A Holnap (1947)

aholnapaholnap

A Magyar Szabadságpárt napilapja

Mivégre vagyunk a földön?

Pártunk: a Magyar Szabadság Párt, melynek ez a most útjára bocsátott újság a hivatalos lapja, hosszú hónapok óta védtelenül kiszolgáltatva állt a leghevesebb politikai támadások pergőtüzében. A pártról, mint olyanról, a párt vezetőiről és képviselőiről minden rosszat és gyalázót meg lehetett írni és el lehetett mondani, a legképtelenebb hamis vádakat és rágalmazó hazugságokat is és nekünk mindent némán kellett tűrnünk, mert nem volt fórum, ahol a méltatlan és alaptalan támadások ellen védekezhettünk volna. Parlamenti felszólalásainkról jobb esetben két sor jelent meg a lapokban, többnyire így: „beszéltek még..”, rosszabb esetben – és ez volt a gyakoribb – olyan tudósítás, mely elferdítve, értelméből kiforgatva, hamis beállításban közölte azt, amit elmondtunk. Most, kizárásunk után egy évvel jutunk először abba a helyzetbe, hogy szemtől-szembe kerülhetünk az ország, sőt a nagyvilág nyilvánosságával és hitvallást tehetünk arról, amit mindenkinek nyiltan meg kell mondania, aki a politika kapuján zörget és a nép bizalmába bebocsátást kér: mivégre vagyunk a világon, mi adja meg létjogosultságunkat, mit akarunk és amit akarunk, azt hogyan akarjuk megvalósítani. Mint politikai tényezőnek, bölcsőnk a Kisgazdapárt körében ringott, mindnyájan, kik ma pártunk nemzetgyűlési képviselői vagyunk, az 1945-ös választásnál ennek a pártnak lajstromán nyertünk képviselői megbizást. Nem is voltunk egészen jelentéktelen figurák ebben a pártban, van közöttünk olyan, aki a párt bizalma alapján a felszabadulás óta miniszter volt és olyan is akit a párt miniszterelnöknek jelölt az első köztársasági kormány megalakulásakor. Mégis, mikor először csuszamlott meg föld a Kisgazdapárt lába alatt, amikor a párt elsőízben tántorodott meg az ellene irányuló alaptalan és méltatlan támadások súlya alatt, elsőnek minket távolítottak el a már akkor egyensúlyát vesztett hajóból. Miért? Mert mi voltunk azok, akik az első pillanattól kezdve tisztán láttuk és meg is mondtuk, hogy a Kisgazdapárt nem azt csinálja, amire 1945. november 4-én a magyar nép többségétől megbízást kapott. A magyar nép nagy többsége ezen a történelmi napon nyiltan és fenntartás nélkül amellett az életforma mellett tett hitet, amelyet rossz szóval, de közkeletűen polgári demokráciának neveznek. A pozitív keresztény hit és erkölcs, a magántulajdon és egyéni kezdeményezés, a teljes gazdasági és politikai szabadság, a szabad véleménynyilvánítás, a félelem nélkül való élet, a társadalmi, faji és erkölcsi szolidaritás, a megbocsátás, és kiengesztelődés, egyszóval a megbékélés és építőmunka lehetőségének biztosítása mellett. Soha nagyobb történelmi ihlet még nem ihletett népet, mint az mely akkor tette várakozástól terhessé a magyar nép lelkét, mikor a felszabadító hatalom iránt hálával eltelt szívvel először élhetett a szabad választást tiszta és minden nép életében megdicsőülést jelentő eszközével, hogy azon keresztül formálja ki jövőjét. Évszázadok minden elnyomását feledtette ez a pillanat, nagy elszánások, szent fogadkozások lázasították pirosra a sokáig sápadt arcokat, úgy érezte a magyar vidék és a magyar főváros népe, hogy most mindent merünk és mindent nyerünk, mienk az élet kapuja