Magyarország (1878-1881)

magyarorszag7

A lap megjelent 1878. dec. 31.-1881. dec. 15. között.

Előzmény: Kelet Népe

Első szám

I. évf. 1. szám: 1878 dec.31, Budapest

Felelős szerkesztő : ifj. Ábrányi Kornél[1]

Megjelenik: naponként

Szerkesztő és kiadó hivatal címe: IV.kerület, Barátok-tere 4, Athenaeum épület

Beköszönő szöveg

” Lapunk nem üzleti vállalat. Magyar lap van elég. Több, mint némelyiknek az előfizetője. Lapunk feladatából meríti létjogát, feladata pedig az, hogy az országgyűlési kormányképes ellenzék és a hazai közvélemény közt megteremtse azt a szoros, közvetlen és mindennapi érintkezést, mely kölcsönösen biztat, bátorit, az összetartás és az összeműködés hatalma által győzelemre vezet. A magyar nemzeti érdekek annyi csatát veszítettek a mai nappal befejezett évtized alatt, hogy több csatát veszíteniök nem szabad.Tömörüljünk, hogy erősek legyünk. F-o-g-j-u-n-k kezet szorosan! – mondja lapunk programmja. Müködéséről akar lapunkban számot adni az egyesült ellenzék a hazai közönségnek mindennap, és magába akarja szívni a magyar közvélemény panaszát óhaját, reményét, mert a közvéleménytől elszigetelve tehetetlen az államférfiak bölcsessége. Egy nagy eszme hirdetése feladatunk. Az eszme az, mely az egyesült ellenzéket megteremtette. Az eszme az, hogy előszeretetekből és hajlamokból eredő különbségeknek, a másodrendü kérdésekben létezhető eltéréseknek, mindenekfelett pedig az egyéni versengéseknek és féltékenykedéseknek, a kicsinyes személyes czéloknak ma el kell esniök, nehogy tehetetlen maradjon továbbra is mint eddig volt, a nemzeti közakarat, nehogy összeroskadjon fejünk fölött a ház, míg lakói a berendezés és a fölött versengnek, hogy ki melyik helyen üljön.

Mert ma meg vannak támadva a haza épületének létalapjai. A magyar nemzet lábai alatt : ingadozik a talaj. És ezekkel együtt meg vannak támadva azok a létalapok is, melyeken a monarchia nyugszik. Mig gr. Andrássy magyar miniszterelnök volt, a magyar államot vezette a zürzavarnak, a ziláltságnak, a kimerülésnek. Mióta külügyminiszter, azóta az egész monarchiát vezeti ezen az úton. Drágán, életérdekeink kockáztatásán megvásárolt külsikerek, anyagi érdekeink pusztulása, az alkotmányos kormányzás meghamisítása a kortes-kormányzás által, a lelkiismeretek megzavarása és megrontása, a belbéke felbontása, a fajok egymásra uszítása, végre egy mindenekfölött végzetes conflictusnak felídézése, Magyarország és Ausztria érdekeinek mesterséges egymásra robbantása, és evvel a monarchiának és dynastiának veszélyeztetése, ez az ő politikája, melyhez első segédül állott be kitanult furfangjával és megbicsaklott makacsságával Tisza Kálmán, hogy megfordított uton folytassa egykori ellenzéki müködését, és ez azon politika, mely ellen mi a harczi riadót akarjuk hangoztatni napról napra, legyen akármilyen sürü a bántott érdekek, a hatalomszomj, az uralomvágy, a híúság és a pártszenvedély gyülölségének és rágalmainak golyózápora. Mert ha a nemzet legdrágább érdekei vannak vakmerően és könnyelmüen megtámadva, és ha a nyugodt discussió végkép ki van merítve, és ha az érvekkel szemben a hatalom birtokának brutalitására támaszkodnak a támadók, akkor be van bizonyítva, hogy a nyugodt discussió elégtelen, akkor a forró harcznak elkeseredettsége kezdődik. Jajj azoknak, a kik okozták.

