Magyar Szabadság (1956)

magyar_szabadsag_1956_11_03_01

A lap az OSZK-ban: http://epa.oszk.hu/html/vgi/kardexlap.phtml?aktev=1956&id=1000

Független Demokratikus Napilap

Első szám: 1956. október 30.

Utolsó szám: 1956. november 3.

Felelős szerkesztő: ifj. Veres Péter

Szerkesztők: Gimes Miklós, Kende Péter, Fekete Sándor, Molnár Miklós

Főként rövid, reményeket keltő illetve veszélyeket jelző cikkeket, helyzetjelentéseket tartalmazott, naponként állást foglalt az aktuális eseményeket illetően. Néhány kiemelés: Magyarország a többpártrenszer útján (Hordósi János), Nyílt levél Nagy Imréhez (Lőcsei Pál),

A számokat vezércikkel indították, röviden helyet kaptak bennük lapzárta után érkező hírek is (például az ENSZ határozatát a magyar kérdés tárgyalását illetően).

Megszűnés oka: Az orosz invázió 1956. november 4-én a forradalommal együtt eltörölte a sajtószabadságot, így a Magyar Szabadság már nem érhette meg negyedik számának kiadását.

Beköszönő

Lapunk a magyar szabadság ügyét kívánja szolgálni. A külső szabadság, a függetlenség ügyét – és a belső szabadság, a demokrácia ügyét. Tettekkel akarunk szolgálni: a teljes s tiszta igazság kimondásával.

Magyarország nem független ország addig, amíg területén a magyar nép akarata ellenére szovjet haderő állomásozik. Igyekszünk tárgyilagosak lenni. A szovjet hadsereg a háború alatt lépett hazánk földjére. E háborúban a Szovjetunió volt a megtámadott, s a támadó üldözése közben Magyarországot is megtisztította a hitleri haderőktől. A német túlhatalom megtörése történelmi tett volt s a magyar sors új, boldogabb korszakának, a független Magyarország létrejöttének kiindulópontjává válhatott volna. Nem így történt. Csaknem tizenkét év telt el 1945. április 4-e óta s a szovjet csapatok ma is Magyarországon tartózkodnak. Ez sérti a magyar nép nemzeti önérzetét és jogos nemzeti érdekeit. Mindenekelőtt azért sérti, mert amíg a szovjet csapatok itt vannak, Magyarország nem folytathat igazán önálló külpolitikát. Önálló külpolitika nélkül pedig nincs egészséges nemzeti fejlődés.

Sok időbe telik, míg az önálló magyar külpolitika részleteiben is kialakul, de a leglényegesebb dolgok már ma is világosak. Ez a külpolitika nem jelenti és nem jelentheti azt, hogy szembefordulunk a Szovjetunióval, vagy a szomszédos országokkal. Magyarországnak, a magyar népnek az az érdeke, hogy hatalmas szomszédunkkal és a kelet-európai sorstárs-országokkal különösen Lengyelországgal és Jugoszláviával őszinte, egészséges barátságban éljen. Szükségünk van kölcsönösen gyümölcsöző gazdasági kapcsolatokra, az eszmék szabad áramlására, s ha a közös érdekek úgy kívánják, esetről esetre külpolitikai együttműködésre is. De csak a magyar nép és a magyar kormány szabad elhatározása alapján.

A Szovjetunió és a kelet-európai szomszéd országok iránti barátságnak azonban nem szabad azzal járnia, hogy a Nyugattal szemben barátságtalan külpolitikát folytatunk. Elég sokáig csináltuk ezt, s nagyon súlyos következményekkel, hiszen a nyugati országok elleni rágalomhadjáratokból, az Amerikát, Angliát és Franciaországot vádló koholt perekből, a nyugati szellemi termékek előtt lebocsátott kulturális vasfüggönyből elsősorban Magyarországnak volt kára. Magyarország kis ország – szüksége van minden barátra. Magyarország szegény, súlyos gazdasági bajokkal küzdő ország – szüksége van minden támogatásra. Ha a baráti Jugoszlávia olyan külpolitikát követhet, amelynek alapelve, hogy kívül kell maradni a hatalmi tömbökön, s jó viszonyt kell fenntartani minden országgal, akkor miért ne követhetne Magyarország is ilyen külpolitikát?

