Első szám megjelenése: 1891. március 22. (I. évf. 1. szám)
Mutatványszám: 1891. március 15. Felelős szerkesztő: Verhovay Gyula
Utolsó szám megjelenése: ismeretlen
Utolsó fellelhető szám: 1905 szeptember 29. (XIII. évf. 39. szám) Felelős szerkesztő: Dr. Bölöni Zoltán
Megjelenik: hetente
Megszűnésének oka: nem ismert
Beköszönő
A “Független Újság”
Mi lesz a Független Újság programja? Milyen álláspontot foglal el a Független Újság a politikai és a társadalmi kérdésekben? Milyen lesz hangja? Valóságos kereszttüze az ilyen és hasonló kérdéseknek cikázott át az országon, amióta felhívásom megjelent. Csak egy kérdés nem merült fel sehol. Egy kérdést nem kockáztatott senki, azt a kérdést: független, szókimondó, megvesztegethetetlen lap lesz-e az én lapom? És ebben a szóba sem került kérdés rejlik a Független Újság létjoga, gyökere, ereje. Mint a viadaroké az izmokat rejtő olajban. Mint a csatába készülő katonák acéla pengéjükben. Mint a hajadonnak szeplőtelenségében. Ilyennek várják és ilyen lesz. Másnak el sem képzelhették, és más nem is lehet. A kígyó növeszt újra bőrt, a róka vedlik, módosulhat a divat. Más szokások teremthetnek más erkölcsöket, de az igazság ereje olyan, mint a nap. Kiéghet, megsemmisülhet, de amíg nap, ragyogó, életetadó marad. Az igazság fénye lesz a mi világítónk, a mi tüzelőnk, a mi életadónk. E világító fény mellett oly talajnak fogjuk tekinteni a közéletet, melyben a földművelő gondosságával válogatjuk meg a termőképes magot. Ha kell kapálunk, ha kell metszünk, ha kell írtunk. S valamint az orvos a beteg állapotához képest édes vagy keserű orvossággal gyógyít, fertőtlenít vagy műtétet hajt végre, ugyanezt a feladatot fogja szem előtt tartani a Független Újság, a közélet mételyei, ragályai, járványai, kórjai ellen. Megdicséri, ami megdicsérni való, lesújtja, ami lesújtásra méltó. Igen! Zászlót ragadok a független meggyőződés, az igaz szókimondás zászlaját. Igen! Zászlót ragadok: a nemzeti nagy feladatok zászlaját. Harc, egy független országot megillető jogokért, úgy kifelé, mint befelé, úgy Ausztriával, mint más államokkal szemben. Küzdelem a politika minden fegyverével. Igen! Zászlót ragadok a közigazgatás megtisztítása és fölfrissítése s az igazságszolgáltatás függetlensége érdekében. Ha bástya volt a reformok szúrendszere által tönkreőrölt vármegyei törzs, az igazságszolgáltatás kell, hogy vára legyen az egyéni és polgári szabadságnak. Kőszikla, melynek megvesztegethetetlenségén és függetlenségén a pártos viadalok és hatalmi túlkapások szilánkká morzsolva törjenek meg. Igen! Zászlót ragadok a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem ama nagy értékeiért, melyeket elhanyagol, mellőz, amelyek elől kitér, elbúj az agyaglábú, kötött politika. Zászlót ragadok mindazokban a kérdésekben, melyektől riadoz az idegen mankókon baktató, gyarmati kötelékeiben fészkelődni sem merő közgazdaság. Védelmet a mezőgazdaságnak a kereskedelmi szédelgések: védelmet a mezőgazdaság teményeinek a hamisítás ellen. Védelmet a hazájából idegenek által kivert iparnak: védelmet az idegen házalók által fenyegetett kereskedelemnek. Harc az ellen ami idegen: oltalom annak, ami hazai. Igen! Zászlót ragadok minden téren a hunyászkodási