Új Magyarország (1991-1997)

ujmao1

Polgári napilap, az Antall-kormány lapja.

Napilap, nincs vasárnapi száma.

Rovatok: Belföld; Külföld; Gazdaság; Hirdetés; Kultúra; Sport; Riport; Ifjúság; Horizont; Vita.

12–16 oldalas, fekete-fehér, fényképekkel.

1991. március 15 – „első mutatványszám”

1991. márc. 29: második mutatványszám

1991. április 26 – I/1

Az OSZK-ban az utolsó szám 1997. dec. 2. kedd. Ebben nincs utalás a megszűnésre.

Vidéki társa az Új Hírek[i] dunántúli sokmutációs regionális napilap.

 

Év KIADÓK FŐSZERKESZTŐK 
1991 „PUBLICA Rt, a Hírlapkiadó Vállalat közreműködésével” Albert Gábor. Felelős sz.: Kocsis L. Mihálynov 31: Fábián László
1992 „PUBLICA Rt, a Hírlapkiadó Vállalat közreműködésével” „Polgári napilap” Fábián László
1993 „PUBLICA Rt, a Hírlapkiadó Vállalat közreműködésével” Fábián LászlóFsz-h: Kiss Gy. László
1994    
1995 Nemzeti Sajtó Kft. (Blaha) (Kelemen Iván olajvállalkozó irányította Kordax-csoport)  Jan 1-??
1996 Jan: Nemzeti Sajtó KftNemzeti Média Kft. (Üllői út) Jan: Fsz: Kő András. Felelős sz.: Dippold Pál. Később: Mb. Franka Tibor
1997 (dec) Entertypo Kft. jan 20- Alexa Károly. Varga Domokos György1997. dec: Varga Domokos György. Fsz-h: Dippold Pál

[i] Juhász Gábor A jobboldali hetilapok piaca 1989-2003 Médiakutató, 2004 tavasz

Főszerkesztők

  1. Albert Gábor (1991)
  2. Fábián László (1991–1995)
  3. Kő András (1995–1996)
  4. Franka Tibor (1996–1997)
  5. Alexa Károly (1997.január–1997. szeptember)
  6. Szalai Attila – megbízott (1997. október 1.–1997. október 14.)
  7. Varga Domokos György – megbízott (1997. október 15.–1997. október 19.)
  8. Varga Domokos György (1997. október 20.–1997. december 2.)

Története[1]

Az Antall-kormány megalakulása után egy évvel – állami bankok és vállalatok pénzéből – egy saját lapot indított el 1991. március 15-én megjelenő mutatványszámával. A kiadó, a Publica Rt. 250 milliós alaptőkével indult, de úgy számították, hogy három évig nem várható még nyereség. Mégis 120, sőt 300 ezres példányszámról szóltak a hírek. Az Albert Gábor vezetésével induló Új Magyarország azonban csak vitte a pénzt, míg végül a Publica Rt. tönkrement. 1995 elején a Kelemen Iván olajvállalkozó irányította Kordax-csoporthoz tartozó Nemzeti Sajtó Kft. vette át a lapot. Kelemen már a Nemzeti Sportban és a Respublika című napilapban is érdekelt volt, ám az Új Magyarország megmentése érdekében negyedmilliárd forintos fejlesztést ígért, sőt 20 millió forintot át is vállalt az adósságából. Emellett bevette a „szellemiségre felügyelő” Heteket: a konzervatív politikusok, közéleti személyiségek Csóti György által vezetett csoportját, jelezve, hogy nem kíván az irányvonalon változtatni. A főszerkesztői poszton végül – az 1991 végén kinevezett – Fábián Lászlót Kő András váltotta fel. Az olajcsempészet gyanújába került Kordax-csoport anyagi megrendülése miatt a Nemzeti Sajtó Kft. is egyre inkább eladósodott, 1995 végén a Szikra Lapnyomda Rt. a nyomtatás beszüntetésével fenyegetőzött. A következő időszakban a 40 ezer példányban nyomott, 25–30 ezerben eladott Új Magyarország több nyomdaváltás és költözés után végül 1996. február 12-én a Kordax-csoport másik kiadója, aNemzeti Média Kft. kezébe került. Májustól a kiadót vezető Franka Tibor látta el a főszerkesztői feladatokat, ezért több jobboldali közéleti személyiség és munkatárs is elhatárolódott a laptól. Frankát Alexa Károly követte, majd 1997. szeptember 4-i menesztése után Varga Domonkos György vállalta el a posztot. Ebben a zűrzavaros időszakban a (külföldi) befektetőktől várta a vezetőség a megváltást, mely az Entertypo Kft. képében látszott megjelenni. 1997. október 15-én tehát Varga Domonkos György egy „jobban megírt” Új Magyarország képével kecsegtette az Olvasókat. Ám az újság haláltusáját élte már ekkor: a folyamatos elbocsátások, a kifizetetlen újságírók és nyomda időszaka volt ez. 1997. december 3-án állt le végül a lap nyomtatása. A megszűnés oka, hogy Szalai Attila egykori megbízott főszerkesztő a december 16-án indított Napi Magyarország szerkesztőségéhez szegődött, illetve nyomdát sem találtak. Varga úgy gondolta, 20 millió forint összeszedésével újraindíthatná az Új Magyarországot, ám tervének kivitelezésére már nem került sor.

