Pesti Ujság (1899)

Előzmény: Magyar Közérdek

1899. március 30. – 1899. július 31.

Első szám

A Pesti Ujság (Magyar Közérdek) az 1899. március 15-én induló, mindössze 15 számot megérő, Magyar Közérdek (1899) nevű politikai napilap közvetlen folytatása volt, ezért a lapok számozása is folytatólagos.

Első lapszám: I. évfolyam, 16. szám, 1899. március 30. Felelős szerkesztő: Ilosvai Hugó, 1899. júliustól K. Mészáros Dániel, Csillag Máté (főszerkesztő) (Voit, 2000)

Megjelent: minden nap reggel

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII. Károly körút 15.

Kiadta: a Magyar Közérdek kiadótársaság

Nyomda: Werbőczy Nyomda, 1899. március 30-tól Kosmos Ny., 1899. május 1-től Belvárosi Ny., 1899. júliustól Pollacsek Mór Ny. (Voit, 2000)

Beköszönő szöveg

Pesti Ujság néven külön beköszönő szöveg nem jelent meg.

Története

A közvetlen előd Magyar Közérdek (1899) az 1848-as forradalom 50. évfordulójának napján, 1899. március 15-én indult. Ennek megfelelően a ’48-as eszmék mentén határozza meg saját ideológiáját, kiemelve ugyanakkor, hogy a megkezdett átalakulás még koránt sem fejeződött be. A fejlődési folyamat továbbvitelének két pólusaként a földbirtokot és a várost jelöli meg az 1. szám, mint a megújulás fő társadalmi és gazdasági területeit. Jó példával a lap szerint főként Budapestnek kell elöl járnia.

A lap magát függetlenként pozicionálja, ugyanakkor az első lapszám előtt nem sokkal, 1899. február 26-án miniszterelnökké lett Széll Kálmánra a magyar alkotmányos rend megmentőjeként tekint.

Az utód Pesti Ujság (Magyar Közérdek) ugyanebből az ideológiai háttérből táplálkozik, és mindkét lap elsődleges célközönsége a városi polgárság. Céljuk – ahogy az a beköszönő cikkben is olvasható – egy “olcsó és jó lapot adni az olvasóknak” (a lap ára Budapesten 1 korona, vidéken 2 korona volt).

A lap megszűnésének körülményei nem ismertek.

Utolsó szám

A Pesti Ujság (Magyar Közérdek) és elődje, a Magyar Közérdek (1899) együttesen mindössze négy és fél hónapot értek meg, ez az idő 127 lapszámra volt elegendő, amelyből 112 már az új név alatt jelent meg.
Utolsó lapszám: I. évfolyam, 127. szám, 1899. július 31.

Felelős szerkesztő: K. Mészáros Dániel, Csillag Máté (főszerkesztő) (egyben az utódlap első szerkesztői) (Voit, 2000)

Utód: Nemzeti Ujság (1899)

Leköszönő szöveg

A hírlap nem közöl leköszönő cikket az utolsó számban.

Hivatkozások

Voit Krisztina: A budapesti sajtó adattára 1873-1950, Argumentum Kiadó, Budapest, 2000

Márczius Tizenötödike, Magyar Közérdek, Magyar Közérdek kiadótársaság, Budapest, 1899/1

Programmunk, Magyar Közérdek, Magyar Közérdek kiadótársaság, Budapest, 1899/1

Pesti Ujság (Magyar Közérdek), Magyar Közérdek kiadótársaság, Budapest, 1899/16-127

Az oldalt készítette: Bolcsó Dániel

Pesti Hirlap (1841-1849)

Előfizetési felhívás: 1840. dec. 28.

Az első szám:  1841. jan. 2.

Utolsó szám: 1849. július 8.

 

Sz:
Kossuth Lajos (1841.jan.2.–49. júl. 8.)
Szalay László (1844-1845)
Csengery Antal (1845-1849) és
Kemény Zsigm. (1848-1849)
Szilágyi Sándor (1849) és
Jókai Mór (1849)
Obernyik Károly (1849)

Ny: Landerer és Heckenast (1841-1849)

45ápr4-tõl heti4
1848 II15 új sorszámozás
48 máj 27(16?)- napi
48 õsz külföld rovat „külf. lapok nem érkeznek hozzánk” 1 hón át
49 jan. 23: pesten betiltva a pesti kiadás (nem méltó)
49 ápr 24 újra megjelenik
1849. ápr. 24: piros fejléc zöld szöveg

1848. május 16: az új szerkesztõk programja
1840. máj: Kossuth szabadul a börtönből. 1840-ben már tárgyal új lap indításáról. Terv: Szentkirályi Móric pestmegyei alispán szerkessze (Kossuth nem akarja szerkeszteni), de Landerer megelőzi Bécsben és ő kap lapalapítási engedéylyt, a Sürgöny folyóiratra. Landerer a Sürgöny megszüntével „Pesti Ujság” címre kap jogot, s ebbõl lesz a Pesti Hirlap. Kossuthot kéri fel szerkesztõnek. Frankfurtból rendelt betûket a PH-hoz. Kossuth: véleménysajtó megteremtése (vezércikkek)
Ívrét, 3 hasáb. (mint Jelenkor vagy Hírnök) Új: az elsõ fõcsoport (Mo és Erdély- Külf. Napló). A Mo részt felbontja vezércikkre és fõv. újdonságokra (tárcaszerû), és a „megyei dolgokra”, Értekezõ: tárcarovat, irod. és ismeretterjesztõ cikkek, melléklap helyett. Minden szám külön egység, összefügg. A levelezõknek K. megírja, hogy mit vár el tõlük, nem õk döntik el , hogy mirõl írjanak. Minden rovatnak van felelõs szerkesztõje. Összesen 216 vezércikk született Kossuthtól. Régen hosszú értekezések, most 1 rövid, 1 témás politikai cikk. Értekezõ: tárcarovatnak indul a vonal alatt, de 18. számtól az utolsó oldalra kerül, és második politikai rovat lesz belõle, gazdasági cikkel, mely kapcsolatban van a vezércikkel. Fõv. Újdons: leleplezõ cikkek Megyei dolgok: a kéziratos lapok levelezõitõl. 1843: Választás a legnagyobb rovat. OGY Tudósítás is (43-44: Pozsonyba küldi Vahot Immrét tudósítani) Külf: országonkénti felsorolásban A Fõv. Újdonságok rovata az egyik legnépszerûbb, ezt Frankenburg Adolf, Vahot Imre, Pákh Albert, Pálffy Albert szerkeszti.
Irodalom
A PH címbetûirõl: Regélõ, 1843. 1. 86
Szerk vált: 1844,04,11 1844,06,30
Csengery Antal programja: PH 1846/599
A PH tört: Nemzet 1887/123
PH változatai: M. Könyvszemle 1942/193 1943/70-

A Pesti Hirlap indulása

1840-ben az 1837 óta a Törvényhatósági Tudósítások kiadása miatt budai börtönben raboskodó Kossuth kiszabadul. Kossuth és köre azonnal új lap kiadásást határozza el. A Nemzeti Újságot akarták megszerezni.

Ugyanekkor Landerer politikai lapot akart indítani, ezért megvette az engedélyét egy konzervatív politikai lap (Munkácsy János Rajzolatokból átalakított Sürgönye) kiadásának. Bécsben megegyezett a hatalommal, hogy Kossuth “megszelidítésének” legjobb eszköze, ha úgy tartják kézben, hogy (cenzúrázott) lapot adnak neki, ami jobb, mintha titkos röplapokat adna ki. Landerer megígérte, hogy ha Kossuth túl messze megy, eltávolítja a laptól; majd Kossuthtot felkérte a lap szerkesztésére. Kossuth ezt elfogadta. Megállapodásuk szerint a kiadó (nyomda) nem szól bele a lap szerkesztésébe, de kéri Kossuthot, hogy közlésre méltó és illő hangnemben írt cikkek közlésétől a szerkesztő akkor se zárkózzék el, ha véleményével nem egyeznek, hogy a lapot ne érhesse az egyoldalúság vádja. A lap szerkezetét, rovatbeosztását a Sürgöny lapengedélye szabályozta, attól eltérni nem lehetett.

A lap 1841. jan. 2-án jelent meg.

A Pesti Hirlap célja

Ami új volt, az a lap célja: a közvélemény formálása. Az egyes rovatok cikkei utaltak egymásra, együtt játszottak. Az új hírlap feladata “higgadt kebellel”, illendően megvitatni “a napnak nagy kérdéseit, mikben a honnak jövendője rejtezik”. Szórakoztatni nem akar, nincs benne szépirodalom, s melléklapja sincs.

“Korunk a discussio kora. az idő, hol egy-egy hatalmasnak a szava, vagy régi szokások minden ellenzést elnémítanak, megszűnt, nevek helyébe vélemények léptek”. (Eötvös József: Kelet Népe és Pesti Hirlap 1841)

Nem is a napi eseményeken van a hangsúly. Célja a következő országgyűlésen felhozandó kérdéseket megvitatni, hogy akkor kész reformtervekkel állhasson elő a reformellenzék – és ez – a cenzúra ellenére is – sikerül neki. A minden lapszám elején álló vezércikk Kossuth újítása.

