Magyar Ujság (1867-1875)

magyarujsag6 magyarujsag3

Az első szám megjelenésének ideje: 1867. március 1.

Szerkesztő: Böszörményi László 

Utolsó szám: 1875. március 28. vasárnap

Folytatás: Egyetértés és Magyar Ujság

Történet

A lap 1867-ben alakult, önmeghatározása szerint a lap „Politikai napi lap”. „A lap elsősorban Kossuth Lakos eszméit és főleg nevét tűzte zászlójára. Radikális szellemű, pátoszos népszónoki stílusban író munkatársai közül többen a forradalom egykor elítélt résztvevői voltak, mint Madarász József vagy Vajda János, későbbi hangadói pedig az emigrációból Kossuth környezetéből tértek haza. Legtöbb cikkét nem újságírók, hanem az ellenzék képviselői írták. A Magyar Ujság különféle akciók és mozgalmak elindítása révén kívánta a kiegyezés ellen megszervezni a magyar közvéleményt, hatása is ilyen alkalmakkor vált érzékelhetővé. Kossuth nyílt leveleinek közzététele 1867-ben azt eredményezte, hogy az ezer körüli előfizetőt szerzett hírlap hírtelen több mint ötvenezer példányban kelt el. A kormányzat izgatás vádjával sajtópert indított a Magyar Ujság ellen; már beteg volt Böszörményi, amikor fogházbüntetését megkezdte – de nem volt hajlandó kegyelmet kérni. A börtönben halt meg 1868-ban, ami lapjának is, a szélsőbalnak is átmenetileg megnövelte népszerűségét.” 1874 májusában magába olvasztja a Hunnia (1874) címmel megjelenő napilapot. „Sűrűn változó, a függetlenségi politikai körökben ismert szerkesztői (Simonyi Ernő, Szilágyi Virgil, Helfy Ignác, Irányi Dániel) és inkább az elvonatkoztatott ideákban, mint a politikai életben jártas cikkírói kezében csak vegetált, végül 1875-márciusában – miután az is kiderült, hogy már Kossuth Lajos is lemondta a lap előfizetését – beleolvadt a legnagyobb méretű magyar napilapba, az Egyetértésbe.” (Buzinkay 2008) A lap tehát Egyetértés és Magyar Ujság címmel él tovább.

Előszó

Magyar Ujság Politikai napi lap 1867, I. évfolyam, 1 szám

Szerkesztői előszó! Midőn az első lépést teszszük a programunkban kitúzött czél felé, élénkebben érezzük erőnk parányiságát, melylyel a nehéz küzdelemre vállalkozánk. De fokozza erőnket a remény, hogy a köztörvényhatósági élet megnyiltával vidéki jelesseink nagy számmal sereglenek támogatásunkra, jól tudva, hogy az elvek hirdetése, melyeket képviselni akarunk, melyeket a tisztelt közönség lapunk első száma minden rovatában is fölismerhet, csak úgy lehet biztos és sikeres, ha igen sokan vallják s visszhangozzák azokat. Megnyugtatásául a kétkedőknek, valjon nem fog-e lapunk kitüzött iránya is, mint sok más lapéval történt, később megváltozni? kijelentjük: hogy a lap tartalma fölött a szerkesztő függetlenül rendelkezik, ez a vállalatnak a tulajdonos által is önként felajánlott alapföltétele. Mivel minden irányban a jogért, az igazságért akarunk küzdeni, közreműködésre itt is fölkért vidéki elvrokonaink becses közléseikben méltassák figyelemre törekvésünk nehézségeit A szerkesztőség cikkei név és jegy nélkül jelennek meg. És most Isten és a haza nevében − előre ~ !

Pest, márt. 31.

