Politisches Volksblatt (1875-1920)

Budapest
Nr. 1 26. Nov. 1875 Jg. 1 – Nr. 129 30. Mai 1920 Jg. 46
Red.: Pál Zilahy, ab 12. Jan. 1876: Pál Tencer, ab 11. Okt. 1877: Izidor Gaiger, ab 25.
Okt. 1877: Gyula Beermann, ab 2. Apr. 1881: Z. Spitz, ab 1. Jan. 1916: Dániel Bródy
Täglich / Folio
Inhalt/Rubriken: Politik, Belletristik, Inserate
Beilagen: FAMILIEN-BLATT bis 1917, ROMAN ZEITUNG 1912–1913
Lit.: Kemény, Réz 941
Forrás: Rózsa Mária DEUTSCHSPRACHIGE PRESSE IN UNGARN 1850–1920 Berichte und Forschungen 11 (2003), S. 59-141.

Reklámok

Neues Pester Journal (1872-1925)

Pest, Budapest
Nr. 1 12. Nov 1872 Jg. 1 – Nr. 170 31. Juli 1925 Jg. 54
Red.: Ignaz Schnitzer, ab 14. März 1880: Armin Bexheft, ab 8. Apr. 1896: Lajos Bródy
Täglich, ab 20. Juli 1876: wöchentlich zweimal, ab 1907: täglich / Folio
Inhalt/Rubriken: Lokale Rundschau, Tageschronik, Telegraphisches, Aus dem Gerichtssaal, Inserate
Früher 1872: CONSTITUTIONELLES PESTER JOURNAL
Lit.: Réz 808
Forrás: Rózsa Mária DEUTSCHSPRACHIGE PRESSE IN UNGARN 1850–1920 Berichte und Forschungen 11 (2003), S. 59-141.

Magyarország (1893-1944?)

magyarorszag8magyarorszag5magyarorszag2 magyarorszag_estilap

Politikai napilap. 1893-ban Holló Lajos alapította a függetlenségi és 48-as párt támogatására. Bartha Miklós vezéreikkel nagy népszerűséget szereztek M első, este megjelenő nagy lapnak. A világháborúban gr. Károlyi Mihály, majd Lovászy Márton irányította; Magyar Elek szerkesztése alatt Az Est-konszern egyik lapja lett, ennek megszűnésével Szvatkó Pál vette át a szerkesztését, azóta, (1939. dec.) reggel és este jelenik meg.

Lásd még: Az Est

 

Ellenzék (Kolozsvár, 1880-1944)

romania_kep_24

1880 október 1. – 1944 január 27.

Első szám

I. évfolyam, 1. szám dátuma: 1880. október 1.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Bartha Miklós

Megjelenik: naponta

Beköszönő szöveg

“Barátaink örömére, ellenfeleink bosszuságára, íme, élünk, vagyunk és lenni fogunk. Lenni fogunk szivünkben igaz bugósággal, lelkünkben erős elhatározással, szilárd akarattal: munkálni hazánk függetlenségének előmozdításán; és szolgálni azoknak az erényeknek, melyek a multból vigasztaló csillagként integetnek felénk, megvilágítani azon setét utakat, melyeken halad a fellármázott hazafiság. Ezt a hazafiságot támogatni, éltetni, vállalkozunk a győzelem biztos reményében. A munka nehéz, de oly férfiak támogatnak, kik kezesség nekünk, hogy munkánk nem lesz hiábavaló. Kérjük olvasóinkat, kérjük ügyünk, hazánk függetlenségének, az önálló Magyarországnak barátait, hogy támogatásukban részesítsék lapunkat, nem feledkezvén meg arról, hogy az elhintett mag a jövendőben terem hatvan és száz anyit. Hangzatos nevekkel nem állunk elő, bár tehetnők; az eredmény bizonyítson lapunk értékes volta mellett. És most bízva nemzetünk józan voltában, életre valóságában, hazánk jövőjében, ígérve becsületes munkát egész az önfeláldozásig: üdvözöljük olvasóinkat és kérjük tiszteljenek meg azzal a bizalommal, melylyel mi viseltetünk a független Magyarország jövője iránt.”