“A hírlapszerkesztés, a tömérdek egyesületek, a megyei foglalatosságok időmet annyira elfoglalják, hogy alig hiszek embert a fővárosban, ki a vígalmaktól s kedvderítésektől olly távol éljen s a társalgás örömében olly ritkán részesüljön, mint én.” – írja Kossuth.

A lap 60 előfizetővel indult és fél év múlva kb. 4000 előfizetője volt. Bécsben is “mindenki Kossuth lapjáról beszél, amely Ausztriában el van tiltva”

1843 májusában a megnyílt Országgyűléskor a megyei rovat helyét az országggyűlés tudósításai foglalják el.

A Pesti Hirlap terjesztése

„Kossuth Lajos „Pesti Hirlap”-ja járt édes atyámnak is, takaros boríték alatt. Az egyetlen példány Nagyabonyban, mely megfordult a város minden kaputos lakójának kezén. El-elszármazott Györkére, Szelére, Farmosra is, ha valamely szózatos cikke jelent meg a szerkesztőnek. A lap azután, tönkre olvasva, rojtosan, zsíros pecsétek díszével tért meg – ha megtért.” (Ágai 1908)

Támadások

Széchenyi támadta a Pesti Hirlapot (A Hírnök támadta őt és Kossuthot is): már 1841 nyarán megjelent a Kelet népe, melyben Kossuth lapját forradalmat szítóként állítja be: a lap “megsemmisítésre vezeti a’ magyart” –írja, néhol személyeskedésbe hajló Kossuth-ellenességgel. Ugyanakkor azt írja, hogy “hinni akarom, hinni szeretem: az irány [a Pesti Hirlapé] , a’ szándék kristálytiszta.”

Kossuth Felelet c. feleletében csitítja. “Mikép bizonyítom be, hogy a Pesti Hírlap nem vezet forradalomra? Nyugodt érzéssel felelhetném: “En onvrant les yeux” Tessék szétnézni az országban! — Én szétnéztem, s ügyekezem, mennyire emberi gyarlóságom engedé, el nem fogulva nézni szét; ‘S ha csak ányék nyomát látnám is a veszélynek, mellyet gróf Széchenyi gyanít vagy — jobban mondva — mellyenl gyanúsít: inkább gyávának akarnék látszani, mint rosz hazafi lenn, ‘s léteinném örökre szerencsétlen tollamat”

Eötvös József is Kelet népe és Pesti Hirlap c. könyvében védelmébe veszi.

1841-ben a Világ új szerkesztője írja róla: szerinte a Pesti Hírlap mindössze “pártvágyak és pártremények tárháza” lett, és felkelti a nemzetiségi gyűlölséget is. Márpedig nincs szükség ily “őrjöngő, lázas indulat” –ra.(Jablanczy Ignác)

Kossuth eltávolítása

Kossuth sokszor volt vitában Landererrel fizetéséről: a sikeres laphoz előfizetőnként 3 ft 50 krajcár részesedést kért (az előfizetési díj fél évre 6 ft volt). Az alkalmazottakat, lakást, postát Kossuth fizette ebből, de így is maradt az 5200 előfizető után 9000 ft. Ezt meg is kapja, de egyelőre szerződést nem írnak róla. Vita volt azon, hogy az országgyűlési beszámolók költségéből fedeznek-e Landererék. 1843 végén Landerert Bécsbe hivatták, s mikor hazatért – leszállítja a szerkesztői díjat. Kossuth tiltakozik, de Landerer válasza: ha nem tetszik, nincs szerződés. Kossuth felháborodottan felmond. Landerer még aznap felkéri Szalay Lászlót szerkesztőnek.

Landerer “jutalmul” megkapta egy új lap, a Pester Zeitung indítására az engedélyt. Kossuthot pedig mindenki pénzéhesnek mondja, hogy feláldozta a pesti Hirlapot. Kossuth később rájött: átverték.

1844-ben új lapra kér engedélyt, Metternich hivatja Bécsbe és megpróbálja rávenni, hogy kormánypárti lapot készítsen, és adja meg, mennyit kér ezért cserébe. Kossuth azonban “nem eladó”, mint írja Wesselényinek. A lapengedélyt nem kapja meg; próbálkozik már létező lapok (Nemzeti Ujság, Hirnök) megvásárlásával, de az udvar ezt is megakadályozza. Végül 1845-ben az Iparegyesület Hetilap c. lapjában jut csak szóhoz.

A centralista Pesti Hirlap

1844. júliusától Szalay László alatt a polgári liberális lap centralista irányultságú (nem a megyei autonómia, hanem a központi irányítás-párti). Eötvös József, Trefort Ágoston (Eötvös sógora, közgazdasági cikkek sorának írója), Csengery Antal (későbbi főszerk.) is a laphoz tartoztak. A váltás után egy hónap alatt az előfizetők száma 500-ra csökkent; de ahogy kiderült, hogy ellenzéki marad, ismét emelkedett. Ellenfele az ekkor indult Budapesti Hirlap.

A forradalom után

1848. márc. 15-től új sorszámozással jelenik meg. De nem ért egyet a forradalom, folytatásával (már nem Kossuth lapja!), a radikálisokkal – ezért csökken népszerűsége.

Szellemi utódai

A forradalomban félhivatalos lap státuszt kap, március 16-tól a rendelketeket a “hivatalos rovat” közli (Szemere Bertalan felszólítására). Jókai szerkeszti egy ideig. A hivatalos rovat azonban csak átmeneti megoldás: Szemere Bertalan áprilisban felkéri Bajza Józsefet egy hivatalos lap megtervezésére és ez július 8-án Közlöny címmel indul el (Bajza azonban a Kossuth Hirlapja szerkesztője lesz, Kossuth felkérésére; Kossuth e, a Pesti Hirlap szerkezetét átvevő lapban folytatja vezércikkeit, mellyel a kormány belső ellenzéki lapjává lesz). A Pesti Hirlap korábbi szerkesztői (Kemény Zsigmond és Csengery Antal) a Respublikát szerkesztenék Szemere Bertalan kérésére, aki elégedetlen a Közönnyel. Ám a Respublika jún. 17-én már túl későn jelenik meg.

A szabadságharc idején

A Pesti Hirlap Windischgrätz Pestre bevonulása után néhány héten át a 22 éves Szilágyi Sándor szerkesztésében jelenik meg, de január 23-án Windischgrätz betiltja. A Pesti Hírlap “a lehető legszabadabb alapokon volt szerkesztve”, az osztrákok fenyegették, végül be is tiltották. “A proclamatiók közlésére pedig kényszerítve valék.” (Szilágyi Sándor)

1849 április 23-án, Pest felszabadulásakor újraindul Szilágyi Sándor szerkesztésében, melyet május 1-én Jókai vesz át. A szabadságharc bukásakor a többi lappal együtt, július 8-ától a Pesti Hirlap sem jelenik meg többet.

Marczius Tizenötödike (1848-1849)

Jelmondata: Nem kell táblabíró politika

Szerkesztő: Pálffy Albert

Kiadja: Lukács László

1. szám: Pest, 1848. március 19., vasárnap

Betiltása: 1849. július 7.

Mutáció / változat: Debrecen 1849. január 3-február
Sz: Pálfi Albert
K/Ny: Beimel József , Lukács László (Megj: A hetilap megszünte után ezt kapták az elõfizetõk) negyedrét 1 ív
„Vegyenek friss Márciust”
függetlenségpárti, a radikális fiatalok lapja.
700+ pld
Agitáció, kevés külhír
1849. jan. 3.  Pesten utoljára
1849. feb. 14.  – 1849 május: Debrecen Pálffy ,az Esti Lapokkal harcban
1849. ápr. 24. Lukács-féle Pesti
1849. jún. 7.- júl- 6. Pesten Pálffy, míg a Szemere kormány betiltja, Pálffyt letartóztatja (évekig bujdosik)

Ferenczy J. A magyar hírlapirodalom történetében 1887-ben még elég elfogultan ír róla:
„Csak afféle piaci közlöny volt , amelynek közönsége sem volt állandó és biztos, hanem naponkény i vevõi tartották fenn, de pikáns modoráért olvasták mindenfelé.”

A tavaszi hadjárat után indult Jókai szerkesztésével az Esti Lapok, a Márc. Tizenötödike ellensúlyozására. Míg Pálffy Debrecenben adja ki a lapot, Pesten Gaál József megindítja a helyi ikerkiadást, melyet azonban alig olvasnak, s a lap csak Pálffy visszatértével kap újabb erõre. Szókimondása miatt Kossuth maga tiltotta be.

„A lapon, elõbb nevettek, késõbb gyûlölték és féltek tõle, majd .. bókoltak elõtte.” Minden nap este jelent meg negyedrét formátumban. „Tessék friss Március” – kiáltozták a rikkancsok. Átlag 5000 példány fogyott belõle naponta – a vidékiek többet is vettek belõle, és vitték haza ismerõseiknek. Volt, aki szidta, volt, aki védte, de mindenki olvasta. Egyész nagy hatalom lett, s szerkesztõjétõl is féltek. Görgey és Kossuth voltak a lap hõsei. Görgey névtelenül írt is bele. Szvacsek-vári Rezsõ: Erdõdi Pálffy Albert Franklin társulat 1904

 

Beköszönő

Polgártársak!