Első szám

  • Első mutatványszám: 1991. március 15. péntek
  • I. évfolyam 1. szám: 1991. április 26. péntek
  • Főszerkesztő: Albert Gábor
  • Kiadó: Publica Rt.

Utolsó szám

  • VII. évfolyam 280. szám: 1997. december 2. kedd
  • Főszerkesztő: Varga Domokos György

Beköszöntők

Az első mutatványszám beköszöntője

A bizalom pajzsa

Március van, március idusa. <Kereken> száznegyvenhárom esztendővel ezelőtt borongós nap virradt az országra. Sőt mikor az előre csak kevesek által sejtett események elkezdődtek, az eső is nekieredt.

Most, mikor ezeket a sorokat írom, napfényben fürdik az ország, egyetlen felhő sincs az égen, a templomtornyok boldogan nyújtózkodnak a tavaszi levegőbe. Most a lelkeket üli meg az aggodalom és a hitevesztettség felhője. Pedig győztünk, valami olyasmit értünk el, amit tíz évvel ezelőtt álomnak hittünk, vad képzelgésnek, aminek az eljövetelében oly sokan reménykedtek, hirtelen megvalósulásában viszont csak igen kevesen hittek. És mégis itt van, mint ahogyan ez a tavasz is ránk köszöntött.

Az 1991-es március tizenötödike kettős ünnep számunkra. Egyrészt Magyarország visszaszerzett nemzeti függetlenségét ünnepeljük, másrészt új napilapunk, az ÚJ MAGYARORSZÁG megszületését. Ebből az alkalomból – telve reménnyel és bizalommal – köszöntjük az Olvasót.

Új lapot tart a kezében, amely csak nemcsak azért új, mert ez az első száma, hanem azért is, mert az egyenként színes magyar sajtóban új hangot kíván megütni: a bizakodás hangját.

Március van, az újrakezdés és remény hónapja. Azt, hogy nekünk nincs sem okunk, sem jogunk reménykedni, csak kétségbeesés mondhatja. Az élet azonban élni akar. Az egykori március tizenötödikén a Nemzeti Múzeum előtt összegyűltek esernyőt nyitottak, s így védekeztek a barátságtalan természet ellen. 1991 márciusán a lelkeket megülő csüggedtség, a nap mint nap ránk záporozó gondok ellen a bizalom pajzsát kínáljuk, új lapunkat, az ÚJ MAGYARORSZÁG-ot.

Országunk és az egyes ember gondját-baját nem eltakarni akarjuk, de azok feltárásával sem lehet az a célunk, hogy kétségbe ejtsük az embereket. Épp a katasztrófákban sem szűkölködő magyar történelem tölt el bennünket bizalommal: a magyar történelem március tizenötödiké.

Ennek a hitnek a szellemében üdvözöljük az Olvasót!

Albert Gábor”

Az I. évfolyam 1. számának beköszöntője

“Új napilap első számát tartja kezében az érdeklődő olvasó. Új, bár ezt a sokatmondó és sokat ígérő címet már eddig is több lap viselte homlokán. Ha valaki nem restelli felkeresni az Országos Széchenyi Könyvtár hírlaptárát, megdöbbenéssel fogja tapasztalni, hogy hány és hány heti-, sőt napilap indult már ezzel a címmel. Ezek közül csak egyetlen egyet szeretnék megemlíteni, azt a rövid életű ÚJ MAGYARORSZÁG-ot, amelyet szellemi elődünknek is tekintünk, és amelynek mindössze két száma jelent meg harmincöt évvel ezelőtt. Az első 1956. november 2-án, a második és egyben utolsó 1956. november 3-án. Az 1991-es ÚJ MAGYARORSZÁG tisztelettel adózik az 1956-os ÚJ MAGYARORSZÁG emléke előtt.

