Politikai Napilap
Első megjelenés: Pest, 1867. március 5.
Főszerkesztő: nincs feltüntetve (? Gr. Lázár Kálmán)
Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Dorottya utca 11.
Utolsó megjelenés: Pest, 1867. augusztus 7.
Főszerkesztő a megszűnéskor: Vértes Arnold
Megszűnés oka: a kiadó felfüggesztette a lap megjelenését
Beköszöntő szöveg:
Pest, márcz. 4.
Sokszor elveszettnek hitték már e nemzetet. A szabadságharczok után a kard el volt s még tört markolata is kiragadva a nemzet kezéből. Mi volt az, mi a kétségbeesés e korszakaiban erőt adott a nemzetnek? A jog, mihez a meggyőződés a hit szívósságával ragaszkodott. Helyzete atyáinknak majdnem olyan volt, mint a keresztyéneké Róma uralma alatt: igazságuk felől meg voltak győződve, szenvedtek, mint martyrok, elvérzettek, de nyugodtan, mert eszmét szolgáltak s tudták, hogy elveszve győzelmet vívnak ki. Nemzeti létünk, szabadságunk, állami életünk az utolsó két évtized alatt még erősb megtámadásának volt kitéve, de győzedelmesen állta ki a veszélyt. És e nemzet, élén a haza bölcsével, ismét a jogra támaszkodva diadalmaskodott. Az alap le van téve; letétetett, midőn a minisztérium kineveztetett. De be van-e ejezve ezzel a munka. Meg van-e alapítva jövőnk? Megvannak építő mestereink, hanem azért a kezdet kezdeténél állunk. Sok rom van, mit elhordani kell s csak azután lehet építéshez fogni, melyet a vezetők csakis ugy és akkor fognak bevégezhetni, ha mindenki saját hatáskörében működve, segédkezet nyujt s megteszi, mit tennie kell. És ha azt akarjuk, hogy jövőnk épülete a czélnak megfelelő, a nemzet méltóságához illő legyen, számot kell vetnünk saját – és a kor igényeivel. Akard biztosított hajdan: számunkra dicső helyet Európa népei közt; a szellem, a műveltség hatalmával kell azt ma megszereznünk. A visszaállított alkotmány a szövétnek, melynek lobogó lángja megvilágítja előttünk az utat, de nem határkő, melyre föl volna írva: itt álljatok meg. Az alkotmány ragyogó világa mellett visszük előre a zászlót, melyre azt írjuk: haladás, reform, ernyedetlen sürgetés az anyagi jólét és szellemi műveltség eszközeinek; mert erős hitünk, hogy műveltség nélkül már egy nemzet sem lehet boldog, nem lehet szabad. Ez eszmék lelkesítették az 1848-ki törvények alkotóit; ezt igyekezett elérni már előbb gyakorlati téren a legnagyobb magyar, Széchenyi. Jól tudjuk, hogy alkotmányos szabadság nélkül fejlődés nem képzelhető, mert a szabad mozgásban akadályozva, cselekedni, tenni előre haladni képtelenség, de hiában áll nyitva a tér előttünk, ha a cselekvésre való képesség hiányzik bennünk, hiába bírunk alkotmánynyal, ha azt kellőleg felhasználni nem tudjuk. Az alkotmány végre is kerete azon ezer meg ezer darabból összerakott mozaik képnek, mit társadalmi életnek nevezünk, igaz, oly kerete, mely nélkül a kép széthull, de az idő, ha elhanyagoljuk, foltokat ejt a képen, az indolentia hézagokat ütt azon, melyek annak épségét megtörik; e foltokat töröljük ki, e hézagokat pótoljuk ki. Mi, mint az időtzaki sajtó egyik igénytelen köslönye mindig híven őrködni fogunk alkotmányunk, mint legfőbb nemzeti kincsünk minden legkisebb része fölött is, de a mellett nem fogunk megfeledkezni ama számtalan érdekszálakról sem, melyekből a nemzet élete szőve van. Jelszavunk lesz az alkotmányosság pajzsa alatt az anyagi és szellemi jólét előmozdítása. Ez mindnyájunk, ez az egész nemzet kötelessége, a sajtóé pedig figyelmeztetni a hiányokra. Ezek érdekében higgadtan, megfontolva, de férfias nyiltság és függetlenséggel fogunk felszólalni. Gr. Lázár Kálmán
Elköszönő szöveg:
A „Pesti Hírlap” t. előfizetőihez
Midőn e lap kiadói Deutsch testvér urak elhatározák e lap megjelenését fölfüggeszteni, melynek szerkesztéséről gyöngélkedő egészségem kényszerit lemondani: kötelességemnek tartom magam és szerkesztő társaim nevében legmélyebb köszönetet mondani mindazoknak, kik rokonszenvvel kísérték törekvéseinket. Nem tudom, megfelelt-e erőnk a nagy célnak, melyért küzdöttünk; de a hiven teljesített kötelesség öntudatával tesszük le a tollat a kezünkből. Becsülettel szolgáltuk az ügyet, melynek szent igazságáról meg vagyunk győződve s melyet, kisérje bár lépteinket diadal vagy vereség, hiven fogunk szolgálni – talán ha a viszonyok megengedik, itt talán más téren, de ugyanazon zászló alatt: a szabadság és nemzeti önállóság zászlója alatt. Ama nagy eszmékért, melyekért egy fényesebb korszakban dicsőséggel villogott a kard és bőven omlott a vér, ma csak a szellem fegyvereivel küzdhettünk. Az idő bizonyára más, a fegyver különbözik, de a harcz ugyanaz, a mi minden időben volt, a sötétség és a világosság, az aristokratia és demokratia közt, kik előre törnek. Jól tudjuk, hogy kevés volt, mit tehettünk. Nem a mi hibánk. Rövidebbre lett szabva a lap élete, hogysem ama nagy harczban, melynek még csak küszöbén állunk oly tevékeny részt vehettünk volna, milyet óhajtánk, ha erőnk és tehetségünk engedi. Hiuság nem csábitott e lap meginditására és nem vezérelt soha, mert hallani véltük az isten szavát, ki az égő csipkebokorból szól: Szent ez a hely, a hol álltok! Polgári kötelességünkett hittük csak teljesitni, midőn szavunkat emeltük az ellen, mit a nemzetre nézve veszélyesnek, Magyarország létére megölőnek tartottuk. Működésünk, melyet itt meg kell szakítanunk, a nagy közönség itélő széke előtt áll. Joga van bárkinek itélni fölöttünk: jó volt-e, rosz-e az út, melyen haladtunk. De a mi szemünk csak ezt látta, csak ezt látja igazi útnak. Csalhatatlan csak az isten; azok, kik velünk ellenkező nézeten vannak, mondhatják, hogy valaha e lap hasábjain mást irtunk volna, mint a mit szivünk és eszünk igaznak ismert. Érdem ebben még hajszálni sincs, csak kötelességünk volt. –De ha azon t. közönség, mely bizalmával megtisztelt, mely bátoritólag, buzditólag kisérte törekvéseinket, hajlandó némi érdemet tulajdonítni nekünk, abból engem csak csekély rész illet, legnagyobb része méltán azoké, kik e téren baráti kezet nyújtottak a közös czélra, azon tiszelt munkatársaim és elvbarátaimé, kik becses közremüködéssel támogatni sziveskedtek. Vértes Arnold
Pest, aug. 16.
Készítette: Kisfaludi Csilla
Magyar Médiatörténet 