E lap a martius tizenötödiki nap dicső eseményeiből emelkedik fel.

Tekintsünk körül. A láthatár háborgó tenger. A historia a jelen évvel egy uj időszak előcsarnokába lép. –

Általános mozgalom. E lap ugy tűnik fel mint a legszerényebb zászló, melly az europai ujraszületés ünnepélyes diadalmenetéhez odacsatlakozik.

E perczben csak a főváros közönségére hatni tüztük ki magunknak feladatul. Mielőtt tovább mennénk, kisérletet akarunk tenni az erőkkel, mellyekkel rendelkezhetünk.

A közönséget lapunk megjelentével tán meg is lepjük. Ha szavaink akként találnak viszhangra a közönség előtt, miként barátaink körében vállalatunk iránt rokonszenv mutatkozott, kifejlődésünk épületéhez egy követ jól tettünk le a maga helyére.

Egyelőre is szivesen nyitjuk meg hasábjainkat, és házi organumul ajánljuk azon lelkes ifjuságnak, mellynek első felléptére a süker a kivivott sajtó-szabadság.

E lap feladata – a naponként ujabb alakot felvevő politicai clima változatairól a közönséget a lehető leggyorsabban tudósitani. – és küzdeni azon elavult eszmék ellen, mellyek a marczius tizenötödiki datumnál korábbiak. –

Előttünk a tárgyak tengere – a kül és belföld – ősi szabadságával a vén Anglia – vezér-zászlójával a szép Francziaország… Páris a civilisatio-rend nagy mestere. Előttünk a türelmében nagy sokára mégis kifáradt Németország… szomszédunkban a gyalázatosan megbukott Metternich-politica. – Itthon pedig annyi előszeretettel imádott fővárosunk… az ifju Pest, mellynek mindörökre virulnia kell, s melly hivatva van, hogy néhány év után az europai fővárosok sorába felvétessék.

Az országgyülést ugy tekintjük mind kedves vendéget… lehető hogy előbb is itt lesz mint gondoljuk. – Egyszerre egy gőzflotta köt kis partjainkon – a nemzet képviselői ugy sietnek közibünk, hogy a hir sem előzheti meg őket.

Mindezekben vezéreszménk lesz az, hogy Europában lakunk: Nem akarunk a politicai institutiók felállitásában a világ előtt separatum votummal lépni fel. Mi az europai nemzetek családjai közöl, egyik, a többiekhez hasonlók akarunk lenni.

Rend béke.

Szabadság, egyenlőség, és testvéri szeretet.

A lap indulása

Az 1848. március 15-i forradalom által kivívott sajtószabadság a radikális, forradalmi hangvételű, újításokat és cselekvést követelő lapok megjelenését eredményezte. A szimbolikus jellegű címet viselő Marczius Tizenötödike már a pesti forradalmat követő negyedik napon napvilágot látott, eleinte engedély nélkül, majd májusban szerkesztője, Pálffy Albert tette hivatalossá bejelentésével, s az előírt kaukció letételével.

Szerkesztők, irányvonalak

A Marczius Tizenötödike bizonyult a radikális sajtó képviselői közül a legtartósabbnak. A fiatal értelmiségiek, újságírók, publicisták lapja volt, akik Pest forradalmi ifjúságát képviselték, élesen bírálták a kormányt, a nemességen belüli változtatásokat, a nemzetiségi kérdés tisztázását, határozott honvédelmet követeltek. Erre utal a lap jeligéje is: „Nem kell táblabíró politika.”

A Marczius Tizenötödike késő délután megjelenő napilap volt, így a későn érkező fontosabb hírek is hasábjai közé kerülhettek. Eleinte a Beimel József nevét viselő Zöldkert utcai nyomdában készült, melynek új igazgatójául Lukács Lászlót nevezték ki. Később Lukács önállósította magát, az országúti Kunewalder-házban, a mai Múzeum körúton nyitott új nyomdát. A lapot 1848. június 21-től már itt nyomták.

A lap a megszokottól eltérő, negyedrét formátumban jelent meg. Egy összehajtott ívből, vagyis négy lapból állt, ami szintén friss, mozgékony szellemiségére utalt, s nem utolsósorban praktikus célokat szolgált. Előfizetőinek száma nem haladta meg a hétszázat, e tekintetben elmaradt a hagyományos, nagyobb újságok mögött. Terjesztésének fő mozgatórugói a pesti rikkancsok voltak, akik kiáltozásukkal hirdették: „Vegyenek friss Marcziust!”, valamint a városban több helyütt – például a Pilvaxban, az Ellenzéki Körben, a Nemzeti Színház csarnokában – beszerezhető volt. Pesten vele született meg az utcai hírlapárusítás. Elsősorban a fővárosi olvasóközönséget célozta meg, vidékre csak párszáz példány jutott belőle.

Tartalmát tekintve is újításokat tapasztalhattak az olvasók: eltűnt belőle a hagyományos típusú tudósítás, nem tartalmazott hosszadalmas külföldi híranyagot, helyette megjelent az éles hangvételű politikai véleményformáló szándék, a céltudatos agitáció, mely vezércikkek, eszmefuttatások, glosszák, bírálatok által öltött formát. Feudális kötöttségeket, maradi nemességet, rendi hagyományokat ostorzó, merész, szatirikus hangvétele többek között a vidéki nemesség körében váltott ki felháborodást.

Szerkesztője a lap egész irányát, modorát megszabó, nemesi családból származó Pálffy Albert volt. (Ki a forradalom évében a radiális újító szellemnek megfelelően Pálfiként írta nevét, ezzel is jelezvén szakítását a feudális múlttal.) Pállfy a Tízek Társaságának nevezett fiatal írók körének tagja, Petőfi közeli barátja volt. Cikkeit általában név nélkül közölte, illetve bizonyos esetekben Nagy Gedeon névvel szignálta.

A lap sok munkatársa szintén névtelenül vagy álnéven írt. Az ismertek közül legfontosabbak: Várady Antal, Degré Alajos, Vasvári Pál, Dobsa Lajos, Vajda János, Lisznyai Kálmán, Teleki Sádor, néhány vers és nyilatkozat erejéig Petőfi Sándor, valamint a kalandos életű, szintén nemesi származású Mérei Mór, Barsi József bicskei plébános, Egressy Gábor színész, Erdélyi János hevesi aljegyző. Természetesen még sokan mások is megjelentek az újság hasábjain. Mind e neveket összevetve megállapítható, hogy a lapban nem elsősorban a márciusi fiatalok, egy konkrét politikai csoport vagy párt játszotta főszerepet, hanem a hazai radikalizmus sokféle képviselői. A Marczius Tizenötödike főmunkatársa 1848. április 24-től a szatirikus cikkekkel megjelenő, mozgékony és termékeny Csernátony Lajos lett, aki Pálffy mellett határozottan intézte a szerkesztői teendők egy részét. Vezércikkeket, kommentárokat, tudósításokat, glosszákat írt, alkalmanként álnéven is. „Mimózák” és „Mákvirágok” címmel gúnyos, politikai élcelődéseket adott közre, melyekben többek között Bécset, a habozó nemesi politikát, a bürokráciát és a Batthyány-kormányt támadta, gyakran személyes, néha még Pálffy által is túlontúl erősnek, rámenősnek talált hangvétellel.

A Marczius Tizenötödike a pozsonyi nemesekkel szemben képviselte Pest forradalmi ifjúságát. Nagyvárosi, urbánus lapnak hirdette magát, s mint az a beköszönőből is kitűnik, európai kontextusban is pozicionálódni kívánt, azonban a vidéki munkás és paraszti követeléseknek nem adott hangot. Kitartóan követelte a politikai őrségváltást, hirdette a forradalmi eszméket, amik miatt szembekerült a kormánnyal. Az újság aktívan szerepet vállalt a március végi pesti megmozdulásokban, melyek gátat vetettek a kormány azon szándékának, hogy visszavonja a felelős magyar pénz- és hadügyminisztériumra vonatkozó ígéreteit, s hogy újratárgyalja az úrbéri törvényt. Pálffy március 30-i vezércikkéből is kiviláglik a pesti republikanizmus megerősödése („Éljen a respublika!”), melyet a radikális ifjak mint csodaszert állítottak be a társadalmi bajok fő forrásainak kikiáltott feudális abszolutizmus és monarchia ellen.

Sajtóper

1848. május 19-én az István nádor ideiglenes királlyá való kikiáltásáról szóló értesítés miatt – mivel az megjelent formájában nem volt igaz, s a kormányt kínos helyzetbe hozhatta – a lapot aznap este a nyomdában lefoglalták, így azt a problematikus néhány sor kivételével újra kellett nyomni. Ezzel megkezdődött a lap sokat emlegetett sajtópere. A szóban forgó hír egyes források szerint Nyáry Páltól származott, kit a radikálisok előtérbe helyeztek. A sajtóper célja a lap megrendszabályozásán túl Nyáry a radikálisoktól történő leválasztása, kompromittálása volt, ám mivel ezt elérték, a sajtóper lefolytatása a továbbiakban nem volt szükséges, így azt a Marczius augusztus 15-i közlése szerint ejtették.