és olyan felemelkedés előtt állunk, amilyen 450 év óta nem jutott osztályrészül ennek a földnek. Ennek a földnek, mely az elszalasztott alkalmak, a félbenmaradt akarások, a mellé sikerült emberek és szárnyaszegett vállalkozások szégyenföldje volt időtlen idők óta, ahol a legjobb vezetettek felett uralkodva a legrosszabb vezetők tették tönkre mindenha azt, amit az Isten jobb sorsra teremtett. Ha most visszagondolunk arra, hogy azon a tavaszias ragyogású őszi napon milyen perspektívák nyíltak meg előttünk, milyen távlatokat tudott felfogni a szemünk és milyen lehetőségek szárnya súrolta az arcunkat: elszorul a szívünk, félre fordítjuk tekintetünket és lehanyatlik a kar, mely Hunyadi Mátyás óta ezen a napon lendült talán először igazán történelemcsináló mozdulattal előre. Mert már az első éjszakán megjelent a konkolyhintő és gyomot vetett a tiszta búza vetésébe. Mert volt itt egy nagyon kisszámú, de nagy akarású és öncélú politikát folytató csoport – nevezzük nevén a gyereket – a Magyar Kommunista Párt, mely nem tudott belenyugodni abba, hogy a választás nem úgy sikerült, ahogyan azt az ő bölcseik kitervelték és eleve számításba vették. Meg kellett oldani a nagy feladatot, hogy a kisebbségből többség, a többségből kisebbség legyen és mindez az alkotmányosság látszatának legkisebb sérelme nélkül, a demokrácia jelszavának látszólagos maradéktalan érvényre emelése mellett. Meg kellett hamisítani az 1945 novemberi történelmi akaratot, mert a párt programmja a hatalom teljes átvételét írta elő számukra. Valóra kellett váltani, amit a párt ideológusa: Révai József 1945 február 8-i előadásában programmként megjelölt: „Tudjuk mit akarunk és vezetjük a dolgozók harcát azok ellen, akik közönséges polgári demokráciát akarnak itt megteremteni.” Továbbá: „ Hazafiak vagyunk, de nemcsak hazafiak, demokraták vagyunk, de nemcsak demokraták: hazafiak is, demokraták is a szocializmusért vívott harc érdekében vagyunk.” S mivel mi demokraták vagyunk a demokráciáért és hazafiak vagyunk a hazánkért, szükségképpen ellentétnek kellett közöttünk és azok között előállani, akik a demokráciát és a haza fogalmát csak eszköznek tekintik egy ezeken kívül álló harmadik cél elérése érdekében. Így tört ki a harc a választások másnapján és így került szembe a Magyar Kommunista Párt, mely a választások eredményét el akarta vitatni és a Kisgazdapárt, mely tőle telhetően védte a magyar nép első demokratikus politikai cselekvésének eredményét, a Révai értelmezésében annyi lenézéssel megbélyegzett „közönséges polgári demokráciát”. Az előny a Magyar Kommunista Párt oldalán volt, melynek elméletileg jól kiépített, gyakorlatilag kipróbált világnézet fegyvere állt rendelkezésre, mely rendelkezett az elvek és a politikai gyakorlat szilárd egysége, céltudatossága, az előre meghatározott taktikai és stratégiai programm és rutin nyujtotta túlsúly felett. A Kisgazdapárt ebben a harcban gyengének bizonyult, és gyengeségének egyik jele éppen abban nyilvánult meg, hogy nemcsak ellenállásra képtelenné vált, de kilökte soraiból még azokat is, akik ellenállni akartak. Hogy a Kisgazdapárt gyengesége milyen okokra vezethető vissza, annak vizsgálata kívül esik ennek a cikknek a keretein, hogy milyen rettenetes nemzeti tragédiához vezetett, annak éppen napjainkban vagyunk