Programszám: Budapest, 1918. január 13.
Első szám (I. évf. 1. szám): Budapest, 1918. január 23.
Szerkesztő és kiadó: Szakács Andor
Beköszöntő:
A Virradat
Végre, minden akadályt elhárítva, január 13-án megindul s azzal megkezdi előreláthatólag küzdelmes, de bizonyára nem kevésbé dicsőséges pályafutását.
Jelenlegi sajtóviszonyaink között valóságos csoda, hogy a VIRRADAT létrejöhetett. Az osztrák sajtócenzura virágkorában, a mult század harmincas, negyvenes éveiben a lapinditáshoz Magyarországon bécsi engedély kellett: manapság egyáltalán nem lehet uj napilapot inditani. A rotációs ujsággépekhez vezető ut rendeletekkel el van torlaszolva: kőrforgopapiros uj lap számára nincsen. Az ujság a legbecsesebb privilegium ma Magyarországon: politikai és üzleti érdekeltségek milliókat kinálnak most puszta lapcímekért, melyek rendes viszonyok közt nem érnének egy fabatkát sem.
Ily sivár viszonyok között, minden tilalom és akadály ellenére s anélkül, hogy utját hatalmas kezek egyengették volna, ime mégis megindul a VIRRADAT: létrehozta az a szükségszerűség, hogy a háborgó folyamban kialakult friss magyar közszellem megtalálja a maga publicisztikai kifejezését.
És tudjuk, hogy erős küzdelembe bocsátkozunk, tudjuk, hogy radikális függetlenségi irányzatunkkal eddig háboritatlanul uralkodó, nagy érdekeket bolygatnánk meg. Lehetséges, hogy nehézségeinket még mesterségesen is szaporítani fogják. Mindez nem riaszt vissza bennünket, hogy hivatásunkat beteljesítsük. Kossuth Lajosnak volt a jelmondata: ….. lesz a VIRRADAT jelszava is. Hatalomtól és pártoktól, felekezettől, banktőkétől és szindikátustól, mindenkitől független ujság a VIRRADAT. A politika terén az intézményes, állandó célért, a százados magyar hagyományokon alapuló pacit izmus nemes eszméért. Ausztriával szemben a tiszta perszonális unióért, belpolitikai téren pedig a minden intézményben gyökeresen demokratikus Magyarország megmentéséért fog küzdeni. …..
A Virradat jelentősége
A MAGYAR sajtó fejlődésében új mozzanatot jelentő, nevezetes publicisztikai és irodalmi indul meg a VIRRADAT ez első, programszámával, ime, egy ujság, amely a jelenleg elhanyallott sajtóviszonyok között merészen a legtisztább és legmagasabb magyar célokat tűzi maga elé; amely üzleti érdekek helyett a közönség szellemi és lelki szükségletének kielégitésére vállalkozik; egy uj lap, amely köré a legnemesebb és legmélyebb magyar tehetségek készörömest csoportosultak, mert érzik és tudják, hogy lelkük jobb felének megnyilatkozására, szabad magyar eszméik kifejezésére alkalmas közegül szolgál.
A világháboru szörnyűségeinek kellett ránksulyosodniok, hogy kiváltsák a magyar lélekből az elkomolyodásnak és magábaszállásnak azt az ünnepies érzését, amelyben a VIRRADAT irói és olvasói most egymásra találnak s amelyet ily félelmetesen nagy történeti ráhatás hijján ez a nemzedék alkalmasint minden életjel nélkül vitt volna a sirba. A győzelem és a vereségek, a dicsőség és a gyász, a gyarapodás és az összeomlás váltakozó képeinek és esélyeinek sulya alatt megrendült a magyar lélek, megrendült és kicsordult belőle a jóra való készségnek és áldozatnak egy olyan palakzása, aminő Magyarországon 1848 óta nem buzgott és nem üditett. Óriás vérbeli és értékveszteségeink dacára ezzel vagyunk nagyobbak és többek, mint a háború előtt. Nemes gerjedelemnek és pezsdülésnek fenyves illata érzik a levegőben: akik megmaradtunk, idehaza vagy a harctereken, a fogolytáborokban vagy a tengereken tul, készek és képesek vagyunk uj elhatározásokra és erőfeszitésekre: a háboru után lehetségesek históriai vállalkozások.
S a háboru tüze immár lohadni kezd. Közeledik a béke angyala. …. A magyarság vilázpoziciójának a béke növelésében való biztosítása. Ausztriához való viszonyunknak érdekeinket kielégitő uj, végleges elrendezése, a demokratikus átalakulással járó és a világáramlatoktól függő belső problémáink megoldása a létkérdések olyan tucatja elé állítja a magyarságot, amely jelentőségével felér a háboru sorsfordulataival. …..