TÖRTÉNETE

Indulása

Az Ellenzék azért indult, hogy az Ugron Gábor vezetésével szerveződő erdélyi képviselők orgánuma legyen, megjelenését Kolozsvár helyi sajtója ellenséges féltékenységgel fogadta: a kormánypárti Kelet “forradalom” szításával vádolta, a hajdani balközép Magyar Polgár viszont a függetlenségi eszmét féltette tőle, míg a Függetlenségi Párt vezetői üdvözölték a lap létrejöttét.

Munkatársak

Törs Kálmán, Mezei Ernő, Somogyi Antal (függetlenségi politikusok)

Politikai hovatartozása

Az ellenzéki Függetlenség Párton belül szerveződő úgynevezett Ugron-csoport politikai agitációs eszközeként kezdetben a legszélsőségesebb ellenzékiség hangján szólt, Erdély sérelmeit fejtegette, vitázott az erdélyi román sajtóval; majd – Ugronék véleményváltozását követve – a kormányképesség problémájára helyezte a hangsúlyt.

Utolsó szám

dátuma: 1944. január 27.

megszűnés oka: nem ismert, valószínűleg a szovjet megszállás

Leköszönő szöveg

nincs

ÉRDEKESSÉGEK

  • Az Ellenzékben közölt, a közös hadsereget kritizáló írásokat követően két katonatiszt a szerkesztőség épületében megtámadta és súlyosan megsebesítette Bartha Miklóst.

Felhasznált irodalom

  • Szabolcsi Miklós (főszerk.): A magyar sajtó története II/2. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985

 

Az oldalt készítette: Fekete Martin

Szegedi Napló (1878-1922)

Első szám

I. évfolyam 1. szám: 1878. július 28., vasárnap

Felelős szerkesztő/főszerkesztő: Eisenstädter Lukács (más néven Enyedi Lukács)

Megjelenik reggel, ára: 5 krajcár

Szerkesztőség és kiadó hivatal: Szeged, Iskola utca 234., I. emelet

Beköszönő szöveg:

„Programunk: a szabad sajtó korunk közművelődési és politikai tényezői között első helyet foglal el. Jól mondta egy jeles államfiú: „adjatok sajtószabadságot s ezzel birunk minden egyéb szabadságot.” Városunk is mindig fel tudta fogni a sajtó jelentőségét, és régi baját képezi egy helyi független napilap létesítése. Ezen föladat azonban oly nehéz és kivitele oly sok akadályba ütközött, hogy eddig mindig visszarettentek annak megvalósítása elől. És midőn mégis bátorságot veszünk ily vállalattal lépni, bátorságunkat azon meggyőződésből merítjük, hogy Szeged hazánk második városa, lakossága számánál és értelmiségénél fogva méltán igényelhet oly közlönyt, mely tartalmára és hirei gyorsaságára nézve megközelítse a fővárosi lapok szinvonalát. Oly igény pedig, mely a viszonyok természetéből folyik, életképessége szükségszerűen is azon viszonyokban fogja föltalálni. Továbbá eltekintve azon körülménytől, hogy hazánk tekintélyesebb városai közül egyedül Szeged nem bír napilappal, városunkat éppen földrajzi fekvése, ethnographikai helyzete az alvidék központjának csinálják s hivatásául parancsolólag …k (?), hogy a vidéken magyar nemzeti eszme szószolója legyen. Éppen jelenleg, midőn a panslavismuz száz karú polypja veszélyes ölelésével fenyegeti a hazát, kell a legmagyarabb város közösségének a kettőztetett erővel hivatott jelentőségét átérezni, és ezért tettre mozdulnia.

Azon meggyőződés tehát, hogy városunk helyi viszonyai, ugymint nemzeti adatai egy komoly, független politikai napilapnak cselekvési tért, és háládatos …ajó nyújtanak, bátorított föl bennünket ezen lap alapítására.

Alkotmányos, parlamentáris kormányformával bíró államokban minden politikai cselekmény csak akkor bir reális alappal, ha nem az elszigetelt egyén hanem egy politikai tettekre szövetkezett párt kifolyása. Egy politikai lapnak tehát, bár lobogtassa is az magasan függetlensége zászlaját, valamely hozzá legközelebb álló politikai párt, vagy áramlat hivének kell lenni. Hazánk pártviszonyai jelenleg oly bonyolultak, hogy egészséges pártalakulást csak a jövő országgyűléstől várhatunk. Két körülmény azonban már most is kiemelhető, melyre nézve lapunk határozott állást foglal el.