Mi ma nem először találjuk magunkat szemben az Andrássy-politikával. Mi ebben a harczban nem vagyunk ujonczok. A hazafi aggodalom nem először mondatja velünk, hogy a politikai egyéniségnek kormányzása annál veszélyesebb, minél ragyogóbbak és rendkívüliebbek egyéni adományai.Hanem ma az aggodalom félelemmé emelkedett. És ma először érezzük, hogy egy nagy nemzeti párt osztozkodik érzelmeinkben és hogy a párt mögött a nemzet zöme áll. Ma először hivatkozhatunk arra, hogy e politika ellen fordult,már csaknem minden. A mi ebben az országban már államférfiúi belátást, független hazafi szellemet képvisel. Elégtétel a oknak, a kik e harczot évek előtt kezdték. De melyikük nem mondana le örömest az elégtételről, ha szemlét tart e politikának azon eredményei fölött, melyekre szükség volt, hogy idáig jussunk? Nem volt elég a magyar állam eladósítása, nem a chronicus deficit megdöbbentő növekedése, nem az állam consistentiájának megbomlása, tekintélyének lerontása, lakóinak elszegényedése. Kellett egy kiegyezés, mely Magyarországot gyarmattá törpitette, és kellett egy külpolitika, melynek eltagadhatatlan eredménye, akárhogyan csürjék és csavarják, a nagy tény, hogy Európa délkeletén, azon a téren, a hová politikai és kereskedelmi befolyásunkkal utalva vagyunk, ha ugyan nem akarunk bocsánatot kérni, hogy még létezni merészkedünk, a legnagyobb változást szenvedték a hatalmi arányok éjszakkeleti szomszédunk előnyére, azaz ugyanabban, vagy inkább kétszeres mértékben a mi hátrányunkra. – Mert a hatalmi arányokban a mit az egyik nyer, azt kétszeresen veszíti a másik. És hogy a megdöbbentő veszteség némileg maszkirozva legyen, bele kellett mennünk egy véres és dicstelen hódításba, melyből hasznunk semmi, csak ujabb bonyodalmaink keletkezhetnek, a melynek anyagi terhei a pénzügyi zavarokba beláthatatlan időkre löknek bennünket vissza, és mely máris ujabb alkotmányválsággal fenyegeti a monarchiát, holottan ma inkább, mint valaha kellene belrend és belbéke által is erősnek lennie.

Valóban az ilyen politika nem hasonlítható semmihez sem, hanem ha ahoz az életpályához, mely kezdődik brillirozáson és végződik tőbelövésen.

Évről évre felküldi az ország ifjuságának virágát a fővárosba. Mennyi nemesszivü ambitió, mennyi büszke remény az atyai szívben, az örömnek és a félelemnek mi láza az anyai kebelben és mi hő imádsága.

Jőnek tanúlni, jőnek világot látni, jőnek életpályát alapitani. És tanúlnak, látnak világot, keresnek álatpályát. Élnek a fővárosban és életet adnak neki. De némelyik egyszerre csak elkezd ragyogni. Szembetűnő mindenütt. Pénzen vásárol barátot, hizelgő szót, szerelmet. Így akar uj fényt adni ősi névnek vagy így akarja pótolni az ősi nevet. Igy akar consideratióhoz jutni. Az egyiknél mindenki tudja, hogy rámegy az ősi birtok. A másiknál, hogy életprogrammja a kártyalap. Harmadiknál, hogy minden sportok közt legnagyobb sportja a váltónyargalás. Másoknál senki nem tudja, honnan és miből. Milyen kár értük!– Mert mindent nem lehet tenni ügyesség, szellem, gráczia ás bátorság nélkül. Mennyi szerencsétlenül aplicált jó tulajdon! A vége pedig az, hogy amelyiknek nem sikerül harmincz éves koráig jó parthiet csinálni, az rövid ragyogás után kezd homályosodni, hogy egy egész emberéletre szánalmas alak legyen. Szülőföldjén, vagy még szánalmasabb a fővárosban. A büszkébb és bátrabb pedig, a milyen elegánsan élt, olyan elegánsan főbe lövi magát. És van a ki még szomorúbban végzi. Van erre egészen uj, rettentő példa. – Csak kevés van arra hivatva, hogy Tiszának segédkezzék Magyarországot kormányozni.

