Vezér (1862-1863)

vezer

Első megjelenés: 1862. oktober 1.

Főszerkesztő: Gróf Majláth Kálmán

Megszünt: 1863 április 8.

Megszünés oka: ismeretlen

Beköszöntő

Programm.

Hazánk jelen zilált s minden irányban feldult viszonyai között nem ismerek nehezebb s felelősséggel terheltebb feladatot, mint – uj politikai lapot szerkeszteni.

De épen helyzetünk nyomasztó sulya és felbomlott létele az alkotmány sánczaira hóditó erővel hivja fel a honfit, hogy tehetségének minden fegyverével ótalmazza nemzeti önállásunkat és hordja össze a haza oltárára ama porszemeket, vagy kőszirt darabokat, melyekből, ha majdan a kellő pillanat bekövetkezik: – a trón árnyékában emelkedjék egy épitmény – az idők viharaival szintén ugy daczolandó, valamint első szent királyunk áldott alkotmánya kilencz évszázad rohamainak rendületlenül ellenállott.

[…] és vészkörnyezete helyzetünkben – egy dicsőbb jövő küszöbén – hogy el ne tévesszük a helyes és czélravezető irányt: szüksége van a higgadt és nemes gondolkozásu magyar nemzetnek egy oly delejtűre, mely őt biztosan vezérelje; szüksége van egy kristálytükörre, melyben meglássa önmagát, meglássa az utat, melyet követnie kell, hogy boldogság és üdv virágozzon fel léptei nyomán.

Ily elvekből indulva ki bátorkodom én is a journalistikai térre lépni, hogy gondok, búbánat és folytonos tanulmányozások között fogamzott észleteim eredményét előterjeszszem imádott hazámnak, fájdalommal szeretett én édes nemzetemnek.

A „Vezér” nem pártorganum. Valamint politikai függetlenségemet a legsulyosabb körülmények között fenntartottam: ugy azt szerkesztői rögös pályámon is fentartandom.

Cecil lord – nagy Erzsébet, Angolhon királynéjának hirneves minisztere mondá: „A fejedelmek és jobbágyaik jólléte mindig egy és ugyanaz. Ezen bölcs tétel erejénél fogva a „Vezér” azon elveket vallja sajátjának, melyek törvényes téren és jogalapon a kiengesztelés és kibékülés politikáját lehetővé teszik.

Az emberi nem eredetileg boldogságra van teremtve; de elvesztvén azt, ismét csak ugy érheti el azt, ha állami életében a kölcsönös méltányosság és igazság elveit akként alkalmazza, hogy míg egyfelől az enyim kérdéseiért küzd, – más részről nem feledkezik meg a tiéd kérdéséről sem.

Mivel pedig közerkölcsiség és vallásosság nélkül az állam, valamit a családi élet kötelékei is megszakadnak; – és minthogy egy atheismuson épülő polgárosodás már önméhében hordja az enyészetet: – azért a „Vezér” minden erejével ama fekélyes ragály kiirtására fog törekedni, melynek mérge átszivárgásai következtében az emberek istentagadásban, vallástalanságban és erkölcstelenségben vélik föllelni a – bölcseséget.

Szegénység, inség, nyomor: az emberiség örökös átka. Ezeknek enyhitését, orvoslását szent feladatunkul tűztük ki.

Az államok belszervezésileg kétféle rendszerből indulhatnak ki: a centralisatioból, vagy a municipális rendszerből.

Mindkettőnek vannak ellenei, vannak védői.

A történelem számtalan példával bizonyitja azt, miszerint az öszpontositó eszme fölemészti a politikai szabadságot.

Ezen legmélyebb meggyőződésemnél fogva, a „Vezér” zászlóját a municipális rendszer mellett tüzendi ki, s egyszersmind paizsul szolgáland a centralisátio ellen, legyen az bár külföldi egybeforrasztás, vagy belhoni öszpontositás.

Az államoknak, nemzeteknek és társadalmaknak két őseleme van: az aristokratiai és demokratiai.

E két táborban külön csoportosulnak az egyének, – holott boldogító viszony csak ott létezhet, hol ezen elemek olya egyensulyba hozatnak, hogy azok – valamint a ketté szelt gyűrűnek felei, bármily becsesek legyenek is az […] részek, mégis csak akkor képeznek haszonvehető ékszert, midőn a váló pontokban összeforrnak – egygyé olvadnak.

Fájdalom! nálunk hiányzik a józan democratiának alapköve, s az: egy nemzeti középosztály.