Az 1867-iki kiegyezés által teremtett közjogi alapot, amennyiben az Magyarország és Ausztria közt egy, a pragmatika sanctiora alapított, szoros szövetséget inaugurált, elfogadjuk, és azt továbbra is fönntarthatónak véljük. Azonban az 1878-ki újabb kiegyezés azon részeit, melyek a kereskedelmi- és vám-szövetségről szólnak, úgymint az uj banktörvényt hazánk állami- s közgazdasági érdekeivel összeegyeztethetőnek nem találjuk. államháztartásunk rendezését, a deficit kitartását, a legnyomasztóbb, a már majdnem elviselhetlenekké vált közterhek könnyitését csak azon viszony gyökeres megváltoztatásától várhatjuk. Ezeknél fogva, minden oly alkotmányos, törvényes törekvést, mely azon szerződésnek Magyarország érdekeihez képest való megváltoztatását fogja célozni, örömmel fogunk üdvözölni és tőlünk telhetően pártolni, elősegiteni.

Az 1878-iki kiegyezés azonban még a közgazdaság kérdésének… teljesen megoldva. Azokból kifolyólag nemzetközi kereskedelmi szerződések lesznek Európa legnevezetesebb államaival kötendők. Továbbá szőnyegre fog kerülni a legközelebbi jövőben a keleti vasutnak ügye és a valuta kérdés rendezése. Lapunkban lesz alkalmunk mindezen kérdésekről tüzetesen szólani és azokkal szemben a nemzet valódi közgazdasági érdekeinek kifejezést adni.

Az uralkodó Tisza-kormány az 1878-i kiegyezési törvényeket hozta létre a „szabadelvű párt” közreműködése mellett. – Azon kiegyezés fölött hazánk legelsőrendű politikusai, különösen pedig a volt Deák-párt korifeusai föltétlenül pálcát törnek és azokat elítélik. És e mellett határozottan állitjuk, hogy oly kormány, mely közgazdasági érdekeinket helyesen fölfogni, azokat egész erélylyel érvényesíteni képes, ha nem is valósította volna meg az előttük lebegő eszményt: nemzetünk közgazdasági önrendelkezését, de határozottan jobbat tudott volna kieszközölni a megkötött egyezménynél.

Láttuk továbbá a Tisza kormány külpolitikáját. A kormány a hazai közvélemény majdnem egyhangu nyilatkozása dacára beleegyezett a török-ellenes politikába. A nemzetnek nyilvánosan adott szavát megszegte, letért a jogalapról, kezet nyújt az orosz rabló politikának, és így segített nemzetünk egyetlen szövetségese, egyetlen őszinte barátunk sírját megásni. Beküldi Magyarország vérét Boszniába azok ellen, akiket támogatni és fölemelni kellett volna.

Oly kormány ellen működni, mely nemzeti érdekeinket keleten és nyugaton föladja, mely az ausztriai szerződésben volna megfizetteti a nemzettel egy hatalmas szövetség árát, anélkül, hogy ezen szövetségest rábirhatná legalább nemzeti érdekeinket a panszlavizmus ellen érvényesíteni, mely képtelennek bizonyult bármily irányban is dus igéreteinek csak legcsekélyebb részét is beváltani, mondjuk oly kormány ….és azt a hatalomtól eltávolítani: hazafiúi kötelesség. Oly kormányra nem bizhatjuk fontos közigazgatási és nemzeti érdekeinket, nem a külpolitika befolyásolását, nem keleti vasutjaink életkérdését képező ügyeit.l Ily kormányt támogatnunk nem lehet, nem szabad. Azon pártoknak, melyek a Tisza-kormány megbuktatására szövetkeztek vagy szövetkezni fognak, ezen irányban hívei leszünk; azok törekvései mellett szót fogunk emelni.

A mondottakat összefoglalva tehát: a közjogi alapon álló ellenzék irányát valljuk magunkénak. A belügyi reformokat az európai szabadelvüség elvei szerint óhajtjuk megoldva látni, mindig hazai, speciális viszonyainkat, és erőnket szem előtt tartva, különös tekintettel pedig a történelmi fejlődésünk által nemzeti életünkbe mély gyökeret vert instuticiókra és eszmékre.