és hasznossági tan ama divatja ellen, mely elaltatja, megfojtja a nagy elhatározások, a nagy tettek, a nagy önfeláldozások rugóit: dajkálja, istápolja, fölemeli a kishitűség, a haszonlesés elemeit. Harc a hosszú ujjak, enyves kezek és világpolgárság társadalma ellen: oltalom a munkának, hazadiságnak és erénynek. Igen! Zászlót ragadok a politikai és társadalmi élet ama rendszere ellen, melynek a napraforgó, a szélkakas és kaméleon a mintaképei. Jó arcot vágnak a legrosszabb játékhoz, ha a hatalom napja süt rájuk; forgatják köpönyegüket, mint helyét a szélkakas; változtatják festéküket, mint a színeket játszó gyík. Igen! Zászlót ragadok a Független Újság hasábjain a képmutatás, az érdekhajhászás, nagyképűség, a zsebrákság divatos tényezői és uszályhordozói ellen. Zászlót bontok e kórságok kútfeje, terjesztője, emeltyűje, lelke, teste – a meghamisított és megrontott parlamentarizmus ellen. Zászlót bontok a politikai visszavonás öklelődzői és a kenyérmezei bajvívók ellen a parlamenti reform nevében. Parlamentarizmusunk valóságos melegágya a beteges pártéletnek, a hatalmi visszaéléseknek, a közerkölcsre és közjóra veszedelmes üzelmeknek. Nem országház az ahol hatalmas feladatok nem izgatják a birkózókat. Nem parlament az ahol nagyra törő közcélok fölött nem mérkőznek izmos tehetségek. Inkább börze, mint országgyűlés, inkább miniszteri előszoba, mint népképviselet. Üzérkedők és lutrizók, nagyképűek és szerencsevadászok köztere. Bizanci cirkus ahol egyszer az >i< egyszer az >a< fölött folyik a disputa; máskor pedig kofa módra tárgyalják: 48 vagy 49 e a kislutrinak a nyerőszáma. Csoda-e, ha ilyenek után a nemzet megszűnik szemefénye gyanánt tisztelni azt a fórumot, ahol oly kevés tisztelet nyilatkozik jogai és érdekei iránt; ahol főképp csak az ország adósságait tetézik, ahol csak sarcokat szavaznak. Csoda-e ha ily szemfényvesztő alkotmányosság mellett az állami mindenhatóság nő, mint a látományok szörnye. Öklel, fal, pusztít. Csoda-e, ha az igavonóvá, vagy katonává, vagy mindkettővé dresszírozott polgár az alkotmányos csecsebecsékkel körülaggatott járomban roskadozik a közterhek alatt? Csoda-e ha a vállalkozók aranyborjút imádó kasztjainak országgyűlési cafatja pártkülönbség nélkül szabad folyást enged a rendszernek, mely egyszerre két proletáriust teremt: a kisebb hivatalnoki értelmiségi és a földönfutóvá tett kézműiparosok és felvidéki napszámosok proletárkasztját. A dobzódók és erszényröptűek fényének sötét árnyéka gyanánt ott a burgonyán tengődő fölös hivatalnoksereg és ott a földönfutóvá tett kivándorló tömeg. Az apróra forgácsolt hivatalok bürokratikus rácsai közül a hatalomnak kisebb képviselői vagy mint szelídített éhes vadak, vagy mint megvadult ragadozók tekingetnek ki. És nevezik mindezt nálunk nagyszabású reformnak. Sok hivatal, sok akta, sok lajstromszám, roppant statisztika képezik a mélységes bölcsességet, mely a jogállam szent és sérthetetlen csipkebokra gyanánt ég, míg a csillagos tejút hátterében ott merednek a levetkőztetett és kiéhezett polgárok árnyképei. Ezt nevezik nálunk nemzeti politikának! Semmi őszinteség, semmi igazság, mindig és minden színlelt…
Leköszönő
nincs
Készítette: Barbarics Zsófia
Magyar Médiatörténet 