Talán nem tekintik tolakodásnak, ha a bemutatkozás során a lapot jegyző főszerkesztő önmagáról is ejt néhány szót.

<Életem nyitott könyv> – mondhatnám, mert akik legutóbb megjelent könyveimet olvasták – s most nem regényeimre és novellásköteteimre, hanem tanulmányaimat egybegyűjtő Szétszóratás után című kötetemre és történelmi esszémre, a Zsákutcák hőseire gondolok, azok pontosan tudják, milyen szellemi áramlat híve vagyok, milyen eszméket képviseltem – képviselek – a távolabbi múltban éppúgy, mint jelenleg.

Elveimet és véleményemet különösen az akkori helyzetről néhány évvel ezelőtt – vállalva természetesen az ezzel járó kockázatot is – világos egyértelműséggel kifejtettem. Igaz, csak kevesen lehettek ennek tanúi; néhány központi bizottsági tagon kívül csak az írók hallhatták. Az Írószövetség emlékezetes 1986-os közgyűlését ugyanis zárt ajtók mögött, a nyilvánosság teljes kizárásával tartották meg. Beszédemet akkor azzal fejeztem be, hogy <hagyd a bűnbakkeresését, építkezz!>

Most, amikor új napilapunkat útjára bocsátjuk, mintegy annak a programjaként megintcsak ezt tudom mondani. Az ÚJ MAGYARORSZÁG bűnbakkeresés helyett építkezni akar. Nem a múltat fogjuk unos-untalan felhánytorgatni, hanem a romok eltakarítása után a jövő Magyarországát építjük…

Magamról még csak annyit: nem titkolom – és ebben nincs semmi gőg, büszkeség vagy sértődöttség –, hogy a napi sajtóhoz korábban igencsak kevés közöm volt. Könyveim mellett publicisztikát ugyan rendszeresen írtam, napilapot azonban sohasem csináltam. Gondolom, akik főszerkesztői kinevezésemet szorgalmazták, ezzel tökéletesen tisztában voltak. Ugyanakkor azonban azzal is, hogy az esetleges rosszindulat, vagy rosszhiszeműség hiába kutatna át feledésre ítélt újsághalmazokat, onnan egyetlen olyan, nevemmel jelzett írást sem tudna előbányászni, amellyel első lépésként engem kompromittálna, végső soron azonban a tiszta lappal induló ÚJ MAGYARORSZÁG hitelét csorbítaná. – Ez ugyan nem minden, de mégiscsak valami.

Ezek után nézzük: mit akar az ÚJ MAGYARORSZÁG?

Olyan napilap szeretne lenni, amely hatékonyan képes beleszólni az ország, a magyarság sorsának alakulásába. Magyarán szólva: mértéktartó és egy idő után mértékadónak tekintett lap kívánunk lenni, amelyet a főváros éppúgy magáénak érez, mint a vidéki Magyarország. Mert mi is az egész országhoz akarunk szólni. Sőt: mindazokhoz, akik magyarnak tekintik magukat, bárhol éljenek.

Sok szó esik mostanában arról, hogy a magyar nép milyen mértéktelenül pesszimista, hogy a magyar sajtó ezt még csak tovább generálja. Személyes tapasztalom ugyan nincs, de a külföldi irodalomban és sajtóban minduntalan lehet arról olvasni – és itt többek között a The Christian Science Monitor közelmúltban megjelent számaira gondolok –, hogy ez a jelenség Európának ezen a táján általános. Egyik interjújában csupán azt tartja különösnek Shirley Williams asszony, az ismert politológus, hogy Magyarországon sem jobb a közhangulat, holott a politikai, gazdasági helyzetet össze sem lehet hasonlítani a környező államokéval.

Tudom bennünket kevéssé vigasztal, hogy másutt még rosszabb. Azt viszont észre kellene vennünk, hogy nem valami megveszekedett csodabogár az, aki indokolatlannak tartja a pesszimizmust, aki a remény, a kibontakozás útját keresi, és az ebben való hitet igyekszik erősíteni.

