Baloldal (1874)

Első megjelenés: Budapest, 1874. január 1.

Utolsó megjelenés: Budapest, 1874. március vége

Felelős szerkesztő, tulajdonos: Csávolszky Lajos

Fő munkatársai: Mocsáry Lajos, Simonyi Ernő

Gyakori cikkíró: Pétery Károly, Ugron Gábor

Folytatás: Egyetértés

Beköszöntő

Az olvasóhoz

Lapunk első számát van szerencsénk bemutatni az olvasóközönségnek. – Legjobb politika a becsületes igazmondás – ezt tartja egy angol példabeszéd s ez lesz a jelszava a Baloldalnak is. E jelszó mellett előre törekedve mindig, meg nem hátrálva a jogok védelmében soha, csüggedést nem ismerve semmi akadály előtt, megszerezni az alkotmányos élet azon legfőbb attributumait, amelyek hazánknak állami típust adnak. – Ez jelöli az utat, melyen a lap haladni fog. Hazánkat önálló magyar állammá tenni, melynek megvan minden kelléke: hadserege, pénzügye, külképviselete s mely érdekeinek teljesen megfelelő önálló kereskedelmi politikát követhet. Ez a politika kizár minden félremagyarázást. Ezt a politikát akarjuk és fogjuk követni sajtóban és törvényhozásban egyaránt; nyíltan, ingadozás nélkül, férfias komolysággal mindig. Így is, amugy is magyarázható szavak keretébe nem foglaljuk programunkat. Ellenségei vagyunk az alakoskodásnak és kétszínűségnek minden téren. Megmondjuk egyenesen és nyíltan, hogy mit akarunk. Azt a politikát, mely a miénk, csak a nemzet hazafias érzülete és szabad akarata emelheti érvényre – és hogy érvényre emelhesse, tisztában kell lenni a politikával e nemzetnek is. Magyarország hazafias polgáraihoz szólunk. Azokhoz, kik aggódva, vagy bízva de lelkük egész erejével nemzetünk jövőjén csüggenek. Pillantsunk végig a nemzet legújabb hét évi történetén. 1867-ben, midőn az önrendelkezési jog egy részben nemzetünkre visszaszállt, várakozással tekintett felénk a külföld s javulást remélt az ország népe itthon. S mi történt? Valahányszor Magyarország neve megjelent a külföld előtt, eddig mindig csak kölcsönt keresve jelent meg. Azok, kik a liberális nagy, hazafias eszmék élharczosai közt reméltek föllelhetni a magyart, eddig csak a pénztőzsérek előszobáiban találkoztak velünk, felcserélve a nemzet vagyonát, könnyelmű, lelkiismeretlen adósságcsinálás között. Míg itthon az egész anyagi javulást csak azon néhány ember zsebe mutatja, mit a közvagyon önző kezelése jogtalanul megtömött. E hét év leforgása alatt nem adtunk magunkról egy jelt, mely az európai előrehaladás érdekében fönnmaradásunk szükségességét bizonyítaná a külföld előtt, itt ben nem tettünk egy lépést, mely biztosítaná részünkre az utókor kegyeletes megemlékezését. De igen is, tettünk sokat, a miért nem fognak utódaink megáldani soha. Meghonosítottuk a politikai szereplők elvtelenségét; politikai bölcsességé avattuk a körülményekkel való gyáva megalkuvást; koldussá tettük a nemzetet hitben, reményben és lelkesedésben. Hát pénzügye? Könyörgő Isten, még csak rágondolni is. Az adók valamennyi nemét fönntartottuk ugyanazon nagyságban, amin voltak, változatlanul, vagy ha megváltoztattuk csak azért tettük, hogy még magasabbra emeljük azt; az állam összes készlete mellett elköltöttük az állam valamennyi behajtható követelését; üres minden pénztár; zálogban az állam összes értéke az utolsó papirig és mindezek mellé vettünk az országra e hét év alatt annyi adósságot, hogy ma már Magyarország összes egyenes adója nem elegendő az adósságok kamatainak fizetésére. A tönkrejutáshoz ennek félelmetes gyorsasággal való közlekedés egyrészt, másrészt ama politikai áramlat, mely mint sorvasztó láz, megrontással fenyegeti a nemzet minden rétegét, teszi szigoru hazafias kötelességünkké mindnyájuknak, hogy felemeljük szavunkat, és hogy minden téren, egész erőnkből ezen közszellemet megmételyező s összes anyagi viszonyainkat megsemmisítő politika megakadályozására törekedjünk. E czélból, e lap terén közös, egyetértő, együttes működést óhajtunk mindazoknak, kik elveinket vallják s kik hazafias működésük legfőbb czéljául a jelen politikai rendszer gyökeres megváltoztatását s hazánk állami önállóságának teljes és halaszthatatlan helyreállítását tűzték ki. Örömmel nyitunk minden közleménynek, mely önzéstelenül a közügy érekében szól, igazságot keres, jogot véd, gyűlöli a szolgaságot és a nemzeti önérzet emelésére buzdít.

Csávolszky Lajos

Története

1874 január 1-én jeleníti meg Csávolszky Lajos Baloldal címmel a politikai napilapot. Ezen a néven csupán három hónapig jelenik meg.

A lap a szélső baloldal és a 48-asok egyesülését kereső hajdani balközépiek orgánuma. Fő munkatársai Mocsáry Lajos és Simonyi Ernő, gyakori cikkíró Pétery Károly és a fiatal Ugron Gábor is.

A Baloldal és a Szombati Lapok közlik 1974 márciusában “Magyarország polgáraihoz” címmel az “Egyesült közjogi ellenzék” felhívását. Ekkor jelentik be, hogy a 48-as párt és az elvhű baloldal egyesül, mely a Baloldal újság megszűnéséhez vezet.

A lap megszűnésének oka: a Baloldalt 1874-ben egyesítik a Magyar Újsággal Egyetértés néven, hetilapjuk a Szombati Lapok lesz (melléklete a Néplapunk). Az Egyetértés szerkesztőségének irányítását a Baloldal munkatárai vették kezükbe.

Forrás

A magyar sajtó története 1705-1892

Történelem Népélet Hagyomány