Ha van egyfajta ember, a melyik még ma is tiszta meggyőződésből helyeselheti a kormánypolitikát, akkor ez a fajta az. A lélektan örök törvényeinél fogva kormánypártiaknak kell lenniök. Mert az ő életprogrammjuk a kormány politikai életprogrammja. A kártyaház. A va banque. Az uzsoraadósság. A megvásárolt vonzalom, a fizetett dicséret. A jövőnek compromittálása múló vagy üres sikerért. A svihák-politika. A firtli-országlászat.

Tíz évvel ezelőtt alig kötöttük meg a kiegyezést és azon voltunk, hogy Magyarországot és a monarchiát consolidáljuk. Hova consolidáltuk gróf Andrássy ragyogó politikájával?

Fenyegetve vannak a nemzeti érdekek és köztük a legnagyobb, az alkotmány. Egymás kezére játszik a túlzás és a reakció és mit együtt érlelnek, az oly összeütközés, mely nem alkotmányos küzdelem többé, hanem idegen törekvések útját egyengető, a nemzeti erőket forró lázban elsorvasztó belviszály, veszedelme a nemzetnek és a királyi koronának.

A kiegyezés, a mint kormányaink megkötötték, a helyett hogy egymáshoz közelebb hozta volna, egymás ellen ingerelte az egymásra utalt két államot. A boszniai hódítás a két államnak és kapcsolatának közjogi alapjait fenyegeti. Ausztriában pedig a Németországhoz csatlakozásról beszélnek és németek és csehek a fölött pactálnak, hogy szövetkezzenek a magyarok ellen, oly politika miatt, mely legkevésbé a magyarnak kell, melyet azonban magyar államférfiú a magyar kormány és országgyűlés többségével kényszerít a monarchiára. Itten nálunk persze ezt megint arra használja a kormány politika, hogy csehek és németek ellen ingereljen bennünket, holott a magyar nemzet csak tapsolhatna szövetkezésüknek, ha az által megtudnának buktatni egy politikát, melyet csak az tulajdoníthat magyar hegemóniának, a ki nem tudja, hogy épen e politika által a magyar nemzeti közakarat erőszakolva, kijátszva van. Mi Szent-István-rendet nem szerezhetünk. Excellentiás czímet, melytől nagy uraink elbódulnak, mint a tánczosné a karperecztől, ki nem eszközölhetünk. Püspökségekről nem rendelkezünk. Hivatalt sem oszthatunk, szolgabirót és főispánt kortesnek ki nem rendelhetünk. Nem nyulhatunk országos alapokba ingadozo barátok támogatására. Még a catasterhez és az államjavakhoz sem nevezhetünk ki senkit sem. A képviselő-ügyvédeknek semmi kedvezményt nem nyujthatunk. Udvari kegyet nem igérhetünk. Az üres hiúságot szerepeltetni nincs módunkban.

A kinek ez kell, az menjen a kormány párthoz. De nem, ne menjen; hanem maradjon; mert hiszen bizonyosan már régen ott van. A mit mi igérhetünk, az a teljesített kötelesség tudatának férfias érzete; a lelkiismeret nyugalma, a tudat, hogy a haza romlása bennünket nem vádol; végre pedig az az érzet, melyről tudja mindenki, a ki érezte valaha, hogy nem lehet a világon semmi, sem kincs, sem élv, sem hiuság, a mi az emberi keblet annyira megnyugtatni, kielégiteni, felemelni, boldogitani képes volna: azt a magasztos érzetet, melyet annak büszke tudata ád, hogy meggyőződésünket érdekeinknek alá nem rendeljük, hogy elég nemesek vagyunk egyéni érdekeink feláldozásával is kiállani magasabb, szentebb érdekek védelmére.