A kormányt egy sereg független és nem független lap támogatja. Sokan diadaléneket zengedeznek a kormány lábai elé lerakott mécsek világánál. Talán nagyon korán van ez. Mások ez mondják, hogy –csak egy kis türelem még, és a mostani kormány bőség szarujából a szabadságnak, jólétnek, boldogságnak zápora fog a nemzetre hullani. Talán csalódni fognak. A közleményben két elem birkózik egymással. Egyik, a hit –melynek alapja nem egyéb a vágyak misticismusánál és hatalmasak jóakaratába s nemes szívébe vetett bizalomnál. Ez a politikának a költészete. Másik a meggyőződés, mely a dolgok ellenállhatatlan erejére, s az emberi jogok, a társadalmi nagy érdekek ellenállhatatlan logicájára, a haladás elveinek kérlelhetetlen követeléseire támaszkodik. Kételkedik hogy elkerülje a csalódásokat. A legszebb ábrándnál mely elringat, többre becsüli a legfájdalmasabb igazságot, mely ébreszt. Ez is, amaz is jogosultságot keres a vélemény-szabadságnak, az emberiség e nagy kincsének közösségében. A mi politikánk kerülni fogja a költészetet. Ez nem a mi elemünk. De módunkban áll-e a jelen viszonyok között akkép szolgálni az igazságot, ahogy óhajtjuk? meg fogjuk kisérleni. Mindazon politikai közlönyök, melyek azon szerencsében részesülnek, hogy a legsulyosabb viszonyok között is élni tudnak, s szolgálhatták a mennyire lehetett, a közjót, szolgálhatták legalább az irodalmi világ érdekeit, −örömriadallal hirdetik, hogy hazánkban a sajtó-szabadságnak immár felderült a napja. Közlönyünk meginditása szolgáljon e részből kérdőjelül. Örülni fogunk, ha majd saját tapasztalataink után mi is csatlakozhatunk társaink öröméhöz. Sajtótörvényünk, melyet az 1848. évi hongyűlés alkotott, sok tekintetben igen nyomasztó. Nem eléggé szabad elvű. Magán hordozza annak bélyegét, hogy a kik fogalmazásába befolytak, Guizot és Thiers urak iskolájától kölcsönözték a mintát. E mellett a legszabadelvűbb embereket is, midőn a kormányzása kell vállalkozniok, könnyen utóléri az a betegség, hogy a közvélemény rendszabályozásában keresnek életbiztosítást, a helyett, hogy a jogos érdekek kielégitésére, s a szabadság megszilárditására törekednének. Sajtótörvényünk azonban, ha szigoru is, de törvény, megadja a sajtó-szabadságnak legalább két lényeges biztositékát. Esküdt széket rendel az alkotmányos biróság mellé. A képviselőház többsége felhatalmazta a kormány e törvénynek a meg nem tartására. Megegyezését adta ahoz, hogy az esküdt széki eljárás csak kivételesen foglaljon helyet, − hogy a törvényt nem alkotmányos birák alkalmazzák; maga pedig a kormány e felhatalmazás ellenére elrendelte, hogy a nem alkotmányos birák bizonytalan ideig, még esküdtszékek mellőzésével is itélhessenek. A képviselőházban többsége van a kormánynak. A kormánytól függenek a jelen biróságok. Mindazok tehát, akik hivatva érzik magukat a sajtóban föltétlenül támogatni, dicsőiteni, magasztalni a képviselőház többségének és a kormánynak vagy legalább ezek egyikének, a tényleges hatalom birtokosának, a kormánynak tántorithatlan hazafiságát, és utólérhetetlen bölcsességét –kétségtelenül a legkorlátlanabb szólásszabadságot fogják élvezni. Csodálkoznunk kellene, ha panaszkodnának, hogy háborgattatnak az élvezetben. Hanem a kérdés tulajdonképpen az, vajjon az oly jogfolytonosság mellett, mely az országos önellátóság és szabadság biztositására szolgáló leglényegesebb törvények hatályának felfüggesztésével inaugurálttik, meny-nyire fog respectáltatni a hatalom által azok szólásszabadsága, a kik mind a képviselőház többségének, mind a kormánynak a poiktikájával szemben homlokállást foglalnak el.