Csak egy gazdag nemzet képes államát, nemzetiségét és szabadságát biztosítani. – Anyagi létünk pedig első sorban városaink, és így nevezetesen Szeged városának fölvirágzásától is függ. Városaink képzik az ipar és a középosztály fokusait. A városok gyülpontjai a szellemi és anyagi erőknek. Városaink különösen a mostani kormány által minden irányban nemhogy előmenetelükben fejlesztettek volna, de határozottan elnyomattak. A városok fejlesztéseire irányzott politika fogja azon vezéreszmék egyikét képezni, amelyekért lapunk ernyedetlenül harcolni készül.

Szeged város speciális érdekei és ő mozdítására és érvényesülésére a legnagyobb súlyt fogjuk fektetni. Szükségesnek tartjuk megemlíteni, hogy a város speciális ügyeire nézve nem ismerünk politikai pártállást, de nem ismerünk oly érdeket sem, mely hallgatásra birhatna ott, ahol a közérdekeket hangoztatni kell.

Az előadottak képezik lapunk elvi alapját. Ezekből kiindulva fogunk törekedni hazánk, nemzetünk, városunk érdekében megküzdeni mindazon nehézségekkel, melyekkel egy vidéki napilapnak megküzdeni kell.

Vállalatunk föladatául tüzzük ki: a közönségnek oly lappal szolgálni, mely igényeinek minden irányában megfeleljen. E célból összeköttetésbe léptünk a „Pesti sürgöny-közvetítő intézettel”, mely intézet a fővárosi lapokat látja el hirekkel. Ennek következtében lapunk olvasóinak már reggel fogjuk azon legnevezetesebb sürgönyöket nyújthatni, melyek a fővárosi lapokban csak délután érkeznek Szegedre.

A főváros és a vidék fontosabb politikai és társadalmi eseményeket a leghitelesebb értesülések alapján a leggyorsabban fogjuk olvasóink tudomására hozhatni. És hogy lapunk journalistikai és irodalmi értékeire nézve is tájékoztassuk olvasóinkat, elegendőnek tartjuk állandó munkatársaink névsorát bemutatni.

Állandó munkatársaink lesznek:

A lap politikai részére: Ifj. Ábrányi Kornél, Acsádi Ignác, b. Bánhidy Béla, Borostyáni Nándor, b. Káas Ivor, Kun Béla, Lukács Gyula, Mezei Ernő, Mudrony Soma, Ráth Károly, Sasvári Ármin

A lap szépirodalmi részére: Ábrányi Emil, Bánfalvy Lajos, Hevesi József, Kiss József, Kulinyi Zsigmond, Palotás Fausztin, Pósa Lajos, Törs Kálmán, Váradi Antal, Vértessi Arnold

Belmunkatársaink: Gelléri Mór, Mikszáth Kálmán

Ezeken kívül helyből, a vidékről, külföldről is számos jelentékeny erő csoportosul lapunk körül, hogy közreműködésével annak értékét emelje.

Úgy hisszük, hogy e névsor egyszersmind kiegészíti adott programmunkat.

A lap fokozatos emelésére irányzott törekvéseinek közepette semmi áldozatot sem fogunk kímélni, hogy a közönség igényeit lehetőleg minden tekintetben kielégítsük, és – mint említettük – lapunkat a jobb fővárosi lapok szinvonalára emeljük.

Ezen célunk elérése pedig egyedül a t. helybeli és vidéki közönségnek megfelelő pártfogásától függ, melyért ezennel esedezünk. – Hazafias tisztelettel a szerkesztőség nevében: Eisenstädter Lukács, felelős szerkesztő”

TÖRTÉNETE

Indulása

Politikai, közgazdasági és irodalmi napilapként kezdte pályafutását 1887-ben Eisenstädter Lukács szerkesztésében és kiadásában, Mikszáth Kálmán közreműködésével. 1888-tól Kulinyi Zsigmond lesz a főszerkesztő.

Egyedi jellemzők

Színességének, változatosságának, politikai elevenségének köszönhetően hamar a többi helyi és környéki napilap fölé emelkedett. Kiemelten foglalkozott Szeged várospolitikájával, de az országos politikában is világos álláspontot képviselt. Hétköznaponként 8-10, vasárnap 16-20 oldalon jelent meg. Vasárnapi melléklapja a „Hüvelyk Matyi” című élclap volt.

