Előzmény: Pesti Hírlap
Első évfolyam 1. szám: 1946. szeptember 1., vasárnap
Utolsó szám: IV. évf. 201(931). szám: 1949. augusztus 31., szerda
Folytatás: beolvad a Magyar Nemzetbe
A háború után a Pesti Hirlap utóda a Légrády fivérek tulajdonában lévő Hirlap című újság. A szerkesztőbizottság elnöke Nagy Ferenc volt, majd Bónyi Adorján lett a felelős szerkesztő. A Hirlap a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt lapja volt, mely szellemében szolid nacionalizmusával a Pesti Hirlaphoz hasonló maradt. Az államosítást még túlélte, de a politikai eseményeket már nem tudta követni – 1949 augusztusában végleg megszűnt.
Beköszöntő
“‘AZ ÚJ MAGYAR VILÁG
ÍRTA: NAGY FERENC
Mikor kiléptünk a romok közül és elkezdtük az ország újjáépítésének munkáját, megvoltak az elképzeléseink a felszabaduló emberről, az új társadalmi, gazdasági és szociális rendről, de hiányzott az országvezető gyakorlatunk és nem láttuk világosan a részleteket, amelyekről ma már tudjuk, hogy helyes elrendezésük éppen olyan fontos feladat, mint a nagy célok szerencsés kiválasztása. Ha tévedtünk, a részletekben tévedtünk és az a belső ellenzék, amely másfél esztendő alatt kiépítette hadállásait velünk szemben, főleg ezeken a hibákon keresztül ítéli meg a munkánkat. Amiből ők érveket szereztek politikai harcukhoz, mi tapasztalatokat gyűjtöttünk az építkezéshez. Tudjuk, hogy a munkát abbahagyni nem szabad és érezzük a felelőséget az új magyar világért, aminek kialakítását vállaltuk. Reménytelen múltból indultunk el s talán azért nem ijedtünk meg az elénk tornyosuló nehézségektől, mert éreztük, hogy oda még egyszer visszatérnünk nem szabad. Ez a felismerés erősíti elszántságunkat, hogy tovább haladjunk a magunk kiválasztott útján, de ennek a sivár múltnak kell elsősorban meggyőznie a mai idők elégedetlenjeit is, hogy jó úton járunk. A múlt reménytelenségével szemben meg kell mutatnunk nekik a demokrácia új magyar világában emberek és osztályok számára ígérkező gazdag lehetőségeket, s talán a múlt és a jövő szerencsés szembeállítása mellénk állít minden jószándékú magyar embert, akinek a munkáját eddig nélkülöznünk kellett. Nekünk minden magyarra szükségünk van és joggal szólítok munkára mindenkit, mert az új világ nem a kiválasztottak világa lesz, hanem minden dolgozó magyaré.
Ha azt kérdezik tőlem, hogy hová megyünk, bátran és hittel felelem, hogy előre és felfelé. Rengeteget szenvedtem és küszködtem azokért a lehetőségekért, amelyek most a nép javára a kezünkben vannak, de szenvedett a népünk is és én személyemben vállalom a legnagyobb felelőséget azért, hogy a szenvedéseknek az elnyomottságnak és a megaláztatásoknak az a korszaka soha többé vissza ne térjen. A múlt nem térhet vissza, mert megbocsáthatatlan bűnei voltak a nép ellen, és azért sem, mert velünk együtt egész Európa a demokráciát választotta politikai életformájának. Akinek józan ítélőképessége van, szó nélkül igazat fog adni nekem anélkül, hogy országok és rendszerek felsorolását, kormányformák magyarázgatását várná tőlem. A szabad Európában Magyarország soha többé nem lehet elnyomók országa. Szeretném, ha ez minél mélyebb meggyőződéssé érlelődne a tömegekben. Azokban, akik velünk vannak, velünk dolgoznak s azokban, akik a vízpartról nézik: hogyan küszködünk az árral. A küzdelem igen nehéz, mert gyengék vagyunk és anyagi eszközeink szegényesek s a munka menetét politikai és módszerbeli nézeteltérések is zavarják, de én nem kételkedem a végeredményben. A három nagy dolgozó réteg, a parasztság, az ipari munkásság és a haladó értelmiség elfogadta a demokratikus államrendet és bizonyos idő múlva azok is kénytelenek lesznek csatlakozni a demokrácia politikai hadseregéhez, akik ma még kívül állnak a keretein. Ha egyéni okosságuk nem vezeti rá őket a helyes útra, idővel feladják az ellenállást olyan társadalmi és gazdasági hatásokkal szemben, amelyek most már mind nagyobb mértékben érvényesülnek a demokrácia javára. Ha a demokrácia államrendjével szemben hibákra, hiányosságokra és az élet egyes területeink kétségtelenül megállapítható bizonytalan állapotokra hivatkoznak, én azt mondom, hogy minél előbb ráébred a demokrácia reakciós ellenzéke a maga tehetetlenségére az új világgal szemben, annál gyorsabban megszabadulunk ezektől a bajoktól, amelyek joggal kifogásolhatók, de hogy vannak, az jórészt a demokrácia örökös önvédelmi készültségi állapotának a származéka.