E helyzetben vagyunk mi. Meggyőződésünk sugalja nekünk, hogy azon ösvény, melyen a kormány és a képviselőház többsége halad, a közügyre nézve káros, a hazára nézve veszedelmes. − A kormánynak és a többségnek politikájából csak végtelen bonyodalom, e láthatlan zavar, a nép anyagi és erkölcsi erejének még nagyobb mérvben meggyöngülése, kiegyenlithetlen belviszály s végre nemzeti bukás származhatik. Ez meggyőződésünk. Hogy e meggyőződés helyes, feladatunk lesz bebizonyitani. És a talán nagyon is közel jövőben bekövetkező események itélni fognak közöttünk és a képviselőház többsége között. Szerettük volna, ha az országgyűlés arra szoritkozik, a mi a legfőbb, mondhatni egyedüli hivatása volt: sürgetni, követelni s bevárni a törvényes állapotnak, törvényeink érvényének, az önkormányzatnak fenn és alant, az ország függetlenségének valóságos és tényleges visszaállítását. Óhajtottuk volna, hogy midőn az megtörtént, a tovább-épités nagy munkkájára engedje át helyét egy ujabb országgyűlésnek, mely alakulásában az alkotmányos szabadság minden attributumával felruházva, legalább jóhiszemmel igérhessen állandóságot alkotásának. Kivántuk volna mindezt, mert hasztalan tagadja bárki, tény, és meglehet végzetes tény, hogy a közlelkiismeretben nem csekély nyugtalanságot és hánykódást fog maga után hagyni azon kérdés, vajjon a jelen országgyűlés bir-e a törvényességnek minden kellékeivel úgy, hogy azt a nemzeti akarat valódi kifejezésének lehessen tekinteni? És ha nem bir, vajjon jogositva volt-e a „jogfolytonosság nagyobb dicsőségére” a törvények hatályának felfüggesztését decretálni? vajjon a nép megnyugvást találand-e abban, hogy az, a mi törvénytelen és alkotmányellenes volt ekkorig, a törvények sértésével egyszerű határozati úton fenntartassék? A képviselőház többsége könnyen túltette magát e kérdéseken. Megszavazta az ujonczszállitást ez évre még nagyobb mértékben, mit az az osztrák kormány által ekkorig törvényellenesen gyakoroltatott. Megszavazta a törvénytelenül behozott indirekt adóztatásnak minden nemét, a szinte törvénytelenül kivetett direkt adók behajtásának folytatását. Megszavazta a nélkül, hogy csak kiváncsi lett volna a kormánytól megtudni, mi az a mennyi, a mit a nép rovására megszavaztatni kiván? Megszavazta azon meghatalmazást, hogy a kormány betöltetlenül hagyja, vagy épen egyszerű miniszteri rendeletekkel módosithassa az országnak számos törvényeit. A jelen állapot tehát csak ismét egy ujabb provisorium. Szelidebb lesz talán az eddigieknél. Hinni akarjuk. A gyakorlat meg fogja mutatni. Több gonddal és figyelemmel lesz talán a nemzet valódi érdekei iránt. Ohajtjuk. De végre is csak provisorium. És ez az, a mire épen semmi szüksége nincs a nemzetnek, mely alkotmányának, szabadságának, függetlenségének visszaszerzésére vágyik; mely annyi hányatás után biztos révpartot keres; mely annyi previsorium és az absolutismus annyi formája után végre szabályszerű, rendes, alkotmányos életet szomjúhoz. A kormányzás viszonyai, melyekbe a nemzet legujabban löketett, az alkotmányos életnek csak szinével birnak, de nélkülözik minden, de minden biztositékát. Pedig csak azon alkotmányosság képes a népben megnyugvást eszközölni, a mely nem függ a hatalomnak máról holnapra változható akaratától, nézetétől, olykor szeszélyeitől. És minden törvénytelenség között az absolutismusnak minden formája között az a legelviselhetetlenebb, következőleg az rejt magában a legtöbb veszélyt, a mely törvényességnek a szinét vette föl. A képviselőház többsége ily borzasztó meredélyre vitte az ország politikáját. Változtassuk meg ezen politikának az irányát, mielőtt az előttünk tátongó mélységbe lezuhannánk. Szorgalmazzuk, sürgessük, követeljük az ország függetlenségének, az 1848. évi törvényekkel életet, kifejezést nyert és biztositott törvényhozási és kormányzati teljes önállóságának, és szabadságának nemcsak szinleges, hanem valóságos és tökéletes helyreállitását. Helyreállitás minden csorbitás nélkül! Az alkotmányos nemzeti teljes önállóság minden korlátozásának visszautasitásam, bármily czimen, bármily ürügy alatt követeltetnék is e korlátozás. Ez programunk. Ezért küzdeni leend legfőbb feladatunk, legszentebb hazafiui kötelességünk.