Tudjuk, hogy ez nem megy egyik napról a másikra. A varsói szerződésben Magyarország kötelezettségeket vállalt, s ahhoz, hogy e helyzeten változtathassunk, a magyar kormánynak tárgyalásokat kell folytatnia a Szovjetunió kormányával. E tárgyalásoknak a lehető leghamarabb meg kell indulniok és dűlőre kell jutniok. Bízunk abban, hogy a Szovjetunió vezetői megértik: az egész magyar közvélemény követeli, hogy vonják ki hazánkból a szovjet csapatokat és rendezzék igazságosan a magyar-szovjet viszonyt. És ezzel még keveset is mondtunk: népünk nemcsak követeli ezt, de harcolt érte, életét kockáztatva, óriási túlerővel szemben, reménytelennek látszó helyzetben harcolt – s mégis eljutott a győzelem küszöbére. Szent meggyőződésünk, hogy a teljes győzelemért most nem fegyverrel, hanem okos és bátor politikával kell küzdeni, s minden erőnkkel arra törekszünk, hogy lapunk a cél nagyságához méltónak bizonyuljon.

Lapunk azért is küzd, hogy a független Magyarország – demokratikus Magyarország legyen.

Népünk fiai és leányai, a diákok az ifjúmunkások és a többiek, a függetlenségért és az önkény ellen keltek fel, s rettenetes volna, ha kiomlott vérük nyomán nem a szabadság virága sarjad ki. Demokráciára van szükségünk: olyan államrendszerre, ahol a törvény a legteljesebb pártatlansággal védi vagy sújtja az állampolgárokat, ahol a legteljesebben megvalósulnak a népjogok, a szólás-, a sajtó-, a vallás-, a gyülekezés-, a szervezkedés szabadsága, a munkához és tanuláshoz való jog, ahol a törvényszabta keretek között a lehető legteljesebben érvényesül a népakarat, ahol a kisebbség aláveti magát a többség akaratának, s a többség feltétlen tiszteletben tartja a kisebbség elidegeníthetetlen jogait. Ujra és ismételten: demokráciára van szükségünk, a szabadság rendjére, amelynek szilárd alapja az elmúlt tizenkét esztendő három legjelentősebb, maradandó társadalmi változása: az, hogy a föld a parasztoké, a gyár a munkásoké, a művelődés joga pedig mindenkié legyen.

Miért kell a demokratizmus fontosságát így hangsúlyozni? Egyrészt mert itt vannak még a régi politika erői, amelyek gátolják a következetes demokratizmus kifejlődését. Most nem nagyok, de ha nem vigyázunk, megnövekedhetnek. Ugyanakkor a másik oldalon is vannak veszélyes jelenségek. Hogyan? Hát nem önmagától értetődő az, hogy a nemzeti demokratikus forradalom eredményeként demokratikus társadalom jön létre? Ha okosság és józanság kormányozná a világot, önmagától értetődő volna. Ha a Rákosi-Gerő-féle klikk nem élt volna bűnösen vissza a magyar nép türelmével, bizonyos volna. Ha gyorsabban és határozottabban hajtották volna végre a legfontosabb reformokat és személyi változásokat, nagyon valószínű volna. De ennyi bűn, ennyi huzavona, ennyi következetlenség és kapkodás után komolyan kell számolni azzal, hogy a nemzeti – demokratikus forradalom erői mögött reakciós, népellenes, haladásellenes törekvések is meghúzódnak. Sőt – elsősorban vidékről s kisebb részben Budapestről – olyan hírek is érkeznek, hogy e törekvések képviselői már nemcsak megbújnak, hanem itt-ott nyíltan elő is lépnek.

Térhódításuk komoly veszélyt jelentene hazánk és forradalmunk számára. Megbontaná a nép egységét, beszennyezné a harcunk tisztaságát, elfordítaná tőlünk a világközvélemény rokonszenvét. Mérhetetlenül sok emberi szenvedést okozna s növelné a külföldi beavatkozás veszélyét. A nemzeti demokratikus forradalomnak, s a természetesen a Magyar Szabadságnak is teljes elvi szilárdsággal kell harcolnia a Rákosi-Gerő-féle politika minden maradványa ellen és az ellenforradalom minden jelentkezésével szemben. Csak így építhetjük fel a független, szabad, demokratikus Magyarországot, amelynek jóban, rosszban való szolgálatára felesküdtünk.

Hivatkozások

Gyurkó László, Szalay Hanna, Keleti Éva szerk.: Napról napra – 1956 sajtója, október 24. – november 4., Kolonel Lap- és Könyvkiadó Kft., 1989

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s