Olvasói

A helyi polgár-vállalkozó réteg lapja volt szilárd gazdasági elvekkel.

Munkatársak

Igényessége megnyilvánult a munkatársak kiválasztásában is. Mikszáth Kálmán hetente kétszer jelentette meg tárcáit és „petitcikkeit”, de a szépirodalom más képviselői is feltűntek lapjain: Gárdonyi Géza, Pósa Lajos, Móra Ferenc és Tömörkény István.

Rendszeres írásokkal jelentkeztek: Gozsdu Elek, Kászonyi Dániel, Herman Ottó, Reviczky Gyula, Szana Tamás.

Politikai hovatartozás:

Független ellenzéki napilap. A mérsékelt ellenzékiséget képviselte: elfogadta a kiegyezést, de gazdasági függetlenséget akart.

Utolsó szám

Utolsó szám adatai: 1922, szept. 24. vasárnap XLV.évf.223. szám

Felelős szerkesztő: Szilassy Cäsar dr.

Megjelenik reggel

Szerk és kiadóhivatal: Szeged, Tisza L. körút 71. Telefon: kiadóh. 102.

Megszűnés oka:

Terescsényi György 1922. április 14-én „Nagypéntek” címmel merész, költői lendületű elmélkedést írt a Naplóba, melyben Krisztust a szegénység képviselőjeként, és megváltójaként jellemezte. A cikket Krisztusgyűlölőnek bélyegezték, a Szegedi Új Nemzedék című szélsőjobboldali lap a Napló betiltását követelte. Az ügy kapóra jött a szókimondó, ellenzéki Napló régóta kívánatos elbuktatásához. Kormányzati nyomásra betiltották az utcai árusítását. Ez hamar az anyagi csőd szélére vitte a Napló kiadóját, Engel Vilmost, aki átadta azt ifj. Enyedi Imrének, a szerkesztést pedig Szilassy Cäesarnak. A lap ezután eltávolodott hagyományaitól, és új, kormánypárti arculata már nem volt vonzó az olvasóközönség számára, és az új kiadónak se érte meg megjelentetni. Enyedi 1922. szeptember 24-én a lap szüneteltetését jelentette be.

Leköszönő szöveg:

Bucsu

Szeged, szept. 23.

szomorú kötelességet kell ma és itt teljesítenem. El kell bucsuznom az olvasó közönségtől és el kell bucsuztatnom ezt a lapot, melyhez ha rövid ideig füzött is engem az együttmunkálkodás barátságos, szeretetet teremtő összetartozása, de melyet ma mégis szívemből-lelkemből sajnálok. Nem könnyű feladat ez, különösen akkor nem, ha az ember nem akar érzelegni és fél attól, hogy egyes melegebb, vagy mélyebbről rezonáló hangját, vannak, akik hamisnak, őszintétlennek találnák. Az a nagy és dicső múlt, amely a Szegedi Napló mögött áll, azok a nagy és dicső nevek, melyek a szép múlt folyamán ennek a lapnak hasábjain felragyogtak és tündököltek, – olyan momentumok, melyekről ma kell nekem itt megemlékeznem; az a becsületes, meg nem alkuvó, harcos politika, melyet az utóbbi hónapokban ez a lap folytatott, viszont olyan momentum, a melyet a reménytelenség látszatának aggodalma ellenére is hangsúlyoznom kell.

Céltudatos volt ez a lap, és következetes, erős akaratu és jóhiszemű. Ezt kell mindenekelőtt hangsúlyozni. Egyetlen ideált tűzött maga elé: a keresztény és nemzeti Nagymagyarország eszményét és minden sorában, minden gondolatában ezt az eszményt szolgálta és igyekezett előbbre vinni. Hogy eredményesen-e, avagy hatástalanul, azt én nem állapitom meg, én csak hihetem azt, hogy becsületes szavam nem hangzott el a pusztában kiáltó hangjaként.