Fogadhatja ezt kétkedő mosollyal a kiszáradt cynizmus. Elbizhatja magát abban, hogy a magyar nemzetből sikerült egy szomorú évtizednek kiölni a lelkesedést, és hogy sokkal lesujtobbak az anyagi gondok, semhogy ma felemelkedhetnének a lelkek a porból. De arról tesznek bizonyságot a történelem nagy tanuságai, hogy épen olyankor, mikor az eltemetett erkölcsi erők sirja fölött ülik orgiáikat a demoralisátió, a rideg önzés, az alacsony számítás, és mikor kiholtnak látszik minden nemesebb törekvés: akkor egy leírhatatlan undor fogja el a sziveket, eruptióként tör ki a visszahatás, megemlékezik az ember, hogy nem csupán állat, hanem van kebelében valami, a mi égi eredetü, és a mit kiölni belőle nem lehet soha. Sirjából kitörve löki félre a reá gördített sziklát, és jajj azoknak a kik reá gördítették. (Asbóth János)

Története

Indulása

A sajtó korábbi nevelő, oktató jellegét felváltotta a tájékoztató, valós tényekre szorítkozó írásmód. A korábbi költőszerű publicistákat pedig fokozatosan felváltották a tényfeltáró riporterek (KÓKAI-BUZINKAY-MURÁNYI). Ezt a folyamatot igen jól szemlélteti az 1879-ban megjelent Magyarország című napilap három éves pályafutása. Ugyanis e folyóirat ugyan politikai közleményként maradt fenn a köztudatban, azonban már erősen látszik rajta a későbbi újságírás objektivitása, ellenőrző funkciója is. A Magyarország a korábbi Kelet Népe című konzervatív lap utódjaként jelent meg 1878 dec. 31-én. A Kelet Népe (nevét gr. Széchenyi István[2] 1841-es híres vitairatának címéről kapta) a Konzervatív Párt hivatalos lapja lett, hirdetve a konzervatív eszméket pusztán a tényekre szorítkozva, lényegében folytatva elődjének, a Közérdeknek koncepcióját. A Kelet Népe többek közt rávilágított a magyar társadalmi rendszer konzervatív jellemzőire illetve küzdött a liberalizmus téves megítélése ellen. Cikkeiben erősen bírálta Andrássy Gyula[3] külügyminiszter és Tisza Kálmán[4] miniszterelnök politikáját, bebizonyítva, hogy a Birodalom számára a legjobb megoldás lenne, ha konzervatív politikát folytatna. A folyóirat egészen az 1878-as megszűnéséig változatlanul kitartott nézetei mellett. Ugyanebben az évben a Konzervatív Párt beolvadt az újonnan alakult Mérsékelt Pártba, és a Kelet Népe immáron Magyarország néven a mérsékelt ellenzék közlönyévé vált. Szerkesztői közt olyan tehetséges és elismert párttagok voltak, mint Chorin Ferenc, Simonyi Lajos, Apponyi Albert, Lukács Béla és Szilágyi Dezső. Felelős szerkesztője ifj, Ábrányi Kornél volt, aki a Kelet Népét is igazgatta 1876-tól. A Magyarország lapnak kiemelkedő alakja volt Asbóth János is, aki kiváló cikkeiben tényfeltáró, elemző munkát végzett, gyakran visszatekintve korábbi történelmi eseményekre. (BUZINKAY2008)

Egyedi jellemzők

Jelentős újdonságnak számított a Magyarország stílusának és vezércikkeinek megreformálása. A korban ugyanis a politikai hírlapstílus nagyrészt azonos volt. Kossuth Lajos[5] az 1840-es években kialakított egy jellemző vezércikk stílust, mely közel három évtizedig mértékadóvá vált. A merész, indulatos szavak, az érzékletes, hatáskeltő megfogalmazás, az erős érzelmi és hangulati elemek használata jellemezte a Kossuth-féle megfogalmazást, melynek legfőbb célja volt az olvasók figyelmének felkeltése. A cikkek bonyolult mondatfűzései és fellengzős nyelvhasználata sokkal inkább a politikai szónoklathoz hasonlítottak. (DEZSÉNYI-NEMES 1954.) Asbóth és Ábrányi szakított e jól bevált hagyománnyal és egy olyan stílust vezettek be, mely már az élőbeszéd egyszerűségéhez és hangneméhez állt közelebb. Franciás, csevegő módban fejtették ki gondolataikat, a cikkek felépítése pedig sokkal fokozatosabb és érthetőbb volt, így ez a stílus hamar népszerűvé vált. 1881-ben az Athenaeum Rt.-től a Franklin Társulat vette át a kiadás jogát, ekkor rovatcikkei is megújultak, olvashatóbb, nagybetűs szedésben jelentek meg, modern betűformákkal és gazdag tipográfiával.(KOSÁRY-NÉMETH G.1985.)