A mai helyzet legfontosabb belső tényezője a koalíció. A koalíción belül kell megtalálnunk a békés fejlődés előfeltételeit. Ha egyszer eldöntöttük a kérdést, hogy nem erőszakos forradalom, hanem evolució útján akarjuk felépíteni az új magyar világot, ennek a döntésnek a következményeit is vállalnunk kell. Nekünk ép úgy, mint a munkáspártoknak. Amint helytelen volna, ha mi erőszakosan akarnánk érvényesíteni a többségből származó lehetőségeinket, épp oly határozottan el kell utasítani a munkáspártoknak azt a jogát, hogy a koalícióba be nem illeszthető módszerekkel próbáljanak megközelíteni a pártközi együttműködéssel összeegyeztethetetlen párturalmi célokat. Akár nálunk, akár a koalíció balszárnyán történnének ilyen hibák, veszélyeztetnénk az egész újjáépítést és ezért józan és jószándékú politikus nem vállalhatja a felelőséget. Véleményem szerint nekünk társadalmi és politikai téren a magyar nép ősi lelkiségéhez kell igazodnunk, amelyet könnyen összeegyeztethetünk a legmodernebb politikai eszmékből eredő követelményekkel, gazdasági vonalon pedig az a legelső kötelességünk, hogy megteremtsük az általános jólét és az egészséges vagyonosodás előfeltételeit. A jólét és a vagyon nem lehet egyetlen osztály előjoga, hanem áldásaiban munkája, arányaiban részesülnie kell a parasztnak, a munkásnak és a polgárnak egyaránt. A koalíció nemcsak pártok közös és azonos felelőségét jelenti, hanem azt is, hogy a kormányzat munkáján belül kiegészítik és ellenőrzik egymást. Ennek az ellenőrzésnek erőteljesen érvényesülnie kell az anyagi életszínvonal egészséges egyensúlyának kialakításában is. Amint joggal kifogásolható, ha a végrehajtó hatalom valamely területén pártok vagy csoportok túlhatalomhoz jutnak, ép oly veszélyt rejtene magában az is, ha a mai időkben, amikor reformok és rendszerek tulajdonképpen a nemzeti javak és jövedelmek új elosztását is szolgálják, nem őrködnénk féltő gonddal, hogy minden rétegnek végzett munkája arányában adjuk meg a felemelkedés és anyagi gyarapodás lehetőségét.
A koalícióba természetesen naponta jelentkeznek nézeteltérések. Ezeket ott kell elintézni, ahol megszülettek: a pártok felső érintkezésében és a kormányzatban. Helytelen és erősen kifogásolható, ha a vitákba belevonjuk a tömegeket és a viták hullámverését olyan széles területre helyezzük, ki, ahol már a termelést is veszélyeztetik és megzavarják az emberek békés együttélését. Nincs az a népgyűlési siker vagy tömegfelvonulás, amivel Magyarország mai helyzetében ellensúlyozni lehetne a legkisebb kiesést a termelésből és megbocsáthatatlan bűn minden szó, ami magyar és magyar között bizalmatlanságbot ébreszt. A pártharcok lobogásának valahol gátat kell vetnünk, mielőtt ezek a tüzek komoly károkat okoznának. Ha a koalícióban vitákat kezdünk, intézzük csak el mi magunk a nézeteltéréseinket, a tömegeket hagyjuk dolgozni, hogy épüljön az ország. Tudjuk, hogy sem egyik, sem másik koalíciós párt akaratának egyoldalú érvényesítése nem volna szerencsés a mai időkben a békés fejlődés szempontjából. Én magam igyekeztem minden helyzetben példát mutatni a mérsékletben. Sajnálom, hogy sokszor egyedül maradtam és a Független Kisgazdapárt mértéktartását néha gyengeségnek magyarázták, pedig csak a lelkünk mélyéig átérzett felelőségérzet diktálta egy-egy sokat vitatott állásfoglalásunkat.”
Közös feladatunk a kirívó hibák minél gyorsabb megszüntetése, mert minél tovább élnek a hibák, annál könnyebben ver gyökeret a bizalmatlanság és az elégedetlenség a demokrácia iránt azokban a rétegekben, amelyek a hibák hátrányait szenvedik. És hogy cselekedjünk vagy ne cselekedjünk, azt soha se pártállás, soha se egyéni mérlegelés döntse el, hanem a közérdek. A haladéktalan cselekvés kötelessége azoké, akiknek közéleti és kormányzati hatóterületén a visszásságok mutatkoznak. A gyors és határozott intézkedések lehetetlenné teszik, hogy a szakadatlanul megnyilvánuló elégedetlenség állandóan veszélyeztesse a politika és a kormányzat békéjét. Ezzel persze nem akarom csökkenteni a kritika jogát. Azonban legyünk óvatosak, nehogy a tetszetős kritikával a koalíciós együttműködés sírjához vezető utat kövezzük…. Feltétlenül tisztázni kell a demokrácia és az egyházak viszonyát, mert az új magyar világ nem épülne egészséges alapokra, ha mögötte milliók lelki békétlensége vagy akár csak nyugtalansága húzódna meg. Különösen figyelmet kell fordítanunk a nemzet nagy többségét jelentő katolikus egyházzal kapcsolatos problémákra. A demokráciának nyugodtnak kell lennie, hogy kialakulását, fejlődését és az általa teremtett államrendet semmiféle veszély nem fenyegeti az egyházak felől, de meg kell teremtenünk az előfeltételeit annak is, hogy az egyházak semmiféle fenyegetettséget ne érezzenek a demokrácia irányából, amikor történelmi küldetésüket teljesíteni kívánják. Tisztán látjuk a kérdés horderejét és nem fogunk kitérni a megoldása elől. Szeretném hinni, hogy amint engem ebben a tekintetben is csak népünk és országunk érdekei vezetnek, hasonló magatartással találkozom az egyházak vezetőinél.
