Független napilap.
Utolsó évei
18 év után az Uj Hirek megszűnt, egybeolvadt Az Uj Szó névre keresztelt napilappal.
Utolsó szám
Utolsó szám adatai: XVIII. évfolyam, 19. szám: 1919. január 22., szerda
Felelős szerkesztő: Dr. Nádas József
Megjelenik: Naponként délben és este 8 órakor.
Szerkesztőség és kiadó hivatal: Budapest, VI. kerület, Gyár-utca 8.
Megszűnés oka: Egybeolvadt Az Uj Szóval, amely már a demokratikus magyar népköztársaság eszméit hirdette.
Leköszönő szöveg:
“Olvasóinkhoz! Tisztelettel értesítjük olvasóinkat, hogy az “UJ HIREK” a holnap meginduló “AZ UJ SZÓ” című lapba olvad bele és előfizetőink “AZ UJ SZÓ” című lapot kapják. “AZ UJ SZÓ” a demokratikus magyar népköztársaság eszméit fogja szolgálni azzal a töretlen lelkesedéssel és kitartással, amellyel mindenkor az igazság bajnokai voltunk, és reméljük, hogy olvasóink tábora ugyanazzal a szeretettel fog “AZ UJ SZÓ” körül tömörülni, amellyel lapunkat eddig is kitüntette.”
Hivatkozások
- Országos Széchényi Könyvtár Mikrofilmtára, FM3/1131.
- Pesti Napló 1919. január 23., 6. oldal.
Az oldalt készítette: Szeles Anna