Az ÚJ MAGYARORSZÁG a legnehezebbre vállalkozik: az úgynevezett kelet-európai nyomorúság fölé akar emelkedni, hogy ebből a magasságból ítélje meg saját helyzetünket. Ilyen horizontok mellett a kisszerű pártpolitikai csatározások elvesztik jelentőségüket. Épp ezért ezekben nem is kívánunk részt venni. Bár a véleményformálás elől nem térünk ki.

Egyetértünk Ralf Dahrendorffal, aki 1990-ben egy egész könyvet szentelt a kelet-európai változásoknak, és azokat forradalmaknak minősítette. A kiábrándultságot, szerinte, a forradalom lépcsőzetessége okozza. Pontosabban az, hogy a politikai, a gazdasági és a társadalmi átalakulás nincs, és nem is lehet egymással szinkronban.

A politikai rendszerváltás ugyanis végbemehet hat hónap alatt, a gazdasági átrendeződés már legalább hat évet vesz igénybe, a társadalom átszerveződéséhez pedig legalább hatvan évre van szükség. Az átalakulás tehát meglehetősen lassú, és az egyén különösen lassúnak érzi, hisz az ő számára épp a legkésőbb és legvontatottabban beteljesülő változás a leginkább húsbavágó. A civil társadalom intézményrendszerének kellene ugyanis megvédenie őt az elszabadult piacgazdaság túlkapásai ellen, éppúgy, mint a gazdasági nehézségek nyomán lábrakapó politikai demagógiával és annak következményeivel szemben.

Ha túlzásnak tekintjük is a hatvan esztendőt, a civil társadalmi átalakulás fontosságát nem tagadjuk. Sőt ennek az átalakulásnak a szolgálatát, az átalakulás felgyorsítását elsőrendű kötelességünknek érezzük. A mi esetünkben ez azt jelenti, hogy viszonylag – hangsúlyozom, csak viszonylag – kevesebbet foglalkozunk politikával, annál többet szociálpolitikával és a közvetlen politikától egyre inkább függetlenülő gazdasági, piacgazdasági kérdésekkel, és akkor még nem említettem a civil társadalmi szerveződéseket (beleértve az egyházakat), valamint a mostanában elhanyagolt ifjúsági és gyermektársadalmat.

Mindez így talán túlságosan elvontnak látszik. Az ÚJ MAGYARORSZÁG-ban megjelenő riportok, interjúk, gazdasági elemzések azonban, remélem, megtöltik majd tartalommal, mert azok nemcsak hitelesek, adatgazdagok, hanem emberközeliek is lesznek. Ami természtesen nem jelenti azt, hogy logikai, közgazdasági és politikai érvelés helyett emocionális eszközöket vonultatnánk fel, és egyáltalán, hogy érvelés helyett moralizálni akarnánk. Mindezt azért teszem szóvá, mert a hagyományőrzést, a hagyományos értékek tiszteletét – amely lapunkat jellemezni fogja –, mondhatnám, <hagyományosan> ezekkel a vádakkal szokták illetni.

Tisztelt Olvasónk, most talán még egy kicsit idegenkedve forgatja lapunkat, szokatlan a hang, az oldalak tördelése, talán még a papírja is másképp zörög. Mi azonban bízunk abban, hogy holnap, holnapután már ismerősként, sőt barátként üdvözöl bennünket, mert nem titkoljuk, olyan lapot akarunk mindennap az Ön kezébe adni, amely nemcsak tájékoztatja a nagyvilág és a szűkebb haza eseményeiről, hanem élni is segíti.

Albert Gábor”

Külső hivatkozások

2009. december 3.: http://www.mediakutato.hu/cikk/2003_01_tavasz/05_orszagos_minosegi/03.html

Források

Új Magyarország I–VII. évfolyam – ISSN 1215-0185

 

Szubjektív történet

Az Antall-kormányhoz kötődő Magyar Nemzetet kormánylapként „helyettesítő” Új Magyarország első próbaszáma 1991. március 15-én, pontosan egy évvel azután jelent meg, mint a Pesti Hírlap próbaszáma. Az Új Magyarországot is Molnár István tervezte, mint a Pesti Hírlapot.