tanui, mikor a párt, most már minden ellenálló erejét végképp elveszítve, naponta bomlik, porlad a Magyar Kommunista Párt egyre merészebbé váló pörölycsapásai alatt. Mi, egy év előtt kitaszítottak, mindezt nemcsak ma látjuk tisztán, de előre láttuk egy év előtt is. Azért álltunk csatasorba és azért vettük kézbe az elejtett zászlót, mert úgy éreztük, hogy míg a martirium kockázatát is vállalva, meg nem értő és tudatosan ellenünk hngolt tömegek gyülöletén keresztül is, pusztán népünk jövője érdekében vállalnunk kell a harcot. Nem is úgy mondjuk, hogy az „igazi” demokráciáért, hanem egyszerűen a demokráciáért, melyen kívül népünk számára nincsen út és amelyből nincs keleti és nyugati, nincs globális és totális, nincs népi és polgári, nincs gazdasági és politikai, melyből csak egy van és ez a mi ideálunk: a demokrácia. Nem akarjuk visszahozni a multat, sem a Horthy-féle időket, sem a fasizmus bármely válfaját. Őrültek volnánk, ha ilyesmit akarnánk, hiszen mi börtönt ültünk Horthy uralma alatt, Szálasi meg halálra keresett bennünket. Hát elment voln az eszünk hogy ama rendszerek valamelyikét hozzuk vissza, amelyek elsőként minket tennének lakat alá? Nem, erről szó sincs. Nem akarjuk visszacsinálni a földreformot. Ha mi csináltuk volna, minket a politikai szempontok nem vakítottak volna el teljesen és gondot fordítottunk volna a gazdasági oldalra, a termelési érdekekre is. De, ha már megvan és így van meg, mi senkitől a földjét elvenni nem akarjuk, mert tudjuk hogy a történelem kerekét nem lehet visszaforgatni, s mert egyek vagyunk a magyar néppel. Nme kívánjuk vissza a múlt hibáit sem, sőt kimondhatatlanul fáj az, hogy azok egy részét ma is itt látjuk, nem egyszer felnagyítva a jelenben is. Politikánk alapja, annak belső kiépítésében a keresztény erkölcs, anemzeti gondolat, a tiszta demokrácia, és a szociális kiegyenlítődés szolgálata. Bármelyik hiányozna a magyar állam újjáépítésének anyagából, az ezen elemek kikapcsolásával léterhozandó alkotás nem lenne sem időtálló, sem a nép javát szolgáló. És ezek között az elemek között nem ismerünk rangsort, ezek előttünk együtt és egyformán értékesek, életünket és politikai egzisztenciánkat együtt és egyszerre tettük fel valamennyire, egyikből sem adhatunk fel semmit. Kifelé pedig a tiszta szándékú és hátsó gondolat nélkül való jó viszonyt akarjuk szolgálni, mind a nagyhatalmak, mind közvetlen szomszédaink felé, de nemzeti függetlenségünk feláldozása nélkül. Akként akarunk magyarok lenni, hogy soha ne kelljen senki csatlósává válnunk, soha többé ne kössük sorsunkat egyetlen hatalomhoz, vagy hatalmi csoportosuláshoz se, mert nincs olyan hatalmi alakulás, mely valaha is megérné nekünk azt, hogy miatta népünk újabb kétes kimenetelű vállalkozásokba sodródjék. Szabad hazában szabad embereket akarunk teremeteni, szolgabírák helyébe nem akarjuk a párttitkárok uralmát osztályok, fajok, és társadalmi rétegek egymásra … és gyűlölettől áthatott falankszai helyett eggyéforrott magyarságot akarunk és evégre vagyunk a világon.
Főszerkesztő: Sulyok Dezső

Főmunkatársak: Nagy Vince, Saly Dezső

Első szám: 1947. március 15. Utolsó szám: 1947. március 28.

Kiadóhivatal és Szerkesztőség: Budapest V. ker. Bajcsy-Zsilinszky út 78Magyar

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s