Első megjelenés: 1915. december 1.
Utolsó megjelenés: 1944 január 1.
Főszerkesztő (utolsó szám): Bethlen András
Megszűnés oka: nem ismert
Beköszönő szöveg:
Ma köszöntjük először az olvasót és jelentjük neki a legfrissebb híreket. Ezt a lapot a háborus hangulat vihara hívta életre. A lélek ajtói örökké nyitva, rajtuk ki-be szálldosnak nyugtalan hírmadarak; nem jó ilyenkor magunkra maradni, várni, tűnődni s kivánni a holnapot. Az estéli órák gazdag eseményei csak reggel érkezhettek el az újságolvasóhoz. Külföldi nagyvárosok mintájára megszerveztük a 8 órai Ujságot, melynek hasábjairól most először kivánunk néhány szót ejteni, amikor beköszöntünk a köztudat kapuján. Nem jövünk váratlanul, mert már kerestek bennünket, A hirdető oszlopok és táblákon elhelyezett plakátok előtt – Barta Ernő finom hangulatu alkotása – meg megálltak az emberek. Most itt vagyunk, művészi külsőben, frissen, a munka szeretetétől áthatva. Program helyett csak azt jelentjük be, hogy pártokon és érdekcsoportokon kívül állva, jó lapot kivánunk adni az olvasónak, friss és megbízható hírszolgálattal, közönségünk megbecsülésével
1915-1944
Az Est konkurenciájának induló délutáni bulvárlap. 1915. december 1-én jelent meg. A harmincas években Bethlen István „házi bulvárja” (kormányhoz közel álló bulvár); a Budapesti Hirlap délutáni „párja”.
1929-ben hirdetése: „8 Órai Ujság: A jó újság – jó barát. A legjobb barát: a 8 Órai Ujság. Mindent megtud, mindent meglát, mindenről informál, mindenről elmondja, tisztességes hangon tisztességes magyar véleményét.”
1935-től ellenzékiként működik; (főszerkesztője Bethlen András). A Gömbös-kabinettel élesen szemben álló lap.
Címének mintája az osztrák 8 Uhr Blatt vagy a berlini 8 Uhr Abendblatt.