Elköszönés

Magyar Ujság (Hunnia) 1875, Március 28, vasárnap

A tisztelt olvasó közönséghez.

Az uj kormánypárt alalkulás, mely egyesülésre készteti a jobboldal és a balközép elveit vallókat, holott magok az egykor vallott elvek homlokegyenest ellenkeznek egymással; az uj pártalakulás, mely tulajdonképen a haza közjogi állása, történelmi multja, a jelen s jövőre alapithatü állami önállósága s függetlenségi igényeinek megsemmisitésére vagy legszelidebben szólva napirendről letolása s ezzel örökre elodázására van czélozva – oda ösztönöz bennünket, hogy mi is, anyagi s szellemi erőinket összesitsük, csoportositsuk, s vállvetve együk körül a haza elévülhetetln jogainak mások által sokszor ugyan hütlenül lehagyott – de mindennek daczára mindig büszkén lobogó zászlóját, hogy igy vállvetve védjük, s kedvező pillanatban győzelemre is segitsük azt. Midőn az ország teljes önállósága s függetlenségének ellenei egyesülnek, szükség, hogy hivei is vegyék számba anyagi s szellemi erejüket, − s egyesüljenek a nagy czél védelmére. Lapunk fennállása óta, hü harczosa országunk jogainak, szabadságának, s népszerü intézményeinek. Találkoztak e téren mindenütt a „Magyar Ujság” s „Egyetértés” s elveik lényegükben megegyezők valának. A fentebb röviden vázolt esemény tette kivánatossá, s mintegy közszükséggé, hogy ugy anyagi, mint szellemi erőinket tömöritsük a nagy czél hathatósabb előmozditása szempontjából, s ez tette kötelességünkké az elhatározást: hogy a „Magyar Ujságot” és az „Egyetértést” egyesitsük, s az egyesült lapot az erők tömöritésével hazai legnagyobb lapjaink sorába emeljük. Az egyesült lap „Egyetértés és Magyar Ujság” czim alatt jövőre már a ’’’legnagyobb’’’ ’’’magyar lap’’’ alakjában jelenik meg, Vodianer F. derék nyomdászunk kiadásában, s alólirottak minden áldozatot készek meghozni, hogy az egyesült lap méltó legyen az elvekhez, − melyeket képviselni feladatának tűzte ki. Az igy egyesült lap legszentebb feladatának fogja ismerni, ugy a függetlenségi párt, mint a 48-as párt sabihari pontok alapján álló elvhü baloldaliak, tehát átalában a közjogi ellenzék érdekeit szolgálni. E feladatot tűzi czéljául, s ennek munkálásában kéri a közönség kegyes támogatását.

Az „Egyetértés és Magyar Ujság” egyesült lap kiadását, mint emlitők Vodiáner F. nyomdatulajdonos vállalta el s kötelezte magát a közönség igényeinek a lap anyagi kiállitása s szétküldése körül pontos kielégitésére. Az előfizetéseket mától fogva kérjük e czim alatt

„Egyetértés és Magyar Ujság”

kiadóhivatalának, Vodiáner nyomda, megyeháztér 9-dik szám beküldeni. Kelt: Buda-Pest, márczius hó 27-én. Az „Egyetértés és Magyar Ujság” egyesült lap szerkesztői: Csávolszky Lajos, Oláh Károly, Szederkényi Nándor.

Forrás:

Buzinkay Géza: Magyar Hírlaptörténet 1848-1918, Corvina tudástár, Bp., 2008, 76.old.

Advertisements

Magyar Ujság (1867-1875)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s