Hogy miért kell ennek a lapnak megszűnnie – erre a természetszerűen feldobott kérdésre nem az én hivatásom válaszolni, az őszinte és leplezetlen válasz nyújtása itt a kiadóm feladata, és ő meg is fogja adni a választ. De azért nekem is meg kell emlékeznem a lap megszünésének egyik okáról, amely – legalábbis rám nézve, aki a sajtóban nem látok mást, mint hathatós segítő eszközt a haza újjáépítésének nagy munkájában – vigasztaló és a régi becsületes harcos elpihenésének fájdalmára enyhítő gondolattal. A Szegedi Napló egyelőre betöltötte a feladatát; amit tőle vártak, amit a lappal magam el akartam érni, az elvégeztetett. Az ujság fentartása ma tetemes áldozatokba kerül, különösen akkor, ha lelkiösmeretlen és unfair konkurrencia ellen atavisztikus adottság következtében fegyvertelen valaki; az áldozatok pedig kötelezettségszerűek, amig nélkülözhetetlen ügy érdekében hozzák meg azokat, de értelmetlenek, ha közömbös dolgokért áldoznak fel mindent. A Napló egyelőre betöltötte hivatását és elpihen. Ha szükség lesz rá, ha hallatnom kell megint a szavát – mint Napoleon gránátosa a sírból, – fegyveresen ébred, hogy védje a hazát, a magyar igazságot, a keresztény és nemzeti ideált.

Szilassy Cäsar. dr.

Hivatkozások

Kosáry Domokos (szerk.): A magyar sajtó története II/2. 1867-92. Akadémiai Kiadó, Bp, 1985.

Lengyel András — Sípos József: Közlemények. In: Magyar Könyvszemle 108.évf. 1992. 4.szám [1]

Sajtómúzeum: A Szegedi Napló [2]

Képek a szegedi sajtó történetéből [3]
Az oldalt készítette: Faragó Zsófia

Virradat (1918-1921)

virradat_p

Programszám: Budapest, 1918. január 13.

Első szám (I. évf. 1. szám): Budapest, 1918. január 23.

Szerkesztő és kiadó: Szakács Andor

 

Beköszöntő:

A Virradat

Végre, minden akadályt elhárítva, január 13-án megindul s azzal megkezdi előreláthatólag küzdelmes, de bizonyára nem kevésbé dicsőséges pályafutását.

Jelenlegi sajtóviszonyaink között valóságos csoda, hogy a VIRRADAT létrejöhetett. Az osztrák sajtócenzura virágkorában, a mult század harmincas, negyvenes éveiben a lapinditáshoz Magyarországon bécsi engedély kellett: manapság egyáltalán nem lehet uj napilapot inditani. A rotációs ujsággépekhez vezető ut rendeletekkel el van torlaszolva: kőrforgopapiros uj lap számára nincsen. Az ujság a legbecsesebb privilegium ma Magyarországon: politikai és üzleti érdekeltségek milliókat kinálnak most puszta lapcímekért, melyek rendes viszonyok közt nem érnének egy fabatkát sem.

Ily sivár viszonyok között, minden tilalom és akadály ellenére s anélkül, hogy utját hatalmas kezek egyengették volna, ime mégis megindul a VIRRADAT: létrehozta az a szükségszerűség, hogy a háborgó folyamban kialakult friss magyar közszellem megtalálja a maga publicisztikai kifejezését.

És tudjuk, hogy erős küzdelembe bocsátkozunk, tudjuk, hogy radikális függetlenségi irányzatunkkal eddig háboritatlanul uralkodó, nagy érdekeket bolygatnánk meg. Lehetséges, hogy nehézségeinket még mesterségesen is szaporítani fogják. Mindez nem riaszt vissza bennünket, hogy hivatásunkat beteljesítsük. Kossuth Lajosnak volt a jelmondata: ….. lesz a VIRRADAT jelszava is. Hatalomtól és pártoktól, felekezettől, banktőkétől és szindikátustól, mindenkitől független ujság a VIRRADAT. A politika terén az intézményes, állandó célért, a százados magyar hagyományokon alapuló pacit izmus nemes eszméért. Ausztriával szemben a tiszta perszonális unióért, belpolitikai téren pedig a minden intézményben gyökeresen demokratikus Magyarország megmentéséért fog küzdeni. …..

