Története
A Polititkos napilap első száma 1884. szeptember 28-án, vasárnap jelent meg. Felelős szerkesztője és a lap tulajdonosa Színi Károly volt. A kiadó szerkesztősége Budapesten, a Váci utca 13. szám alatt működött, a nyomtatást Buschmann Ferenc végezte. A megjelenést minden hétköznapra ígérte a főszerkesztő, de hiányosan és csupán 13 számot élt meg a lap. Utolsó száma 1884. december 21-én, vasárnap jelent meg. Az első 10 szám kéthasábos, az utolsó 3, pedig háromhasábos szerkesztésben készült. Amint az olvasóihoz intézett felhívásból is kiderül a napilap mindösszesen egy lapból állt, melynek hátoldalát üresen hagyták, egyéb felhasználás végett.
Szini Károly, barátja és követője volt Táncsicsnak. Követője a demokrata elvek hirdetésében és a munkásokhoz, általában a szegény és nyomorult emberekhez vonzódásában. Miként Táncsics, ő is forradalmi vérmérsékletű férfiú volt, nyughatatlan tervező, világmegjavító gondolatokat forgató, álmodozó próféta-lélek és költő. Élete végén, megromlott mentális állapota miatt elmegyógyintézetben élt.
A lap rovatai
- Az élen a Polititkos vezércikket találjuk
- majd Országházi Kakasülő cím alatt a hazai politikai életről tudósít a lap
- Polititkos napihírekkel is szolgál
- az első lapszámban a Társadalmi gyönyörűségek rovat is megtalálható, pl: Verekedő pap, Az anarkhisták vagy a Halálos párbaj című írásokkal.
- színházi megnyitókról is beszámolót nyújt
- a lap, hirdetéseket nem közölt.
Első szám
1884. szeptember 28. vasárnap
Beköszöntő:
“Előfizetési felhívás
Ámulattal látja a világ,
Hogy e lap hátlapján mit se lát.
De jól megfontolva észre jön:
Hisz ez épp a legnagyobb előny.
Míg más lap csak olvasásra jó,
Ez amellett írni is való.
Ha kiolvastok más hírlapot,
Széttépik – keserves állapot –
S viszik – majd megmondtam hogy hova!
Ezt meg elteszik a kaszniba
S ha kifogy majd a levélpapír
Levelet a gazda erre ír.
S mint a naptárban minden hónapra
Minden napra lesz itt tiszta lapja:
Följegyezni kiadást s bevételt,
S hogy mi történt véle, napja hogy telt;
Míg az első lapon a világnak
Eseményi följegyezve állnak.
Így e lap sokkép használható lesz,
Phaedrusként: duplex libelli dos est.
Papírosban, a falun kivált,
Lát az ember sokszor nagy hiányt;
Egész környéket befuthatod
Kincsért sem kapsz tiszta papírost,
Még a papnál sincs mindenkor készen:
A zsidónál kapnál drága pénzen,
De bár kérd, hogy térded kiszakad,
Sábeszen az istennek se ad
Fizess hát elő e Napilapra:
Lesz tiszta papírod minden napra.”
Utolsó szám
1884. december 21. vasárnap
Elköszönő
“Uj Társadalom
Beteg voltam s ím meggyógyulék. Mondtam ugy-e, hogy nem halok én meg?
Sőt tulajdonképpen beteg sem lehetek. Vannak akik azt tartják: „A szegénység szégyen”.
Én azt tartom: hogy a betegség szégyen. Csakhogy tudni kell: most nem az egyes embernek, hanem a társadalomnak szégyene az. Jó társadalomban sem beteg, sem szegény, sem rossz ember nem lehet. De hol van ez? Ilyen társadalom még nem volt, csak lesz. Minden bajunknak a rossz társadalom az oka. Jó társadalomban csakugyan szégyen volna betegnek lenni. Mert mitől származhat ott betegség? A betgség származik, ma, egyfelől a szegénységből, az ereje fölötti munkából, a kellő táplálék, ruházat és lakás hiányából, másfelől a gazdaságból s az ezzel összekötött munkátlanság s dobzódásból, s általában a ma mindenütt uralkodó oktalanság, tisztátlanság, rendetlenség, bujaság, romlott levegő, hamisított étel-italtól, stb. Sőt ma már a világra megromolva, betegen nyavalyáson jön az emberek nagy része, vagy az apák bűne, vagy a viselős anyának nyomora miatt. Jó társadalomban, az uj társadalomban, minden megszűnik, nem létezhet minden ember egészségesen születik s egészséges maradhat, mert ott mindenki okos s nem szűkölködő sem dobzódó nem lesz.
Én már ma e rossz társadalomban aképpen igyekeztem élni, hogy azt mondhassam, beteg nem lehetek. S ugy is éltem, a mennyire tőlem függött, mértékletesen, minden rendetlenséget, a betegségre minden okot és alkalmat kerülve. De egyben nem voltam mértékletes. A gondolkodásban. Tudják olvasóim, miről gondolkodom én. A miről írok. Annyira erőt vett ez rajtam, hogy álmomba is követett, aztán csakhamar fölriasztott s többé aludni nem bírtam, s ha elgyötörve pillanatra elszunnyadék, álmomban elvesztém eszméletemet s erre riadtam föl. Az egész nap aztán szívdobogás, szédülés következett, főképp, ha írni kezdtem, üterem százon fölül vert egy perc alatt. Nem írhattam…
Nos mit tegyek most? Orvos, gyógyítsd meg magadat! S meggyógyítottam. Pihenés és izzadás mindent megtett.
Hát ez volt az én betegségem. Nem is betegség tulajdonképp. Most már tudom, ezt is mint kerüljem. Lapomat majd csak megírom csendesen hetenként. A többi gondot kivetem fejemből, rá bízom Istenre. Hiszem, hogy azért megérem az uj világot.
Hisz már nem messze van, már kezdődik. Avagy nem uj világ-e, mikor az ember, a ki eddig a földhöz volt kötve, mint a por férge, most egyszerre elkezd röpülni biztosan a légben? Eddig tartott az ó világ, vége. Kezdődik az uj.”
Források
Polititkos napilap I. évfolyam 1-13. szám
Magyar Médiatörténet 