A debreceni időszak

A kormány és képviselőház távozásával 1849. január 3-án jelent meg a Marczius ez időszakban utolsó pesti száma. Debrecenben február 14-én indult újra, ahol a Kolozsvárról ideiglenesen átköltöztetett, Bartók Lukács által vezetett nyomdában készült hol 800, hol 600 példányban. Ez időben Pálffy a belügyminisztérium tanácsosa, Csernátory pedig Kossuth egyik elnöki titkára volt, s igyekeztek a radikális, függetlenségi hangot megőrizve a békepárti ellenzék megnyilvánulásaira – főként Jókai Közlönyben megjelent cikkeire – reagálni. Az itteni hangulat, a hagyományos cívistársadalom nem kedvezett a lobbanékony pesti ifjaknak, radikalizmusuk nem talált nagy visszhangra.

A lap február 20-i számában közölte a Nyakravalót, Petőfi Mészáros Lázárról írt versét. Kossuth felelősségre vonta Csernátonyt egy Görgeyről elismerően szóló értékelése miatt, melynek következtében a szerkesztő lemondott.

A “kalóz” Marczius

Pest visszavétele után, 1849. április 24-én a Marczius Tizenötödike újraindult Pesten Lukács László kiadásában. Az első példányokat 4. számként jelezték, ezzel is utalva a januárban elszakított fonal felvételére. Azonban e lap nem volt azonos a még mindig Debrecenben működő, Pálffy által szerkesztett újsággal, mégcsak nem is párhuzamos szólamokat képviselt. A néhány felhasznált forradalmi jelszó mögött a nemesi konszolidáció ügye húzódott. Erről tett tanúbizonyságot az új jelmondat is: „Borúra derű”. Szerkesztője a forradalmi radikalizmustól távol álló, liberális haladást képviselő Gaál József volt. A lapba rendszerint álnéven írtak (Mentő, Tövis, Galamb, Etel stb.), sok mindent átvettek a Közlönyből. Az eredeti Marczius éles hangvételétől eltérő, kedélyeskedő, anekdotikus modor jellemezte.

A lap utolsó időszaka

A 40. szám június 5-én bejelentette, hogy június 7-től a lapot ismét Pálffy veszi kézbe, aki ezek után egyre élesebben bírálta a nemesi uralom visszaállítása jelképének tekintett Szemere-kormányt és politikáját. Azonban az európai forradalmi hullám elapadóban, a szabadságharc hanyatlóban volt, a lap fokozatosan vesztett bázisából, elszigetelődött. Június 27-én Kossuth rendeletet adott ki, mivel úgy találta, hogy az ellenséges erők a hírlapokból könnyűszerrel értesülhetnek a hadsereg tervezett lépéseiről. A Marczius, mivel a Közlönyben hiányolta az alaposabb haditudósításokat, már a kezdetektől igyekezett a szabadságharc eseményeiről bővebben beszámolni. A rendelkezés a „hadititkok kifecsegését” a lap azonnali betiltásával, a szerkesztő rögtönítélő bíróság elé állításával fenyegette. Pálffy nem hátrált meg, élesen a lap június 29-i számában élesen reagált a rendeletre, melyet lényegében az 1848. március 15-én eltörölt cenzúra újbóli megjelenésének tekintett, majd folytatta az éles hangú, ellenzéki támadásokat, mely a lap július 7-i betiltását eredményezte.

Az erről szóló rendelkezés Vukovics Jenő igazságügy-miniszter, Szemere Bertalan belügyminiszter és Kossuth Lajos aláírását viselte. Az intézkedés okaiként a kormányrendeletek kigúnyolásának veszélyességét, a haza védelmét nehezítő izgatást, a lap bemutatásának elmulasztását, hadititok kibeszélését nevezték meg.

A Marczius azonban már szinte kezdettől fogva támadta a Szemere-kormányt, 1849-ben pedig egyre nagyobb ellentét éleződött az új politikai vezetők és a márciusi radikálisok között, így Kossuth bírálata is egyre nagyobb hangot kapott. Mindez nem eredményezte volna a lap betiltását a Görgey személye körül kirobbanó viták nélkül. A Marczius még akkor is Görgey mellett foglalt állást, mikor Kossuth már elszánta magát a tábornokkal való leszámolásra, így az e tekintetben való nézeteltérések végképp megpecsételték a radikális lap sorsát.

Hivatkozások

Buzinkay Géza: Magyar hírlaptörténet 1848-1918, Budapest, Corvina Kiadó, 2008

Dersi Tamás, Szántó Tibor: A magyar sajtó képeskönyve, Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1973

Dezsényi Béla, Nemes György: A magyar sajtó 250 éve, I. köt., Budapest, Művelt Nép Könyvkiadó, 1954

Kókay György, Buzinkay Géza, Murányi Gábor: A magyar sajtó története, Budapest, Sajtóház Kiadó, 2001

Kosáry Domonkos, Németh G. Béla szerk.: A magyar sajtó története II/1. 1848-1867, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1985,

Független Magyarország (1902-1919)

Első szám

I. évf. 1. szám: 1902. március 15, szombat, Budapest

Főmunkatárs: Kossuth Ferencz

Felelős szerkesztő: Dienes Márton

Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Só utcza 2. (Váczi utca sarkán). Telefon szám: 586.

Megjelenik minden nap hétfőn és ünnepnapokon is.

Beköszönő szöveg:

Első szó. Írta: Kossuth Ferencz

Meleg rokonszenvvel üdvözlöm az uj lapot, melyben e sorokkal megkezdem munkálkodásomat. Nyílt sisakkal jelenik meg e lap a politikai küzdelem porondján. Kimondja és fölemelt fövel vallja, hogy a mi lapunk lesz a Függetlenségi és 48-as Kossuth- párt lapja. A mi elveinket fogja vallani; a mi küzdelmeinkben fog részt venni; a mi életünkkél fog élni; szíve a mi szivünkkel fog dobogni; akarata a mi akaratunkkal párosulni, tevékenységét a mienkhez fogja alkalmazni, mert a mi életünknek részese akar lenni; velünk akar dolgozni, s a magyar nemzet szabadságáért, elveink diadaláért, hazánk függetlenségéért és jólétéért.

A nagyobb politikai napi lapok közül egyik sem írta homlokára ezt a teljes összeolvadást pártunk tevékenységével. Még az a lap is, mely pártunkat legtöbbször támogatta, nemcsak független volt minden pártköteléktől, de e független helyzetét nyomatékosan hirdette is.

A „Független Magyarország” sem függ pártunktól; de büszkeségét képezi az, hogy tőlünk nem áll külön, sőt ellenkezőleg velünk együtt akar müködni s eszméinket a sajtóban hiven akarja visszatükrözni. E lap érzi és tudja azt, hogy az erők szétforgácsolása gyengeségre vezet. A nemzet megmutatta, hogy pártunkban keresi a függetlenségi eszmék legföbb támaszát; zászlónk alá áll tehát, mint hü katona. Az Isten hozta közibénk az uj harczost! Megjelenése oly napra esik, a melyen minden honfisziv erösebben dobog; mert e napot a közszellem a haza ujjászületése emlékének szentelte.

Hosszú, fáradságos, dicsöséges munkának eredménye volt ez az ujjászületés, nem egyetlen napnak könnyen szerzett vivmánya. De mégis, egy nap jellemzi azt leginkább, s e nap éppen az, amelyen az egykori karok és rendek akarata, a népakarattal összeforrt; és a midön a népalarat eröteljes kitörése ugyanazt követelte, a mit a karok és rendek hosszu küzdelemmel akkor már kivivtak, s a királyhoz az nap reggelén menesztett küldöttséggel törvényes alakba önteni szándékoztak. Bámulatosan helyes tehát az az ösztönszerü érzék, mely márczius 15-ikét jelölte ki, mint Magyarország ujjászületésének évfordulóját; mert ez az ujjászületés abban összpontosult legmegkapóbban, hogy azontul az egész nemzet akarata lett hivatva a haza sorsát intézni, a teljes jogegyenlőség alapján. E nemzeti akarat, mely a karok és rendek s a nép akarata összeforrásából eredt, elöször nyilatkozott meg márczius 15-én.

A népakarat megnyilatkozása könnyünek látszott e napon, de később a legnemesebb honfi-vérnek kellett folyni érte;szenvedni kellett érte, mint mindenért a mi becses, mindenért a mi nemesít, boldogit, üdvözit. A babérkoszorú alatt, töviskoszorú van, – a feltámadás elött, keresztre feszites; és az ürömpohár, melyet ki kell inni fenékig. Igy volt ez nemzetünkkel is. Az örömnap után, mely összeforrasztá egy akaratban a régi kiváltságos nemzetet, az egész jogegyenlő nemzettel, következtek a nehéz napok.

Dicsőséges napok voltak e nehéz napok, mert azt bebizonyitották, hogy nemzetünk élni akar és élni tud, s amint övé volt a mult, ugy övé a jövő is.

Márczius 15-ike egy egész korszakot képvisel; e nap megünneplése egy jelképpé lett; e nap emléke felkarolja a hosszu dietai küzdelmet, a népakarat egy napos kitörését, s az önvédelem és szabadságharcz dicsőséges hőskölteményét. A magyar nemzet egyedül áll a világon, melynek átlépése a középkorszerü homályból, a szabadság veröfényes terére, ily magasztos méltósággal jött létre.