A Virradat jelentősége

A MAGYAR sajtó fejlődésében új mozzanatot jelentő, nevezetes publicisztikai és irodalmi indul meg a VIRRADAT ez első, programszámával, ime, egy ujság, amely a jelenleg elhanyallott sajtóviszonyok között merészen a legtisztább és legmagasabb magyar célokat tűzi maga elé; amely üzleti érdekek helyett a közönség szellemi és lelki szükségletének kielégitésére vállalkozik; egy uj lap, amely köré a legnemesebb és legmélyebb magyar tehetségek készörömest csoportosultak, mert érzik és tudják, hogy lelkük jobb felének megnyilatkozására, szabad magyar eszméik kifejezésére alkalmas közegül szolgál.

A világháboru szörnyűségeinek kellett ránksulyosodniok, hogy kiváltsák a magyar lélekből az elkomolyodásnak és magábaszállásnak azt az ünnepies érzését, amelyben a VIRRADAT irói és olvasói most egymásra találnak s amelyet ily félelmetesen nagy történeti ráhatás hijján ez a nemzedék alkalmasint minden életjel nélkül vitt volna a sirba. A győzelem és a vereségek, a dicsőség és a gyász, a gyarapodás és az összeomlás váltakozó képeinek és esélyeinek sulya alatt megrendült a magyar lélek, megrendült és kicsordult belőle a jóra való készségnek és áldozatnak egy olyan palakzása, aminő Magyarországon 1848 óta nem buzgott és nem üditett. Óriás vérbeli és értékveszteségeink dacára ezzel vagyunk nagyobbak és többek, mint a háború előtt. Nemes gerjedelemnek és pezsdülésnek fenyves illata érzik a levegőben: akik megmaradtunk, idehaza vagy a harctereken, a fogolytáborokban vagy a tengereken tul, készek és képesek vagyunk uj elhatározásokra és erőfeszitésekre: a háboru után lehetségesek históriai vállalkozások.

S a háboru tüze immár lohadni kezd. Közeledik a béke angyala. …. A magyarság vilázpoziciójának a béke növelésében való biztosítása. Ausztriához való viszonyunknak érdekeinket kielégitő uj, végleges elrendezése, a demokratikus átalakulással járó és a világáramlatoktól függő belső problémáink megoldása a létkérdések olyan tucatja elé állítja a magyarságot, amely jelentőségével felér a háboru sorsfordulataival. …..

mind e nagy problémák nem találnak itt egyöntetű, biztos tájékozódást, kiforrott közvéleményt: közvéleményt, amelynek megvan a maga egységes, kész ideológiája a nemzetközi, az osztrák és belföldi vonatkozása kérdésink szerencsés megoldására. Nagy társadalmi átalakulás kimozdult állapotában vagyunk. A millénium álnacionalista, álsovén, uri magyar társadalma, amely alatt már akkor javában folyt az uj gazdasági erők és osztályok fáradhatatlan korallépítkezése, sorsát épp oly kevéssé kerülhette el, mint 48-ban a nemesi Magyarország, amelyet valójában megdöntött már a francia forradalom. Az uj eszmékkel, az uj szociális jelenségekkel szemben kezdetben csendőrrel és fogházzal védekezett: a dualisztikus álalkotmány és a politikai előjogok sáncaiba zárkózott s pillanatnyi előnyök kedvéért előmozditotta a kapitalisztikus érdekek feltörését, belső egyensulyának felborulását is. Igy megerősödés helyett egyre jobban gyengült: az önfenntartás ösztöne egyre kétesebb eszközök használatára ragadta; s elvégre közérdekű politikai vállalkozásainak sikert biztosító föltételeit is ki kellett adni a kezéből. Erre a korhadó társadalomra az idősebb Ugron Gábor már régebben kimondotta az égető, de igaz ítéletet; Justh Gyula utóbb nem kisebb bátorsággal itélte el. Mikor aztán ez a társadalom azt látta, hogy a saját nemzeti ellenzékének, a függetlenségi pártnak férfiai történeti programpontjaik mellé zászlóra irják az uj eszméket is: akkor önmagával végképp meghasonolvak, az alatta végbement gazdasági folyamatok ijesztő eredményeitől is zavarba ejtve, nem a megujhodás ösvényére lépett, hogy tudniilik élére álljon a haladásnak és a tömegek fölvételével keressen felfrissülést, hanem odaözönlött, ahol a régi szép időkre emlékeztető zászlót ismét felhúzzák, ahol az addigi állapotok mesterséges fönntartását remélhette. …. magaslatról nézve, a nemzeti munkáspárt, ugy ahogy létrejött, ugy ahogy uralkodott, az uj idők, az uj igények, az uj gazdasági harc fokozottabb követelményeitől borzadozó, kiélt és megszuvasodott régi magyar társadalomnak menekülési kisérlete volt, utolsó probálkozása, hogy a kormányért az ország függetlenségét adván cserébe, az államhatalom nyers eszközeivel védje meg magát a társadalmi törvényeknek ránehezedő sulya, az erőviszonyoknak ránézve kedvezőtlen kialakulása ellenében. Ezért nem volt benne pártönérzet: ezért nem ismerte a politikai lojalitást; ezért nyult az erőszak eszközeihez; ezért fért össze etikájával a politikai lelkiismeretlenség és a kormánypanama.