A párisi tapasztalatok kemény figyelmeztetést jelentenek mindannyiunk számára, hogy fogjunk össze minden magyar erőt, és minden jószándékú embert. A békeszerződés rendkívüli terherpróbája lesz nemcsak a koalíciónak, hanem az egész magyar életnek. Nem látom kétségesnek, hogy a békekötés után a koalíción kívül állók, de a koalíciós pártokon belül is egyesek és csoportok kutatni fogják, hogy vajjon a mai rendszer jól végezte-e dolgát, teljesítette-e kötelességét minden vonatkozásban a békeelőkészítésben és a tárgyalásokon. A felelőség kérdésének ilyen felvetése helyes, szükséges, nemcsak a múlt, hanem a jövő országvezetése szempontjából is, azonban maga a vita mindenféle veszélyt rejt magában. Ezekkel a veszélyekkel természetesen kormánynak, pártoknak és nemzetnek történelmi komolysággal szembe kell néznie. A helyzetet nem fogja megkönnyíteni, hogy a nagy tömegek éppen a békeszerződés nyomán fognak ráébredni a magyarság megdöbbentő magáramaradottságára és arra, én már hónapok óta nem győzök hirdetni, hogy csak a magunk erejére és a magunk munkájára számíthatunk feltétlenül. Igen nehéz idők várnak ránk és én mégis vallom, hogy új magyar világunk fejlődése nem maradhat félbe, ezt az új magyar világot minden belső és külső ellenséggel szemben meg kell védelmeznünk. Bármi történjék, nem mondhatunk le a köztársasági alkotmányban meghatározott emberi jogok megvalósításáról. Nem alkudhatunk el semmit a nép szabadságából és dolgoznunk kell jóléte, nyugalma, biztonsága és békessége érdekében. Hatalmat adtunk a parasztság, az ipari munkásság és a haladó értelmiség kezébe. Ezek a nagy néprétegek a munka csodálatos alkotásaival, a termelés bámulatraméltó eredményeivel bizonyították be, hogy méltók a szabadságra és arra, hogy az ország vezetése a kezükben legyen. S meg kell tisztítanunk a közéletet, hogy amit a magyar föld és az ipar termelni tud, abból bűnös kezek semmit el ne vehessenek a néptől és az általános fejlődéssel egyenlő arányban növekedjék a dolgozók jóléte, az ország köznyugalmának legfontosabb biztosítéka. Jólét, biztonság, szabad élet és önkormányzati jogok jelentik majd az új magyar világ négy alappillérét s én boldog leszek, ha a történelem ítélete egykor csak egyetlen tégla letételének érdemét is feljegyzi a mi javunkra, akiket a sors ebben a szörnyű időben az ország vezetésére rendelt”.
Leköszönő
“ÉRTESíTJÜK
kedves előfizetőinket, hogy a nagyobb alakú papírforma előnyében rejlő teljesebb közönségszolgálat lehetőségének felhasználásával, a mai naptól kezdve szélesebb rétegre kiható összevonást létesítettünk a
MAGYAR NEMZET
napilappal. Meg vagyunk győződve, hogy egyesült erővel még inkább előbbre vihetjük mindazokat a célkitűzéseket, melyek a hároméves terv sikeres befejezéséért, az ötéves terv megvalósításáért, a tartós békéért, felszabadult és újjáépített hazánk boldogulása érdekében olyannyira kívánatosak.”
Az újabb helyzetben is folytatjuk mindazokat a megkezdett akcióinkat, melyeket a Hirlap olvasótábora oly szívesen vett igénybe. Hangverseny és más szórakoztatási akcióink stb.. kedvezményes színház- és sportjegyirodánk változatlanul tovább működik. A Hirlap annyira dicsért toto-, rádiómelléklete, divattájékoztatónk, egyáltalán mindaz, amit közönségünknek oly nagy szeretettel nyújtottunk, ezentúl a MAGYAR NEMZET útján gyakoroljuk.
Kérjük, fogadja ezentúl szívesen a helyettünk, de nevünkben is az otthonában beköszönő ‘
MAGYAR NEMZETET
és ajándékozza meg azzal a fölkaroló bizalommal, melyet most hálatelt szívvel és lélekkel köszön meg
a HIRLAP kiadóhivatala.’“
Magyar Médiatörténet 