Máshol osztályharczok, polgárvérontás előzték meg a népszabadság és egyenlőség diadalát. Nálunk a kiváltságos osztály, mint testvért emelte fel magához az egész nemzetet.Legyünk büszkék történelmünk e ragyogó lapjára és éljen örökké köztünk s utódaink közt a magyar szabadságot, a magyar ujjászületést jelképezö napnak, márczius 15- ikének emléke! Eezekért az eszmékért, melyek az egész nemzet összeforrásából születtek, álljon helyt ez az uj lap is, melyet e sorokkal a közönség elé vezetek.

Tollammal felavatom a magyar függetlenség bajnmokai közé; legyen hü és szeplötlen, bátor és kitartó!

Programmunk. Írta: Dienes Márton

Lapunk czime: lapunk programmja. Lapunk iránya radikális, világito fáklyánk az igazság. Ezt az igazságot felfelé és lefelé egyenlő nyiltsággal és határozottsággal mondjuk ki.

Az igazságra alapitott radikális irányból önként következik, hogy lapunk Magyarország teljes állami függetlenségének igaz ügyét szolgálja, – elutasítsa a hyperloyalitas és opportunismusnak még a szinét is. S abból indulva ki, hogy alapelvünk Magyarország teljes állami függetlensége, a többi kívánság ebből önként nyeri elvi irányát.

Akarjuk ennélfogva: hogy Magyarországnak önrendelkezési joga teljes legyen, mert anélkül állami és nemzeti fejlődés nem képzelhető. Szükségünk van: külön, valóban nemzeti hadseregre, önálló pénzügyre, magyar külügyi képviseletre, igazán nemzeti oktatásügyre. Az igazságszolgáltatás egyszerüsítésére. Hivei vagyunk a lelkiismeret szabadságának, a szabad gyülekezésnek, a szó telejs szabadságának, az általános szavazati jognak s követeljük a kerületek igazságosabb beosztását.

Határozott harczot fogunk folytatni a minden oldalról felburjánzó reakczionárius áramlat ellen. Igaz, őszinte lelkesedéssel, magyar becsülettel, fárfias határozottsággal látunk programunk szolgálatához. Tiszta tollat veszünk a kezünkbe s ha ez a toll néha vágni is fog, ha ez a toll éles is lesz, fegyverré válik, mindig nemes fegyver marad a kezünkben. Elvekért és elvek ellen fogunk küzdeni s elvi küzdelmünk alkut nem ismerő, átható, erős küzdelem lesz.

Küzdeni fogunk minde erönkkel a függetlenségi és 48-as párt elveiért, mert csak akkor lehet boldog ez az ország, ha pártunk elvei diadalra jutnak, s ebből az elnyomott, kiaknázott, Ausztriától függő országből független Magyarországot teremtünk. Követelni fogjuk első sorban különösen Ausztriától való teljes és tökéletes függetlenitésünket,- és ami a függetlenites legelsö és legfontosabb lépése: az önálló vámterületet. A Független Magyarország állandó és lankadatlan bajnoka lesz annak a napról- napra erősödő közvéleménynek, amely Magyarország ma nyomoruságos állapotát legföképpen az Ausztriával való gazdasági közösségnek tulajdonitja. Össze akarjuk szedni az erőket és egyesített, erős támadással fogunk a kitűzött czél felé törni.

A – Független Magyarország- küzdeni fog az idegen nyelv, idegen eszme, idegen gondolat bénitó befolyása ellen. Minden izében hazafias és magyar lesz a hangja! Nemzeti multunk mindentradicziója a szabadság, egyenlőség és testvériség hármas jelszaván alapuló politikára utal. Mi ennek a hármas jelszónak leszünk hirdetői és nem az uj korszak felkapott szálló igéjének. Küzdeni fogunk a visszaélések, a párturalom és a korrupczio szelleme ellen. Egyenlő politikai jog illet meg mindenkit és egyenlő elbánást igényelhet a közhatóságok részéről az ország minden fia. Az alsóbb néposztályok jogából kifosztott ezreiért époly erélylyel fogunk küzdeni, mint a hivatalnoki kenyeret evő osztály ezreinek érdekeiért.

Az ország minden politikai és társadalmi kérdésében hallatni fogja szavát ez a lap és mindenkor becsületes őszinteséggel fogja szolgálni azokat az elveket, amelyeket a függetlenségi Kossuth- párt, és vele a független közvélemény tulnyomó része követ. Serkenteni fog bennünket az a tudat, hogy velünk egy táborban fog harczolni a függ. és 48-as párt nagynevű elnöke: Kossuth Ferencz, aki ezentul mint a főmunkatársa, a – Független Magyarország- hasábjain fogja rendszeresen kifejteni politikai elveit és meggyőződését.

Kérjük mindazokat, akik velünk együtt át vannak , egy igazán ellenzéki ujság létezésének szükségességétől: támogassanak bennünket törekvéseinkben.

Története

A lap a függetlenségi és 48-as párt lapjaként határozta meg magát, így a párt politikai propagandáját fejtette ki. A párt 1884-ben jött létre és korabeli értelemben baloldali pártnak volt tekinthető, mely radikális, konzervatív ideológiát képviselt. Fő törekvésük, aminek mentén a párt létrejött, Magyarorszgának Ausztriától való teljes függetlenedése, mely törekvés már a tárgyalt újság bevezető szövegében is megjelenik. Sőt a párt politikai küldetésének tartják ennek hirdetését.A párt hosszadalmas és igen bonyolult történetéből kiemelkedik Kossuth Ferenc személye, aki a pártból kivált csoport és a Függetlenségi Néppárt egyesülésének élére állt 1895-ban. Ugyanő 1909-ben megszervezte a Kossuth Pártot. Kossuth Ferenc írta a Független Magyarország újság beköszönő szövegét és a lap főmunkatársa volt. Az újság tehát folyamatos propaganda eszközként jelent meg, célközönségének a társadalom széles rétegeit jelölhetjük meg, de elsősorban a véleményformáló középosztály. A lap 1919-ben megszűnt, ami egyértelműen összefügg a ténnyel, hogy a Tanácsköztársaság idején az utódpártot, az Egyesült Negyvennyolcas és Függetlenségi Pártot betiltották.

Utolsó szám

utolsó lap: 19.évf. 74.sz. (1919. aug. 8.)

Felelős szerkesztő: dr. Rónay Béla

Leköszönő szöveg nem volt.

Érdekesség

1902-es adatok alapján:

Apróhirdetések ára: egy szó 4 fill., vastagabb betűvel 8 fill.

Előfizetési árak: egy évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fill.,

egy száma ára helyben 8 fill., vidéken 10 fill.

Hivatkozások

Gergely Jenő, Izsák Lajos: A magyar jelenkor története, Budapest 2008.

Gergely Jenő, Izsák Lajos: 20. századi magyar történelem 1900-1994, Budapest 1997.

Kókay György: A magyar sajtó története, Budapest 2001.

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest 2001.

Előre (1904)

Alcím: politikai napilap

Első szám megjelenése: 1904. jan. 27

Utolsó szám megjelenése: 1904. máj. 21. (1.évf. 115.sz.)

Szerkesztő: Farkasházy Zsigmond

Kiadó: Magyar Hírlapkiadó Rt.

Megszűnés oka: ismeretlen

Beköszönő:

A programunk rövid, benne van a czimünkben: Előre! Ezt a jelszót fogják megtalálni olvasóink e lap minden czikkében, minden gondolatában. Ez a jelszó adja meg nekünk a léthez való jogczimet e jelszó nevében kérjük a közönség támogatását. Gyűlöljük és megvetjük a maradiságot a tunya tétlenséget, a megalkuvást a politikában, a szociális életben, a gazdaságban, müvészetben, a köz- és magánélet ezerféle megnyilvánulásaiban egyaránt. Fiatal ország, fiatal társadalom vagyunk, melynek ifjui erővel kell előre törnie, ha a maga mivoltát, egyéni létét és töekvéseit Európa megélemedett nemzetei között tartani akarja. Előrehaladásunk eső feltétele, hogy az elmult évtizedek lomhaságának büneit helyrehozzuk. E perczben még a régi rendiség állapotában vagyunk. Óriási igazságtalanság és a nemzeti erő szempontjából mérhetetlen veszteség, hogy a tizenkilencz milliónyi nemzetből alig egy milliónyi ember él alkotmányos életet, – aránylag nem többen, mint a negyvennyolcas felszabadulás előtt. A nép milliói ma sincsenek bevéve az alkotmány sáncza közé Követeljük tehát a válaztói reformot, de tiltakozunk ama szemfényvesztő pepecselés ellen, amit most e címen folytatnak, félénken, szükkeblüen. Mi az általános választói jogot követeljük,korlátul legfölebb az irni-olvasni tudást fogadva el. Igy is nélkülöznünk kell majd az állampolgárok felének alkotmányos munkáját, mert – szégyeljük leírni! – Magyarorszg lakosságának negyven százaléka nem tud irni-olvasni. Ezen segíteni az államnak sürgős kötelessége. Sok-sok iskolát követelünk. A tanluás a haladásnak, a magyarosodásnak, a nemzeti erősödésnek legszilárdabb alapja.