Ez a szükkörű, régi magyar társadalom, a maga avult ideológiájával immár összeomlott, immár föloszlásban van. Tisza Istvánnak, mint történeti alaknak a jelentősége mindössze annyi, hogy ő ennek az elbukó, eltakarodó világnak az utolsó zászlóhordozója. Az uj magyar társadalom már ledobálja magáról a régi romjait. A magyar értelmiség az utolsó évtizedek alatt megnőtt, megtizszereződött s ez az uj intelligens sokaság most, a háboru földindulásában egyszerre fölszinre került. A tizezrek helyébe százezrek léptek; a százezrek helyébe milliók. Magyarországon ma egy magyarul nyomtatott jó regényt százötvenezer példányban vesznek meg és csak egy népszerű ujságunkból naponta közel félmillió példányt fogyasztanak!

Ez a hatalmas terjedelmű uj magyar értelmiség azonban az osztályérdekek milyen sokféleségével, a politikai és társadalmi törekvéseknek, a világnézeteknek és erkölcsnek, a hitnek és a műveltségnek milyen más-más jelvényeivel verődött össze! Minden táborral szemben ellentábor áll: egyik sem hisz a másik igazában: mindegyiknek megvannak a maga külön céljai, a maga istenei. Vajjon minden fölemelkedett hangulata mellett is, képes lesz-e ez az óriás, de nagyon is összetett uj magyar társadalom egyöntetű nagy erőfeszitésekre? Lehetséges-e mindezeket a külön törekvéseket egy egységes nagy energiákká összefoglalni s az ország sorsát megváltoztató erökül érvényesiteni?

Lehetséges, mert ez az uj magyar társadalom közösen kiontott vérével egybeolvasztott, a szenvedések és vágyak közösségében egybeforrott; ugyanazon izzások és lehülések vegykohóiban érzületközösséget és egyben veretet nyert: lehetséges, mert bármilyen műveltségtájakról nyerte is pszichéjét, az ma már az őserejű magyar néplélek verőfényében fejlődik tovább és mert mindenekfölött: mindannyian megtanultak egyformán szeretni, amikor veszélyben tudtuk, hazánkat, a közös édesanyát. Ehhez a nagy, együttes erőkifejtéshez azonban az szükséges, hogy egynéhány, mindeneket összefoglaló nagy eszme a lélek fölött uralomra jusson, hogy keletkezzék egy üde szellemi áramlat, amely átjárva és megtermékenyítve az egész társadalmat, a történeti hivatás magaslatára képes emelni köztudatát.

 

Utolsó szám (IV. évf. 233. szám): 1921. október 19., szerda

Felelős szerkesztő: Szakács Andor

Elköszönő írás: nincs

Megszűnés oka: nem ismert
Az oldalt készítette Studniczky Katalin

Világ (1910-1926)

vilag2

Folytatás: Magyar Hírlap

Liberális „szabadkőműves” lap, polgári radikális elit lapja, „európai magyar lap”. 20 ezer példányban jelent meg, de befolyása jóval nagyobb. Jászi Oszkár és Ady voltak legfontosabb publicistái. 1926-ban a kor egyik vezető botrányáról, a frakhamisítási ügyről írtak, ami miatt végül betiltják. A Világ újságírói ekkor megvásárolják a Magyar Hirlapot, de nem tudják sikerre vinni.