Az Új Magyarország kb. 2 hónapos rákészülési idő után indult.  Első főszerkesztője Albert Gábor, akit Antall József személyesen ismert.[i] Kocsis Levente Mihály főszerkesztő-helyettes szedte össze a csapatot, melyben azelőtt mindenki hetilapnál dolgozott” [ii] (kritikusai „naponta megjelenő hetilapnak” [iii] is nevezték az Új Magyarországot).  Több szerkesztő a Magyar Nők Lapjától érkezett[1], vagy onnan ismerték egymást (Kocsis L. Mihály, Molnár István), de volt a Dátumtól is munkatárs, a fotós Grnák László pedig a Kurírtól érkezett – az első idők kiváló fotóin látszik is.

„A főszerkesztő Albert Gábor író volt, akinek fogalma sem volt a lapcsinálásról: Csurka István egyszer felhívta és Albert csodálkozva reagált arra, hogy egy lapot csinál – „micsoda meló lehet” – mondta, miközben ő maga egy napilapnál dolgozott.”[iv]

Szerkesztőségi logisztika. „A szerkesztőség összeállása után a gyakorlatban kiderült, hogy senki sem tudta, mit kéne csinálni. A napos szerkesztői szobánál azt se tudták, mi a folyamata, hány embernek kell ott lenni, hogy a rovatvezető kinek adja le az anyagot, ki mellett ki ülön, hol legyenek a korrektorok, hol legyenek az asztalok stb. Mindenki csak állt és nézte hogy mi legyen…” [v]

A tördelés logisztikáját Bíró Éva állította össze, mert ő volt az egyetlen napilapos a munkatársak között. Ő vette föl a tördelésbe a munkatársakat is. „A vonatoktól kellett visszaszámolni a határidőket, és nem értették meg, hogy ez nem hetilap.” [vi]

A szerkesztőségi logisztika végül két hét alatt állt össze.

„Korrektorok voltak, mert sok nyomda megszűnt, akik ólomba dolgoztak, így nyomdai korrektorokat könnyen lehetett beszerezni.  Minden napra kellett egy vezető szerkesztő, egy napos szerkesztő, tördelőszerkesztő, ügyeletes rovatos.” [vii]

A lapnál induláskor tördelőként dolgozott Gremsperger Péter is, akit Molnár István Gremsperger Nándor (G.P. édesapja) révén ismert.

Az Új Magyarország szerkesztősége egy időben / eleinte Kőbányán volt, ahol nem volt fűtés a szerkesztőségben és a gépírónők kesztyűben és kabátban dolgoztak.[viii]

A lap Antall halála után mind nagyobb válságba került. Az Új Magyarországnál a végén már fűtésre sem volt pénz. Antall életében a Népszabadság Székházban laktak, ahonnan a Népszabadság kiköltözött. Innen Kőbányára költöztek, ahol egy raktárt béreltek. A végén már a nyomdát se tudták fizetni.”[ix]

„Harminc napot adunk magunknak, hogy szembeötlően jobban szerkesztett, jobban megírt napilappal rukkoljunk elő. És tíz évet adunk magunknak, hogy a minőséggel idecsalogatott tőke, hirdetések, magas szellemiség jóvoltából az Új Magyarország a két legkedveltebb hazai, politikai napilap egyik elegyen. Akár a legjobb[2]. (Varga Domokos György: Tisztelt Olvasó! 1997. okt. 15. Új Magyarország.)

[1] A Nők Lapja címe 1990-94 között Magyar Nők Lapja

[2] Amire azért nem sok esély volt. Hasonló babérokra tört a Népszava is Fenyő János korszakában: Deák András 1993-as, arculati újratervezéskor megjelent  vezércikkéből: „Ezért lettünk nagyobbak, ezért leszünk szebbek, s ezért próbálunk meg jobbak is lenni. Előbb-utóbb a legjobbak”[2] Népszava, 1994: „Szeretnénk, ha a Népszavának lennének az ország legjobban tájékozott olvasói”

[i]  Bíró Éva, szóbeli közlés, 2008

[ii]  Bíró Éva, szóbeli közlés, 2008

[iii]  Juhász Gábor

[iv] Molnár István, szóbeli közlés, 2008.

[v]  Bíró Éva, szóbeli közlés, 2008

[vi]  Bíró Éva, szóbeli közlés, 2008

[vii]  Bíró Éva, szóbeli közlés, 2008

[viii]  Gremsperger Péter, szóbeli közlés, 2008

[ix]  Buda Márta, szóbeli közlés, 2009.

Advertisements

Új Magyarország (1991-1997)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s