A nemzetiségktől pedig nem félünk. Aki az állam ellen izgat, azzal el kell bánni, de senkit nyelvéért üldözni nem szabad. Az egységes magyar nemzeti állam kiépítésésének az erőszakos magyarositásnál sokkal hathatósabb eszköze a magyar társadalom gazdasági és mivelődési erejének fokozása. Ha nemzetiségi polgártársainknak érdekük, és előnyük lesz magyarokká lenni, magyarokká lesznek. Ezt a helyes magyar nemzeti politikát kormányaink évek óta elhanyagolták. Az ország magyar és nem magyar lakossága egyaránt áldozata az évtizeds kormányzati bünöknek, különösen annak az oktalan államgazdálkodási rendszernek, myelnek elve a fukarság és a kiszipolyozás. E rendszernek következménye a mostani gazdasági pangás és az összes társadalmi osztályok nyomorusága. Itt az államnak kötelesége – saját érdekében – gyorsan segíteni nagyszabásu , bőkezü beruházási akczióval. Utakat, vasutakat, hajózási- és öntöző-catornákat kell épiteni legalább ezer milliónyi értékben. A gazdasági erő fokozására könnyü pénzt kapni a külföldön s ekkora pénzáramlat a lakosság minden rétegének pettyhüdt gazdasági vérkeringését, gyorsan felfrissitené, de az állam jövedelmeit is megsokszorozná. Ily bátor gazdasági politikától, – mellyel párhuzamosan gyalázatos adózási redszerünket és siralmas közigazgatásunkat is rendbe kell hozni, – várjuk a magyar állam és a magyar társadalom megerősödését. Ha ezt elértük, bátran szemébe nézhetünk belső és külső ellenségeinknek.

Külső ellenségeink az osztrákok. Ezekkel örökös gazdasági és közjogi harczban kell állanunk, enhibánkon kívül. A gazdasági harczot a kiegyezés keretében bátran végigküzdhetjük, csak ne menjünk kiéhezetten, lerongyolva fegyver nélkül az ütközetbe. A közjogi harcz sikerét is csak saját erőnktől várhatjuk. Pillanatnyi erőszakossággal, aminő az obstrukczió harczmodora, igazainkat sem a hadügyi téren sem más kérdésekben tartósan nem fogjuk érvényre juttatni. De ha gazdaságilag és kulturális tekintetben erősek leszünk, a nemzeti vivmányok önmaguktól hullanak ölünkbe. E czélokat, melyek nemzetünk létkérdései semmittevéssel, fukarkodással, programmtalan kapkodással egyfelől, okvetetlenkedéssel erőszakossággal és szélhámos lármaütéssel másfelől elérni nem lehet. Parlamenti pártjaink és az azok fölé kapaszkodott kormány ebben vagy amabban a bünben leledzik. Mi egyikhez sem csatlakozunk. Ellenzéki lap vagyunk, mely lenézi és üldözi a magyar országgyülésnek minden oldalán terjeszkedő kicsinyességet, önzést és uri gőgöt. Irányunk minket másfelé vezet, mert a mi irányunk: következetesen, törhetetlenül kiméletlenülmindig csak – Előre!

Leköszönő:

nincs

 

Készítette: Várhidi Adrián

Egyetértés (1874-1913)

Előzmény: Baloldal

Első megjelenés: 1874. április 1. 1. évf. 1.szám

Főszerkesztő: Csávolszky Lajos

Megszünt: 1913 október 1. 49. évf. 231.szám

Szerkesztő: Dr. Détsy István

Megszünés oka: nem ismert
Beköszöntő
April elejétől kezdve a „Baloldal” uj nevet vesz fel, és EGYETÉRTÉS czím alatt fog megjelenni. Hisszük, hogy a közönség részvéte és támogatása, mely lapunk iránt – első számának megjelenése óta – folyamatosan növekedett, nem fog csökkenni ezután sem. Lapunk szelleme és iránya marad a régi. Küzdeni fog Magyarország állami önállóságáért és függetlenségéért – rendületlenül, mint eddig, de nagyobb erővel, mint eddig. És hogy az olvasó kimerítő értesítést vegyen minden közérdekű tárgyról, növeljük lapunk terjedelmét idők és körülményekhez képest mellékletek által.

Budapesten, márc. 31. 1874.

Somogyi Ernő Mocsáry Lajos Főmunkatársak

Csávolszky Lajos Felelős szerkesztő

Budapest (1877-1918)

Folytatás: Köztársasági Ujság

Első szám: 1877. november 15.

Utolsó szám: 1918. november 15.

Képes krajcáros napilap.

Wodiáner Fülöp indította, mely először szerzett engedélyt utcai árusításra.

Különlegessége az volt, hogy címlapján nem vezércikket, hanem metszetet közölt, s hangvétele is az utca emberéhez lett igazítva.

Digitális példányok: https://adt.arcanum.com/en/collection/Budapest/

Története itt olvasható: https://adt.arcanum.com/en/view/Budapest_HarmincEv

“A német szellem s a német szó kénytelen volt lépésről-lépésre hátrálni, bár szívósan ragaszkodott minden talpalatnyi térhez, amiben buzgó előharczosai voltak a német lapok, amelyek kétségbeesett erőfeszítéseket tettek a magyar sajtó hatásának ellensúlyozására. Nagy olvasó közönségük lévén, anyagi erejük is jóval felülmúlta a magyar lapokét. Egymásután keletkeztek a német lapok, melyek közül egy-kettő már képek közlésével is igyekezett a tömeget magához hódítani. A magyar sajtónak a némettel szemben nagy hátránya volt az, hogy nem tudott a néphez férkőzni. Örökké csak a magas politikával foglalkozott s olyan választékos nyelven, melyet a köznép megkedvelni s talán megérteni sem tudott. Ezen a sajnálatos állapoton kellett valamiképen segíteni. A kis polgárokat és a gazdanépet kellett valahogyan az ólombetű birodalmába bevonni, mert így lehetett felvilágosítani, oktatni, a szépért-jóért, nemesért lelkesedést ébreszteni, a közélet és a politikai irányadó eszmék iránt az érdeklődést fölkelteni. (Bajza József)

“Wodianer tehát elsősorban a népet akarta megnyerni. Mint gyakorlati ember és tapasztalt férfiú, jól tudta, hogy ehhez első feltétel az, hogy lapja olcsó legyen és magyaros köntösben jelenjen meg. Egyszerű, világos, magyaros, mindenki által könnyen megérthető stílusban kell szerkesztetnie lapját….

A Budapest szerkesztésével HuszárImrét, a jónevü irót bizta meg, aki jelenleg diszes állást tölt be a külügyminisztériumban. Az első szám megjelenése nem kis feltűnést keltett a fővárosban. Eddig csak a szépirodalmi lapok jelentek meg képekkel. De az igazán szokatlan volt, hogy egy lap a vezércikk helyén aktuális képet hozzon. …

Eleinte csak nyolc oldalon jelent meg és négy emberből állt az egész szerkesztősége. …. Egyre többen vásárolták s a polgári osztály lassankint lelkébe szívta azt a hazafias szellemet, amely a Budapest hasábjainak minden sorából kiáradt.  

A magyar országgyűlési ellenzék nem helyeselte Bosznia és Herczegovina katonai megszállását, amelyre a monarchiának a berlini kongresszus adott felhatalmazást. Kossuth Lajos is elitélte ezt a kalandos vállalkozást s természetes, hogy a Budapestis ellene foglalt állást. Ez a magatartása teljesen megfelelt a közvélemény hangulatának. Mikor aztán mégis megtörtént a mozgósitás s a felkelők mindjárt a bevonulás első napján a Vilmos huszárok egy egész századát felkoncolták s csak Milinkovicsvezérkari százados, PaczonaIstván, századparancsnok, a »maglási hős« és hét huszár maradt életben, a Budapestnapról-napra bő tudósításokat és megrázó csataképeket hozott a boszniai hadjáratról. A közönség ekkor mohón kapkodta a lapot s az előfizetők száma is megtízszereződött.

Az év folyamán Huszár Imre megvált a lap szerkesztésétől, amelynek ekkor már Vasárnapi Szünórákcímén állandó heti melléklete volt. Egy ideig Papp László kiadóhivatali tisztviselő neve szerepelt a lapon. A kiadó nemcsak jó hazafi, de kitűnő üzletember is volt. Már 1878-ban, mikor az utcai lapárusításnak még híre-hamva sem volt, engedélyt kért Thaisz Elek főkapitánytól, hogy Szent István-napján az utcán árusíthassa a Budapest-et. A főkapitány ezt meg is engedte s augusztus 19-én egész nap nyomták a Budapest-et. Másnap azután egy csomó hordár óriási nyalábokban vitte a Budapestet a népesebb utcákba s a kiadó itt is jól számított. Közel húszezer példány fogyott el alapból.

A Budapest szerkesztését ezután Zoványi (Jánoska) egy volt katholikus pap vette át, de csakhamar egy újonnan megindított laphoz pártolt át s Bajza József kivételével magával vitte az egész szerkesztőséget. Wodianer azonban már előbb megtudta, hogy Uj-Budapestnéven akar megindulni az uj lap s a fővárosnál bejelentette, hogy ezentúl a Vasárnapi Szünórák Uj-Budapest cím alatt fog megjelenni. Erre az elpártolt szerkesztőség kénytelen volt lapja címét megváltoztatni. Külső formára, beosztásra azonban teljesen a Budapest-etutánozta, annak szelleme és tartalma nélkül. Nem is bírta ki sokáig a versenyt a Budapest-tel s csakhamar megszűnt, Jánoska pedig visszatért az egyházi rendbe.