mind e nagy problémák nem találnak itt egyöntetű, biztos tájékozódást, kiforrott közvéleményt: közvéleményt, amelynek megvan a maga egységes, kész ideológiája a nemzetközi, az osztrák és belföldi vonatkozása kérdésink szerencsés megoldására. Nagy társadalmi átalakulás kimozdult állapotában vagyunk. A millénium álnacionalista, álsovén, uri magyar társadalma, amely alatt már akkor javában folyt az uj gazdasági erők és osztályok fáradhatatlan korallépítkezése, sorsát épp oly kevéssé kerülhette el, mint 48-ban a nemesi Magyarország, amelyet valójában megdöntött már a francia forradalom. Az uj eszmékkel, az uj szociális jelenségekkel szemben kezdetben csendőrrel és fogházzal védekezett: a dualisztikus álalkotmány és a politikai előjogok sáncaiba zárkózott s pillanatnyi előnyök kedvéért előmozditotta a kapitalisztikus érdekek feltörését, belső egyensulyának felborulását is. Igy megerősödés helyett egyre jobban gyengült: az önfenntartás ösztöne egyre kétesebb eszközök használatára ragadta; s elvégre közérdekű politikai vállalkozásainak sikert biztosító föltételeit is ki kellett adni a kezéből. Erre a korhadó társadalomra az idősebb Ugron Gábor már régebben kimondotta az égető, de igaz ítéletet; Justh Gyula utóbb nem kisebb bátorsággal itélte el. Mikor aztán ez a társadalom azt látta, hogy a saját nemzeti ellenzékének, a függetlenségi pártnak férfiai történeti programpontjaik mellé zászlóra irják az uj eszméket is: akkor önmagával végképp meghasonolvak, az alatta végbement gazdasági folyamatok ijesztő eredményeitől is zavarba ejtve, nem a megujhodás ösvényére lépett, hogy tudniilik élére álljon a haladásnak és a tömegek fölvételével keressen felfrissülést, hanem odaözönlött, ahol a régi szép időkre emlékeztető zászlót ismét felhúzzák, ahol az addigi állapotok mesterséges fönntartását remélhette. …. magaslatról nézve, a nemzeti munkáspárt, ugy ahogy létrejött, ugy ahogy uralkodott, az uj idők, az uj igények, az uj gazdasági harc fokozottabb követelményeitől borzadozó, kiélt és megszuvasodott régi magyar társadalomnak menekülési kisérlete volt, utolsó probálkozása, hogy a kormányért az ország függetlenségét adván cserébe, az államhatalom nyers eszközeivel védje meg magát a társadalmi törvényeknek ránehezedő sulya, az erőviszonyoknak ránézve kedvezőtlen kialakulása ellenében. Ezért nem volt benne pártönérzet: ezért nem ismerte a politikai lojalitást; ezért nyult az erőszak eszközeihez; ezért fért össze etikájával a politikai lelkiismeretlenség és a kormánypanama.
Ez a szükkörű, régi magyar társadalom, a maga avult ideológiájával immár összeomlott, immár föloszlásban van. Tisza Istvánnak, mint történeti alaknak a jelentősége mindössze annyi, hogy ő ennek az elbukó, eltakarodó világnak az utolsó zászlóhordozója. Az uj magyar társadalom már ledobálja magáról a régi romjait. A magyar értelmiség az utolsó évtizedek alatt megnőtt, megtizszereződött s ez az uj intelligens sokaság most, a háboru földindulásában egyszerre fölszinre került. A tizezrek helyébe százezrek léptek; a százezrek helyébe milliók. Magyarországon ma egy magyarul nyomtatott jó regényt százötvenezer példányban vesznek meg és csak egy népszerű ujságunkból naponta közel félmillió példányt fogyasztanak!
Ez a hatalmas terjedelmű uj magyar értelmiség azonban az osztályérdekek milyen sokféleségével, a politikai és társadalmi törekvéseknek, a világnézeteknek és erkölcsnek, a hitnek és a műveltségnek milyen más-más jelvényeivel verődött össze! Minden táborral szemben ellentábor áll: egyik sem hisz a másik igazában: mindegyiknek megvannak a maga külön céljai, a maga istenei. Vajjon minden fölemelkedett hangulata mellett is, képes lesz-e ez az óriás, de nagyon is összetett uj magyar társadalom egyöntetű nagy erőfeszitésekre? Lehetséges-e mindezeket a külön törekvéseket egy egységes nagy energiákká összefoglalni s az ország sorsát megváltoztató erökül érvényesiteni?
Lehetséges, mert ez az uj magyar társadalom közösen kiontott vérével egybeolvasztott, a szenvedések és vágyak közösségében egybeforrott; ugyanazon izzások és lehülések vegykohóiban érzületközösséget és egyben veretet nyert: lehetséges, mert bármilyen műveltségtájakról nyerte is pszichéjét, az ma már az őserejű magyar néplélek verőfényében fejlődik tovább és mert mindenekfölött: mindannyian megtanultak egyformán szeretni, amikor veszélyben tudtuk, hazánkat, a közös édesanyát. Ehhez a nagy, együttes erőkifejtéshez azonban az szükséges, hogy egynéhány, mindeneket összefoglaló nagy eszme a lélek fölött uralomra jusson, hogy keletkezzék egy üde szellemi áramlat, amely átjárva és megtermékenyítve az egész társadalmat, a történeti hivatás magaslatára képes emelni köztudatát.
Utolsó szám (IV. évf. 233. szám): 1921. október 19., szerda
Felelős szerkesztő: Szakács Andor
Elköszönő írás: nincs
Megszűnés oka: nem ismert
Az oldalt készítette Studniczky Katalin
Magyar Médiatörténet 