Első megjelenés: 1896. május hó 1-én.
Utolsó megjelenés: Budapest, 1896, nov. I. 184. szám Vasárnap Napilap Budapest
Szerkesztő: Hevesi József
Megszűnés oka: Nem ismert
Bevezető:
Ezer esztendő dicsőségének fogalatja, a nagy nemzeti múlt megujhodása, a magyar nemzet diadala azok a napok, melyek a mai naptól fogva ránk fognak virradni fél esztendőn át. A jelen mámorba ringatódik, megittasulva az emlékezés boldog gyönyörűségétől se mámor ködében megnyílik a múlt, a tettekben, küzdelmekben, diadalokban gazdag múlt. Elöl törtet büszke ménen a nemzeti dicsőség ősapja, az első honalapító, Árpád, nyomában száguldnak megannyian a csaták hősei. Majd a szellemi csaták bajnokai lépnek ki a ködből a fénybe. Szent István, Kálmán, s a reneszánsz első hírhozói, az Anjouk s nyomukban a magyar reneszánsz legnagyobbja, Mátyás, az igazságos. A köd ezután a gyász sötétjébe olvad át és besír a bakacsinba az elevenholtság keserve, a mohácsi bú. Elevenholtság, igen az volt, bár forrt, pezsgett az élet a kettévált haza határai közt. Az ellenséggel, a törökkel összebékültünk s csak a csatamezőn fentük egymásra a kardot odahaza békességben megvoltunk egymással egymás mellett. Szinte békezavarás volt, mikor egyszerre csak kivertük a törököt. Sok köszönet az uj békében se volt nemzeti harczokkal teli béke, melyet már egy évszázad óta küzdött a magyar élén a dicsőségekkel Bócskay, Tököli, Rákóczy
Ezután nyilik a homály, meg elborul tarkán várakozván a sors kedve, még egy nagy nemzeti küzdelem, ez óriási harcz, a legnagyobb.. És szétfoszol a köd, itt vagyunk a napsugaras jelenben.
Az ég tudja, hány emberöltő tünt el így a mult ködében, tanuja nincs a multnak, csak egy, az a váras, mely a szive volt a hazának s az most is és lesz mindiglen. A multak egyetlen tanuja, a vén Buda, ott látta falai közt a nemzeti dicsőség fényes alakjait, a nemzeti gyász szomoruságát, sommája volt az a sorsának.
De a vén Budára is rájárt a sors kereke a megujhodás képében, a mai Buda dehogy látta a magyar multat, kikent uj város az, akár Pest, mely ha szép is, nemzeti jelleg nélkül való.
Pedig mi lett volna most mikor ezer évnek kellene szemünk elé tárulnia, szebb, megkapóbb, mint köszönteni azt a régi vén Budavárat, mely tanuja volt ezer esztendő történetének.
Lett volna? Nos a modern emberész nem ismer <<volná>>t annak csak van létezik. A mit ember és természet lerombolt, felépitette emberész, emberkéz. Tóduljatok csak ki a Városligetbe, ott látjátok a nemzeti mult megtestesülését, a nemzeti mult vén tanuját, a hires várost, Budavárát. Nem káprázat, merő valóság, melyet elgondolni csoda, megteremteni ördöngős bűbájosság. A bűbájosság a lelkesedés, a képzelet és a művészet volt Varázsszavaira kitermett a homokból a multak tanuja, a vén Buda, Ős-Budavára. Menjetek oda, s ámulás és áhitat fogja majd el lelketeket, ámulat, mert szinte hihetetlen, páratlan alkotást láttok, áhitat, mert a nemzeti dicsőség csodás foglalata hatja meg sziveteket.
De bár a történeti tanulságnak megtestesülése lesz ez a csodás város, a modern üdülő, szórakozni vágyó s annak szükségességét és hiányát érző lélek is fellelheti itt a maga helyét. Soha még igy nem párositották a tanulságot a kellemessel. Mindkettőből annyira kiveheti itt a részét az ember, hogy szinte hihetetlen. A történeti mult ódon csarnokaiban megrakja fészkét a modern szórakozás szelleme s a mult áhitata teljesült a jelen élet gyönyörűségeivel, örömeivel.
Uj az a világ, mely Ős-Budavárában elébetek tárul, uj, a milyet még nem láttatok s a milyet még a legmerészebb fantáziátok se alkothatott eddig fogalmat. De mit ér a szó Nézzétek és lássátok és lelkesedni s gyönyörködni fogtok.
Magyar Médiatörténet 