Kiválása után nemsokára Brankovics György vette át a lap szerkesztését, aki gyújtó hatású vezércikkeivel és szellemes tárcáival csakhamar kedvence lett a Budapest olvasótáborának, mely az ország legtávolabbi vidékéről is hozzáfordult tanácsért. A nyolcvanas évek elején már rendkívül megerősödött a lap. Wodianer új, modern gépet szerzett be s a lap hátulján nem az állott többé, hogy nyomatott Wodianer F.kiadótulajdonosnál,hanem ez: forgó (rotáció) gépén, végnélküli papíron. Ezen a gépen egy óra alatt több példányt lehetett nyomtatni, mint az előbbül egy fél nap alatt.

Izgalmas események történtek ekkor, amelyek újabb nagy elterjedést biztosítottak a lapnak. Majláth országbíró meggyilkolásán kívül ott volt az egész országot lázba ejtő tiszaeszlári per, meg a képviselőválasztás. Volt tehát szenzációs anyag bőven s az előfizetők száma oly rohamosan szaporodott, hogy harmincezernél is többre emelkedett s a napi elárusitás is ugyanennyire növekedett. …

Brankovics 1884-ben megvált a laptól s ekkor Gracza György vette át a szerkesztését. Ő már előbb is irt bele vezércikkeket. Magyaros irálya, elvhűsége, puritánsága, érző szive és világos ítélete hatalmas erkölcsi tőke volt a lap szolgálatában. … (Forrás: https://adt.arcanum.com/en/view/Budapest_HarmincEv)

“Megtörtént az is, hogy Wodianer F, lapja. a „Budapest” Rózsának, az újpesti rablógyilkosnak, kivégeztetését előbb hozta képben, mint az tényleg megtörtént., E miatt akkoriban a „Typographia” megróvta a lapot, melynek az lett a következménye, hogy Wodianer úr „nemes haragjában” megtagadta a főnökilleték további fizetését és azóta nem is fizeti.

A legújabb időknek, mióta ugyanis képes lapjaink száma kettővel megszaporodott, a concurrentia szüleménye, hogy azok ismét visszaestek régi hibáikba, és a botrányhajhászat, az erkölcsöt és illemet sértő aljas szenvedélyek fölkorbácsolása egész meztelenségébel üli orgiáit hasábjaikon a nyomdászat nem nagy dicsőségére, a közmorál nem nagy épülésére. Hogy a nép ily ocsmány olvasmányok által nem művelődik, hanem aljas cselekedetekre ösztökéltetik, melynek lejtőjén alig van megállás, már a tudomány által is rég bebizonyított tény. …

A sajtónak nem az a föladata, hogy a Schenk-féle szörnyetegeket silány fűzfapoéta módjára megörökítse, hanem hogy a társadalmat mindig jó példával a becsület és tisztesség ösvényére vezesse. Ezt pedig nemcsak a napi sajtótól, hanem minden nyomtatásban megjelenő olvasmánytól követejük. (Képes napilapjaink. Faragó. Nyomdászok Közlönye 1884.)

1905-től a címlapi metszet csak 2 hasáb, a harmadikban vezércikk jelenik meg.

1910-ben 45 ezer példányban jelent meg.

A 48-as függetlenségi párt hivatalos lapja lesz, utóda a Köztársasági Ujság.

A Mai Nap (1924-1945)

Első szám: 1924. augusztus 20.

Szerkesztő: Szakács Andor

Beköszönő:

A Mai Nap e programszámával meginduló sajtóvállalkozásunk a jelenlegi magyar sajtóban szinte ismeretlen. Merőben új politikai és újságírói iránytervvel lép a magyar közönség elé. A sajtó hivatását mi nem abban látjuk, hogy az csupán világnézetek tükröztetésére, politikai hangulatok kifejezésére, és a napi események irányzatos előadására szorítkozzék. Miszerintünk a sajtó hivatása ma sokkal magasabb. Politikai téren a magyar újságírás fénykorára hivatkozunk, amikor hírlapjaink hasábjain, mint lapvezérek, vagy éppen szerkesztők, a kor nagyjai. Széchenyi, Kossuth, Dessewffy Aurél adatok új, modern politikai szemléletet a nemzetnek. Ők ugyanis nem csak a napi eseményekkel szemben fejtették ki álláspontjukat, hanem az ország összes esedékes nagy kérdéseit megvitatva és megérlelve azok megoldására világos, tüzetes programot adtak. Ma inkább mint valaha, ez a magyar sajtó hivatása. Mi e tekintetben megragadjuk a kezdeményezést. Hangulatok dolgában az, újság nem szabadulhat meg ugyan teljesen a napi közhangulat ráhatásaitól, de még ha ennek kifejezést ad is, nem szabad ítéletének magasabb szempontjairól és bátorságáról lemondania. A napi események tekintetében az újság legfőbb hivatása a tárgyilagosság, emberileg megközelíthető legnagyobb mértéke. A lap a vezércikkben, vagy más iránycikkében elvégzi a maga állásfoglalását irányokkal, eseményekkel, emberekkel szemben. Ezentúl tudósítási részében tökéletes objektivitásra kell törekednie. Példaképpen fölemlítjük az országgyűlési rovatot. Vannak lapok, amelyeknek enemű rovata nem egyéb, mint zsurnalisztikai visszaélések szakadatlan sorozata. Szó szerint kiszínezve a botrányos jelenetek, a viharok, a közbekiáltások: az egyes szónoklatok értelmes, hű kivonatát hiába keressük. Lefokozzák a nemzetgyűlés értékét, hamis képet adnak róla, s eltorzítják a közönség tájékozottságát is. Amellett a beszédeknek csak azt a részét közlik, amely szerintük érdekes: fölszólalásokat, amelyek száz meg százezer vidéki ember, az egész földmívelő társadalom égető érdekeit tárgyalják, egyszerűen agyonhallgatnak. S mintha csonka Magyarország a budapesti vámsorompóknál elvégződnék: a vidéki lakosság nagy életkérdéseiről tudomást se vesznek. A Mai Nap e tekintetben is be fogja tölteni hivatását. A Mai Nap azonban nem csak zsurnalisztikai célokat tűz maga elé, hanem a bevezetőül mondottak szerint magas politikai célt is szolgálni akar. Fordulatot akar előidézni az ország történetében. Föl akarja ugyanis mozdítani –pártkülönbségek nélkül- azokat a politikai és közéleti tényezőket, akik az ország mai kormányzásának hibáit és elkerülhetetlen bukását tisztán látják, és aggodalommal gondolnak arra, hogy akár a választások, akár rendkívüli körülmények szélsőséges kezekbe juttathatják a politikai irányítást. Mérsékelt, hazafias, demokratikus csoportnak kell a nép figyelmét magára irányítania, mind általánosabbá váló elégületlenségének élére állni, hogy aztán akár mint alkotmányosan létrejött többség, akár mint egy új demokratikus koalíció, fontos tényezője megvalósítsa azt a demokratikus programot, amely valaha a kormányé volt, amelyet azonban a folyton erősödő reakció hatása alatt hovatovább hűtlenül elhagyott. Képviselni fogjuk ezek szerint a királykérdésben az ország törvénnyel biztosított szabadságát. Ennélfogva minden erőnkkel harcolunk a Habsburgok visszatérése ellen. Az új alkotmányozásban teljes jelentőségében érvényre kívánjuk emelni a nemzeti szuverenitást: az ország minden főbenjáró kérdésében egyedül a nemzetet, s törvényes képviseletét illeti a döntés. Az államfő csupán szentesíti azt. A megyei és községi igazgatást, amelynek keretei közt a nép egész élete lefoly, demokratikussá és egyszerűvé kívánjuk tenni azáltal, hogy a nép választottjai kezébe tesszük le önnön igazgatását. Az államháztartás tekintetében programunk a legmesszebbmenő állami takarékosság, s ezzel kapcsolatban a demokratikus adórendszer mélyreható megvalósítása, hogy tudniillik a nem nélkülözhetetlen állami kiadások (fölösleges intézmények, állások) kíméletlen törlésével egyrészt e nép terhei könnyítessenek, másrészt az állam vagyonilag képessé tétessék arra, hogy a nincstelenek százezreit reálisan megalapozott, keresetképes új életlehetőségekbe bevezethesse. Itt önként értetődik, hogy követeljük a földműves népnek földdel való méltányos, helyes és gyors kielégítését, a nincstelenek támogatását, gazdálkodások berendezésére és megkezdésére. Ugyanezt a támogatást kívánjuk a kisipar számára. Úgy ezekre, mint általában a szociális kérdések megoldására nézve alkalmunk lesz kifejteni részletes terveinket, amiben az ország legjobb, legtermékenyebb tehetségei közül számosan megbecsülhetetlen segítségünkre lesznek. Ezennel felhívjuk az ország minden független, bátor szellemét, fölhívunk minden jóravaló, értelmes magyar embert, figyeljen reánk, s fogadja érdeklődéssel sajtóvállalatunk első életnyilvánulásait.

Utolsó szám: 1945. március 31.