De ezt nem is lehet egy varázsvessző legyintésével előteremteni. Évek kellenek arra, meg évek, hogy kölcsönösen tanuljunk lemondani, áldozni, előitéleteinkből kivetkőzni, magunkat megismerni, sziveinkbe vésvén a nagy görög imáját: „Ösmerek egy jeligét: egyedül megmenteni a hont!”

Honunk nem él! Az csak teng és tesped: szellemileg és anyagilag.

A szellemi és anyagi elannyira szoros, delejes viszonyban áll, hogy egymástól el nem választható. A mindennapi tapasztalás kézzelfoghatólag igazolja, hogy a hol a lélek szenved, ott sinlődik az anyag is: mert csak éber lélek lehel éltet a tompa anyagba. E kettős egység megmentéséért küzdend a „Vezér.”

A törvényhozásnak legfontosabb tárgyai közé tartozik: a polgári törvényhozás.

Szomorú tapasztalások bizonyitják azt, hogy hol a polgári törvényhozás összeütközik a hazai viszonyokkal és sérti a nemzeti jogérzelmeket: ott áldás helyett beláthatatlan baj következik: minélfogva a „Vezér” oda törekszik, hogy polgári törvényhozás tisztán hazai jogelvekre és nemzeti jogérzelmekre fektessék.

A testvér Koronaországokkal leendő őszinte és tökéletes kibékülést, a nemzetiségi jogegyenlőséget, s a magyar apostoli szent korona területi épségének védelmezését – szoros kötelességünknek ismerjük.

Ki nem ismerné a nép oktatásának és nevelésének eldöntő hatását a nemzeti életben? És létezik-e nemesebb törekvés, mint annak előmozdítása? Egy nemzet csak ugy és akkor foglalhat helyet a tekintélyes népcsaládok sorozatában, ha a népnevelést magasztos feladatául tűzte ki: miért is legszentebb kötelmünknek tartandjuk minden jóra és nemesre fogékony népünket a vallás és az anyaszentegyház iránti tiszteletben, a trón és fejedelem iránti hűségben, az alkotmányos szabadság és önállásunk őszinte szeretetében nevelni.

Időt élünk, melynek társadalmi viszonyai szintén oly korosak, valamint nyavalyás a politikai helyzet, minélfogva jelen lap verzérczikkei két különvált osztályba fognak soroltatni, melyek egyike a socialis kérdéseket, másikba pedig a politikai ügyeket leszen tárgyalandó.

Sarjadéka levén egy történetírónak, az irodalom fiának vallom magamat. De fájdalom! hazai irodalmunk egy átok sulya alatt sorvadoz.

Családi életemben oly megrázó események fordultak elő, melyektől az érző sziv borzalommal retten vissza…Ama válságos órában szent esküt tevék, hogy egész erőmből azon leendek, miszerint hazai irodalmunk anyagilag méltóságához illő polczra emeltessék, hogy iróink sorsa és függetlensége biztosittassék. Vajha siker koronázná ebbeli működésemet! Vajha birnám kivivni ebbeli terveimet! A magyar nemzet egész történeti multja nagyságról tanuskodik, jövője van, nagy és boldog jövője, kell tehát, hogy irodalma is tisztelt és nagy legyen – a világ előtt.

Sokkal magasztosabb a napisajtónak a hivatása, mint azt az emberek általában hiszik. Hatalmas, erős, megrázó az árviz, a menykő, a tűz;- még hatalmasabb, erősebb, megrázóbb a napi sajtó. Valamint dúlók, vagy termékenyitők amazok, ugy dúló vagy termékenyitő emez is.

Nem ismerek országot, hol hasonló területen annyi kitűnő capacitás legyen öszpontosulva, mint nálunk; – s azért a „Vezér” örömmel nyitja meg hasábjait mindazoknak, kik vele együtt készek résre állni az alkotmányos szabadságért, önállásunkért, szellemi és anyagi jóllétünkért; hogy a kibékülés nagy munkájában velem közreműködvén, – lássuk elvégre fölkelni hazánk elévülhetelen dicsőségének napját, nemzetünk boldogságának ragyogó hajnalát

Nem idegenek, nem a külföldi számára irunk. Magyar sziv szól majdan lapunkból, a magyar nemzet szivéhez.

És most! – minekutána megismertettem a nemzettel politikai hitvallásomat, hogy a „Vezér” hasson és alkosson: a nagyérdemű közönség lelkes pártfogásától függ.

Gróf Majláth Kálmán.

 

Az oldalt készítette Lévai Tamás

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s