Olvasói

A folyóirat célközönsége legfőképpen mindazok voltak, akik a Mérsékelt Párthoz hasonlóan ellenezték a Tisza-kormány ideológiáját, tevékenységeit. Akik kiálltak a konzervatív eszmék mellett, és támogatták a bátor, alapos, elemző-tényfeltáró újságírást, amely így megakadályozta a politikai erkölcstelenséget és biztosítta a közvélemény ellenőrző hatalmát. A lap előfizetőinek száma körülbelül 1500 fő volt.

Munkatársak

A Lapbizottmány tagjai közt olyan elismert és kiváló emberek dolgoztak, mint Apponyi Albert gróf[6], Chorin Ferenc[7], Lukács Béla[8], Simonyi Lajos[9], Szilágyi Dezső[10] A lap belső munkatársa Asbóth János[11] volt.

Politikai hovatartozás

A lap az 1878-ban megalakult Mérsékelt Ellenzék Párt[12]( eredeti nevén: Egyesült Ellenzék)hivatalos napilapja volt.

Utolsó évei

Három évnyi pályafutás után 1881 decemberében a Magyarország megszűnt. Habár a lap határozott konzervatív szemléletet követett, a kialalkult belső tartalmi ellentmondások miatt társadalmi támogatottság nélkül maradt.

Utolsó szám

III.évfolyam 344.szám : 1881. december 15, Budapest

Felelső szerkesztő : Ifj. Ábrányi Kornél

Szerkesztő és kiadó hivatal címe: IV. kerület, Egyetem-utca 4, Franklin Társulat épülete

Leköszönő szöveg

A „ Magyarország” Tisztelt Olvasóihoz!

A « Magyarország » a mai nappal megszünik. Midőn ezt olvasó közönségünkkel tudatjuk, nem mulaszthatjuk el megjegyezni, hogy a politikai irány, melyet a « Magyarország» képviselt, ma már független politikai sajtónak annyi más orgánuma által képviseltetik, hogy ily körülmények közt a « Magyarország» -nak mint külön orgánumnak fentartása nem képezhet továbbra is politikai szükséget. Hogy a « Magyarország» már ma, a hónap közepén szűnik meg, ennek oka szerkesztőségi viszonyokban rejlik. De hogy előfizetőink, kiknek a lap iránti igényeik az év végéig terjednek, minden tekintetben kárpótolva legyenek, gondoskodtunk arról, hogy a «Magyarország» helyett a mai naptól kezdve ez év végéig, minden felülfizetés nélkül a « Pesti Naplót » kapják : megjegyezvén azonban, hogy ha valamelyik előfizetőnk a félhónapi előfizetési pénzt visszakövetelné, azt a « Magyarország » kiadóhivatala utján megkaphatja.”‘

Hivatkozások

BUZINKAY Géza: Magyar hírlaptörténet (1848-1918) Corvina Kiadó. Bp,2008.

DEZSÉNYI Béla – NEMES György : A magyar sajtó 250 éve I. Művelt Nép Könyvkiadó. Bp, 1954.

KOSÁRY Domokos – Németh G. Béla (szerk.) : A magyar sajtó története II. 1867-1892 Akadémiai Kiadó, Bp, 1985.

KÓKAI György – BUZINKAY Géza – MURÁNYI Gábor : A magyar sajtó története II. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége – a Bálint György Újságíró-iskola kiadása.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s