Szerkesztő: Hegedűs Gyula

leköszönő: nincs

megszűnés oka: nem ismert

készítette: Fazekas Máté

A Honvéd (1893-1894)

Első szám: 1893. augusztus

Szerkesztő: Atzél Endre

Utolsó szám: 1894. április 15.

Megszűnés oka: „pihenőre tesszük a tollat”

 

Beköszönő szöveg:

Szózat a közönséghez!

Dicsőbb nevet irhattunk-e volna homlokára ama politikai napilapnak, a melyet a magyar népnek igaz ügye, elhanyagolt érdeke hivott létre? Van-e név a magyar nyelv kincses szótárában, a mely egymagán kifejezze egy napilapnak politikai és társadalmi hitvallását, czélját ugy, mint ez a szó: „A HONVÉD”. Hisz ez a czim egygyé forrott jelentése: az ernyedetlen kitartás, a bátor cselekvés és a rettenthetetlen küzdés hármas erénynek. Ez a czim foglalata a becsületes munkának, az elnyomott védelmének, a maz kivivásának Ez a czim hirdetője az igaz eszmék diadalának. A szabadság, egyelőség testvériség lesz a jelszava „ A HONVÉD”-nak s e három ideálért megküzdünk bátran, ha kell vakmerően s nincs hatalom, mely letéritene ama utról, a mely ez ideálok eléréséhez vezet. Tudjuk, hogy min épült fel a nemzetek jóléte. Tudjuk, hogy a szabadság, a függetlenség talajából sarjadozott ki a népek boldogsága. Harczos kedvel, fiatal tüzzel megyünk ütközetre Magyarország szabadságáért, függetlenségéért, teljes önállóságáért, hogy megépithessük a magyar nép jólétének, boldogságának bevehetetlen várát. Ama várat, a melynek sánczai nem csak egyesek, de a nemzet valamennyi fiának biztositja jogainak érvényesitését, erejének kifejtését. Mert abban találkozik a mi hitünk, ama férfiuéval, a kit a „legnagyobb magyar” névvel ékesitett a magyar nemzet kegyeletem hogy: „csak az az ország független és boldog, a melynek nem egyes tagja, de valamennyi fia független és boldog”. És politikai eszmékért vivott harczunkban első rendü feladatunknak tartjuk, hogy nemzet figyelmét ráforditsuk a hétköznapos élet kivánságaira, az anyagi érdekekre, a való élet követelményeire, a melyekről sivár pártküzdelmeinkben, személyeskedéseinkben és felekezeti harczainkban annyira megfeletkeztünk. Azt akarjuk, hogy hazánk édes anyja legyen minden fiának és ezeréves alkotmányának, áldásaiból mostohán ki ne zárjon senkit. Azt akarjuk, hogy a munkájáért megkapja a maga jutalmát mindenki; hogy osztály, felekezet és nemzetiség embert embertöl el ne válaszszon; hogy ez a föld békés és boldog otthona legyen minden fiának. Azt akarjuk, hogy munkabiró emberek ezerszámra ne forduljanak el mostohául az országtól, a melyben a becsületes munkára nincs áldás és ne keressenek a tengeren tul, idegen földön maguknak jobb hazát. Ezért követeljük mindenek előtt az általános választói jogot. Az általános védelmi kötelezettséggel vele jár az általános választói jogosultság. A ki vérével adóz a honnak, jogot vallott arra, hogy a kormányzásra is befolyjon. Nem járja, hogy a kik legtöbbet fáradnak a jnyán, azoknak legyen hozzája legkevesebb közük. Nem járja, hogy a dolgos emberek millióinak azok szabják ki a törvényeket, a kik egyebet sem tettek, mint hogy születtek. A legkisebb polgárnak az élet küzdelmeiben több értelemre van szüksége, mint a legtöbb munkátlan lebzselő nagyurnak. Szégyenletes állapot az, a melyben egyfelől üresfejü herék törvényhozóknak születnek, másfelől munkás polgároknak még szavazni sincs joguk. Követeljük a házassági jog rendezését. s követeljük, hogy ez a magától értetődő kérdés minden csürés-csavarás, minden szélhámosság és minden szószátyárkodás nélkül mentül elébb megoldassék. A józan ész követeli, hogy a polgárok polgári viszonyait polgári rendben szabályozzák. A sziv és a hit dolgaiba pedig senki bele ne szóljon – bizzák ezt kinek-kinek a lelkiösmeretére. Ne uralkodjanak a papok a szivek felett rendőri hatalommal és ne vegyék el az államtól, a mi az államé. A főpapok pedig örüljenek, hogy háboritatlanul duskálhatnak az állami javakban. Ha ez szenteskedő mágnásoknak és paposkodó izgatóknak nincs inyére, ez az ő dolguk, – de kárhoztatandó gyengeségnek tekintjük és minden erőnkkel küzdünk az ellen , hogy a törvényhozás az ő kedvük szerint járjon el, hogy őket engedményekben részesitse. A törvényhozás nem egyes osztályok kedvéért áll fenn, hanem a közösség érdekében. És ezért követeljük, hogy hasznos reformok felől intézkedjék. Az adótörvények alkalmazásában szünjön meg az önkényesség. A törvény szava legyen világos és határozatait tartsák szemmel a törvény végrehajtói. A kormány ne csak igérgessen, hanem cselekedjék is. Elég ideig vártunk! Az állam pedig nemcsak a gazdagoknak áll fenn. Legyen gondja a szegényebb sorsuakra is. Adjon nekik munkát, szerezzen nekik hitelt: Addig is, a mig önállóságunkat kivivtuk, kötelezze az osztrák-magyar bankot arra, hogy jegykibocsátási szabadalma fejében a népibanoknak és szövetkezeteknek nagyobb hitelt nyisson. A jóléthez ne csak a nagyiparosnak legyen szabadalma. Követeljük, hogy az állam viselje gondját a kisiparosnak. Tegye az elektromos erőt olcsóvá és hozzáférhetővé, hogy ennek segélyével a kisipar versenyre kelhessen a nagygyal. Forditsa gondját mindazokra, a kik határain belül a munkának élnek. Legyen gondja arra, hogy évről évre ijesztőbben ne szaporodjék az okleveles proletárok száma. Ne szolgáltassa ki a munkásokat a vállalkozók önkényességének, az éhségének, betegségének és nyomoruságának. Ezért követjük különös figyelemmel a munkások kivánságait és mozgalmait. Ne türjük, hogy ebben a tejjel-mézzel folyó országban, a melyben erős meggyőződésünk szerint mindenki számára elég kenyér van és mely a jólét kiapadhatatlan forrásaival rendelkezik, éppen munkások zülljenek el és sülyedjenek állati nyomoruságba. Ne lakjék a munkás büzös odvakban és ne táplálkozzék rohadt hulladékokból. Követeljük, hogy az állam az élelmiszerek megvizsgálására állami vegyészeti intézeteket állitson fel, a melyek dijtalanul szolgáljanak tanácscsal mindenkinek és elkobozzák a romlott élelmiszereket. Ne szolgáltassák ki éppen a munkás-osztályt a mételyes betegségeknek, a typhusnak, a kolerának és egyéb nyavalyáknak, a melyeknek oka éppen a rossz táplálkozás, rossz élet és rossz lakás. Egyáltalában arra fogunk törekedni, hogy ez ország minden lakosát meggyőzzük, hogy neki joga van a jóléthez és a boldogsághoz és hogy az állam és a közösség, ha gondoskodik róla nem kegyelmet gyakorol, hanem a kötelességét teljesiti. Mert a közösségnek kötelessége a népnek erejét az egész nép javára forditani. Az állam tisztviselői nem urai, hanem szolgái a közösségnek. Ezért mindig résen állunk majd a hivatalok tulkapásai és a törvények csürése-csavarása ellen. Ezért küzdünk majd minden ravasz kizsákmányolás, minden elnyomás és minden igazságtalanság ellen. Ezért fogjuk felfedni, ha szükség lesz rá, a közhivatalok minden tulkapásait és visszaéléseit.

Nem fogunk lázitani, de az igazságot nem hagyjuk elnyomni. Mögéje nézünk a dolgoknak és kimutatjuk a való okait. Megbélyegezzük a hazugságot és lejáratjuk az álarczot a képmutatásról. Mert csak igy felelhetünk meg a dicső Honvéd névnek, a melyet lapunk homlokára irtunk. És csak igy számithatunk arra, a mi az igazságért való küzdelmünkben leglőbb erőnk: arra, hogy az ország minden igaz, hazafias és szabadságszerető polgára felekezet és osztálykülönbségek nélkül a mi zászlónk köré sorakozzék. Bizvást hisszük, hogy ugy is lesz.

Isten áldása a mi becsületes munkánkon! Atzél Endre, Felelős szerkesztő
Készítette: Kanics Krisztina

1848 (1868)

Alcím: Politikai szemle az állam és egyház köréből

Mottó: Előre! Nem kell a táblabíró politika.

Első megjelenés: Pest, 1868. január 15.

Szerkeszti és kiadja: Toldy István

Kiadó hivatal: Egyetem utca 4.

Utolsó megjelenés: 1868. június 10.

Megszűnés oka: nem ismert

Beköszöntő szöveg: nincs

Elköszönő szöveg: nincs